Beszélgetések Istennel

 

• a párbeszéd folytatódik •

 

 

 

Első könyv

 

 

Neale Donald Walsch

 

 

 

 

1998

 

1999

 

2005

 

 

www.feny-angyalai.hu

www.universe-people.com

 

 

 

 

budapest, 1999

 

 

 

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Neale Donald Walsch / Conversations with God, Book 3

 

 

 

 

Nancy Fleming Walschnak,

a legjobb barátnak és legkedvesebb társnak,

szenvedélyes szeretőnek és csodálatos feleségnek,

aki mindenkinél többet adott és többre tanított.

Áldott vagyok benned

minden álmot meghaladóan.

Szólásra bírtad a lelkemet.

Megismertetted a szerelem

legcsodálatosabb formáját.

És visszaadtál

önmagamnak.

Szívemmel-lelkemmel,

minden alázatommal neked, legnagyszerűbb

tanítómnak ajánlom ezt a könyvet.

 

 

 

(*)

Köszönetnyilvánítás

Mint mindig, ezúttal is először a legjobb barátomnak, Istennek szeretnék köszönetet mondani. Remélem, egyszer mindenkinek megadatik Isten barátsága.

Szeretném továbbá kifejezni hálámat életre szóló társamnak, Nancy-nek, akinek ezt a könyvet ajánlom. Valahányszor Nancyre gondolok, csodálatos lényéhez mérten a legelragadtatottabb szavak is fakónak és esetlennek tűnnek; úgy érzem, egyszerűen képtelen vagyok méltó megfogalmazást találni a nagyszerűségének. Nem kétséges azonban, hogy nélküle soha nem születhetett volna meg ez a könyv.

Szeretném továbbá megköszönni Robert S. Friedmannek, a Hampton Roads kiadójának, hogy 1995-ben volt bátorsága közreadni ezt az anyagot és kiadni a Beszélgetések Istennel trilógiájának köteteit. Milliók életét változtatta meg döntésével, melynek értelmében elfogadta a korábban négy kiadó által visszautasított kéziratot.

A Beszélgetések Istennel utolsó kötetének első lapjain szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Jonathan Friedman felbecsülhetetlen közreműködéséért a kiadásban; tisztánlátása, célratörő munkája, mélységes átérzése, kiapadhatatlan lelkesedése és bámulatos alkotóereje döntően hozzájárult ahhoz, hogy a Beszélgetések Istennel akkor és úgy került a könyvespolcokra, amikor és ahogyan végül megtörtént. Jonathan Friedman ismerte fel elsőként ennek az üzenetnek a jelentőségét, megjósolta, hogy milliók fogják olvasni és hogy a spirituális irodalom egyik alapművévé lesz. Elszántságának eredménye a Beszélgetések Istennel időzítése és külalakja, rendíthetetlen odaadásának köszönhető a terjesztés hatékony megszervezése. Aki a magáénak érzi a Beszélgetések Istennel köteteit, az legalább annyi hálával tartozik neki, mint jómagam.

Matthew Friedmannek is szeretném megköszönni a kezdet kezdetétől végzett fáradhatatlan munkáját; nem méltányolhatom eléggé a tervezésben és a kiadásban kifejtett odaadó erőfeszítéseit.

Végezetül köszönöm mindazon szerzőknek és tanítóknak, akiknek a munkássága gyökeresen megváltoztatta Amerika és az egész világ filozófiai és spirituális képét, akik nap mint nap megihletnek elhivatottságukkal, hogy elmondják a világnak az igazságot - tekintet nélkül az ilyen elhatározásból fakadó temérdek személyes nehézségre és bonyodalomra.

A hálás olvasóközönség és jómagam nevében szeretném megbecsülésemet és csodálatomat kifejezni az általam mélységesen tisztelt Joan Bory-senkónak, Deepak Choprának, dr. Larry Dossey-nek, dr. Wayne Dyernek, dr. Elisabeth Kübler-Rossnak, Barbara Marx Hubbard-nak, Stephen Levine-nek, dr. Raymond Moodynak, James Redfieldnek, dr. Bernie Siegelnek, dr. Brian Weissnak, Marianne Williamsonnak és Gary Zukav-nak, akiket időközben személyesen is megismerhettem.

A nevezettek csupán néhányan korunk utat mutató hírvivői közül; előttünk járnak, keresik a csapást, és amennyiben személyes utazásommal sikerült sokak számára kinyilatkoztatnom az örök igazság egy mégoly csekély szeletjét is, az csupán azért volt lehetséges, mert ők és a hozzájuk hasonlók hozzásegítettek. Szolgáljon munkásságuk a mindannyiunk lelkében lakozó fény tündöklésének bizonyságául - ők megmutatták, amiről én beszélek csupán.

(0)

Bevezető

Rendkívüli könyvet tart a kezében az olvasó. Úgy mondom, mintha vajmi kevés közöm volna a megírásához - ami azt illeti, voltaképpen nem is tettem egyebet, mint feltettem néhány kérdést, majd nekiláttam körmölni diktálás után.

Ezt teszem 1992 óta - akkor kezdődött ez a beszélgetés Istennel. Életem emberi, érzelmi, szakmai mélypontján kétségbeesetten felkiáltottam: hogyan jöhetne végre egyenesbe az életem ?  És ugyan miféle vétséggel szolgáltam rá, hogy örökös küszködés legyen az osztályrészem ?

Leírtam ezeket a kérdéseket egy sárga jegyzettömbbe. És Isten, mérhetetlen megrökönyödésemre, válaszolt. A választ egy Hangtalan Hang suttogta a fejemben. Még szerencse, hogy azonmód feljegyeztem a szavait.

Mást sem teszek immár több mint hat esztendeje. Mivel Isten a tudomásomra hozta, hogy magánbeszélgetésünk könyv formájában is napvilágot fog látni, 1994 vége felé elvittem egy kiadóhoz az első köteg jegyzetet. Hét hónappal később a könyv már a könyvesboltokban volt, és amikor ezeket a sorokat írom, több mint kilencven hete vezeti a New York Times bestsellerlistáját.

Párbeszédünk folytatása, a Második könyv ugyancsak sikerkönyv lett, és szintén hónapokon át állt a Times listájának élén.

Ennek a könyvnek a megírása négy évünkbe telt. Nem volt könnyű. Olykor iszonyatosan hosszúra nyúlt az ihletett pillanatok közötti csend, esetenként fél évnél is hosszabb szakadékokat kellett áthidalnunk. Az Első könyv egyetlen évnyi diktálás után született meg. A Második könyvhöz valamivel több időre volt szükség. A trilógia befejező kötete esetében azonban már az is közrejátszott, hogy addigra a figyelem középpontjába kerültem. Amerre csak 1996 óta megfordultam, mást sem hallotam: „Mikor jelenik már meg a Harmadik könyv ?“; „Hol a harmadik kötet ?“, „Mikorra várható a folytatás ?“

El lehet képzelni, hogyan hatottak ezek a körülmények rám illetve a munkára. Mintha a Yankee Stadium kezdőkörében szeretkeznék a bajnoki döntő idején.

Ami azt illeti, a stadionban több intimitásban lett volna részem. A Harmadik könyv írásakor valahányszor tollat ragadtam, elfogott az érzés, hogy legalább ötmillióan lesik minden mozdulatomat.

Nem azért számolok be minderről, mert a vállamat akarom veregetni, amiért végre befejeztem a könyvet, csak szeretném megértetni, miért tartott ilyen sokáig. Nem sok magányos pillanat adatott nekem az elmúlt években.

1994 tavaszán kezdtem írni ezt a könyvet, és az első fejezeteket is nagyrészt akkor vetettem papírra. Hónapokig, egyszer egy teljes évnél is hosz-szabban elnyúló kihagyás után végül 1998 tavaszán és nyarán rögzítettem a zárófejezeteket.

Annyi bizonyos, hogy semmi esetre sem kényszerűségből, az elvárások kielégítése végett írtam ezt a könyvet. Vagy jött az ihlet vagy letettem a tollat - egy alkalommal tizennégy hónapon át pihent. Eltökéltem, ha azon múlik a könyv létrejötte, hogy meg kell írnom, mert ígéretet tettem rá, akkor inkább nem is írom meg. Ez a kilátás ugyan meglehetősen aggasztotta a kiadómat, engem viszont bizalommal tölt el az engem ért élmények tekintetében, akármilyen hosszú időt vettek is igénybe. És ezennel átnyújtom nektek, minden hitemmel és bizalmammal. Ez a könyv összefoglalja a trilógia első két kötetének tanításait, majd továbblép a logikus és lélegzetelállító következtetésekhez.

Az előző két könyv előszavából már kiderült, hogy mindkét esetben szorongtam kissé. Őszintén szólva meg voltam rémülve, milyen indulatokat válthat ki az írásom. A Harmadik könyvvel kapcsolatban viszont nincs semmiféle aggodalmam. Tudom, meg fogja érinteni azokat az olvasóit, akik a benne rejlő tisztánlátással és igazsággal, melegséggel és szeretettel eltelten forgatják lapjait.

Hiszem, hogy ez a könyv a szentnek tekintett írások sorába lép. Ugyanez érvényes a trilógia mindhárom kötetére. Évtizedeken, sőt nemzedékeken, netán évszázadokon át fogják még olvasni és tanulmányozni ezeket a könyveket. Összességében véve elképesztően sokféle témát ölel fel a trilógia, attól kezdve, hogy miként tehetjük működőképessé a kapcsolatainkat, a végső valóság természetén keresztül egészen a mindenség kozmológiájáig. Szól életről, halálról, szerelemről, házasságról, szexről, szülői feladatokról, egészségről, nevelésről, gazdaságról, politikáról, spiritualitásról és vallásról. Tartalmaz megfigyeléseket elhivatottságról, kenyérkeresetről, fizikáról, időről, társadalmi erkölcsökről és szokásokról, a teremtés folyamatárói, Istenhez fűződő kapcsolatunkról, ökológiáról, bűnről és bűnhődés-ről, az életről a kozmosz magasan fejlett társadalmaiban, arról, ami helyes és arról, ami helytelen, kulturális mítoszokról és kulturális erkölcsökről. Szó esik a löiekről, a lelki társakról, az igaz szerelem természetéről és az útról, ami elvezet az Istenséget természetes örökségünkként ismerő én-részünk dicsőséges kifejezéséhez.

Imádkozom, hogy üdvösségetekre szolgáljon ez a mű.

Legyetek áldottak.

Neale Donald Walsch

Ashland, Oregon

1998. szeptember

 

1

1994 Húsvét vasárnapján - az utasításnak megfelelően - tollal a kezemben várom Istent. Megígérte, hogy az elmúlt két Húsvéthoz hasonlóan idén is jelentkezni fog. Ez lesz a harmadik, egyúttal utolsó beszélgetésünk - egyelőre.

1992-ben kezdődött ez a szokatlan párbeszéd és 1995 Húsvétjára fog befejeződni. Három év, három könyv. Az első könyv javarészt a személyes kérdésekkel foglalkozott: érzelmi kapcsolatokkal, arról, hogy miként találhatunk megfelelő állást, hogyan kezeljük a pénz, a szeretet, a szex és Isten mérhetetlen energiáit, valamint hogy miként építhetjük be ezeket a mindennapi életünkbe. A második könyv geopolitikai színtérre lépett; ebben szó esett az államok természetéről, arról, hogyan hozható létre háború nélküli világ, az egyesült, nemzetközi közösség alapja. A trilógiának ez a harmadik, befejező része Isten előrejelzése szerint a legnagyobb kérdésekkel fog foglalkozni, melyekkel az ember szembesülhet: más síkokkal és dimenziókkal, valamint hogy miként áll össze egyetlen egésszé a bonyolult szövevény.

A folyamat tehát a következő irányt követi:

egyéni igazságok,
globális igazságok,
egyetemes igazságok.

Mint az első két kézirat esetében, ezúttal sem tudom, mi lesz a végeredmény. Maga az eljárás roppant egyszerű. A papír fölé helyezem a tollat, felteszek egy kérdést, és figyelem, mi jut az eszembe. Ha semmi, azaz nem kapok szavakat - nem kapom a szavakat -, az egészet félreteszem egy másik napra. Az első könyv esetében az egész művelet nem vett igénybe egy egész évet, a második könyv esetében valamelyest meghaladta. (E sorok írásakor ama másodiké még folyamatban van.)

Amondó vagyok, hogy valamennyi közül ez lesz a legfontosabb könyv.

Erről a kezdet kezdetétől meg vagyok győződve. Két hónap telt el azóta, hogy papírra vetettem a fenti néhány bekezdést. Két hónap telt el Húsvét óta, anélkül, hogy bármi is történt volna - a meggyőződésem azonban rendíthetetlen.

Heteket töltöttem el azzal, hogy átnéztem és javítgattam a trilógia első kötetének a legépelt kéziratát, és éppen ezen a héten kaptam meg a véglegesnek mondott változatot, amit nyomban küldhettem is vissza negyvenhárom javítandó hibával. A múlt héten viszont sikerült befejeznem a Második könyv kéziratát - igaz, csak két hónappal a tervezett időpont után. Hiszen bíztam benne, hogy 1994 Húsvétjára készen lesz. Amikor Húsvét vasárnapján belevágtunk ebbe a könyvbe, a Második könyv még befejezetlenül hevert a dossziéjában, ám most, hogy ez utóbbi végre elkészült, több figyelmet szentelhetek a harmadiknak.

1992-ben, amikor mindez elkezdődött, igyekeztem ellenállni, vagy inkább nem tudomást venni a folyamatról. Úgy éreztem, a megbízás csapdájába estem - soha semmit nem szerettem azért csinálni, mert muszáj. Később, mikor odaadtam néhány ismerősömnek az eredeti kézirat másolatait, olyan visszajelzéseket kaptam, amik meggyőztek, hogy mindhárom könyvet széles körben fogják olvasni, töviről-hegyire áttanulmányozzák, elemzik teológiai jelentőségét és évtizedeken át szenvedélyesen vitatják.

Ebből következően igen keservesen jutottam el eddig az oldalig. Nehezemre esik barátságos érzülettel gondolni erre a tollra a kezemben, mert hiába tudom, hogy tovább kell adnom az anyagot, azt is tudom, hogy goromba támadásoknak és gúnyolódásoknak teszem ki magam, és sokan talán meg is gyűlölnek, pusztán azért, mert nem rettentem vissza közreadni a könyvekbe foglalt információt - amiről ráadásul azt merészelem állítani, hogy egyenesen Istentől ered.

Azt hiszem, leginkább attól félek, hogy az életemet végigkísérő és a viselkedésemet jellemző hibák, vétkek, tévedések látszólag vég nélküli sorozata miatt alkalmatlan szócsöve leszek Istennek.

Akik régóta ismernek - köztük gyermekeim és előző feleségeim -, és pontosan tudják, milyen halvány eredménnyel láttam el legalapvetőbb házastársi és apai feladataimat is, azoknak minden okuk megvan ezen írások szapulására. Bizony, szánalmasan kudarcot vallottam, akárcsak az élet minden olyan területén, aminek akár a legcsekélyebb köze is van a barátsághoz, becsületességhez, szorgalomhoz, felelősséghez.

Semmi kétségem tehát afelől, mennyire méltatlan vagyok rá, hogy Isten választottjaként vagy az igazság hírnökeként tetszelegjek. En lennék az utolsó, aki vállalná ezt a szerepet vagy egyáltalán eszébe jutna ilyesmi. Az igazság megcsúfolása, hogy róla beszélek, miközben egész életemmel csak gyengeségemet és ingatagságomat tanúsítom.

Kérlek hát Istenem, oldozz fel írnoki feladataim alól, és keressél mást, olyat, aki méltó erre a megtiszteltetésre.

Be szeretném fejezni, amit elkezdtünk - amúgy persze a világon semmi nem kötelez rá. Nincsenek „kötelmeid" sem Felém, sem mások felé... bár úgy veszem észre, hogy elképzelésed szerint igenis van, és ez komoly bűntudatot kelt benned.

Cserbenhagytam az embereket. A gyermekeimet is.

Ami csak történt az életedben, az teljes egészében érted történt és a veled kapcsolatban álló minden lélekért: hogy fejlődj, pontosan úgy, ahogy éppen szükséges volt, és ahogy fejlődni akartál.

Ez pontosan úgy hangzik, mintha azok a New Age-esek ötlötték volna ki, akik nem akarják vállalni a felelősséget a cselekedeteikért, és így remélik elkerülni a kellemetlen következményeket.

Úgy érzem, egész életemben önző, hihetetlenül önző voltam, mindig csak a kedvem szerint cselekedtem, miközben egyáltalán nem voltam tekintettel másokra.

Semmi rossz nincs abban, hogy a kedved szerint cselekszel...

De annyi embert megbántottam és cserbenhagytam !

Az a kérdés, mihez van kedved. Azt veszem ki a szavaidból, hogy most az olyan viselkedésben lelnéd örömödet, amivel nem bántasz meg másokat.

Finoman fogalmazol.

Szándékosan. Meg kell tanulnod elnézőbbnek lenned magaddal szemben. Hagyd abba az örökös ítélkezést magad fölött.

Nem könnyű - főleg amikor mások mindig készen állnak az ítélkezésre. Úgy érzem, kényelmetlenséget okozok Neked, az igazságnak; ha mindenáron ragaszkodom a trilógia befejezéséhez és kiadásához, akkor olyan silányul fogom közvetíteni az üzenetedet, hogy csak szégyent hozok rá.

Nem hozhatsz szégyent az igazságra. Az igazság igazság - nem lehet és nem is szükséges sem bizonyítani, sem cáfolni. Az igazság egyszerűen csak van.

Az üzenetem csodálatosságát és szépségét a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja, mit gondolnak rólad az emberek.

Voltaképpen te vagy az egyik legjobb hírnök, mert úgy élted az életedet, hogy korántsem tekinted tökéletesnek.

Az emberek magukhoz hasonlónak fognak találni, még ha közben meg is ítélnek. És ha látják, hogy őszinte vagy, talán még a „hitvány múltadat" is hajlandók megbocsátani.

Bizony mondom: nem vagy a magad ura, míg azon aggódsz, hogy vélekednek rólad mások. Csak akkor vagy a magad ura, ha már nincs szükséged külső jóváhagyásra.

Inkább az üzenet sorsa aggasztott, nem az enyém. Féltem, hogy beszennyezem az üzenetet.

Ha fontos számodra az üzenet a sorsa miatt, akkor tedd közzé !  Ne félj, hogy beszennyezed. Az üzenet önmagáért fog beszélni.

Jusson eszedbe, mire tanítottalak. Közel sem olyan fontos, milyen jól veszik az üzenetet, mint hogy milyen jól küldik el.

És jusson eszedbe: azt tanítod, amit meg kell tanulnod.

Nem szükséges tökéletesnek lenned ahhoz, hogy a tökéletességről beszélj.

Nem szükséges tökéletes tudás ahhoz, hogy tökéletes tudásról beszélj.

Nem szükséges elérned az evolúció legmagasabb fokát ahhoz, hogy az evolúció legmagasabb fokáról beszélj. Csak légy őszinte. Légy őszinte, minden igyekezeteddel. Ha szeretnéd meg nem történtté tenni mindazokat a „károkat", amiket véleményed szerint másoknak okoztál, akkor mutasd ki a cselekedeteiddel. Tedd meg, amit megtehetsz. A többi megtörténik.

Könnyű azt mondani. Mindenesetre sokkal könnyebb, mint megtenni. Néha annyira, de annyira bűnösnek érzem magam !

Nincs más ellensége az embernek, csak a bűntudat és a félelem.

A bűntudat fontos. Megmondja, mikor tettünk rosszat.

Nincs olyasmi, hogy „rossz". Csak olyasmik vannak, amik nem szolgálnak téged, mert nem mondják meg az igazságot arról, Aki Vagy és Aki Lenni Akarsz.

A bűntudat abban az állapotban tart, ami nem vagy.

De a bűntudat legalább figyelmeztet, hogy tévúton járunk.

Akkor nem a bűntudatról beszélsz, hanem a tudatosságról. Bizony mondom: a bűntudat a földnek penésze - méreg, ami megöli a növényt.

A bűntudat nem fejleszt, hanem elfonnyaszt.

Te a tudatosságot keresed. A tudatosság azonban nem bűntudat és a szeretet nem félelem.

Ismétlem, nincs más ellenséged, csak a bűntudat és a félelem. A szeretet és a tudatosság pedig az igaz barátaid. És ne keverd össze az egyiket a másikkal, mert az egyik megöl, a másik élettel ajándékoz meg.

Ezek szerint soha nem kellene bűnösnek öreznem magam ?

Soha !  Hová is vezetne ?  Csak azt éred el vele, hogy nem tudod többé szeretni magad - és ezáltal elveszted minden esélyét, hogy mást szerethess.

És ne is féljek semmitől ?

A félelem és az óvatosság nem ugyanaz. Légy óvatos, légy körültekintő - de ne félj !  Mert a félelem megbénít, míg az óvatosság mozgósít. A félelem megdermeszt, a megfontoltság új utakat nyit.

Mindig is arra tanítottak, hogy féljem Istent.

Tudom. És ez meg is bénította a Velem való kapcsolatodat.

Csak akkor tudtál bármiféle említésre méltó kapcsolatot létesíteni Velem, mikor felhagytál ezzel a félelemmel.

Ha megajándékozhatnálak valamivel, ha olyan különleges kegyben részesíthetnélek, ami hozzásegít, hogy megtalálj, akkor a félelem nélküliség lenne az az ajándék.

Áldottak akik nem félnek, mert megismerik Istent.

Ez annyit jelent, hogy legyen bátorságod eldobni a benned kialakított képet Istenről.

Legyen bátorságod magad mögött hagyni mindazt, amit másoktól hallottál Istenről.

Legyen benned annyi bátorság, hogy saját magad tapasztald meg Istent.

És emiatt nem szabad bűntudatot érezned. Nem szabad bűnösnek érezned magad, amikor a saját tapasztalatod ellentmond annak, amiről azt hitted, hogy tudod, amit mások mondtak neked Istenről.

Nincs más ellensége az embernek, csak a félelem és a bűntudat.

Akkor mindjárt jönnek azok, akik az ördöggel cimborálásnak nevezik a javaslatodnak megfelelő viselkedést, mondván, hogy ilyesmit csak az ördög mondhat.

Nincs ördög.

Na, ez pontosan olyasmi, amit csak az ördög jelenthet ki.

Az ördög tehát ugyanazt mondaná, amit Isten mond, igaz ?

Csak valamivel okosabban.

Az ördög okosabb, mint Isten ?

Mondjuk... ravaszabb.

És az ördögöt nem feszélyezi, hogy ugyanazt mondja, amit Isten mondana ?

Ó... hát csavar egy kicsit a mondandóján. Épp csak annyit, hogy azzal rossz útra vezessen.

Az a gyanúm, ideje elbeszélgetnünk az „ördögről".

Az Első könyvben már rengeteget beszéltünk róla.

Úgy látszik mégsem eleget. És biztosan akadnak olyanok, akiknek nem került a kezébe az Első könyv. Sem a Második könyv. Szerintem megfelelő kiindulópont volna, ha felelevenítenénk néhány igazságot azokból a könyvekből. Ezzel előkészítenénk a nagyobb, egyetemes igazságok fejezetét és azoknak sem kellene örökösen ide-oda lapozgatniuk, akik ismerik az előző két könyvet. Úgyhogy hamarosan az ördögre is sort fogunk keríteni. Szeretném, ha pontosan értenéd, miért „találtak fel" egy-egy entitást.

Rendben, nyertél. Vágjunk bele. Most már úgy tűnik, hogy hál' Istennek, nem szakad meg a beszélgetésünk. De valamit azért tudniuk kell az embereknek, mielőtt folytatnánk. Fél év telt el azóta, hogy leírtam a Harmadik könyv első szavait. Most 1994. november 25-ét írunk. Huszonöt hétbe telt, míg eljutottunk idáig, huszonöt hete nem feleltél a hívásomra !  Számtalan esemény történt ezalatt a huszonöt hét alatt, egyvalami azonban nem: nevezetesen, hogy ez a könyv egy jottányit sem haladt előre. Miért tart ilyen sokáig ?

Na tessék. Már megint gátakat állítasz magad elé. Önmagad ellen dolgozol. Már-már jó irányba indulnál, de akkor megtorpansz. Ahogy egész életedben csináltad.

Hé, hé, várjunk csak !  Nem én ültem ennyi ideig ezen az anyagon !  Egyedül semmit nem tehetek; egyetlen árva szót sem írhatok le, amíg nem érzek késztetést, amíg nem érzem az... ki nem állhatom ezt a szót, de attól tartok, kénytelen leszek... Szóval, amíg nem érzem az ihletet, hogy idetelepedjek ehhez a sárga írótömbhöz és folytassam. Márpedig az ihlet a Te működési körödhöz tartozik, nem az enyémhez !

Értem. Szerinted tehát Rajtam múlik, nem rajtad.

Igen, valahogy úgy.

Kedves barátom, mennyire jellemző ez rád - és másokra is. Csak ülsz ölbe tett kézzel fél éven át, nem foglalkozol azzal, ami leginkább a javadra válik, mi több, elfordulsz tőle. Persze nem is jutsz semmire, aztán keresel egy rajtad kívülálló okot, amire ráaggathatod a mulasztásodat. Nem fedezel fel ebben valami rendszert ?

Hát...

Bizony mondom: soha nincs olyan alkalom, hogy ne lennék veled; nincs olyan pillanat, hogy ne válaszolnék. Nem megmondtam már korábban ?

Na igen, de...

Mindig veled vagyok, az idők végezetéig.

És az idők végezetéig nem fogom rád erőltetni az akaratomat.

Azt akarom, ami a legjobb számodra. De mindenekelőtt azt akarom neked, amit te akarsz. Ez a szeretet legbiztosabb mércéje.

Amikor azt akarom neked, amit te akarsz magadnak, akkor igazán szeretlek. Amikor azt akarom neked, amit Én akarok neked, akkor rajtad keresztül Önmagamat szeretem.

Ugyanezzel a mércével állapíthatod meg, szeretnek-e téged mások, vagy hogy igazán szeretsz-e másokat. Mert a szeretet nem önmagával törődik, hanem azon igyekszik, hogy segítsen megvalósítani a szeretet tárgyának akaratát.

Ez mintha homlokegyenest az ellenkezője lenne annak, amit az Első könyvben mondtál, miszerint a szeretet nem törődik azzal, hogyan létezik, mit tesz, mivel rendelkezik a másik, csakis azzal, hogy ő maga hogyan létezik, hogyan cselekszik és mivel rendelkezik.

Ami persze további kérdéseket vet fel, például... mi a helyzet azzal a szülővel, aki rárivall a gyermekére: Tűnés az úttestről !  Vagy amelyik az élete kockáztatásával az autók forgatagába veti magát és felkapja a gyereket ?  Nos ?  Ezt hogyan kell értelmezni ?  Szereti a gyermekét, igaz ?  És ráerőlteti a saját akaratát. Elvégre a gyerek azért került az úttestre, mert ott akart lenni !

Hogyan magyarázod ezeket az ellentmondásokat ?

Nincs itt semmiféle ellentmondás. Csak nem látod meg a harmóniát. És nem fogod megérteni a szeretet Isteni Törvényét, amíg meg nem érted, hogy az Én legmagasabb rendű döntésem számodra azonos a te legmagasabb rendű döntéseddel önmagad számára. Ennek pedig az az egyszerű, kézenfekvő és mindent megvilágító oka, hogy te és Én egyek vagyunk.

Mint látod, az Isteni Törvény egyben Isteni Kettősség is, ugyanis maga az élet kettős természetű - ami annyit jelent a gyakorlatban, hogy jól megfér egymás mellett két, egymásnak látszólag ellentmondó igazság.

Ebben az esetben a következő igazságok mutatnak ellentmondást: egyfelől, hogy te és Én különállók vagyunk, másfelől pedig, hogy te és Én egyek vagyunk. A másokkal való kapcsolataidban is ugyanez a látszólagos ellentmondás áll fenn.

Továbbra is tartom, amit az Első könyvben mondtam: a emberi kapcsolatok terén a legnagyobb elkövethető hiba azzal foglalkozni, mit akar a másik, mi van vele, mit tesz. Törődj az Éneddel. Mi van az Éneddel, mit tesz, mivel rendelkezik ?  Mit akar az Éned, mire van szüksége, hogyan dönt ?  Mi az Én számára a legmagasabb rendű döntés ?

És fenntartom az Első könyvben tett másik kijelentésemet is: amikor az Én ráébred, hogy nincsen senki más, az Én legmagasabb rendű döntése egyúttal a másiknak is a legmagasabb rendű döntése lesz.

Következésképpen nem is ott a hiba, hogy nem a legjobb döntést hozod a magad számára, hanem hogy nem tudod, mi a legjobb. Ez abból adódik, hogy nem tudod, Ki Vagy Valójában, még kevésbé azt, hogy Ki Akarsz Lenni.

Nem értem.

Nos, nézzünk egy példát. Ha meg akarod nyerni az Indianapolis 500-at, jó ötletnek tűnik óránkénti kétszázhúsz kilométeres sebességgel vezetni. De ha csak az élelmiszerboltba igyekszel, akkor talán mégsem a legfényesebb.

Vagyis arra utalsz, hogy mindezt a körülmények és az összefüggések döntik el.

Igen. Ahogy az egész életet !  Attól függ, mi a „legjobb", hogy Ki Vagy, és Ki Akarsz Lenni. Nem hozhatod meg átgondoltan a rád vonatkozó legjobb döntést, amíg ugyanolyan átgondoltan el nem döntöd, ki és mi vagy. Természetesen Én, mint Isten, tudom, mi akarok lenni. óIgy azt is tudom, számomra mi a „legjobb".

Hogy mi a „legjobb" Istennek ?  Ez tényleg izgalmas !  Nos, mi volna az ?

Ha megadom neked azt, amit a legjobbnak tartasz magadnak. Célom, hogy kinyilvánítsam az Énemet, márpedig ezt általad, rajtad keresztül érem el.

Tudsz követni ?

Igen, akár hiszed, akár nem, tudlak.

Remek. Akkor most olyasmit mondok, amivel talán nehezebben birkózol meg.

Tőlem mindig azt kapod, ami a legjobb számodra... még ha nem is veszed mindig észre.

Most, hogy kezded ismerni a célomat, ez a rejtély is veszít valamelyest a rejtelmességéből.

Isten vagyok.

Istennő vagyok.

Én vagyok a Legmagasabbrendű Létező. Én vagyok Mindenek Ösz-szessége. A Kezdet és a Vég. Az Alfa és az Omega.

Én vagyok a Lényeg és a Szubsztancia. A Kérdés és a Válasz. A Fent és a Lent. A Bal és a Jobb, az Itt és a Most, az Előtt és az Után.

Én vagyok a Fény; és én vagyok a Sötétség, melyből megszületik a fény. Én vagyok a Végtelen Jó, és a Rossz, amitől a jó egyáltalán létezhet. Ez mind én vagyok: Mindenek Összessége. És nem tapasztalhatom meg Önmagam bármely részét anélkül, hogy megtapasztalnám Önmagam Teljességét.

Nos, éppen ezt nem érted Velem kapcsolatban. Azt akarod, hogy egy bizonyos minőség legyek, és semmi más. Hogy Én legyek a magas, ne az alacsony. A jó, és ne a rossz. Ám ha így megtagadod az egyik felemet, azzal az Éned egyik felét is megtagadod. Ez esetben pedig soha nem lehetsz az, Aki Valójában Vagy.

Én vagyok a Magasztos Mindenség, és meg akarom tapasztalni Magam. Ezt pedig általad és valamennyi más létező által teszem meg. A döntéseim révén felségesnek tapasztalom meg Önmagam. Mert minden döntés megteremti önmagát. Minden döntés végleges. Minden döntés Engem jelenít meg annak, Aki Most Akarok Lenni.

De még Én sem választhatom a magasztosságomat, ha nincs választási lehetőség. Bizonyos részemnek kevésbé nagyszerűnek kell lennie Számomra, hogy a nagyszerű részem mellett dönthessek.

Veled is ugyanez a helyzet.

Isten vagyok Önmagam megteremtésének folyamatában.

Miként te is.

Erre vágyik a lelked. Erre áhítozik a szellemed.

Ha megtagadnám tőled azt, amit te választasz, Önmagamtól tagadnám meg azt, amit Én választok. Mert az Én óhajom Önmagam megtapasztalása - megtapasztalni azt, Aki Vagyok. És ahogy ezt az Első könyvben már kifejtettem, ezt csak annak a közegében tehetem meg, Aki Nem Vagyok.

Megteremtettem tehát azt, Ami és Aki Nem Vagyok, hogy megtapasztalhassam, Aki Vagyok.

Mivel Én vagyok minden, amit teremtek - bizonyos értelemben Én Vagyok az is, Aki Nem Vagyok.

Na várjunk csak... Hogyan lehet valaki olyasmi, ami egyáltalán nem ő ?

Egyszerűen. Folyamatosan ezt teszed. Figyeld csak meg a viselkedésedet.

Próbáld felfogni !  Nincs semmi, ami ne Én volnék. Tehát, Vagyok Aki Vagyok, és Vagyok Aki Nem Vagyok.

EZ AZ ISTENI KETTŐSSÉG.

Ez az Isteni Misztérium, ami mindeddig csak a legnagyszerűbb elmék számára világosodott meg. Most olyan megfogalmazásban közöltem, hogy mindenki megérthesse.

Erről szólt az Első könyv. Mélyen a tudatodba kell vésned ezt az alapigazságot, ha meg akarod érteni a még fennköltebb igazságokat, melyekre sort kerítünk ebben a Harmadik könyvben.

Hadd térjek ki az egyik ilyen fennkölt igazságra - mivel benne van a kérdésed második felére adandó válaszban.

Őszintén reméltem, hogy visszatérünk rá. Hogyan szeretheti a szülő a gyermekét, ha azt teszi vagy mondja, ami a legjobb a gyermeknek, de ehhez kereszteznie kell a gyermek akaratát ?  Vagy azzal mutatja ki a legigazabb szeretetét a szülő, ha hagyja a forgalomban játszadozni a gyermeket ?

Remek kérdés. Minden szülő felteszi valamilyen formában ezt a kérdést, mióta világ a világ. Számodra ugyanaz a válasz szülőként, mint Számomra Istenként.

Szóval hogy hangzik a válasz ?

Türelem, gyermekem, türelem. „Türelem rózsát terem" - sose hallottál róla ?

Az apám örökösen ezt hajtogatta. Már a könyökömön jött ki. Elegem is volt ebből a közhelyből.

Meg tudom érteni. De légy türelemmel magadhoz, főleg olyankor, amikor a döntéseid nem ahhoz vezetnek, amit szerinted szeretnél. Mert nézzük például a választ a kérdésed második felére.

Azt állítod, hogy szükséged van a válaszra, mégsem döntesz úgy, hogy tudod. Azért nem döntesz így, mert tapasztalatod szerint nem rendelkezel vele. Pedig az az igazság, hogy igenis a rendelkezésedre áll a válasz, ahogy mindig is a rendelkezésedre állt. Csakhogy másként döntesz. Inkább azt választod, hogy nem ismered a választ - így aztán tényleg nem is tudod.

Igen, erről már az Első könyvben is szót ejtettél. Minden a rendelkezésemre áll, amiről úgy döntök - beleértve az Isten teljes megértését is -, ám nem fogom megtapasztalni, hogy rendelkezem vele, amíg nem tudom hogy így van.

Pontosan !  Tökéletes megfogalmazás.

De honnan tudhatnám, amíg nem tapasztaltam meg, hogy így van ? !  Hogy tudhatok bármit is, amit nem tapasztaltam meg előzőleg ?  Nem egy fényes elme megmondta már: minden tudás tapasztalat !

Nos, azok a fényes elmék egytől egyig tévedtek.

A tudás nem követi, hanem megelőzi a tapasztalatot.

Ezen az sem változtat, ha a fél világ a fordítottját gondolja.

Szóval azt akarod mondani, hogy rendelkezésemre áll a válasz, csak éppen nem tudom, hogy így van.

Pontosan.

De ha nem tudom, hogy tudom, akkor nem is tudom.

Úgy van. Ebben áll a paradoxon.

Vagyis nem tudom... csak ha tudom.

Ahogy mondod.

Vagyis hogyan juthatok el a „tudom, hogy tudom"-hoz, ha egyszer nem tudom, hogy tudom ?

Ahhoz, hogy tudd, hogy tudod, tégy úgy, mintha tudnád.

Erről már az Első könyvben is említést tettél.

Bizony. És most itt a kiváló alkalom, hogy átismételjük a lényegét. „Egészen véletlenül" éppen a legmegfelelőbb kérdéseket teszed fel, hogy ennek a könyvnek az elején összegezhessem a korábban részletesebben is kifejtett témákat.

Nos, az Első könyvben már szó esett a „valamilyennek lenni, valamit tenni, valamit birtokolni" rendszeréről és logikájáról, valamint arról, hogyan fordította meg az emberek többsége a valós sorrendet.

A legtöbben úgy vélik, ha rendelkeznek valamivel (több idő, pénz, szerelem, akármi), akkor végre lehetőségük nyílik megtenni valamit (könyvet írni, szabadságra menni, házat venni, kapcsolatot létesíteni), hogy annak révén valamilyenek legyenek (boldogok, nyugodtak, elégedettek, szerelmesek).

A mindenségben azonban nem a birtoklás teremti meg a létet, hanem éppen fordítva.

Először valamilyen vagy, mondjuk boldog (vagy éppen okos, bölcs, könyörületes, akármilyen), aztán ebből az állapotból kezdesz el cselekedni - majd hamarosan felfedezed, hogy a cselekedeteid révén eljutnak hozzád mindazok a dolgok, amiket szeretnél a magadénak tudni.

Ezt a folyamatot a következőképpen lehet teremtő módon hasznosítani (hiszen ez maga a teremtés folyamata): megnézed, mivel szeretnél rendelkezni, felteszed magadnak a kérdést, milyen lennél, ha rendelkeznél vele, aztán elkezdesz úgy létezni.

Ha tehát a helyes irányt követed, hasznodra fordíthatod a mindenség teremtő erejét, ahelyett hogy ellene munkálkodnál.

Ezt az alapelvet röviden így lehet kifejezni:

Az életben semmit nem kell csinálnod.

Csak az a kérdés, ki vagy.

Ez azon három üzenet egyike, amikre ismét kitérek a könyv végén.

A példa kedvéért képzelj el egy embert, aki úgy véli, hogy csak egy kicsit több időre, kicsit több pénzre, kicsit több szeretetre volna szüksége, és akkor igazán boldog lenne.

Vagyis nem érti meg a kapcsolatot a most „nem elég boldog", és a vágyához mérten kevés idő, pénz, illetve szeretet között.

óIgy igaz. Ugyanakkor annak az embernek, aki létében eleve boldog, nyilvánvalóan jut ideje minden fontos dologra, van annyi pénze, amennyire szüksége van, és egész életére elegendő szeretetetben részesül.

Azon kapja magát, hogy mindene adott a boldogságához... mert azzal kezdi, hogy boldog !

Bizony. Ha előbb eldöntöd, ki akarsz lenni, akkor ezzel meg is teremted.

„Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés."  ( Shakespeare: Hamlet, ford. Arany János. )

Pontosan !  A boldogság a lélek állapota. És mint minden ilyen állapot, fizikai formában teremti meg önmagát.

Ebből a bűvös körből ered minden: a lélek minden állapota önmagát hozza létre.

De hogyan lehetek előbb boldog, hogyan lehetek egyáltalán bármi, ami szeretnék lenni - mondjuk jobb módú, vagy olyan, aki több szeretetben részesül -, ha nem rendelkezem olyasmivel, ami szükséges lenne ahhoz a léthez ?

Tégy úgy, mintha rendelkeznél vele, és magadhoz fogod vonzani. Olyan leszel, ahogyan viselkedsz.

Vagyis csináljam, amíg úgy nem maradok.

Valahogy úgy. Csak ne feledd, hogy ez nem tettetés kérdése. Őszintéknek kell lenniük a cselekedeteidnek.

A meggyőződés nélküli cselekedet nem fog hasznot hozni.

És nem azért, mert Én nem „jutalmazlak meg". Isten nem „jutalmaz". Nem is „büntet". A Természet Törvénye viszont azt igényli, hogy a test, a lélek és a szellem egyesüljön gondolatban, szóban és tettben, így működik a teremtés folyamata.

Természetesen úgy is dönthetsz, hogy a lelked ne vegyen részt a teremtésben - csakhogy így sokkal nehezebb dolgod van. Ráveheted a testedet, hogy olyasmit cselekedjen, amit a lelked nem hisz el, és ha elég kitartó a tested, a lelkednek előbb-utóbb sikerül túllépnie az előző gondolaton és megteremteni az Új Gondolatot. Ha már a rendelkezésedre áll az Új Gondolat, akkor jó úton jársz, hogy ne csak színlelésből cselekedj, hanem a tényleges életszemléleted alapján.

Ez a nehezebben járható út, ám a cselekedeteidnek ebben az esetben is őszintéknek kell lenniük. A mindenséget nem lehet félrevezetni, mint az embereket.

Roppant kényes ez az egyensúly. A testnek olyasmit kell tennie, amiben nem hisz a lélek, ugyanakkor a léleknek kellene őszinteséggel táplálnia a test cselekedeteit, hogy hatékonyak legyenek.

Hogy táplálhatja őszinteséggel a lélek a test cselekedeteit, ha egyszer nem hisz bennük ?

Úgy, hogy kiiktatja a személyes érdek önzését.

Jó, de hogyan ?

A lélek nem tud őszintén hinni abban, hogy a test cselekedete hozzájuttatja ahhoz, amit választasz, azonban annál inkább tisztában van azzal, hogy rajtad keresztül Isten minden jót megad másoknak.

Add meg tehát másoknak, amit magadnak kívánsz.

Elismételnéd ?

Hogyne.

Add meg másoknak, amit magadnak kívánsz.

Ha boldog akarsz lenni, tégy másokat boldoggá.

Ha szeretnél jómódú lenni, segíts hozzá másokat.

Ha több szeretetben akarsz részesülni, segíts másokat ahhoz, hogy több szeretetben részesüljenek.

Es mindezt tedd őszintén - ne önös érdekből, hanem azért, mert igazán akarod; és amit így adsz másnak, azt magadhoz vonzod.

De miért ?  Milyen alapon működik ez ?

Ha valamit meg tudsz adni másoknak, ráébredsz, hogy magad is rendelkezel vele. Hiszen ami neked nincsen, azt másoknak sem adhatod. A lelked ugyanerre a következtetésre jut, és megszületik a rólad szóló Új Gondolat, melynek jegyében ténylegesen a rendelkezésedre áll mindaz, amit másoknak adsz.

Aztán megtapasztalod ezt az Új Gondolatot a valóságban: annak megfelelően létezel. És ezzel máris munkára fogtad az univerzum leghatalmasabb teremtő szerkezetét: Isteni Énedet.

Azt teremted, ami „vagy".

A kör bezárult, és egyre többet és többet fogsz teremteni az életed során. Megtestesül a fizikai valóságban.

Ez az élet legnagyobb titka. Mindez sokkal részletesebben megtalálható az Első könyvben és a Második könyvben.

Magyarázd el kérlek, miért olyan lényegbevágó az őszinteség, amikor olyasmit adok másoknak, amit magamnak szeretnék.

Mert ha csak fondorlatból, félrevezetésből, puszta számításból adsz másoknak valamit, a lelked tisztában lesz a szándékoddal. És éppen ezzel jelzed neki, hogy nem áll a rendel kezésedre. Minthogy pedig az univerzum nem más, mint egy mérhetetlenül nagy másológép, megteremti a gondolataidat fizikai formában, és ezt fogod megtapasztalni. Így aztán továbbra sem fogsz vele rendelkezni - bármit is teszel !

Sőt, az is ezt fogja megtapasztalni, akinek adni próbálsz. Azt látják majd, hogy nagyon szeretnél hozzájutni valamihez, és valójában nincs semmid, amit adhatnál. Üres gesztussá válik az adakozásod, azt az önző sekélyességet tükrözi, amiből fakad.

Éppen azt taszítod el magadtól, amit annyira szeretnél magadhoz vonzani.

Ha viszont tiszta szívből adsz, mert látod, hogy vágyik rá és rászorul, akkor egyszer csak felfedezed, hogy már rendelkezel is azzal, amit adsz. És ez a döntő jelentőségű felfedezés.

Ez igaz !  Tényleg így működik !  Emlékszem, volt egy időszak, amikor éppen nem mentek valami fényesen a dolgaim, és csak fogtam a fejem, hogy elfogyott a pénzem, alig van ennivalóm, és fogalmam sincs mikor fogok végre rendesen étkezni, és hogyan fogom kifizetni a lakbért. Egyszer, egy késő este találkoztam egy fiatal párral a buszpályaudvaron. Csak egy csomagért mentem oda, és akkor észrevettem ezeket a fiatalokat, szinte még gyerekeket, ahogy összebújtak egy padon, és a kabátjuk-kal takaróztak.

Elnéztem őket és majd megszakadt a szívem. Eszembe jutott a saját fiatalságom, mikor magam is többször kerültem hasonló helyzetbe. Hozzájuk léptem, és meghívtam őket az otthonomba egy forró csokoládéra, és mondtam nekik, hogy nyugovóra térhetnek egy kanapén. Úgy néztek rám, mintha a Mikulással találkoztak volna.

Nos, hazamentünk és vacsorát készítettem. Hihetetlen jót ettünk azon az estén !  Dugig volt a hűtőszekrény - csak hátra kellett nyúlnom, és előszednem mindazt, amit eddig csak odébb lökdöstem. Összeütöttem egy ilyen „mindent bele, ami csak a kezem ügyébe akad" vacsorát és fantasztikus lett !  Emlékszem, el is tűnődtem rajta, honnan került elő ez a temérdek étel ?

Másnap reggelivel is megvendégeltem a kölyköket, majd útjukra bocsátottam őket. Mikor kitettem őket a buszpályaudvaron, a zsebembe nyúltam a tárcámért, és a kezükbe nyomtam egy húszdollárost.

- Talán hasznát veszitek - mondtam, megöleltem és szélnek eresztettem őket. Egész nap sokkal jobbnak éreztem a saját helyzetemet. Egész nap ?  Egész héten !  Ez a felejthetetlen élmény gyökeresen megváltoztatta a nézeteimet és az életszemléletemet.

Attól kezdve jobbra fordultak a dolgok, és amikor ma reggel a tükörbe néztem, észrevettem valami rendkívül fontosat. Még mindig itt vagyok !

Gyönyörű történet. És tökéletesen igazad van. Pontosan így működik a mindenség. Ha valamit kívánsz magadnak, add meg másoknak. És akkor nem kell várnod rá, hanem abban a pillanatban megtapasztalod, hogy már rendelkezel is vele. Legfeljebb az a kérdés marad nyitva, hogy mennyire. Pszichológiai értelemben sokkal egyszerűbbnek fogod találni a gyarapítását, mintha az egészet a semmiből kellene előteremtened.

Azt hiszem, most valami nagyon mélyreható hangzott el. Hogyan vonatkoztatnád az eredeti kérdésemre ?  Hol az összefüggés ?

Szeretném, ha látnád, hogy már a rendelkezésedre áll a válasz. Most persze abban a hitben élsz, hogy nem rendelkezel a válasszal; és ha tudnád, akkor bölcs lennél. Ezért aztán hozzám fordulsz bölcsességért. Mire Én azt mondom: légy bölcs és meglesz a válasz.

És hogyan lehetsz a leggyorsabban és legbiztosabban bölccsé ?  Tégy bölccsé másokat !

Kíváncsi vagy a válaszra ?  Add meg a választ - másoknak !

Tehát felteszem neked a kérdést. Úgy fogok tenni, mintha nem tudnám, és csak te válaszolhatnád meg.

Ha a szeretet azt jelenti, hogy azt akarod másnak, amit az illető kíván magának, akkor hogyan szeretheti a gyermekét igazán az a szülő, aki kirángatja a forgalomból ?

Nem tudom.

Gondoltam. Hiszen egyebet sem hajtogatsz. Mégis, mit válaszolnál, ha mondjuk tudnád ?

Hát, valami olyasmit, hogy a szülő ugyanazt akarta gyermekének, amit a gyerek magának: életben maradni. Azt mondanám, hogy a gyerek egyáltalán nem akart meghalni, csak fogalma sem volt róla, hogy könnyen így járhat, ha az úttesten kódorog. Vagyis, ha a szülő kihozza a gyermekét a gépkocsik közül, nem korlátozza az akarata megtapasztalásában, hanem a gyermek igazi szándékával, legmélyebb vágyával lép kapcsolatba.

Helyes. Kitűnő válasz volna.

Akkor viszont Neked mint Istennek, meg kellene akadályoznod, hogy ártsunk magunknak, hiszen nyilván nem az a legmélyebb vágyunk. Mégis állandóan ártunk magunknak, Te pedig csak ülsz ölbe tett kézzel és figyelsz minket.

Mindig tudom, mi a legmélyebb vágyatok, és meg is adom nektek. Olyankor is, ha belehalhattok abba, amit csináltok - feltéve, hogy a „halál" élményének megtapasztalása a legmélyebb vágyatok. Soha nem avatkozom a legmélyebb vágyaitokba !

Úgy érted, hogy amikor ártunk magunknak, akkor pontosan azt akarjuk tenni ?  Ez volna a legmélyebb vágyunk ?

Nem „árthattok" magatoknak. Képtelenek vagytok ártani. Az „ártás" csak megítélés kérdése, nem objektív jelenség. Dönthetsz úgy, hogy megtapasztalod, milyen az, ha „ártasz" magadnak, de ez kizárólag tőled függ.

Az az igazság, hogy a válasz a kérdésedre: igen. Ha „ártotok" magatoknak, akkor pontosan ez a szándékotok. Ez azonban ezoterikus szemszögből egy másik szinten érvényes, a kérdés viszont nem egészen erre vonatkozik.

Abban az értelemben, ahogy te gondolod, tehát tudatos döntésként, azt kell válaszoljam: nem !  Ha önmagatok ártalmára vagytok, akkor szó sincs róla, hogy ezt „akarjátok".

A gyermek, akit azért gázol el az autó, mert az úttesten kószált, nem „akarta", tehát nem vágyott rá, nem kereste, nem választotta tudatosan a rossz élményei gyarapítására.

Az a férfi, aki mindig ugyanolyan, következetesen nem neki való nőt vesz feleségül, nem „akarja", tehát nem vágyik rá, nem keresi, nem választja tudatosan, hogy újabb és újabb rossz házasságokat kössön.

Ha valaki kalapáccsal az ujjára üt, arra sem mondhatjuk, hogy ezt „akarta". Nem vágyik rá, nem keresi az élményt, és nem is tudatos döntés eredményeként kerül sor rá.

Tudat alatt mégis ti vonzzátok magatokhoz az objektív jelenségeket; ha nem is tudatosan, de ti teremtetek minden eseményt; ti vonzotok az életetekbe minden személyt, helyszínt és dolgot: az Énetek teremti meg, mégpedig azért, hogy létrehozza a megfelelő körülményeket, megfelelő alkalmat annak megtapasztalásához, amit legközelebb meg akarsz tapasztalni a fejlődés során.

Semmi nem történhet - bizony mondom, semmi sem eshet meg !  -az életetekben, ami ne lenne tökéletes alkalom arra, hogy helyrehozz valamit, teremthess valamit vagy hogy megtapasztald azt, amit helyre kívánsz hozni, meg szeretnél teremteni vagy megtapasztalni, hogy az legyél, Aki Valójában Vagy.

Igaz is - és ki vagyok valójában ?

Aki csak lenni akarsz. Amilyen megnyilvánulása lenni akarsz az Isteninek - az vagy. Ha úgy döntesz, akár minden pillanatban más és más lehetsz, ahogy az gyakorta meg is történik. De ha nem akarsz ilyen sokféle tapasztalatot megélni, hanem inkább megállapodnál, arra is nyílik lehetőség. Csak annyi kell hozzá, hogy ne váltogasd olyan gyakran az elképzelésed arról, Aki Vagy, és Aki Lenni Akarsz.

Könnyebb mondani, mint megtenni !

Meglátásom szerint nagyon sok különböző szinten hozod meg ezeket a döntéseket. A gyerek, aki úgy dönt, hogy az úttesten fog játszani, nem döntött úgy, hogy meg akar halni. Sokféle döntést hozhatott, ám a halál nem tartozott közéjük. És ezt az anya is tudja.

Nem az a probléma, hogy a gyerek meg akar-e halni, hanem hogy a gyerek olyan döntéseket hozott, melyeknek többféle kimenetele lehet, így a halál is. Ezzel a ténnyel azonban nincs tisztában, és a hiányzó adat akadályozza meg a megfelelőbb döntésben.

Láthatod tehát, hogy tökéletesen értékelted a helyzetet.

Nos, én mint Isten, soha nem avatkozom a döntéseitekbe - de mindig tudom, mifélék.

Ezért bármi történik is, okkal feltételezheted, hogy úgy a legtökéletesebb, ahogy megtörtént - hiszen semmi nem kerülheti el a tökéletességet Isten világában.

Az életed menetét - az embereket, a helyszíneket, a történéseket - a tökéletes teremtő hozta létre, szükségszerűen és elkerülhetetlenül tökéletesen a maga tökéletességében: te. És Én... benned és általad.

Együttműködhetünk tudatosan és öntudatlanul is ebben a közös teremtésben. Éberen is élheted az életed, de élhetsz álomvilágban is. Alva is, ébren is járhatod az utad.

Tiéd a döntés.

Várj !  Térjünk csak vissza ahhoz a kijelentésedhez, mely szerint több szinten hozok döntéseket. Azt mondtad, hogy ha nyugodt életre vágyom, ne váltogassam olyan gyakran az elképzelésemet Arról, Aki Vagyok, és Aki Lenni Akarok. Erre én azt feleltem, hogy ez cseppet sem lehet könnyű, mire te közölted, hogy nagyon sok különböző szinten hozzuk meg a döntéseinket. Kifejtenéd bővebben ?  Hogy értsem ?  Mire akarsz célozni ezzel ?

Ha arra vágynál, amire a lelked vágyik, minden nagyon egyszerű volna. Ha hallgatnál a tiszta szellemi Énedre, könnyű és örömteli végkimenetelű lenne minden döntésed - hiszen a szellem döntései a legmagasabb rendű döntések.

A szellem döntésén nincs mit fontolgatni. Nincs rá szükség, hogy megvizsgáld vagy megítéld. Nincs más dolgod, mint hogy kövesd és aszerint cselekedj.

Ám nem csak szellemed van. Testből, léiekből és szellemből álló Hármasság vagy. Ebben áll a dicsőséged, a nagyszerűséged és a csodálatosságod. Gyakran hozol tehát döntéseket egyszerre mindhárom szinten -és ezek, hogy úgy mondjam, az istennek sem esnek mindig egybe.

Meglehetősen általános, hogy a test egészen mást akar, mint amit a lélek szeretne, miközben a szellem egy harmadik dologra áhítozik. Különösen érvényes ez a gyermekekre, akik gyakran nem elég érettek ahhoz, hogy megkülönböztessék azt, ami a test számára „mókás", attól, ami értelmes a léleknek - még kevésbé attól, ami összecseng a szellemmel. Így aztán a gyerek bizony kitotyog az úttestre.

Én mint Isten, figyelem minden döntéseteket- még ha öntudatlanul is hozzátok azokat. Soha nem avatkozom közbe, éppen ellenkezőleg. Az Én dolgom biztosítani, hogy valóra váljon minden döntésetek. (Voltaképpen persze ezt is ti adjátok meg magatoknak. Én csak létrehoztam azt a rendszert, amiben módotok nyílik rá. Ez a rendszer a teremtés folyamata, ahogy azt részletesen kifejtettem az Első könyvben.)

Ha ütközésbe kerülnek a döntéseid - ha nem egyként cselekszik a test, a lélek és a szellem - a teremtés folyamata különböző szinteken fejti ki a hatását, és vegyes eredményt hoz. Ha viszont harmonikus a léted, ha egységesek a döntéseid, megdöbbentő dolgok történhetnek.

Van egy ilyen szófordulatotok is, hogy „mindent összevéve", ami meglehetősen pontos leírás a létnek erre az egységes állapotára.

Továbbá valamennyi döntési szintetek újabb szintekre tagolódik. Ez leginkább a lélek szintjére igaz.

A lelketek dönthet - és legalább ezen a három szinten mindannyiszor meg is teszi - logikai, intuitív, valamint érzelmi szinten, és az is megesik, hogy a háromféle döntés csak növeli a belső konfliktus lehetőségét.

És a fenti szintek közül az érzelemé további ötre osztható. Ez az öt természetes érzelem: a bánat, az indulat, az irigység, a félelem és a szeretet.

Mindezek mélyén pedig két végső szint rejlik: a szeretet és a félelem.

Az öt természetes érzelem a szeretetet és a félelmet is magában foglalja, noha ezek az összes érzelem alapkövei. A másik három természetes érzelem ebből a kettőből ered.

Végül is minden gondolatot vagy a szeretet vagy a félelem gerjeszt. Ez az alapvető polaritás, az elsődleges kettősség. Végső soron nincs semmi, ami ne lenne visszavezethető ezek valamelyikére. Minden gondolat, eszme, elképzelés, nézet, döntés, választás és tett ezek egyikén alapul.

És figyelj !  Ez a kettősség is tovább egyszerűsíthető.

Mert valójában egyetlenegy érzelem létezik csupán.

Ez pedig a szeretet.

Az az igazság, hogy minden szeretet. A félelem is a szeretetből fakad, és ha hatékonyan használják, szeretetet juttat kifejezésre.

A félelem szeretetet fejez ki ?

Úgy van: a legmagasabb rendű formájában. A legmagasabb rendű formájában minden a szeretetet fejezi ki.

A szülő, aki megmenti a gyermekét attól a sorstól, hogy halálát lelje a forgalomban, a félelmét vagy a szeretetét fejezi ki ezzel a tettével ?

Szerintem mindkettőt. Félti a gyermek életét, és szereti annyira, hogy a saját életét is kockára tegye érte.

Pontosan ez a helyzet. És itt tetten érhető, hogyan válik a félelem a legmagasabb rendű formájában szeretetté. Hogy a félelemben valójában a szeretet jut kifejezésre.

Ugyanígy, ha sorra vesszük a többi természetes érzelmet, a bánatot, az indulatot vagy az irigységet, ezek is a félelem ilyen vagy amolyan formái, következésképp a szeretet megnyilvánulási formái.

Az egyik dolog eivezet a másikhoz. Érted ?

Akkor jelentkezik probléma, ha valamelyik természetes érzelem eltorzul, torzzá, felismerhetetlenné válik, nem lehet felfedezni benne az eredendő szeretetet, még kevésbé Istent, a szeretet végső forrását.

Már hallottam erről az öt természetes érzelemről dr. Elisabeth Kübler-Rosszal való csodálatos együttműködésem során.

Ahogy mondod. Neki meg Én sugalltam, hogy adja át neked ezt a tanítást.

Amikor tehát meghozok valamilyen döntést, sok múlik azon, hogy „honnan érkezem" és ez a „honnan" akár több réteg mélységű is lehet.

Erről van szó.

Beszélj, kérlek az öt természetes érzelemről !  Szeretném újra hallani, mert már sokat felejtettem Elisabeth tanításából.

A bánat természetes érzelem. Ez a részed teszi lehetővé, hogy elbúcsúzz olyankor, amikor nem akarsz elbúcsúzni; hogy kifejezd, kiadd magadból a veszteségek fölött érzett szomorúságot, legyen az egy szeretted, vagy akár egy kontaktlencse elvesztése.

Ha ki tudod fejezni a bánatodat, egyúttal meg is szabadulsz tőle. Ha a gyermeknek megengedik, hogy szomorkodjon, amikor szomorú, akkor felnőttként egészségesen fog hozzáállni a szomorúsághoz, és az esetek többségében gyorsan túlteszi magát rajta.

Ha a gyermeknek azt mondogatják: Ugyan, ugyan, ne sírjál már !  -akkor felnőttként nehézségei lesznek a sírással, hiszen egész életében mást sem hallott, csak hogy ne tegye. Ezért az ilyen emberek elfojtják a bánatukat.

A bánat tartós elfojtása végletesen természetellenes érzéshez, depresszióhoz vezet.

Embereket öltek depresszió miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.

Az indulat természetes érzelem. Ennek a segítségével mondhatod ki, hogy „köszönöm, nem". Nem kell gorombának lennie, és fájdalmat sem kell okoznia másoknak.

Ha engedik a gyermeknek, hogy kifejezésre juttassa az indulatát, akkor felnőttkorára egészségesen fog hozzáállni az indulathoz, és többnyire gyorsan túlteszi magát rajta.

Akikbe belenevelték, hogy az indulat nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, azokra felnőttként nehéz idők várnak, amikor szembe kell nézniük az indulataikkal.

Az indulat tartós elfojtása végletesen természetellenes érzelemhez, haraghoz vezet.

Embereket öltek harag miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.

Az irigység természetes érzelem. Ez az érzelem hajtja az ötéves gyermeket, hogy elérje a kilincset, mint a nővére, vagy hogy ő is úgy tudjon biciklizni. Az irigység természetes érzelem, ami arra ösztönöz, hogy újra megpróbáld; hogy még elszántabban próbáld; hogy addig küzdj, amíg sikerrel nem jársz. Az irigység egészséges és természetes érzés. Ha a gyereknek megengedik, hogy kifejezésre juttassa az irigységét, felnőtt korára egészégesen áll hozzá az irigységhez, és többnyire gyorsan túlteszi magát rajta.

Akikbe belenevelték, hogy az irigység nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, azokra felnőttként nehéz idők várnak, amikor szembe kell nézniük az irigységükkel.

Az irigység tartós elfojtása végletesen természetellenes érzelemhez, féltékenységhez vezet.

Embereket öltek féltékenység miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.

A félelem természetes érzelem. A csecsemők mindössze két félelemmel jönnek a világra: az egyik a zuhanástól való félelem, a másik a hangos zajoktól való félelem. Minden más félelmet a környezet alakít ki az emberben, a szülei tanítják meg rá. A természetes félelem célja, hogy óvatossá, körültekintővé tegyen. Az óvatosság a test életben maradását szolgálja. A szeretetből ered - az Én szeretetéből.

Akikbe belenevelték, hogy a félelem nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, azokra felnőttként nehéz idők várnak, amikor szembe kell nézniük a félelmeikkel.

A félelem tartós elfojtása végletesen természetellenes érzelemhez, pánikhoz vezet.

Embereket öltek pánik miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.

A szeretet természetes érzelem. Ha engedik, hogy a gyermek természetesen, korlátozások és feltételek, tiltások és kényszerűségek nélkül fejezze ki, illetve fogadja, akkor nincs is többre szüksége. Mert az így kifejezett és fogadott érzelem önmagában is tökéletesen elegendő. Ám a feltételhez kötött, előírásokkal és szabályokkal, rituálékkal és korlátozásokkal körülbástyázott, irányított, manipulált és elfojtott szeretet természetellenessé válik.

Akikbe belenevelték, hogy a természetes szeretetük nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, azokra felnőttként nehéz idők várnak, amikor szembe kell nézniük a szeretettel.

A szeretet tartós elfojtása végletesen természetellenes érzelemhez, birtoklási vágyhoz vezet.

Embereket öltek birtoklási vágy miatt. Háborúk törtek ki, birodalmak dőltek meg.

Így hát a természetes érzelmek elfojtása természetellenes reakciókat és válaszokat hoz létre. Márpedig a legtöbb ember elfojtja a természetes érzelmeit. Pedig ezek a barátaitok. Az ajándékaitok. Az isteni eszközök, mellyel elkészíthetitek a tapasztalataitokat.

Születéskor kapjátok ezeket az eszközöket. Arra szolgálnak, hogy segítsenek boldogulni az életben.

Miért nyomja el a legtöbb ember ezeket az érzelmeit ?

Mert arra tanították őket, hogy fojtsák el.

Kik ?

A szüleik. Akik felnevelték őket.

Miért ?  Miért tennének ilyet ?

Mert ők is ezt tanulták a szüleiktől, és azok is a szüleiktől hallották.

És így tovább. Igen, igen. De miért ?  Mi folyik itt ?

Az a helyzet, hogy nálatok nem a megfelelő emberek nevelik a gyermekeket.

Ezt meg hogy érted ?  Kik azok a „nem megfelelő emberek" ?

Az anya és az apa.

Az anya és az apa nem megfelelőek a gyerekek nevelésére ?

Amíg a szülők fiatalok, addig nem. Az esetek többségében. Ami azt illeti, kész csoda, hogy némelyikük még így is egész jó munkát végez.

A fiatal szülők kevésbé alkalmasak a gyermeknevelésre. Mellesleg, éppen a fiatal szülők tudják ezt a legjobban.

A legtöbb szülő roppant csekély élettapasztalat birtokában lát a neveléshez. Sokszor még őket is nevelik. Zsonganak bennük a kérdések, melyekre választ keresnek, a titkok, melyeknek még nem ismerik a nyitját.

Még magukat sem fedezték fel - és így akarnak másokat, akik esetenként értékesebbek náluk, rávezetni önmaguk felfedezésére. Még önmagukat sem ismerik, és máris belevetik magukat mások megismerésének folyamatába. Még nekik sem sikerült túltenniük magukat azon, mennyire félrevezették őket a szüleik.

Még nem fedezték fel, Kik Ők, és meg akarják mondani másoknak, hogy kicsodák. És mérhetetlen nyomás nehezedik rájuk, hogy helyesen járjanak el - ám még a saját életüket sem tudják „helyesen" élni. így aztán mindent elrontanak: a saját életük mellett a gyermekeikét is.

Ha szerencsések, nem ártanak túlságosan sokat a gyermekeiknek. Az utódok felül fognak kerekedni rajta - de addigra minden bizonnyal már ők is továbbadták a gyermekeiknek.

A többségetek akkor lesz elég bölcs, türelmes, megértő és szeretetteljes ahhoz, hogy csodálatra méltó szülővé lehessen, miután már befejezte a gyerekek nevelését.

Miért ?  Képtelen vagyok felfogni. Kétségtelen, hogy a megfigyelésed az esetek többségében helytálló, de mi ennek az oka ?

Mert a gyermeket létrehozó fiataloktól soha nem várták el, hogy neveljék is a gyermeket. A gyermeknevelés időszakának valójában azokban az években kellene kezdődnie, amikor manapság véget ér.

Még mindig nem világos.

Az emberek biológiailag már akkor alkalmasak gyereknemzésre és szülésre, amikor még maguk is gyerekek. Talán meglepő, de negyvenötven éves korukig.

Az emberek maguk is gyerekek... negyven-ötven éves korukig ? !

Bizonyos szempontból igen. Tudom, hogy hihetetlennek találod, de nézz csak körül. A fajotok viselkedése talán kielégítően bizonyítja az álláspontomat.

A nehézséget az okozza, hogy a társadalmatokban huszonegy éves korára kijelentik az emberről, hogy „felnőtt", készen áll az életre. A nehézséget tovább súlyosbítja az a tény, hogy a többségeteket olyan anya és apa nevelte fel, akik maguk sem voltak sokkal idősebbek huszonegy évesnél, amikor a nevelésetekhez láttak.

Ha a gyermekszülők és a gyermeknevelők eredetileg is azonos személyek lennének, nem tudnátok szülni ötvenéves korotokig !

A gyermekszülés eredetileg az egészséges, erős, fejlett szervezetű fiatalok tevékenysége; a gyermeknevelés pedig az időseké, akiknek a tudata egészséges, erős és fejlett.

A társadalmatokban megkövetelitek a gyermek szüleitől, hogy ők maguk neveljék a gyermeküket - és ezzel nemcsak mérhetetlenül megnehezítettétek a nevelés folyamatát, hanem a nemi aktussal kapcsolatos energiákat is eltérítettétek.

Hm... kifejtenéd bővebben ?

Hát persze.

Már sokan megfigyelték, amit az imént említettem, miszerint az emberek többsége - ha nem valamennyi - még nem alkalmas a gyermeknevelésre, amikor fizikailag már alkalmas a gyermek létrehozására. Csakhogy miután ezt felfedezték, rossz megoldásra jutottak.

Ahelyett, hogy meghagynátok a fiataloknak a szex örömét, és ha gyermekük születik, odaadnátok az idősebbeknek, akik majd felnevelik, inkább azt mondjátok a fiataloknak, hogy ne bocsátkozzanak szexuális kapcsolatba, amíg nem állnak készen a gyermeknevelés felelősségének vállalására. „Helytelennek" bélyegeztétek számukra az ezen idő előtti szexuális élményeket, így olyasmit tettetek tabuvá, ami eredetileg az élet legcsodálatosabb ünnepe !

Az ifjak persze nemigen törődnek ezzel a tabuval, és erre meg is van minden okuk: tudniillik teljes mértékben természetellenes.

Ha az ember megérzi a belső jelzést, hogy készen áll, azonmód vá-gyakozni kezd a közösülésre. Ilyen az emberi természet.

Ám a gondolkodásuk önnön természetükről sokkal inkább akörül forog, amit ti, szülők, mondtatok nekik, nem pedig akörül, amit odabent éreznek. A gyermekeitek tőletek várják, hogy mindent elmondjatok az életről.

Amikor tehát az első késztetést érzik, hogy megszemléljék egymást, hogy ártalmatlanul játszadozzanak egymással, felfedezzék egymás „különbségeit", akkor hozzátok fordulnak útbaigazításért. Jó-e emberi természetüknek ezen része ?  Vagy rossz ?  Helyes-e ?  Vagy el kell fojtani ?  Visszafogni ?  Örülni kell-e neki vagy csüggedni tőle ?

Ilyenkor a legtöbb szülő válaszában kimutatható egy közös vonás: azt mondják, amit nekik mondtak; amit a vallásuk állít; amit a társadalom vél - mondanak mindent, csak a dolgok természetes rendjéről hallgatnak.

A fajtátok természetes rendje szerint valamikor kilenc- és tizennégy éves korotok között kezdtek szexuálisan érni; tizenöt éves korotoktól pedig már igen erősen jelentkezik a szexualitás. És kezdetét veszi a versenyfutás az idővel - a gyermekek megpróbálják a lehető legteljesebb mértékben felszabadítani a csodás szexuális energiáikat, míg a szülők igyekeznek féken tartani őket.

Mivel a szülők tudják, hogy olyasmit akarnak megtiltani csemetéiknek, ami alapvetően a természetükhöz tartozik, minden elképzelhető segítséget és szövetségest hajlandók elfogadni ebben a küzdelemben.

A szülők mindenféle családi, kulturális, vallási, társadalmi és gazdasági nyomást, gátlást, korlátozást találtak ki, hogy megindokolhassák utódaikkal szemben támasztott természetellenes követelményeiket. így aztán felnőttkorukra a gyerekek megtanulják természetellenesnek tekinteni a szexualitásukat. Hogy lehet ennyire szégyellni való, elfojtott, szabályozott, visszafogott, gátolt, féken tartott, és elutasított bármi, ami természetes ? !

Szerintem némiképp sarkítod a helyzetet. Nem gondolod, hogy ez azért túlzás ?

Igazán ?  Van fogalmad róla, mit jelent egy négy-öt éves gyermeknek, hogy a szülei bizonyos testrészeiknek még a valódi nevéí sem használják ?  Mit mondasz ezzel a gyermeknek a feszélyezettségedről, és szerinted mennyire kellene neki feszélyezettnek lennie ?

Hű...

Hajjaj... De mennyire hogy hű !

Hát... „egyszerűen nem használunk olyan szavakat", ahogy a nagymamám mondogatta. A „pipil" és a „popó" jobban hangzik.

Éspedig azért használjátok olyan ritkán az olyan szavakat a mindennapi társalgás során, mert annyi negatív tartalmú fogalmat kötöttetek hozzájuk.

Legzsengébb korában a gyermek természetesen nem érti, miért gondolkodnak így a szülei, ám annál inkább megmarad bennük a benyomás, a legtöbb esetben kitörölhetetlen benyomás arról, hogy bizonyos testrészek „nem helyesek", és zavarba ejtő minden, ami velük kapcsolatos - ha nem egyenesen „rossz".

A gyerek azonban felnő, és ahogy tizenéves korba lép, előbb-utóbb rádöbben, hogy ez nem igaz; ekkor viszont világosan elmagyarázzák neki a terhesség és a szexualitás közötti összefüggést, és hogy hogyan kell felnevelnie a gyermeket, akinek életet ad. így aztán megint csak jó oka van rá, hogy „helytelennek" érezze a szexualitás kifejezésre juttatását - és ezzel be is zárult a kör.

És ne hidd, hogy mindez apró melléfogás csupán, hiszen teljes zűrzavart okozott a társadalmatokban - mindig így végződik a természet megcsúfolása !

Szexuális zavarodottságot, elnyomást és szégyent hoztatok létre, ami szexuális gátlásokhoz, rendellenes működéshez és erőszakhoz vezet.

Közösségként mindig is gátlásosak lesztek azzal kapcsolatban, ami zavarba ejt; elfojtott viselkedésetek mindig is rendellenes működést fog eredményezni, és mindig is erőszakosan fognak a felszínre törni tiltakozásképpen, amiért szégyent éreztek olyasmi miatt, amiről a lelketek mélyén tudjátok, hogy nincs benne semmi szégyellnivaló.

Freud ezek szerint jól látta, hogy az emberi faj irdatlan mennyiségű indulata feltételezhetően szexuális eredetű; a mélyen ülő harag kifejezése, amiért el kell fojtani az alapvető és természetes fizikai hajlamokat, érdeklődést, ösztönöket.

Több pszichiáteretek is ki merte mondani. Az emberekben fortyog az indulat, mert tudják, hogy nincs mit szégyellniük azon, ami annyi örömöt nyújt - mégis szégyent kelt és bűntudatot ébreszt.

Az ember először is megneheztel önnön Énjére, mert annyira jónak érez valamit, ami köztudomásúan „rossz".

Aztán mikor végül rájönnek, hogy átverték őket- hiszen a szexualitás az egyik legcsodálatosabb, legtiszteletreméltóbb, legmagasztosabb emberi élmény -, mások ellen fordul a haragjuk: a szüleik ellen, mert elnyomták bennük, a vallás ellen, mert szégyenletessé tették, a másik nem tagjai ellen, mert visszautasították, és az egész társadalom ellen, mert irányította őket.

Végül önmagukra is haragudni fognak, mert eltűrték, hogy mindez befolyásolja őket.

Ennek a visszafojtott indulatnak a döntő hányada beépül társadalmatok torz, eltévelyedett erkölcsi értékeibe. Az emlékműveket, szobrokat, emlékbélyegeket, filmeket, festményeket, tévéműsorokat magasztaljátok - melyek közül nem egy az erőszak kirívó példája -, de elrejtik, vagy éppen lealacsonyítják a világ legcsodálatosabb, szeretetből fakadó cselekedeteit.

És ezek a felmérhetetlen következmények egyetlen elképzelésből fakadnak: abból, hogy akik gyermeknek adnak életet, azoknak a gyermek felnevelésének a felelősségével is szembe kell nézniük.

De ha nem azok felelőssége a gyerek nevelése, akiké a gyerek, akkor kié ?

Az egész közösségé. Elsősorban pedig az idősebbeké.

Az idősebbeké ?

A fejlett fajok és társadalmak többsége esetében az idősebbek nevelik, gondozzák, képzik az utódokat, átadják nekik a faj bölcsességét, tudását, hagyományait. Később, amikor ilyen civilizációkról fogunk beszélgetni, szót ejtünk még erről a kérdésről.

Minden olyan társadalomban, ahol nem minősül „rossznak" a fiatal korban történő gyermeknemzés, mert a törzs idősebb tagjai felnevelik őket, és így nem létezik nyomasztó felelősség és teher, ugyanúgy ismeretlen a szexuális elfojtás, ahogy a nemi erőszak, a beteges hajlam és a rendellenes társadalmi-szexuális működés is.

A mi bolygónkon is vannak ilyen társadalmak ?

Igen, bár kezdenek eltünedezni. Minden erőtökkel azon vagytok, hogy megszüntessétek és asszimiláljátok őket, mert barbároknak tekintitek. Legalábbis elgondolkoztató, hogy a szerintetek fejlett és civilizált társadalmaitokban a gyermekek (akárcsak a feleségek vagy a férjek) vagyontárgynak, személyes tulajdonnak számítanak. Nálatok már csak azért is azok nevelik a gyermeket, akik életet adtak nekik, mert törődniük kell azzal, ami az „övék".

Társadalmatok igen sok problémája abban gyökerezik, hogy a házastársak és a gyermekek személyes tulajdonnak számítanak, amik a „tieid" - ahogy ki-ki igazolhatja, milyen gyakran mondja ki meghatottságtól elfúló hangon: az „enyéim"...

Később, amikor a magasan fejlett lények életmódjáról beszélünk, még visszatérünk a „birtoklás" kérdésére. Most csak gondolkozzunk el egy pillanatra azon, akad-e bárki is, aki érzelmileg elég fejlett a gyermekneveléshez akkor, amikor fizikailag alkalmassá válik az életadásra ?

Bizony, a legtöbben a harmincas-negyvenes éveikben sem rendelkeznek a gyermekneveléshez szükséges képességekkel - és ezt fölösleges is elvárni tőlük. Nem éltek még eleget felnőttként ahhoz, hogy mély bölcsességet adhassanak át a gyermekeiknek. Még nem tettek szert arra a bölcsességre.

Ezt az okfejtést már hallottam. Mark Twain gondolkozott így. Egyszer állítólag a következőt mondta: „Amikor tizenkilenc éves voltam, az apám semmit sem tudott. De mire harmincöt lettem, nem győztem csodálni, mekkorát fejlődött az Öreg."

Milyen igaz !  Ifjonti éveitekben elvileg nem az igazság tanítása, hanem a megismerése volna a feladatotok. Hogyan taníthatod gyermekeknek az igazságot, ha még te sem ismered ?

Nyilván sehogy. Így hát gépiesen elismétlitek az egyetlen igazságot, amit ismertek - mások igazságát. Apátokét, anyátokét, a kultúrátokét, a vallásotokét. Csak éppen a saját igazságotokat nem. Azt csak keresitek.

És csak kutattok és kísérleteztek, kerestek és hibáztok, kialakítjátok és újraalkotjátok az igazságotokat: a magatokról alkotott képet, míg vagy jó fél évszázadot eltöltőtök ezen a bolygón.

Akkor talán megállapodtok, lehorgonyoztok az igazságotoknál. És a legnagyobb igazság, hogy nincs örök, változatlan igazság; az igazság maga is változik, növekszik, fejlődik - és amikor éppen azt hiszed, hogy befejeződött a fejlődés folyamata, pont akkor kezdődik csak igazán.

Erre már magam is rájöttem. Ötven évnek kellett eltelnie, mire megértettem.

Örülj neki. Bölcsebb lettél. Idősebb. Most kellene gyermeket nevelned. Vagy inkább további tíz év múlva. Az idősebbekre kell bízni az utódok nevelését, ahogy eredetileg is ez a feladatuk.

Az idősebbek ismerik az igazságot és az életet. Hogy mi lényeges, és mi nem. Hogy mit jelentenek valójában az olyan kifejezések, mint ösz-szetartozás, őszinteség, hűség, barátság és szeretet.

Értem. Nem könnyű elfogadni, de a többségünk szinte még tanulóvá sem lép elő a gyermeki létből, amikor már a saját gyermekeinket kezdjük tanítani. Jobb híján kénytelenek vagyunk úgy okoskodni, hogy majd arra tanítjuk, amit az apánktól tanultunk.

Így hát az atyák vétke a fiúkra száll, harmad-, negyed és ezredíziglen.

Hogyan változtathatnánk rajta ?  Hogyan vethetnénk véget ennek az ördögi körnek ?

Adjátok át a gyermeknevelés feladatát a nagy megbecsülésnek örvendő idősebbeknek. A szülők bármikor láthatják a gyermeküket, ha akarják, vele is élhetnek, de ne kizárólag az ő felelősségük legyen a gyermek nevelése és ellátása !  Az idősebbek által nyújtott nevelés révén az egész közösség részt vesz a gyermek fizikai, társadalmi és szellemi szükségleteinek kielégítésében.

Később, amikor az univerzum többi kultúrájáról fogunk beszélgetni, a tiétekétől gyökeresen eltérő életmódokat is megvizsgálunk.

Ezt hogy érted ?

Úgy, hogy a ti életmódotok nem csak a nevelés tekintetében, hanem egészében működésképtelen.

Amennyiben ?

Eltávolodtatok egymástól. A hatalmas városok kedvéért elszakítottátok a családi kötelékeket, felbomlasztottátok a kisebb közösségeket. Ezekben a nagyvárosokban ugyan több ember él, de kevesebb „törzs", csoport, nemzetség, melyek tagjai felelősséget éreznek az egész közösségért. Tulajdonképpen nincsenek is olyan idősebbek, akikhez gondjaitokkal fordulhatnátok.

És nem csupán elfordultatok az idősebbektől, hanem háttérbe szorítottátok, félredobtátok őket. Megfosztottátok őket az erejüktől, és még a szemükre hányjátok, hogy a terhetekre vannak.

Társadalmatokban sokan megvetik a idős embereket, mondván, hogy csak élősködnek a többieken, és egyre nagyobb hányadát igénylik a fiatalok által megkeresett pénznek.

Kétségkívül igazad van. Néhány szociológus generációs háborút jósol, melyben azzal vádolják az idősebb embereket, hogy egyre többet és többet igényelnek, miközben egyre kevesebbet adnak. Most, hogy a legnépesebb generáció elérte az idősebb kort és tovább élnek az emberek, megnőtt az öregebb polgárok száma.

Ha az idősek nem járulnak hozzá a közösség életéhez, annak az az egyetlen oka, hogy nem teszitek lehetővé számukra. Épp akkor külditek nyugdíjba őket, amikor egyre több hasznot tudnának hajtani. Ugyanígy kirekesztitek őket a lényeges cselekedetekből, éppen akkor, amikor jelentős segítséget jelentene a részvételük.

A társadalmatok nem csak a nevelés tekintetében helyezi előtérbe a fiatalokat és szorítja háttérbe az időseket, hanem a politika, a gazdaság... mi több, még a vallás terén is, ahol talán még akadna egy kis hely számukra.

A társadalmatok már csak egyénekből, nem pedig csoportokból áll.

Ahogy individualizáltátok és megfiatalítottátok a társadalmatokat, úgy veszítettétek el gazdagságát és éltető gyökereit. Ezek nélkül pedig egyre többen éltek érzelmi és lelki szegénységben.

Ismét felteszem hát a kérdést: hogyan vethetünk véget ennek a folyamatnak ?

Először is tudatosulnia kellene, hogy ez a színtiszta valóság. A többségetek azonban egyszerűen nem vesz tudomást róla. Ámítjátok magatokat, nem akarjátok meghallani az igazságot, nemhogy hangot adni neki.

Erről is fogunk beszélni, amikor majd a fejlett civilizációkat tárgyaljuk, mert egyáltalán nem jelentéktelen apróság ez a lelki vakság és süketség. És ha igazán változtatni akartok rajta, remélem, megengeditek magatoknak, hogy meghalljátok a szavam.

Itt az idő, hogy egyszerűen és világosan kimondjuk az igazságot. Készen állsz ?

Igen. Hiszen ezért fordultam Hozzád. Ezért kezdtük az egész beszélgetésünket !

Az igazság gyakran kínos. Csak azok hajlandók szembenézni vele, akiknek fontos, hogy megismerjék. Az ilyen esetekben az igazság egyenesen ösztönző.

Rám ez az egész háromrészes beszélgetés ösztönzően hat. Folytasd, kérlek !

Minden okot adott a derűlátásra. Úgy látom, kezdtek megváltozni a dolgok. Fajotoknál egyre nagyobb hangsúlyt kap a közösség megteremtése, a nagycsaládok fennmaradása. És egyre többen fordulnak őszinte megbecsüléssel az idősebbek felé, amivel értelmet, értéket adnak az életüknek. Jelentős lépés egy mesés aratással kecsegtető irányba.

Fordul a kocka !  Végre megtette a kultúrátok ezt a lépést. Máris előrébb tart.

Persze nem hajthatjátok végre egyetlen nap leforgása alatt mindezeket a változásokat. Nem tudjátok például egy csapásra megváltoztatni azt a fajta nevelést, aminek eredményeképpen létrejött a jelenlegi gondolkodásmód. Lépésről lépésre azonban igenis átformálhatjátok a jövőtöket.

Ennek a könyvnek az elolvasása is egy ilyen apró lépés. A nyomaték kedvéért még többször visszatérünk bizonyos lényegbevágó mozzanatokhoz.

Nos, arra kértél, adjak ötleteket a holnapotok megalkotásához. Kezdjük azzal, hogy szemügyre vesszük a tegnapotokat !

2

Mi köze a múltnak a jövőhöz ?

Ha ismered a múltat, jobban át tudod gondolni lehetséges jövődet. Azzal a kérdéssel fordultál hozzám, hogyan tehetnétek jobbá az életeteket. Ehhez egyáltalán nem árt tisztázni, miként jutottatok el idáig.

A hatalomról és az erőről szeretnék beszélni - és a kettő közötti különbségről. Meg a magatok használatára kitalált Sátánról. Arról hogy hogyan és miért is történt mindez, és - ha öntudatlanul is - miért úgy beszéltek az Istenetekről, mintha atya volna, és egyáltalán nem is lehetne anya.

Arról szeretnék beszélni, Aki Valójában Vagyok, mert ez nem azonos a legendáitok tartalmával. Szeretném oly módon bemutatni a Létemet, hogy aztán boldogan cseréljétek fel a mitológiát a kozmológiával - az univerzum igazi kozmológiájával, és a Hozzám való viszonyával. Szeretném, ha megismernétek az életet, hogy hogyan működik és miért éppen úgy, ahogy.

Ha már mindezzel tisztában vagytok, el tudjátok majd dönteni, mi az, amitől megváltok fajotok alkotásai közül. Gyermekeim, túl sokáig éltetek önnön eszméitek börtönében !  Eljött az ideje, hogy kiszabaduljatok.

Bebörtönöztétek az öt természetes érzéseteket, elnyomtátok és végletesen természetellenes érzelmekké változtattátok őket, így aztán boldogtalanságot, halált és pusztítást szabadítottatok a világotokra.

Ezen a bolygón évezredek óta a következő viselkedésmód számít követendőnek: ne engedd szabadjára az érzelmeidet. Ha bánatot érzel, tedd magad túl rajta; ha elfog az indulat, fojtsd magadba; ha irigy vagy, szégyelld; ha félsz, emelkedj fölé; a szeretetet pedig irányítsd, korlátozd, menekülj előle - tégy meg mindent, nehogy teljes egészében kifejezésre juttasd itt és most.

Ám eljött a szabadság ideje !

Az az igazság, hogy bebörtönözted Legszentebb Énedet. Itt az idő, hogy kiszabadítsd !

Kezd izgalmassá válni. Hogyan lássunk neki ?  Hol kezdjük ?

Tekintsük át röviden, hogyan is fajultak idáig a dolgok. Térjünk visz-sza a társadalom újraszerveződésének korába. Amikor a hímeké lett a meghatározó szerep, és úgy döntöttek, hogy az érzelmek kimutatása, bizonyos esetekben pedig maga az érzelem sem helyénvaló.

Mit értesz a társadalom újraszerveződése alatt ?  Miről van szó ?

Történelmetek kezdetén matriarchális társadalomban éltetek. Aztán fordulat következett be és megjelent a patriarchátus. Ez idő tájt kezdtétek lenézni és gyengeségnek bélyegezni az érzelmek kimutatását. Ebben az időszakban találták ki a férfiak az ördögöt és a hímnemű Istent.

A férfiak találmánya az ördög ?

Ahogy mondod: a Sátán alapvetően férfiúi találmány. Na persze, végső soron a társadalom minden tagjának hozzá kellett járulnia, de az érzelmektől való elfordulás, a „Sátán" kieszelése a matriarchátus ellen lázadó férfiak számlájára írható. Ebben az időszakban a nők kormányoztak - érzelmi alapon. Ők töltöttek be minden vezető posztot, ők láttak el minden vallási tisztet, ők birtokoltak minden befolyásos helyet a kereskedelemben, tudományban, művelődésben, gyógyításban.

Milyen hatalommal rendelkeztek a férfiak ?

Semmilyennel. A férfiaknak igazolniuk kellett a létjogosultságukat. Nemigen tudtak mit felhozni fontosságuk mellett, azon kívül, hogy megtermékenyítették a női petesejteket és alkalmasak voltak a súlyos terhek cipelésére. Leginkább a dolgozó hangyákra vagy méhekre emlékeztettek. Elvégezték a nehéz fizikai munkákat, ellátták továbbá a szaporodásban és a gyermekek biztonságának megteremtésében rájuk háruló feladatokat.

Száz és száz évig tartott, amíg a férfiaknak sikerült nagyobb jelentőségre szert tenniük a társadalmi rendszerben. Évezredek teltek el, mire egyáltalán megengedték nekik, hogy beleszóljanak a nemzetség életébe; hogy szót kaphassanak a közösség döntéseiben. A nők ugyanis nem tartották őket elég intelligensnek ahhoz, hogy egyáltalán felfogják az ilyesféle kérdéseket.

Hát, barátom, azt azért elég nehéz elképzelni, hogy valamely közösség pusztán a nemi hovatartozás alapján egy egész társadalmi osztálytól megvonja a szavazati jogot !

Tetszik a humorérzéked. Tényleg.

Folytathatom ?

Megkérlek rá.

További évezredek teltek el, amíg a férfiaknak eszébe ötlött, hogy akár ők is betölthetnék azokat a vezető pozíciókat, melyek odaítélésébe lett valamelyes beleszólásuk. Más hatalmi posztok esetében persze még csak nem is álmodhattak erről.

És amikor a férfiak végül megszerezték a társadalom tekintélyesebb pozícióit, amikor végül felülemelkedtek korábbi gyermeknemző- és fizikai munkákra korlátozódó rabszolgaszerepükön, nemes lelkűen nem fordították az egész rendszert a nők ellen, hanem igazságosan megosztották velük a megbecsültséget, a hatalmat és a befolyást, amire minden ember vágyik, nemtől függetlenül.

Már megint tréfálkozol.

Elnézést. Talán elvétettem a bolygót, és egy másikról beszélek ?

Kanyarodjunk vissza az elbeszélésünkhöz. De mielőtt rátérünk az „ördög" kitalálására, beszéljünk egy kicsit a hatalomról. Mert természetesen erről szól a Sátán kitalálásának története.

Arra szeretnél rámutatni, hogy a társadalmunkban manapság a férfiak birtokolják a hatalmat, igaz ?  Hadd előzzelek meg egy kicsit; elmondom, szerintem hogyan történt.

Mint mondtad, a matriarchátus időszakában a férfiak leginkább a királynőt szolgáló dolgozó méhekre hasonlítottak. Ők végezték a nehéz fizikai munkát, gyerekeket nemzettek és megvédték őket. Erről az jutott eszembe, hogy ugyan, mi változott ?  Hiszen most is ugyanezt csinálják !  Lefogadom, nagyon sok férfitársam érvelne így, hozzátéve, hogy most legalább kapnak némi ellenjuttatást „hálátlan szerepükért" és valamivel több hatalmuk van.

Több ?  Döntően övék a hatalom.

Legyen. De az egészben az a vicces, hogy mindkét nem azt hiszi, reá hárul a legháládatlanabb szerep a társadalomban, míg a másiknak jut mindaz, ami kellemes a közösségi létben. A férfiak neheztelnek azokra a nőkre, akik szeretnének visszaszerezni valamennyit egykori hatalmukból, és hülyék lennének akár egy szalmaszálat is keresztbe tenni a kultúra fennmaradásáért, ha nem részesülnek a hatalomból.

A nők neheztelnek a férfiakra, amiért kisajátítottak minden hatalmat, és hülyék lennének akár egy szalmaszálat is keresztbe tenni a kultúra fennmaradásáért, ha nem részesülnek a hatalomból.

Helytálló az elemzésed. De lásd csak, a férfiak is, és a nők is éppen elég hülyék ahhoz, hogy újra és újra elkövessék ugyanazokat a hibákat, amíg aztán valamelyik fél rá nem döbben, hogy az élet nem a hatalomról, hanem az erőről szól, és amíg be nem látják, hogy nincs különállóság, csak egység. Mert az Egységből ered a belső erő, ami szétoszlik az elkülönülésben, gyöngévé és kiszolgáltatottá teszi az embert, megfosztja a hatalmától, és arra ítéli, hogy kétségbeesetten küzdjön a hatatomért.

Bizony mondom: tüntessétek el a köztetek tátongó szakadékot, vessetek véget az elkülönültség illúziójának és vissza fogtok találni belső erőtök forrásához. Akkor rátaláltok az igazi hatalomra !  Arra a hatalomra, amivel mindent megtehettek. A hatalomra, aminek révén bármivé válhattok. A hatalomra, aminek révén bármit megszerezhettek. Mert a teremtő hatalom az egység belső erejéből fakad.

És ez az Isteneddel való viszonyodra is igaz - ahogy az embertársaiddal való kapcsolataidra is.

Ne gondolkodj úgy többé, mintha különálló lennél, és akkor tiéd lesz az egység belső erejéből fakadó igaz hatalom, amit egy világot felölelő társadalom csak nyújtani tud, hogy használd belátásod szerint.

Ne feledd: a hatalom a belső erőből fakad. A belső erőnek nem a nyers erő a forrása - még ha manapság épp az ellenkezőjét tartják is.

A belső erő nélküli hatalom káprázat csupán. Az egység nélküli belső erő hazugság. Hazugság, ami sosem vált a fajotok üdvére és hasznára, mégis mélyen a tudatotokba vésődött. Mert azt hiszitek, hogy az egyéniségből és az elkülönültségből fakad a belső erő, ám távolról sem ez az igazság. Az Istentől és egymástól való elkülönülésetek minden rendellenesség és szenvedés oka. Ám az elkülönültség az erő álcáját hordja, politikátok, gazdaságotok és vallásaitok pedig fenntartják ezt a hazugságot.

Ebből a hazugságból ered minden háború, és a háborúhoz vezető osztályharc; a fajok és nemek közti minden ellenségeskedés, és az ellenségeskedéshez vezető hatalmi harc; minden személyes megpróbáltatás és gyötrelem, és a megpróbáltatást és gyötrelmet okozó belső küzdelem.

Ám hiába látjátok, hová vezet, rendületlenül csüggtök ezen a hazugságon, még ha pusztulás vár is rátok.

Bizony mondom: ismerjétek meg az igazságot, és az igazság megszabadít benneteket.

Nincs különállóság. Sem egymástól, sem Istentől - semmitől nem különültök el !

Oldalról oldalra, újra és újra elétek tárom ezt az igazságot.

Tégy úgy, mintha nem lennél semmitől és senkitől különálló, és meggyógyítod ezt a világot.

Ez minden idők legnagyobb titka. Ez az a válasz, ami után évezredek óta kutat az ember. Ez az a megoldás, amiért munkálkodott; a kinyilat-kozás, amiért fohászkodott.

Tégy úgy, mintha nem lennél különálló semmitől, és meggyógyítod a világot.

Értsd meg, hogy a hatalom nem fölérendel, hanem melléemel.

Köszönöm. Felfogtam. Visszakanyarodva a témánkhoz, először tehát a nők uralkodtak a férfiak fölött, jelenleg meg éppen fordított a helyzet. A férfiak azért találták ki az ördögöt, hogy elvegyék a hatalmat a törzs vagy a nemzetség női vezetőitől ?

Ahogy mondod. A félelmet használták eszközül, mert semmi más nem állt a rendelkezésükre, csak a félelem.

Ami azt illeti, ez ügyben sem történt sok változás. A férfiak ma is ugyanígy járnak el. Megfélemlítenek, akár minden ok nélkül is. Főleg akkor, ha ők a nagyobbak, az erősebbek. Időnként az a benyomásom, hogy teljesen beépült a férfiakba ez a hozzáállás. A sejtek szintjén. A nyers erő a nyerő - a hatalom.

Igen. Így áll a helyzet, amióta megszűnt a matriarchátus.

De hogyan alakulhatott így ?

Erről szól ez a kis történet.

Akkor folytasd, kérlek.

Ahhoz, hogy a férfiak hatalomra tegyenek szert a matriarchátus korában, nem a nőket kellett meggyőzni ennek szükségességéről, hanem a többi férfit.

Végtére is zökkenőmentesen zajlott a férfiak élete, és nem mindenki látta a napok eltöltésének legkeservesebb módjának, hogy hasznossá teszik magukat valamilyen egyszerű fizikai munkával, majd szeretkeznek. Nem volt tehát könnyű a férfiaknak kívánatossá tenni a hatalmat a többi férfi számára. Amíg fel nem fedezték a félelmet.

A félelem volt az egyetlen, amivel nem számoltak a nők.

A félelem a kétség csírájából sarjadt, és a helyzetükkel legelégedetlenebb férfiak táplálták. Ezek természetesen a legkevésbé „kívánatos" férfiak voltak: a gyenge fizikumúak, a kevéssé tetszetősek, akiknek a legkevesebb jutott a nők figyelméből.

És lefogadom, hogy a szexuális kielégületlenségből fakadó dühre vezethető vissza az elégedetlenségük.

Így igaz. Az elégedetlen férfiak tehát felhasználták az egyetlen lehetséges eszközüket, és félelemmé duzzasztották a kételyt. Mi van, ha a nők tévednek ?  - kérdezték. Mi van, ha mégsem a fennálló rend a legjobb ?  Ha ez a rend valójában a biztos pusztulásba rántja a fajt ?

A legtöbb férfi persze csak a vállát vonogatta. Hiszen a nők közvetlen kapcsolatban állnak az Istennővel, nem ?  Hát nem az Ő hasonmására teremtettek ?  Az Istennő pedig jóságos, nemde ?

Olyan erőteljes és elterjedt volt ez a tanítás, hogy a férfiaknak nem maradt más választásuk, mint kitalálni egy ördögöt, egy Sátánt, aki szembeszáll a matriarchátus alatt tisztelt Anyaistennő határtalan jóságával.

És hogy tudtak bárkit is meggyőzni arról, hogy létezik „sátán" ?

A „rothadt alma" elméletére építettek. A nők is tudták tapasztalatból, hogy bármit tesznek is, némelyik gyerekből egyszerűen „rossz" gyerek lesz. És azt is tudták, hogy főként a fiúgyermekek közül kerülnek ki azok, akik nem hallgatnak a jó szóra.

És megszületett a mítosz.

A mítosz szerint egy nap a Hatalmas Anya, az Istennők Istennője világra hozott egy gyermeket, aki azután rossz útra tért. Hasztalan próbálkozott az Anya, a gyermek nem javult meg, és végül még anyja trónusáért is harcba szállt.

Ez még a mindent megbocsátó, szerető Anyának is sok volt. Örökre száműzte a fiút - ő azonban újra és újra felbukkant különféle leleményes álcákat öltve, olykor magának a Hatalmas Anyának a képét is magára öltötte.

Ez a mítosz lett a férfiak aggályainak az alapja: biztos, hogy az Istennő, akiben hiszünk, valóban maga az Istennő ?  Lehet, hogy egy rossz gyerek az, aki felnőtt, és most lóvá akar tenni minket !

Ezzel a módszerrel aztán más férfiakban is sikerült felkelteni előbb az aggodalmat, majd az indulatot, amiért a nők nem veszik komolyan az aggodalmaikat, végül pedig fellázítani őket.

Így alkották meg a Sátánt. Azután már nem volt nehéz mítoszt teremteni egy „rossz gyerekről" és meggyőzni a közösség női tagjait, hogy nagyon is könnyű elképzelni ilyesféle lény létezését. Még kevesebb nehézségbe ütközött elfogadtatni azt a nézetet, hogy fiú ez a gyermek. Hiszen a férfiak eleve alacsonyabb rendűek, igaz ?

Ez az elmélet felvetett egy mitológiai problémát. Ha a „rossz gyermek" férfi, ha a „gonosz" hímnemű, ki lehetne erősebb nála ?  Nyilván nem egy nőnemű istennő. Mert amíg bölcsességre, éleselméjűségre, tisztánlátásra, könyörületre, előrelátásra és gondolkozásra van szükség, senki nem kérdőjelezi meg a nők felsőbbrendűségét, jelentették ki ravaszul a férfiak. A nyers, állati erő ellen azonban férfiakra van szükség, ugye ?

Korábban a férfiak csupán alárendelt házastársakként jelentek meg az Istennő mitológiájában - szolgálták a nőket, és betöltötték az Istennő nagyszerűségének buja és gyönyörteli megünneplésén rájuk háruló szerepet a nők vágyának kielégítésében.

A helyzet megváltozásával azonban egyszerre olyan férfira támadt igény, aki többre képes ennél; olyan férfira, aki meg tudja védeni az Istennőt, és elűzi az ellenséget. Ez az átalakulás persze nem egyetlen éjszaka, hanem számtalan év leforgása alatt ment végbe. A közösségek apránként elfogadták, hogy ne csak ágyastársnak és rabszolgának tekintsék a férfiakat, hanem a mitológiájukból előlépő védelmezőnek - mivel immár volt kitől megvédeni az Istennőt, egyértelműen szükség mutatkozott a védelmezőre.

Ettől a ponttól már nem sok hiányzott, hogy a védelmező férfi egyenrangú társként álljon az Istennő mellé. Megteremtették a férfi Istent, és egy ideig az Istenek és Istennők együtt uralkodtak a mitológiában.

Aztán fokozatosan egyre nagyobb szerepet kaptak az istenek. A védelem és az erő jelentősége elkezdte kiszorítani a bölcsesség és a szeretet igényét. Újfajta szeretet bukkant fel a mitológiákban: a nyers erővel védelmező szeretet. Ez a szeretet azonban birtokolni kívánta, amit védelmezett; féltékeny volt az istennőire, és már nem a csak nők kéjvágyát elégítette ki, hanem harcolt és meghalt értük és miattuk.

A mitológiát hatalmas erejű Istenek népesítették be, akik kimondhatatlan gyönyörűségű istennőkért keltek viadalra. És megjelent a féltékeny Isten.

Lenyűgöző.

Várj. Közel járunk a történet végéhez, de egy kevés még hátravan.

Nem tartott sokáig, és az Istenek féltékenysége már nem korlátozódott az Istennőkre, hanem kiterjedt a világ minden teremtményére. Jobban tesszük, ha csak Őt szeretjük, követelték ezek a féltékeny Istenek és semmiféle más Istent - sőt, semmi és senki mást !

Mivel a férfiak voltak az erősebbek, az Istenek pedig a leghatalmasabb férfiak, nemigen lehetett vitába szállni ezzel az új mitológiával.

Megjelentek azoknak a történetei, akik vállalták a vitát és vereséget szenvedtek. Megszületett a düh Istene.

Hamarosan a visszájára fordult az Istenség képe. Ahelyett, hogy az örök szeretet forrása lett volna, az örök félelemé lett.

A szeretetre épülő, döntően női jellegű rendet - mely az anyának a gyermeke iránti elnéző szeretetére, és igen, igen, a nőnek a nem valami elmés, mindazonáltal hasznavehető hímje iránti szeretetére épült - felváltotta az a rend, ami egy követelőző, ellentmondást nem tűrő, a legapróbb botlást is számon tartó Isten féltékeny, haragvó szeretetére épült.

Az Istennő határtalan szeretetét felvillantó derűs mosolyát, a természet törvényeinek szelíd követését egy vidámságot nem ismerő Isten zord ábrázata, a természet leigázásának akarata, örökkön korlátozó szeretet váltotta fel.

Ebben az Istenben hisztek ma. Így jutottatok idáig.

Elképesztő. Érdekes és elképesztő. De hová akarsz ezzel kilyukadni ?

Fontos tudni, mit műveltetek és hogyan. Ezekben a férfiak által létrehozott teologikus mítoszokban született „az erő a nyerő", illetve „az erő a hatalom" elve.

A haragvó, féltékeny, bősz Isten csak a képzeletben létezik. Mivel azonban olyan sokáig hittetek benne, valósággá lett. Némelyikőtök még manapság is valóságosnak tartja. Pedig semmi köze a végső valósághoz, vagy ahhoz, ami valójában történik.

Miért, mi történik ?

Hogy a lelketek az elképzelhető legmagasabb szinten kívánja megtapasztalni önmagát. Azért jött ide, hogy önnön tapasztalatai révén önmagára ébredjen.

Aztán felfedezte a testi örömöket - nem csak a szexet, hanem más örömöket is - és ahogy elmerült ezekben az örömökben, apránként megfeledkezett a szellemi örömökről.

Bizony, ezek is örömök, elragadóbb örömök, mint amilyenekhez a tested juttathat. A lélek azonban megfeledkezett róluk.

Na jó, akkor most sutba vágtuk a történelmet, és olyasmihez térünk vissza, amit korábban már érintettél, igaz ?

Olyan nagyon azért nem vágtuk sutba a történelmet. Csak megpróbáljuk összeilleszteni a szétszóródott, illetve szétszóródottnak látszó darabokat. Meglásd, egyszerű a dolog. A lelked testben való születésének az az oka, hogy kifejezze és átélje, azt Aki Valójában Vagy. Ez után sóvárog a lélek; vágyik rá, hogy megismerje önmagát, az élményeit és a tapasztalatait.

Ez a sóvárgás a tudás után voltaképpen maga az élet. Ez a megnyilvánuló Isten. A történelmetek Istene nem a valójában létező Isten. Ez a lényeg. A lelked az eszköz, melyen át kinyilatkoztathatom és megtapasztalhatom Önmagam.

Nem jelent ez túl sok korlátot a tapasztalásodnak ?

Vagy igen, vagy nem. Rajtad áll. A döntésed szerinti szinten van az Énem megnyilvánulása és megtapasztalása. Egyesek a legmagasztosabb szintű megnyilvánulás mellett döntöttek. A legmagasabb szinten Jézus, a Krisztus - bár mások is álltak ugyanolyan szinten.

Nem Krisztus a legmagasabb rendű példa ?  Hát nem Istenné lett ember ?

Krisztus a legmagasabb rendű példa. Csak nem ő az egyetlen, aki elérte ezt az állapotot. Krisztus Istenné lett ember. De nem ő az egyetlen.

Minden ember „Istenné lett ember". Hiszen te is azonos vagy Velem, ahogy a jelenlegi formádban megnyilvánulok. És ne aggódj amiatt, hogy korlátozol-e Engem. Nem ismerek korlátokat, ahogy soha nem is ismertem. Gondolod, hogy te vagy az egyetlen választott forma ?  Gondolod, hogy te vagy az egyetlen teremtmény, akiben megnyilvánul az Énem Lényege ?

Bizony mondom, ott vagyok minden virágban, minden szivárványban, az ég minden csillagában, és a csillagok körül keringő valamennyi bolygóban.

Én vagyok a szél suttogása, a Napotok melegsége, minden egyes hópehely a maga különállóságában és egyedülálló tökéletességében.

És vagyok a szárnyaló sasok reptének magasztossága, az őzike ártatlansága; az oroszlánok bátorsága, az ősök bölcsessége.

És nem korlátozódom arra, hogy a ti bolygótokon nyilvánuljak meg. Nem ismered, Aki Vagyok, csak azt hiszed !  Ne hidd, hogy rátok korlátozódik, Aki Vagyok, hogy csakis a ti adományotok volna Isteni Lényegem, a Szentlélek. Félrevezető gondolat lenne.

Mindenben ott a Létem. Mindenben !  A Mindenség a Megnyilvánulásom. A Teljesség a Természetem. Nincs tehát semmi, ami nem Én vagyok, semmi, ami ne lehetnék.

Áldott teremtményeim !  Az volt a célom a megteremtésetekkel, hogy Önnön Élményeim Teremtőjeként tapasztalhassam meg Magam.

Ezt sokan nem értik. Elmagyaráznád ?

Isten egyik megnyilvánulása, amit csak egy nagyon különleges teremtmény teremthetett meg, az Én megnyilvánulásom volt Teremtőként.

Nem a mitológiátok Istene vagyok, és nem is az Istennő. Vagyok a Teremtő - Aki Teremt. Mert úgy döntöttem, hogy Megismerem Magam Önnön Tapasztalataim által.

Ahogy a hópehely révén megismerem megjelenésem tökéletességét, a rózsa révén lélegzetelállító szépségemet, teremtő erőmet rajtad keresztül ismerem meg.

Megadtam nektek a képességet, hogy ugyanolyan tudatosan teremthessétek meg az élményeiteket és tapasztalataitokat, mint Én Magam.

Általatok ismerhetem meg Magam minden szemszögből. Bennetek lakozik a hópehely tökéletessége, a rózsa bámulatos szépsége, az oroszlán bátorsága, a sas fensége. Mindezt elhelyeztem bennetek - és még valamit: hogy a tudatában legyetek mindezeknek.

Így tettetek szert Öntudatra. Ez a legnagyobb ajándék. Ennek révén tudhatod, hogy te - te vagy. Aki pontosan ugyanaz, mint Aki Vagyok.

Én - Én Vagyok, aki a tudatában van ennek.

Ezt jelenti az a kinyilatkoztatás, hogy Vagyok Aki Vagyok.

Te az Én Részem, megnyilvánult tudatosságom vagy.

Engem tapasztalsz meg (és tapasztalom meg általad), amint Önnön Magamat teremtem.

Önmagam folyamatos teremtése vagyok.

Ez annyit jelent, hogy Isten nem állandó ?  Hogy nem tudod, mi leszel a következő pillanatban ?

Honnan is tudhatnám ?  Még nem döntöttem el !

Fogalmazzunk nyíltan !  Talán én döntöm el ?

Igen. Te Én vagy, aki úgy dönt, hogy Én lesz.

Te Én vagy, aki úgy dönt, hogy az, Aki Vagyok - és eldönti, hogy mi legyek.

Mindannyian együtt ezt teremtitek. Egyéni alapon és kollektív lényként, teremtőként és társteremtőként, ki-ki eldönti és megtapasztalja hogy Kicsoda.

Én Vagyok a közös tapasztalatotok !

Tényleg nem tudod, Ki legyél a következő pillanatban ?

Természetesen tudom. Ismerem valamennyi döntéseteket, tehát tudom, Mindenkor Ki Vagyok, Ki Voltam és Ki Leszek.

Honnan tudod, mi akarok lenni, mit akarok tenni, mivel akarok rendelkezni a következő pillanatban, hát még azt, hogy miként dönt az egész emberi faj ?

Egyszerűen. Már mindannyian meghoztátok ezeket a döntéseket. Már mindent megteremtettél, ami valaha is leszel, amit valaha is teszel, amivel valaha is rendelkezni fogsz. Most is ezt teszed !

Érted ?  Nincs olyasmi, hogy idő.

Erről is beszéltünk már korábban.

Nem árt felidézni.

Igaz. Mondd el újból, hogy is van ez.

A múlt, a jelen és a jövő általad alkotott fogalmak. Azért találtad ki ezeket a valóságokat, hogy keretet adhass a jelened élményeinek. Különben minden tapasztalatod (a Mi minden tapasztalatunk) átfedésben lenne.

Valójában persze átfedésben vannak - minden egyazon „időben" történik - csak nem vagy a tudatában. Behúzódtál egy tokba, ami kizárja a Valóság Teljességét.

Erről részletesebben is szóltam a Második könyvben. Ha nem világos, amit mondok, nem ártana megint elolvasni.

A lényeg, hogy minden egyszerre történik. Minden. Úgyhogy igen, tudom, hogy mi „leszek", mi „vagyok" és mi „voltam". Mindig tudom.

Ezért nem lephetsz meg Engem.

Azért született a történeted - az egész világ drámája -, hogy a saját tapasztalataid révén megtudhasd, Ki Vagy. Valamint azért, hogy elfelejthesd, Ki Vagy, így újra felidézhesd és megteremthesd, Aki Vagy.

Minthogy nem teremthetem meg, aki vagyok, ha már tapasztalom, hogy ki vagyok. Nem lehetek két méter magas, ha már két méter magas vagyok. Kétméteresnél alacsonyabbnak kell lennem - vagy legalábbis annak hinnem magam.

Erről van szó. És mivel a lelked (Isten) legnagyobb vágya, hogy teremtőként tapasztalhassa meg Önmagát, és mivel már minden megteremtetett, nem maradt más választásunk, mint megtalálni a módját, hogy teljes egészében elfeledkezzünk a teremtésünkről.

Elképesztő, hogy sikerült. Megpróbálni „elfelejteni", hogy Egyek vagyunk, és hogy ez az Egységünk valójában Isten, olyan, mintha megpróbálnánk elfeledkezni a szobában lófráló világoskék elefántról. Hogy lehetünk ennyire elvarázsoltak ?

Nos, rátapintottál minden fizikai élet titkos okára. Maga a fizikai élet varázsolt el titeket - tökéletesen érthetően, hiszen fantasztikus és lenyűgöző kaland !

Néhányan úgy mondanátok, hogy az Öröm Alapelvét hívtuk segítségül a feledéshez.

Minden öröm legmagasabb rendű megnyilvánulása az a fajta élvezet, amit abban lelsz, hogy megteremtheted Aki Valójában Vagy, ahogy itt és most megnyilvánul - újra, újra és újra megteremteni azt, Aki Vagy, mindig a következő, egyre magasztosabb szinten.

Az öröm alacsonyabb szintű megnyilvánulásának az eredménye, hogy elfelejted azt, Aki Valójában Vagy. De ne marasztald el ezért, hiszen nem tapasztalhatnád meg nélküle a magasabb szinteket.

Ez olyan, mintha a test örömei először elfeledtetnék velünk, Kik Vagyunk, aztán pedig éppen ez az út vezetne az emlékezéshez !

Ahogy mondod. És a fizikai élvezeteket úgy használhatod az emlékezés eszközeként arra, Aki Vagy, hogy a tested révén működésbe hozod minden élet alapvető energiáját.

Ezt az energiát hívjátok olykor „szexuális energiának," és a lényed belső tengelye mentén emelkedik fel, amíg el nem éri az általatok Harmadik Szemnek nevezett tájékot: a két szem közötti, kicsit magasabban elhelyezkedő területet a homlokon. A felemelkedő energia keringésbe kezd a testben. Olyan, mint egy belső orgazmus.

Nocsak !  Ezt hogy lehet elérni ?

„Képzeld fel" az energiát. Értsd pontosan úgy, ahogy mondom: elképzeled, hogy az energia felfelé halad az általatok „csakráknak" nevezett belső útvonal mentén. Ha valaki rendszeresen felemeli magában az életenergiát, úgy vágyik erre az élményre, ahogy a szexre.

Nagyszerű élmény az energia felemelése !  Hamarosan a legkívánatosabb élményeddé válik. Ám az alapvető szenvedélyek miatt sosem veszted el teljesen az energia alacsonyabb szintre süllyesztésének óhaját -ne is mondj le róla !  Mert az alacsonyabb szint nélkül nem élheted meg a magasabbat, ahogy arra már többször is rámutattam. Ha már magasabbra jutottál, vissza kell térned az alacsonyabbra, hogy újból átélhesd a felemelkedés élvezetét.

Ez az élet szent ritmusa. És nemcsak azzal hozod létre, hogy a testedben áramoltatod az energiát. Hanem, hogy Isten Testében is áramoltatod a nagyobb energiát.

Alacsonyabb formákban öltesz testet, hogy aztán egyre magasabb szintű tudatállapotokra tegyél szert. Egyszerűen csak felemeled Isten Testében az energiát. Te magad vagy az az energia. És amikor eléred és teljes egészében megtapasztalod az adott legmagasabb szintű állapotot, akkor eldöntheted, mi legyen a következő tapasztalatod, és a Valóság Birodalmának mely tartományában kívánod megélni.

Határozhatsz úgy is, hogy újra megtapasztalod, milyen Önmagaddá válni - ami kétségkívül nagyszerű élmény - és kezdhetsz mindent elölről a Kozmikus Keréken.

Kozmikus Kerék... az ugyanaz, mint a „karmikus kerék" ?

Nem. Nincs „karmikus kerék". Legalábbis nem úgy, ahogy elképzeled. Sokan azt hiszitek, hogy nem egy keréken tartózkodtok, hanem taposómalomban, ahol le kell dolgoznotok az előző életek tartozásait, miközben megpróbáltok úgy élni, hogy ne halmozzátok tovább az adósságokat. Ezt nevezik némelyek „karmikus keréknek". Ez az elképzelés nem is áll olyan távol jó néhány nyugati teológiátok tanításától sem, mivel mindezek az eszmerendszerek haszontalan bűnösnek minősítenek titeket, amint kínkeservesen buzgólkodtok a megtisztuláson, hogy a következő spirituális szintre juthassatok.

Én azonban nem ilyesféle tapasztalatról beszélek; amit én Kozmikus Keréknek hívok, abban szó sincs haszontalanságról, tartozás visszafizetéséről, büntetésről vagy „megtisztulásról." A Kozmikus Kerék kifejezéssel csupán a végső valóságot írom le - ti talán a mindenség kozmológiájának nevezhetnétek.

Ez az élet körforgása, amire a Folyamatként is szoktam hivatkozni. A dolgok kezdet és vég nélküli természetét kívánja szemléltetni ez a hasonlat; a mindenség örökkön folytatódó útját, melyet követve a lélek boldogan utazik át az örökkévalóságon.

Ez minden élet szent ritmusa, mely által Isten Energiáját mozgatod.

Hű, ezt még senki sem magyarázta el nekem ilyen egyszerűen !  Nem hittem volna, hogy valaha az életben sikerül ilyen világosan megértenem.

Nos, a világosságot vonzottad magadhoz, hogy megtapasztalhasd. Ez volt az egész beszélgetés célja. Úgyhogy szívből örülök, hogy most sikerült elérned.

Valójában tehát nincs is „alacsonyabb" vagy „magasabb" hely a Kozmikus Keréken. Hogy is lehetne ?  Hiszen kerék, nem pedig létra !

Kitűnő !  Kitűnő felfogás, kitűnő értelmezés. Ne ítéld el tehát az ember általatok alacsonyabb rendűnek tekintett alapvető állati ösztöneit, inkább áldd őket, becsüld meg őket, mert ezek vezetnek haza.

Ez a megvilágítás igen sok embert megszabadíthat a szexszel kapcsolatos mérhetetlen bűntudattól.

Ezt mondtam, hogy játsszatok, játsszatok, játsszatok a szexszel - és az egész élettel !

Vegyítsétek a szentbe a szentségtörőt, mert amíg nem tekintitek az oltáraitokat a szeretet legfőbb helyének, és a hálószobátokat az istentisztelet legfőbb helyszínének, bizony mondom, semmit nem értetek addig !

Azt hiszed, hogy a szexnek semmi köze Istenhez ?  Bizony mondom: minden éjjel ott vagyok a hálószobáitokban !

Szóval csináld csak !  Addig vegyítsd az általatok istenkáromlónak nevezett dolgokat a mélyrehatóakkal, amíg meg nem látod, hogy nincs köztük különbség, amíg meg nem tapasztalsz mindent - Egyként. És akkor, ahogy tovább fejlődsz, nem azt tapasztalod, hogy elhagytad a szexet, hanem hogy magasabb szinten leled benne örömöd. Mert az egész élet szex, azaz Egymást Erősítő Energiacsere, vagy másképpen: Sz. E. K. Sz.

- Szakadatlan Energiacsere Kozmikus Szinten !

És ha ezt megérted a szexről, akkor mindent megértesz az életről. Még az élet végét is - amit „halálnak" hívtok. A halálod pillanatában nem azt tapasztalod, hogy elhagytad az életet, hanem hogy magasabb szinten leled benne örömöd.

Ha belátod végre, hogy Isten Világa nem ismeri az elkülönültséget

- hiszen nincs semmi, ami ne Isten volna -, akkor megszabadulsz ettől a Sátánnak nevezett képzelgéstől.

Ha létezik Sátán, akkor csak a Tőlem való elkülönüléshez ragaszkodó gondolataidon át létezhet. De nem különülhetsz el Tőlem, mert én Vagyok Minden Létező.

Akik kitalálták a Sátánt, azért tették, hogy a megfélemlített emberek teljesítsék a parancsaikat; mert ha nem engedelmeskednek, akkor nem lehetnek egyek Istennel. A bűnösnek bélyegzés, a pokol örök tüzével fenyegetőzés csak a megfélemlítés eszköze. Most már azonban tudod, hogy nincs mitől félned. Merthogy nincs semmi, ami kívül állna Rajtam.

Egyek vagyunk Te és Én. Nem lehetünk más, ha Vagyok, Ami Vagyok: a Minden.

Miért ítélném el Önmagam ?  És hogy is tehetném ?  Hogyan szakíthatnám el Önmagam Önmagamtól, ha Én Magam vagyok a Minden, a Mindenen kívül pedig nincsen más ?

Célom a fejlődés, nem az elítélés; a gyarapodás, nem a halál; a tapasztalás, és nem annak kudarca. Célom a Létezés, nem a Lét megszüntetése.

Semmiképp nem különülhetek el tőled - ahogy mástól sem. A „pokol" nincs tisztában ezzel. Az „üdvözülés" a maga teljességében felfogja és megérti. Üdvözültél. Soha többé nem kell attól félned, mi történik veled a „halálod" után.

3

Beszélgethetnénk egy kicsit a halálról ?  Azt mondtad, hogy ez a harmadik könyv a legátfogóbb, az egyetemes igazságokról fog szólni. Ami azt illeti, a halálról még nem sok szó esett, és arról sem, hogy mi következik utána. Beszéljünk róla !

Helyes. Mire vagy kíváncsi ?

Mi történik, amikor meghalunk ?

Hogy döntesz, mi történjék ?

Úgy érted, hogy az történik, amit szeretnénk ?

Gondolod, hogy egyszeriben felhagysz a teremtéssel, csak azért, mert meghalsz ?

Nem tudom. Ezért faggatlak.

Jogos. (Mellesleg, tudod a választ, csak úgy látom elfelejtetted - ami igazán nagyszerű. Minden a terv szerint halad.)

Nem hagysz fel a teremtéssel, amikor meghalsz. Elég egyértelműen fogalmaztam ?

Igen.

Akkor jó. Éspedig azért nem hagysz fel a teremtéssel, amikor meghalsz, mert valójában soha nem halsz meg. Nem tudsz meghalni. Képtelen vagy rá. Magad vagy az élet, és az élet nem lehet nem élet. Ezért aztán semmiféle lehetőséged nincs a halálra.

Úgyhogy a halálod pillanatában valójában... tovább élsz.

Ezért is esik meg sok emberrel, hogy nem hiszik el, hogy meghaltak - hiszen nem élik át, milyen halottnak lenni. Éppen ellenkezőleg, úgy érzik, mintha élnének (mivel tényleg élnek). Ilyenkor aztán összezavarodnak.

Az Én még láthatja az összeroskadt, mozdulatlanul heverő testet, aztán hirtelen az adott hely fölé röppen. Gyakran úgy is élik át, mintha a szoba mennyezete felé szállnának - aztán hogy egyszerre mindenütt jelen vannak a térben. És amikor az Én egy bizonyos nézőpontra kíváncsi, azonnal meg is tapasztalja a valóságát.

Ha a lélek (nevezzük most így az Ént) elcsodálkozik: „Nahát, miért nem mozog a testem ?“ akkor nyomban a test felett lebegve találja magát, amint érdeklődve figyeli a mozdulatlan testet.

Ha valaki belép a szobába, és a lélek azt gondolja: „Hát ez meg kicsoda ?“ - nyomban az illető előtt vagy mellett találja magát.

így aztán a lélek rövid idő alatt rájön, hogy bárhova eljuthat, méghozzá a gondolat sebességével.

A hihetetlen szabadság és könnyedség érzete meglepi a lelket, és általában beletelik némi időbe, mire hozzászokik a gondolatok révén történő ide-oda szökkenéshez.

Ha a léleknek, míg a testben lakozott, voltak gyermekei, és rájuk gondol, nyomban ott találja magát náluk, bárhol tartózkodjanak is. így a lélek megtanulja azt is, hogy nem csak a gondolat sebességével utazhat, hanem egyszerre akár több helyen is tartózkodhat. Akárhány helyen.

Mindenféle zavarodottság, vagy nehézség nélkül képes akárhány helyen megjelenni, figyelni, mi történik és cselekedni. Ha aztán összpontosít, visszatérhet egy bizonyos pontra, ahol „újra találkozhat" önmagával.

A következő életében a lélek emlékszik arra, hogy mire kellett volna emlékeznie ebben az életében - hogy a gondolat teremt minden hatást és ez a megnyilvánulás csakis a szándékon múlik.

Amire szándékként összpontosítok, az lesz a valóságom.

Pontosan. Az eredmény megtapasztalásának sebességében mutatkozik az egyetlen különbség. A fizikai életben az élmény rendszerint nem követi azonnal a gondolatot. A szellemvilágban nincs késedelem; minden azonnal megtörténik.

Az újonnan útnak indult lelkeknek meg kell tehát tanulniuk, hogy gondosan ügyeljenek a gondolataikra, mert azt tapasztalják meg, amit gondolnak.

A „tanulás" szót itt tág értelemben alkalmazzuk, inkább csak amolyan szófordulatként. Az „emlékezés" jobban megfelel a valós állapotnak.

A testbe költözött lélek egész élete megváltozna, ha olyan hamar elsajátítanák a gondolatai irányítását, amilyen gyorsan és hatékonyan a szellemvilágban élő lelkek teszik.

A személyes valóság teremtésének folyamatában minden a gondolatok irányításán múlik. Ezt nevezhetnénk akár imának is.

Imának ?

A gondolatok irányítása az imádkozás legmagasabb rendű formája. Ezért csak jó és erényes dolgokra gondolj. Ne időzz el negatív és sötét gondolatoknál. Még azokban a pillanatokban is - sőt, főleg azokban !  -, amikor úgy érzed, minden elromlott, csak a tökéletességet keresd, csak a háládat fejezd ki, és képzeld el, milyen megtestesülésben vágysz legközelebb a tökéletességre.

Ez fantasztikus. Igazán bámulatos tanács !  Köszönöm, hogy rajtam keresztül juthat el az emberekhez.

Köszönöm, hogy lehetővé teszed. Bizonyos pillanatokban „tisztább" vagy, mint egyébként. Bizonyos pillanatokban olyan vagy, mint egy frissen megtisztított szűrő: nyitottabb, nem vagy tele eltömődött lyukakkal.

Nem mondom... jó kis hasonlat

Megteszek mindent, ami Tőlem telik.

De térjünk vissza !  A testtől csak nemrégiben elvált lelkek hamar megtanulnak gondosan ügyelni a gondolataikra, mert azt teremtik és tapasztalják, meg amit gondolnak.

Bizony mondom újra, ugyanez a helyzet a még testben lakozó lelkekkel is, attól eltekintve, hogy általában nem tapasztalható azonnal a gondolat eredménye. És ez a gondolat és teremtés közti napokig, hetekig, hónapokig vagy akár évekig tartó „időeltolódás" annak az illúziónak az alapja, hogy a dolgok veletek és nem miattatok történnek meg. Ez az az illúzió, ami elfeledteti veletek, hogy lényegében ti idézitek elő az eseményeket.

Mint már jó néhányszor elmondtam, ez a felejtés a rendszer „beépített" sajátossága. A folyamathoz tartozik. Mert nem teremtheted meg azt, Aki Vagy, amíg el nem felejted azt, Aki Vagy. Jó okkal teremtettem ezt a felejtést eredményező káprázatot.

Ezért aztán, amikor elhagyod a tested, nagy meglepetést okoz szembesülni a gondolataid és a teremtéseid közti azonnali és egyértelmű összeköttetéssel. Először döbbenetes erejű lesz a meglepetés, aztán egyre jólesőbb, ahol felidéződik benned, hogy a teremtésben nem elszenveded, hanem magad váltod ki az élményeidet.

Miért mutatkozik késedelem a gondolat és teremtés között a halálunk előtt, utána pedig miért nem ?

Mert a fizikai síkon az idő káprázatán belül léteztek. A testtől távol pedig azért nincs semmiféle késedelem, mert ilyenkor az időtényezőtől is távol vagytok.

Más szóval, ahogy Te is mondod: idő nem létezik.

Nem bizony. De nem úgy, ahogy te érted. Az „időnek" nevezett jelenség valójában nézőpont függvénye.

De miért létezik olyankor, amikor a testünkben vagyunk ?

Te hozod létre, amikor a feltételezésével beépíted a szemléletedbe. Eszközként alkalmazod, hogy a segítségével teljesebben feltárhasd és megvizsgálhasd a tapasztalataidat, mivel az idő révén különálló részekre bonthatod az egyébként átfoghatatlanul kiterjedt történést.

Az élet egyetlen esemény, az az egyetlen esemény a kozmoszban, ami most történik. Az egész most történik !  Mindenhol.

Nincs „idő", csak a most. Nincs „hely" csak az itt.

Itt és most - ez Minden, Ami Van.

De te úgy döntöttél, hogy minden apró részletében megtapasztalod az itt és most nagyszerűségét, és hogy ebben a valóságban az itt és most teremtőjeként tapasztalod meg Isteni Énedet. Két lehetőséged nyílt ennek végrehajtására, a tapasztalat két területe: az Idő és a Tér.

Annyira magasztos volt ez a gondolat, hogy szó szerint a felrobbantál a gyönyörűségtől !

A gyönyörnek e robbanásában megteremtetted a részeid közti távolságot, és az időt, ami ahhoz kell, hogy az egyik részed eljusson a másikhoz.

Így aztán a szó szoros értelmében szétszakítottad önnön Énedet, hogy szemügyre vehesd az egyes részeidet. Úgy is mondhatnád, hogy végtelenül boldog voltál, amikor „darabokra hullottál".

Azóta is ezeket a darabokat rakosgatod össze.

Erről szól az egész életem !  Csak illesztgetem össze a darabkáimat, hátha sikerül kihámoznom belőlük valami értelmet.

Az időnek nevezett eszköz segítségével tudtad felosztani, különálló részekre bontani oszthatatlan Énedet, hogy a teremtése közben teljesebben megtapasztalhasd.

Ha mikroszkóp alá tartasz valamilyen szilárd testet, láthatod, hogy nem is olyan tömör, hanem milliónyi különböző jelenség halmaza: egyidejűleg történő jelenségek sokasága, melyek létrehozzák a nagyobb jelenséget. És ugyanígy használod az időt, hogy „mikroszkópja" alá tedd a lelked.

Hallgasd meg a Szikláról szóló példabeszédet.

Volt egyszer egy Szikla, aki sok kis atomból, protonból, neutronból és szubatomi részecskéből állt. Ezek a részecskék folytonosan ide-oda mozogtak, és az „innen" „oda" haladás természetesen „időt" vett igénybe, de olyan gyorsan mozogtak, hogy maga a Szikla látszólag egyáltalán nem mozgott. Egyszerűen létezett. Csak feküdt, fürdött a napfényben, magába szívta az esővizet és meg se moccant.

- Mi mozog bennem ?  - kérdezte a Szikla.

- Te - válaszolta egy Hang a távolból.

- Én ?  - lepődött meg a Szikla. - Képtelenség !  Hiszen én egyáltalán nem mozgok. Bárki láthatja.

- Távolról valóban mozdulatlannak, tömörnek, állandónak tűnsz. De ha közelebbről megnézlek, ha csak arra figyelek, ami ebben a pillanatban történik, látom, hogy a részeid, melyekből összeáll az, Aki Vagy, egytől-egyig mozognak. Hihetetlen gyorsasággal mozognak téren és időn át egy meghatározott rendszer szerint, és ezzel alkotnak meg Téged, mint „Sziklá"-t. És micsoda varázslat !  Mozogsz, és mégis mozdulatlan vagy - egyidejűleg !

- Akkor most melyik az illúzió ?  - tudakolta a Szikla. - A Szikla egysége és állandósága, vagy a részeinek különállósága és mozgása ?

A Hang visszakérdezett: - Nos, melyik az illúzió ?  Isten egysége és állandósága ?  Vagy a részei különállósága és mozgása ?

Bizony mondom: erre a Sziklára fogom építeni az egyházamat. Mert ez az Idők Sziklája. Az örök érvényű igazság, mely minden követ megmozgat. Mindent megmagyaráztam ezzel a kis történettel. Ez a Kozmológia.

Az élet hihetetlen gyors mozgások sorozata. Az ilyenfajta mozgás nem befolyásolja a Mindenség egészének mozdulatlanságát és létezését. Mi több, ahogy a szikla atomjainak mozgása szilárddá teszi a sziklát, ez a mozgás teszi mozdulatlanná a Mindenséget.

Távolról nézve nem mutatkozik semmiféle elkülönültség. Nem is lehet, mert a Mindenségben minden benne foglaltatik és nincs semmi rajta kívül. Én vagyok a Mozdulatlan Mozgó, a Mozdíthatatlan Mozgató.

A te korlátok közé szorított nézőpontodból, ahonnan a Mindenséget szemléled, elkülönültnek, különállónak látod magad. Nem egyetlen mozdulatlan, hanem számtalan, folytonosan mozgásban lévő dolgot látsz.

Mindkét megfigyelés pontos. Mindkét valóság „valóságos".

És amikor „meghalok", valójában nem halok meg, egyszerűen csak átkapcsolok a makrokozmosz tudatossági szintjére, ahol nincs „idő", „tér", most és akkor, előtt és után.

Erről van szó.

Hadd mondjam vissza, kíváncsi vagyok, helyesen értem-e.

Csak rajta !

Kívülről szemlélve nincs elkülönültség, és a megfelelő távlatból minden alkotórészecske az Egésznek tűnik.

Ha például a lábadnál heverő követ akkor és ott tekinted meg, egésznek, teljesnek, tökéletesnek fogod látni. De ha csak a pillanat egy töredékéig is folyamatában figyeled meg, látni fogod, hogy a kő belsejében hihetetlen sebességgel rezegnek a részecskék - így teszik azzá a követ, ami.

Ha csak úgy rápillantasz a kőre, nem veszed észre ezt a folyamatot. És ha a tudatában is vagy ennek, számodra akkor is minden „most" történik. A kő nem kővé válik; hanem az - kő, itt és most.

De ha a kő egyik részecskéje lennél, úgy éreznéd, hogy őrült sebességgel mozogsz, egyszer „itt" vagy, egyszer meg „ott". Ha egy, a kövön kívülről felcsendülő hang azt mondaná, hogy „ez mind egyidejűleg történik", hazugnak neveznéd.

Pedig a kőtől bizonyos távolságra éppen az az elképzelés látszik hazugságnak, hogy a kő bármelyik része is különálló, arról nem is beszélve, hogy őrült sebességgel mozog. Ebből a távlatból az ötlik szembe, ami közelről nem kerül a látótérbe, miszerint az egész egy, és hogy az a sokféle mozgás a világon semmit nem mozdít meg.

Úgy van. Megértetted. Azt fejtetted ki - méghozzá helyesen -, hogy az élet nézőpont és távlat kérdése. Ha ezen igazság szerint élsz, Isten nagyobb szabású valóságát is meg fogod érteni. És meg fogod érteni az egész univerzum titkát: hogy minden ugyanaz.

Az univerzum Isten testének egy molekulája !

Valahogy úgy.

És ha a „halálunk" pillanatában a tudatunk visszatér, a nagyobb szabású valóságba tér vissza ?

Igen. De ez a nagyobb valóság is egy még nagyobb valóság kisebb valósága, amaz pedig ugyancsak egy nagyobb egység része, és tovább a végtelenségig, és még azon is túl, vég nélkül.

Istenek vagyunk, Önmagunk megteremtésének állandó folyamatában, állandóan azon a léten munkálkodva, amik éppen vagyunk... amíg nem leszünk megint mássá.

A kő sem kő mindörökké, csak örökkévalónak tűnik. Mielőtt sziklává lett, valami más volt, ami aztán hosszú évszázadok, évezredek alatt megkövesedett. Más volt valaha, és egyszer majd megint mássá lesz.

Ugyanez vonatkozik rád is. Te sem voltál mindig „Te", amilyen most vagy. Korábban más voltál. De ma, ahogy itt állsz teljes tökéletességedben... valójában megint valami más vagy.

Hűha, ez érdekes !  Akarom mondani, lenyűgöző !  Életemben nem hallottam ilyesmit. Olyan egyszerű szavakkal magyaráztad el az egész élet kozmológiáját, hogy egy csapásra megvilágosodott előttem az egész. Meglepő.

Köszönöm a dicséretet. Megteszem, ami Tőlem telik.

Átkozottul jó munkát végzel !

Nem kellene másként fogalmaznod ?

Ó... bocs.

Ugyan, csak ugratlak. Hogy lazítsunk egy kicsit. Engem nem lehet „megbántani". Még ha a te felebarátaid gyakran meg is bántódnak az Én nevemben.

Vettem észre. De térjünk csak vissza, valami még mindig nem egészen világos.

És mi lenne az ?

Egy végtelenül egyszerű kérdésből kerekedett ki a magyarázatod: hogy lehet, hogy a testben van „idő" de a test nélküli lélek számára nincsen ?  Erre azt mondod, hogy az „idő" nézőpont kérdése; nem mondhatjuk, hogy „létezik", vagy hogy „nem létezik", csak más és más nézőpontból tapasztaljuk meg az alapvető valóságot.

Így van.

És azt is megállapítottad, hogy a nagyobb léptékű valóságban a lélek tudja, hogy közvetlen összefüggés áll fenn a gondolat és a teremtés, az elképzelések és a tapasztalatok között.

Igen - ugyanaz a helyzet, mint a szikla esetében. Hogy kívülről, vagy belülről figyeljük a mozgást a szikla belsejében. Az atomok mozgása és az általa létrehozott szikla megjelenése között nincs „idő". A szikla „van", noha a léte csak az állandó mozgás. Sőt, éppen a mozgás miatt az, ami. Ez teszi azonnalivá a hatást. A mozgás teszi a sziklát „létezővé", és mindezt „egyidejűleg".

Ezt érti meg „halála" pillanatában a lélek. Látod a sziklát és belelátsz a sziklába. Egy pillantást vetsz azokra a dolgokra, amiket egyelőre az élet legbonyolultabb jelenségeinek tartasz, és azt fogod mondani: „Hát persze !“ Minden megvilágosodik előtted.

Aztán új rejtélyeket találsz, melyeken elmerenghetsz. Ahogy haladsz a Kozmikus Keréken, egyre nagyobb és nagyobb valóságokra - egyre nagyobb és nagyobb igazságokra bukkansz.

Ám ha emlékszel erre az igazságra - hogy a nézőpont teremti a gondolataidat és a gondolataid teremtenek mindent-, ha sikerül emlékezned, amíg a testedben lakozol, és nemcsak utána, az egész életed megváltozik.

És a gondolatokat a nézőpont megváltoztatásával lehet irányítani.

Pontosan. Azonosulj egy másik nézőponttal, és másmilyen gondolataid támadnak. Így megtanulod irányítani a gondolataidat, márpedig a tapasztalataid megteremtésekor minden a gondolaton múlik.

Egyesek ezt nevezik szüntelen imádságnak.

Ezt már említetted korábban, de sosem hittem volna, hogy így is lehet imádkozni.

Miért nem figyeled meg, mit történik, ha megpróbálod ?  Ha belátnád, hogy a gondolataid szabályozása és irányítása az imádkozás legmagasabb rendű formája, csak jó és helyes dolgokra gondolnál. Nem tartóztatnának negatív és sötét gondolatok, még ha úgy érzed is, hogy éppen ellepik az életed. És amikor mindent kilátástalannak érzel - sőt, leginkább ezekben a pillanatokban !  -, csak a tökéletességet látnád.

Örökösen ide térsz vissza.

Ellátlak eszközökkel. Ezekkel az eszközökkel megváltoztathatod az ' életedet. Mindegyre elismétlem a legfontosabbakat. Újra és újra elismétlem, mert amikor a legnagyobb szükséged lesz rá, elvezet a felismeréshez.

Minden, ami történik - minden, ami valaha történt, most történik, vagy bármikor is történni fog - a legbelső gondolataid, választásaid, elképzeléseid és annak a döntésnek a külső fizikai megtestesülése, hogy Ki Vagy és Ki Akarsz Lenni. Ezért sose ítéld el az élet azon megnyilvánulásait, melyekre nem vágysz. Inkább keresd a módját, hogyan változtathatod meg őket és a körülményeiket, hogy előidézd a változást.

Óvakodj a sötétségtől, de ne átkozd el. Inkább légy világosság a sötétségben, és így alakítsd át. Világítson úgy a fényed, hogy a sötétben élőket is elborítsa, és végül mindannyian meglássátok, Kik Vagytok Valójában.

Légy a Fényhozó. Mert a fényed többet is tehet, mint hogy megvilágítja az utadat. A te fényed jelzőfénye lehet a világnak.

Ragyogj fel !  Tündökölj !  Így válhat a legsűrűbb sötétség pillanata a legdicsőbb ajándékkoddá. És ahogy te megajándékoztattál, megajándékozhatsz másokat a legértékesebb kinccsel: Önmagukkal.

Legyen ez a feladatod, legyen ez a legnagyobb örömöd: add vissza az embereket önmaguknak. A legsötétebb órájukban is. Különösen akkor.

A világ rád vár. Gyógyítsd meg. Most. Ahol vagy. Sokat tehetsz.

Mert elvesztek az Én juhaim, és meg kell őket találni. Légy te a jó pásztor, és vezesd őket vissza Hozzám.

4

Köszönöm. Köszönöm a hívásod és ezt a kihívást. Köszönöm, hogy kitűzted elém ezt a célt. Köszönöm. Mert mindig abban az irányba vezetsz, amerre tudod, hogy haladni szeretnék. Ezért fordultam hozzád. Ezért szeretem és áldom ezt a beszélgetést. Mert e beszélgetés révén megtalálom magamban az Istenit, és meg fogom látni a világban is.

Kedves szerettem, örvendenek a mennyek, ha így beszélsz. Ezért jöttem hozzád és megyek el másokhoz is, ha szólítanak. Ahogy most is eljutok azokhoz, akik olvassák ezeket a szavakat. Ez a beszélgetés nem kizárólag neked szól. Emberek millióinak szántam, szerte a világon. És pontosan akkor kerül az egyes emberek kezébe - olykor a legbámula-tosabb utakon-módokon -, amikor a legnagyobb szükségük van rájuk. Elviszi őket ahhoz a bölcsességhez, amit megidéztek, és ami tökéletesen illik életük jelenlegi pillanatához.

Csodának lehetünk a tanúi: mindannyian magatok hozzátok létre ezt az eredményt. Mindannyiszor úgy látszik, hogy valaki más nyomta a kezedbe ezt a könyvet, más vezetett el ehhez a beszélgetéshez, valójában azonban te magad vezetted ide a saját Énedet.

Lépjünk tehát tovább, derítsünk fényt a további kérdéseidre.

Beszélgethetnénk még a halál utáni életről ?  Szeretnék minél többet tudni arról, hogy mi történik a lélekkel a halál után.

Akkor addig beszélgetünk róla, ameddig csak óhajtod.

Már említettem, hogy az történik veled, amiről akarod, hogy megtörténjen. Szó szerint így is értettem. Nemcsak olyankor teremted meg a saját valóságodat, amikor a testedben vagy, hanem attól távol is.

Eleinte talán nem ébredsz rá, ezért aztán nem tudatosan teremted a valóságodat. Ebben az esetben a tapasztalataidat kétféle energia valamelyike fogja megteremteni: az ellenőrizetlen gondolataid vagy a kollektív tudat.

Ameddig az ellenőrizetlen gondolataid erősebbek a kollektív tudatnál, addig azokat fogod valóságként megtapasztalni. Ha elfogadod és maradéktalanul magadévá teszed a kollektív tudatot, akkor azt éled meg a valóságodként.

Semmilyen különbség nem mutatja, hogyan teremted meg azt, amit a jelenlegi életed valóságának nevezel.

Háromféle döntési lehetőséged adódik az életben:

1. Hagyhatod, hogy az ellenőrizetlen gondolataid teremtsék a Pillanatot.

2. Hagyhatod, hogy a teremtő tudatod teremtse a Pillanatot.

3. Hagyhatod, hogy a kollektív tudat teremtse a Pillanatot. És egy kis irónia:

A jelenlegi életedben nehéznek találtad a tudatos, egyéni, éber teremtést, sőt a körülötted tapasztalt dolgok alapján gyakran hibásnak tartottad a gondolkodásodat, és ezzel átadtad magad a kollektív tudatnak, akár az érdekedet szolgálta, akár nem.

Az általatok túlvilágnak nevezett helyen eltöltött első pillanatokban viszont éppen ellenkezőleg, nehéznek fogod találni, hogy a körülötted tapasztalt dolgok alapján átadd magad a kollektív tudatnak (ami most talán hihetetlenül hangzik számodra), és erős lesz a kísértés, hogy az egyéni felfogásodnak megfelelően létezz.

És bizony mondom: amikor alacsonyabb szintű tudat vesz körül, többet nyersz abból, ha a saját, egyéni felfogásodra alapozol, és amikor magasabb szintű tudat vesz körül, akkor érdemes annak átadnod magad.

Ezért aztán a bölcs a tudatosabb lények társaságát keresi. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a megfelelő társaság jelentőségét.

Az általatok túlvilágnak nevezett helyen semmi szükség ilyesmi miatt aggódni, hiszen azonnal körülvesznek a fejlett tudatú lények - és maga a magas szintű tudatosság.

De még így is előfordulhat, hogy nem fedezed fel, mennyi szeretet övez; lehet, hogy nem fogod fel azonnal. Ezért tűnhet úgy számodra, hogy a dolgok csak „megtörténnek" veled, hogy ki vagy szolgáltatva a sors pillanatnyi szeszélyének. Valójában azt a tudatosságot tapasztalod meg, amiben meghalsz.

Némelyikteknek vannak bizonyos elvárásai, anélkül hogy tisztában lenne vele, mi történik a halál után. Egész életetekben azon gondolkoztok, mi vár rátok, így aztán amikor „meghaltok", ezek a gondolatok öltenek testet, és ezeket tapasztalod meg valódinak. És mint az életben mindig, a legerősebb, a leggyakrabban ismételgetett gondolatok lesznek a meghatározóak.

Az ember tehát akár a pokolba is kerülhet. Ha valaki egész életében abban hitt, hogy létezik pokol, hogy Isten „ítélkezni fog élők és holtak fölött", hogy „különválasztja a juhokat a kosoktól", akkor mindazért, amit Isten ellen elkövetett, pokolra fog jutni !  A kárhozat örök tüzén fog égni !  Hogyan menekülhetne meg ?  Állandóan azt ismételgeted, hogy a pokol nem létezik. Ugyanakkor azt mondod, hogy mi teremtjük meg a saját valóságunkat, és van elég az erőnk ahhoz, hogy a gondolatainkból mindent valóra váltsunk. Tehát a pokol tüze és a kárhozat létezhet és létezik annak, aki hisz benne.

Semmi nem létezik a Teljes Valóságban, kivéve Ami Van. Pontosan körülírtad, hogyan teremthettek bármilyen alárendelt valóságot, ha azt akarjátok megtapasztalni, beleértve a poklot is. Soha nem állítottam, hogy nem tapasztalhatod meg, milyen a pokol; azt mondtam, hogy nem létezik. Annak többsége, amit megtapasztaltok, nem létezik, mindazonáltal igenis megtapasztaljátok.

Ez egészen hihetetlen !  Egy bizonyos Barnet Bain nevű barátom filmet készített erről. Mármint pontosan erről. 1998. augusztus 7-én írom ezeket a sorokat. Most illesztem be a két évvel ezelőtti beszélgetés szövegébe, és ilyet eddig még nem tettem. De most, mielőtt elküldöm a kiadónak, még egyszer átolvastam a kéziratot, és hirtelen belém villant !  Robin Williams épp most készített egy filmet pontosan arról, amiről itt beszélünk !  A film címe Minő álmok jöhetnek, és igencsak meglepően jeleníti meg a mondandódat.

Tudom.

Igen ?  Isten moziba jár ?

Isten filmeket készít.

A szentségit !

Igen. Nem láttad az Ó, Istenemet ?

Na igen, de...

Azt hiszed, Isten csak könyveket ír ?

Szóval akkor a Robin Williams-film szó szerint igaz ?  Úgy értem, pontosan úgy van ?

Nem. Az isteni semmiféle filmes, könyvbeli vagy másféle emberi leírása sem lehet szó szerint igaz.

Még a Biblia sem ?  A Biblia sem szó szerint igaz ?

Nem. Gondolom, te is tudod.

És mi a helyzet ezzel a könyvvel ?  Ez a könyv biztosan szó szerint igaz !

Nem. Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de a személyes saját szűrődön át közvetítesz. Tény, hogy finomabb a szűrőd. Ami azt illeti, egészen jó szűrő lettél. De attól még szűrő vagy.

Tudok róla. Csak szerettem volna, ha ismételten leszögezzük, mert egyesek azt hihetik, hogy az ilyesféle könyveket, vagy a Minő álmok jönnekhez hasonló filmeket készpénznek kell venni. Szeretném ennek elejét venni.

Annak a filmnek az alkotói tökéletlen szűrőn át kívántak bemutatni egy nagy horderejű igazságot, nevezetesen, hogy azt tapasztalod meg a halálod után, amit vársz, aminek a megtapasztalása mellett döntesz. Ismerjük el, hatásos munkát végeztek.

Akkor most folytathatjuk onnan, ahol tartottunk ?

Igen. Arra voltam kíváncsi, ami a film nézése közben is felötlött bennem. Ha nincs pokol, de mégis megtapasztalom a poklot, akkor hol az ördögben van a különbség ?

Nincs különbség, amíg az általad teremtett valóságban maradsz. Csakhogy egyetlen ilyen valóságot sem teremtesz örökkévalónak. Némelyiktek legfeljebb ha egy - ahogy ti mondanátok - „nanoszekun-dum" erejéig tapasztalja meg. Ezért nem fogod megtapasztalni a siralom és a szenvedés helyét még a képzeletetek legeldugottabb zugaiban sem.

Ha egész életemben azt hittem, hogy létezik ilyen hely, és hogy szörnyű vétkeimmel rászolgáltam, hogy odajussak, akkor mi akadályozhat meg abban, hogy örökkévalónak teremtsem ?

A tudásod és a felfogóképességed.

Ahogy az életedben is az előző pillanat tanulságainak fényében teremted meg a következő pillanatot, az általatok túlvilágnak nevezett helyen szintúgy az éppen megszerzett tapasztalataid alkalmazásával fogod megteremteni a következőket.

És a halálod után nagyon gyorsan rájössz, hogy mindig is te döntöd el, mit akarsz megtapasztalni. A túlvilági hatások ugyanis, mint említettem, azonnaliak, és sosem vétheted el a gondolataid és a dolgok közti közvetlen összeköttetést, sem annak megtapasztalását, amit a gondolataid teremtenek.

Meg fogod érteni, hogy te magad teremted a valóságodat.

Ez magyarázatot ad arra, hogy az egyik ember tapasztalata miért örömteli, míg a másiké rémisztő; az egyiké miért olyan mély értelmű, míg a másiké gyakorlatilag képtelenség. És hogy miért hallhatunk annyi különböző történetet arról, mi történik a halál után.

Egyesek szeretettel és békességgel eltelten térnek vissza halálközeli állapotukból, és soha többé nem félve a haláltól, míg mások félelemmel eltelten térnek vissza, abban a meggyőződésben, hogy sötét, gonosz erőkkel találkoztak.

A lélek válaszol a szellem legerőteljesebb sugallatára, és hogy megtapasztalhassa, meg is teremti.

Bizonyos lelkek jó ideig élnek ebben a maguk által létrehozott világban, amivel nagyon is valóságossá teszik - ugyanúgy, mintha a testben átélt tapasztalatokban élne, noha ezek is, azok is egyaránt valótlanok és mulandóak. Más lelkek hamar alkalmazkodnak, s nem kevesebb jelentőséget nem tulajdonítanak a tapasztalatnak, mint amennyit megérdemel, új gondolatokat teremtenek és azonmód új tapasztalatokra tesznek szert.

Úgy érted, hogy nincs egy meghatározott, körülírható módja annak, hogy mi folyik a túlvilágon ?  Az elménken kívül nem is léteznek az örökkévaló alapigazságok ?  Közvetlenül a halálunk után továbbra is mítoszokat, legendákat és hamis tapasztalatokat teremtünk, egészen a következő valóságig ?  Mikor szabadulunk meg ettől a kötöttségtől ?  Mikor ismerjük meg az igazságot ?

Amikor úgy döntesz. Erről szólt a Robin Williams-film. Ez a lényeg. Csak azok ismerik meg a Mindenség örök érvényű igazságát, a nagy misztériumokat, a legnagyszerűbb valóságot, akik meg kívánják ismerni.

Igen, létezik az Egyetlen Nagy Igazság; van Végső Valóság. De mindig azt kapod, amit választasz, függetlenül ettől a valóságtól - éppen azért, mert az a valóság, hogy isteni teremtmény vagy, aki istenien teremti meg a valóságot, úgy, ahogy megtapasztalod.

Ám ha meg akarod érteni és tapasztalni a nagyobb léptékű, egységes valóságot, akkor abba kell hagynod a saját egyéni valóságod teremtését, és erre bármikor lehetőséged nyílik.

Akik ilyesféle döntés miatt „haltak" meg, ilyen vágy miatt, ilyen szándék és tudás birtokában, azok nyomban megtapasztalják az Egységet. Mások csak akkor, amikor úgy óhajtják.

Pontosan úgy, mint a testben lakozó lelkek esetében.

Minden a vágytól, a döntésedtől, a teremtésedtől és végső soron a megteremthetetlent megteremtésétől függ; azaz attól a tapasztalatodtól, hogy melyik lett már megteremtve.

Ez a Teremtett Teremtő. A Mozdulatlan Mozgó. A Mozdíthatatlan Mozgató. Az alfa és az omega, az előtt és az után, a mindenség „most és mindörökké" megnyilvánulása, amit ti Istennek hívtok.

Nem foglak elhagyni, de soha nem is fogom rád erőszakolni Magam. Soha nem tettem ilyet, és nem is fogok. Bármikor visszatérhetsz Hozzám. Rajtad áll. Most is, hogy testben lakozol, vagy azután is, hogy elhagytad. Bármikor visszatérhetsz az Egységbe és megtapasztalhatod az Éned elvesztésének élményét, majd bármikor újrateremtheted az Éned élményét - ez is csak rajtad áll.

Ha úgy kívánod, megtapasztalhatod a Mindenség bármelyik megnyilvánulását, a legkisebb részletét, vagy akár a legnagyobbat is. Megtapasztalhatod a legkisebb és a legnagyobb léptékű kozmoszt.

Megtapasztalhatom a részecskét és a sziklát.

Igen. Helyes, akkor ezt már érted.

Amikor emberi testben vagy, az egésznél kisebb részt tapasztalsz meg, azaz a mikrokozmosz egy részét (bár semmi esetre sem a legkisebb részét). Amikor a testen kívül tartózkodsz (amit némelyek „szellemvilágnak" hívnának), kitágul a látóköröd. Egyszerre úgy tűnik, hogy mindent tudsz, mindenre képes vagy. A makrokozmosz látószögéből szemléled a dolgokat, így olyan felismerésekre jutsz, amilyenekről annak előtte elképzelésed sem lehetett.

Többek között rájössz arra is, hogy létezik ennél nagyobb makrokozmosz is. Egyszerre tudatosul benned, hogy a Mindenség még az éppen megtapasztaltnál is beláthatatlanul nagyobb valóság. Ez a felismerés egyszerre tölt el áhítattal és várakozással, csodálattal és izgalommal, örömmel és lelkesültséggel, mert tudni és érteni fogod, amit én tudok és értek: hogy sosem ér véget a játszma.

Eljutok valaha az igaz bölcsesség helyére ?

A „halálod" után dönthetsz úgy, hogy minden kérdésedre megtudod a választ - és megnyílhatsz új kérdésekre, melyeknek addig a létezéséről sem tudtál. Megtapasztalhatod az Egységet a Mindenséggel. És lehetőséget kapsz rá, hogy eldöntsd, mi szeretnél lenni, mit szeretnél tenni legközelebb.

Visszatérsz a legutóbbi testedbe ?  Úgy határozol, hogy ismét emberi alakban tapasztalod meg az életet, ezúttal azonban másképpen ?

Maradsz a „szellemvilágban", az ott tapasztalható szinten ?  Úgy dön-tesz, hogy továbblépsz tudás és tapasztalat terén ?“Leveted az egyéniségedet" és beolvadsz az Egységbe ?

Hogy döntesz ?  Hogy döntesz ?  Hogy döntesz ?

Örökké ezt a kérdést teszem fel neked. Ez az univerzum örök nagy kérdése. Mert az univerzum semmi mást nem tud, csak azt, hogyan valósíthatja meg a te legbelsőbb, legnagyobb, legigazabb vágyadat. És bizony ez történik napról napra, minden egyes pillanatban. Közted és köztem az a különbség, hogy te nem vagy ennek a tudatában. Én igen.

Mondd... ha meghaltam, fogok-e találkozni, mint egyesek állítják, a rokonaimmal, szeretteimmel, fognak-e segíteni abban, hogy megértsem a történteket ?  Egyesülni fogok azokkal, akik előbb távoztak el ?  Együtt töltjük az örökkévalóságot ?

Hogy döntesz ?  Akarod-e, hogy így történjen ?  Mert akkor így történik.

Na, most összezavarodtam. Azt mondod, hogy mindannyian szabad akarattal rendelkezünk, és ez a szabadság a halálunk után is megmarad ?

Igen, ezt mondom.

Ha ez így van, akkor a szeretteim szabad akaratának egybe kellene esnie az enyémmel, ugyanarra kell gondolnunk és vágyakoznunk, ráadásul egyazon időben - ellenkező esetben nem lesznek velem, amikor meghalok. Mi történik továbbá akkor, ha én a magam részéről az egész örökkévalóságot velük szeretném tölteni, egyikük-másikuk azonban tovább akar haladni ?  Valamelyikük, mondjuk, magasabbra tör, és meg akarja tapasztalni az egyesülést az Egységgel, ahogy Te mondod. Nos, ez esetben mi a megoldás ?

Értelek. Ám az univerzumban nincs ellentmondás. Vannak ellentmondásosnak tűnő jelenségek, ténylegesen viszont nem azok. Ha létrejönne az általad ecsetelt helyzet (egyébként elismerésre méltóan jó a felvetés), akkor az történne, hogy ki-ki megkapná, amit választ.

Mindannyian ?

Mindannyian.

Megkérdezhetem, hogy ez meg hogyan lehetséges ?

Megkérdezheted.

Meg is kérdezem. Hogyan...

Mit gondolsz Istenről ?  Azt hiszed, Én csupán egy helyen, és csakis egy helyen létezem egyszerre ?

Nem. Szerintem Te egyszerre mindenütt jelen vagy. Úgy vélem, Isten akárhány helyen létezhet. Ahogy mindenható, úgy „mindenüttvaló" is.

Nos, helyesen véled. Nincs olyan hely, ahol Én Nem Vagyok. Világos ?

Azt hiszem.

Remek. És miért gondolod, hogy a te esetedben nem ez a helyzet ?

Mert te Isten vagy, én meg csak egyszerű halandó.

Vagy úgy. Szóval megint elakadtunk ezen az „egyszerű halandó"- ügyön...

Persze, persze... A beszélgetés kedvéért tegyük fel, hogy én is Isten vagyok - vagy legalábbis Istenhez hasonló. Ebben az esetben én is lehetek mindenhol és mindenkor ?

Kizárólag azon múlik, hogyan dönt, mit tart valóságosnak a tudat. Az általatok „szellemvilágnak" nevezett helyen, azt tapasztalod meg, amit elképzelsz. Mármost, ha azt akarod megtapasztalni, hogy egy bizonyos lélek vagy egy bizonyos helyen, egy bizonyos „időben", azt is megteheted. Ha azt kívánod megtapasztalni, hogy a szellemed legyen nagyobb léptékű, és több helyen is legyen egyazon „időben", éppúgy megteheted azt is. „Bármikor" megtapasztalhatod, hogy a szellemed mindenütt ott lehet, ahol csak akar. Ennek pedig az az oka, hogy ténylegesen egyetlen „idő" és egyetlen „hely" létezik csupán, szükségképpen mindig ezekben tartózkodsz, és óhajod szerint bármelyik részét avagy részeit megtapasztalhatod.

És ha azt szeretném, hogy velem legyenek a rokonaim, az egyikük azonban a Mindenségnek egy valahol másutt jelen lévő része akar lenni ?  Ilyenkor mi történik ?

Lehetetlen, hogy te és a rokonaid ne ugyanazt akarjátok. Te és Én, a rokonaid és Én - mindannyian !  - egyek és ugyanazok vagyunk.

A te vágyad az Én vágyam, hiszen te egyszerűen Én vagy a vágynak nevezett élmény átélésében. Ezért amit te kívánsz, azt kívánom Én is.

Ugyanígy azonos vagyok a rokonaiddal is. Ezért amit Én kívánok, azt kívánják ők is. Mindebből az következik, hogy amit te kívánsz, azt kívánják a rokonaid is.

A Földön sincs másként. Ugyanarra vágytok mindannyian. Békére. Boldogságra. Örömre. Teljességre. Kielégülésre és önkifejezésre a munkátokban, szeretetre az életetekben, egészségre a testetekben. Mindannyian ugyanazt kívánjátok.

Azt hiszed, hogy ez véletlen egybeesés ?  Nem az. Így működik az élet. Éppen ezt magyarázom.

Az egyetlen, ami a Földön másképpen van, mint az általatok szellemvilágnak nevezett helyen, hogy a Földön, jóllehet mindannyian ugyanarra vágytok, másképp képzelitek el a megvalósulását. Ugyanarra törekedtek, de más és más irányba haladtok !

Az eltérő elképzelések eltérő eredményeket szülnek. Ezeket az elképzeléseket nevezhetnénk a Mögöttes Gondolataidnak is, ahogy korábban már szóba hoztam

Igen, az Első könyvben.

Az egyik ilyen gondolat, amivel nagyon sokan egyetértetek, az „elégtelenség" elképzelése. Sokan vélitek úgy a telketek legmélyén, hogy egyszerűen nincs elég. Semmiből sincs elég.

Nincs elég szeretet, nincs elég pénz, nincs elég élelem, nincs elég ruházat, nincs elég biztonság, nincs elég idő, nincs elég átgondolni való jó ötlet, és bizonyára nem vagy elég te magad sem ahhoz, hogy átgondold.

Ez a Mögöttes Gondolat arra öszönöz, hogy mindenféle stratégia és taktika bevetésével megszerezd, amiből véleményed szerint „nincs elég". Nyomban megváltozik a hozzáállásod, amint megvilágosodik előtted, hogy mindenkinek van elég... legyen az bármi, amit kívánsz.

Az általad „mennyországnak" nevezett helyen megszűnnek a „nem elég" kezdetű gondolataid, mert rájössz, hogy nincs elkülönültség köz-ted és az áhított dolog között.

Tisztában leszel vele, hogy több mint elegendő áll a rendelkezésedre. Tisztában leszel vele, hogy több helyen is lehetsz akár egy bizonyos adott „időben" is, és semmi okod rá, hogy ne akard azt, amit a fivéred akar, hogy ne úgy dönts, ahogy a nővéred dönt. Ha azt akarják, hogy velük legyél a haláluk pillanatában, elrepítenek hozzájuk a gondolataid - és semmi okod nem lesz rá, hogy ne siess azonnal hozzájuk, mivel semmitől nem foszt meg, nem von el, ha odamész - függetlenül attól, hogy mit csinálsz éppen.

Örökösen ezt hangoztatom: nincs értelme nemet mondani.

Korábban is hallottad, és így is van: Isten sosem mond nemet.

Mindig mindent megadok, amit csak kívánsz. Mindig is ezt tettem, az idők kezdetétől.

Te tényleg mindig azt adod mindenkinek, amit kíván bármely adott pillanatban ?

Igen, gyermekem, mindig.

Az életed híven tükrözi, amit kívánsz, és amiről el is hiszed, hogy a rendelkezésedre áll. Nem adhatom meg neked azt, amiről nem hiszed el, hogy rendelkezel vele - akármilyen forrón vágysz is rá -, mert sosem fogok ellene szegülni a gondolatodnak. Nem tehetem. Ez a törvény. Ez vagyok Én.

Úgy vélekedni valamiről, hogy nem rendelkezhetsz vele, az azonos azzal, mintha egyáltalán nem is vágynál a birtoklására, mivel mindkettőnek ugyanaz a végkimenetele.

De hát a Földön nem kapunk meg bármit amire vágyunk !  Például nem lehetünk egyszerre két helyen. És nagyon sok másféle dolog van, amit szeretnénk, de nem lehet a miénk, mert a Földön mindannyian korlátok között élünk.

Megértem, hogy így látod - és ez számodra így van, mert mint mindig, ez esetben is érvényes az egyetlen alapigazság, miszerint mindig azt tapasztalod meg, mely élményről elhiszed, hogy megkapod.

Mivel azt állítod, hogy nem lehetsz két helyen egyszerre, nem is lehetsz. De ha kijelentenéd, hogy bárhol ott teremhetsz a gondolat sebességével, és egyazon időben akár több helyen is megjelenhetsz fizikai formában, akkor meg is tudnád tenni.

Látod, ez az a pont, ahol elvesztem a fonalat. Szeretném úgy hinni, hogy ez az információ egyenesen Istentől ered, de amikor ilyesmiket mondasz, tökéletesen megzavarodom, és egyszerűen képtelen vagyok továbbra is hinni benne. Mármint nem hiszem, hogy igaz volna, amit az imént kifejtettél. Semmiféle emberi tapasztalat nem igazolja.

Éppen ellenkezőleg !  Minden vallás szentjeiről és bölcseiről azt beszélik, hogy megtették. Úgy gondolod, nagyon magas szintű hitet igényel ?  Hogy különleges hittel kell rendelkezni hozzá ?  Akkora hit kell, amekkorát ezerévente ha egy ember érhet el ?  Igen. Ez azt jelenti, hogy akkor lehetetlen ?  Dehogy.

Hogy tudnám létrehozni ezt a hitet ?  Hogy juthatok el a hit ilyen magas fokára ?

Ne juss oda. Csak légy ott. A legkomolyabban gondolom. Ez a fajta hit - amit Teljes Tudásnak neveznék - nem olyasmi, amit megszerezhetsz. Na persze, megpróbálkozhatsz vele, csak nem fogsz sikerrel járni. Hiszen te vagy ez a Tudás. Ez a lét.

Ezt a létet a teljes tudatosság szüli. Csakis ebből származhat. Ha kutatod, hogyan lehetsz tudatos, akkor nem lehetsz az.

Ez olyan, mintha megpróbálnál kétméteres „lenni", noha mindössze százötven centi vagy. Nem lehetsz kétméteres. Csak az „lehetsz", ami vagy - százötven centis. Akkor „leszel" két méter magas, ha megnősz akkorára. Amikor két méter magas leszel, képes leszel mindazt megtenni, amire a kétméteresek képesek. És amikor a teljes tudatosság állapotában leszel, képes leszel mindazt megtenni, amire a teljes tudatosság állapotában lévők képesek.

Ne próbáld tehát elhinni, hogy meg tudod tenni mindezt. Próbálj inkább a teljes tudatosság állapotába kerülni. És akkor nem lesz többé szükség a hitre. A Teljes Tudás végrehajtja a maga csodáit.

Egyszer meditáció során megtapasztaltam a teljes egységet, a teljes tudatosságot. Csodálatos állapot volt !  Mámorító !  Azóta is próbálom újból átélni. Meditálok és igyekszem újra elérni a teljes tudatosságot. És nem megy. Ez az oka, ugye ?  Azt mondod, hogy amíg azt keresem, hogyan érhetem el, addig magának a keresésnek ténye jelenti azt, hogy nem rendelkezem vele. Ugyanezt a bölcsességet sulykolod belém az egész beszélgetésünk során.

Igen, igen !  Látom érted már. Egyre világosabban látod. Ezért futjuk állandóan újra a köröket. Ezért a sok ismétlés, ezért vesszük át megint és megint mindazt, ami már elhangzott. Ha nem elsőre, akkor harmadjára, negyedjére vagy ötödjére biztos megérted.

Nos, őszintén örülök, hogy feltettem ezt a kérdést, mert meglehetősen veszélyesek ezek a „két helyen is lehetsz egyszerre", és „megtehetsz bármit, amit csak akarsz" típusú szövegek. Ilyenek miatt ugrálnak le egyesek az Empire State Building tetejéről, miközben azt harsogják: „Isten vagyok !  Nézzétek, repülök !“

Ajánlatos előbb elérni a teljes tudatosság állapotát és csak aztán próbálkozni ilyesmivel. Ha szükségét érzed, hogy bebizonyítsd másoknak Isten mivoltodat, akkor még nem tudod, hogy az vagy, és ez a „tudás" fog megvalósulni a valóságodban. Röviden, hogy az egyik szófordulatotokat idézzem, pofára esel.

Isten senkinek nem bizonygatja Magát, mert erre nincs szüksége Istennek. Isten Van, és kész. Azoknak, akik tudják, hogy Egyek Istennel, vagy már megtapasztalták magukban Istent, nincs szükségük arra, hogy ezt bárkinek is bizonyítsák, a legkevésbé önmaguknak, és nem is próbálják megtenni.

Így történt ez akkor is, amikor így gúnyolódott a nép: ha valóban Isten Fia vagy, szállj le a keresztről !  - és a Jézusnak nevezett ember nem tett semmit.

De három napra rá csendben és minden feltűnés nélkül, tanúk nélkül, amikor senki nem volt jelen, aki bármit is igazolhatna, valami egészen döbbenetes tettet hajtott végre - és azóta is erről beszél a világ.

És ebben a csodában az jelenti a megváltásodat, hogy nem csak Jézus igazságát kaptad meg, hanem azét, Aki Vagy, és így menekültél meg attól, hogy hazudj önmagadról, amit mondtak neked és amit elfogadtál a saját igazságodnak.

Isten mindig a legmagasabb rendű gondolatokra ösztönöz.

Most is élnek a bolygótokon olyanok, akik sok ilyen magasabb rendű gondolatot kinyilvánítottak; egyebek mellett fizikai objektumok megjelenítésével és eltüntetésével, vagy éppen azzal, hogy ők maguk tűnnek el és jelennek meg, azzal, hogy akár „örökké élnek" a testükben, netán visszatérnek a testükbe - és ezt kivétel nélkül a hitük teszi lehetővé. A tudásuk révén. A rendíthetetlen bizonyosságuk révén arról, hogyan működik a világ és hogyan kell nekik működniük.

És bár mindazokból az emberekből, akik egykori földi megtestesülésükben hasonló tetteket hajtottak végre - ahogy ti fogalmaztátok, csodákat tettek - szenteket és megváltókat faragtatok, valójában nincs szent és megváltó rajtad kívül. Mert te vagy valamennyi szent és megváltó. Ezt az üzenetet közvetítik neked.

Hogy is hihetnék ebben ?  Tiszta szívből szeretném elhinni, de nem megy. Képtelen vagyok rá !

Nem. Nem tudod elhinni. Csak tudod.

Hogyhogy tudom ?  Hiszen épp arról beszélek, hogy nem tudom, de szeretném tudni !  Hogy tehetnék szert erre a tudásra ?

Add meg másoknak, amit magadnak kívánsz. Ha nem tudsz szert tenni rá, segíts hozzá mást. Mondd el másoknak, hogy már rendelkeznek a tudással. Magasztald őket érte. Tiszteld őket érte.

Ezért felbecsülhetetlen értékű, ha valakinek van guruja. Ez a lényege. Nyugaton nagyon sok negatívum rakódott a „guru" szóra. Majdhogynem elmarasztaló kifejezéssé vált. „Gurunak" lenni már-már sarla-tánságot jelent. Ha hűséget fogadsz egy gurunak, azt az erőd és a személyiséged feladásának tekintik.

Pedig ha tiszteled a gurudat, azzal nem veszíted el az erődet. Hanem erőt nyersz. Mert ha tiszteled és magasztalod a tanítómesteredet, azzal csupán annyit jelentesz ki: „Látlak." És amit meglátsz másban, azt magadban is látni kezded. Ez a belső valóságod külső bizonyossága. A belső igazságod külső bizonyítéka. A léted igazságáé.

Ezt az igazságot közvetíted a könyveidben.

Én nem úgy látom magam, mint aki ezeket a könyveket írja. Téged, Istent, tekintelek a szerzőnek, magamat egyszerű írnoknak csupán.

Isten a szerző... és ugyanúgy te is. Nincs különbség. Én írom a könyvet vagy te - egy és ugyanaz. Amíg azt hiszed, van különbség, addig nem fogod megérteni a könyv lényegét. Az emberiség nagyobb része nem fogja fel ezt a tanítást. Így hát újabb és újabb tanítókat küldök hozzátok, akik ugyanazzal az üzenettel érkeznek, mint a régiek.

Megértem a vonakodásodat, hogy a saját személyes igazságodnak fogadd el a tanítást. Ha hirdetni kezdenéd, hogy Egy vagy Istennel -vagy csak hogy Isten része vagy -, aki kimondja illetve leírja ezeket a szavakat, a világ nem tudná, mihez kezdjen veled.

Azért van némi elképzelésem... És másoknak is volna. Egy biztos: nem kívánom az itt és a többi könyvemben kapott információ forrásának feltüntetni magam. Nem érzem magam olyan értékesnek, hogy ennek az igazságnak a hírnöke lehessek. Itt dolgozom ezen a harmadik könyvön, holott már most, a közreadása előtt tudom, hogy tekintettel számtalan elkövetett hibámra, gáttalanul kifejezésre juttatott önzésemre, különféle rendű és rangú vétkeimre, egyszerűen nem vagyok méltó rá, hogy az emberiség számára hirdethessem ezt a csodálatos igazságot.

Pedig talán pontosan ez a trilógia legnagyszerűbb üzenete: hogy Isten nem rejtőzik el senkitől, sőt mindenkihez beszél, még a köztünk leghitvá-nyabbakhoz is. Mert ha Isten szól hozzám, akkor ugyanúgy szól minden igazságkereső férfi, nő és gyermek szívén át.

Ez mindannyiunk reménysége. Istennek senki nem lehet olyan iszonyatos, hogy elhagyja, senki nem lehet olyan jelentéktelen, hogy Isten elforduljon tőle.

Őszintén így hiszed, ahogy leírtad ?

Igen.

Akkor úgy legyen. És számodra így is lesz.

De bizony mondom: értékes vagy. Méltó vagy. Mint mindenki. A méltatlanság az egyik legrosszabb vád. Te a múltra alapozol, amikor az értékedről ítélsz, én viszont a jövőre.

A jövő, a jövő, mindig a jövő !  Ott az életed, nem a múltban. A jövőben !  Ott az igazság, nem a múltban !

Amit a múltban tettél, eltörpül amellett, amit a jövőben tenni fogsz. A tévelygésed jelentéktelen ahhoz mérten, amit teremteni készülsz.

Megbocsátom a bűneidet. Valamennyit. Megbocsátom a félresiklott szenvedélyeidet. Egytől egyig. És kivétel nélkül minden hibás nézetedet, félreértésedet, bántó cselekedetedet, önző döntésedet.

Mások talán nem bocsátanak meg neked, én azonban igen. Mások talán nem oldoznak fel a bűneid alól, Én azonban igen. Mások talán nem hagyják, hogy felejts, hogy továbblépj, hogy megújulj, Én azonban igen. Mert tudom, hogy nem az vagy, ami voltál, hanem az vagy, és mindig is az leszel, aki most vagy.

Egyetlen perc leforgása alatt szentté válhat a bűnös. Egyetlen másodperc alatt. Egy szempillantás alatt.

Az az igazság, hogy nincs is „bűnös", mert senki ellen nem lehet vétkezni - Nekem a legkevésbé. Ezért mondom, hogy „megbocsátok" neked. Azért használom ezt a kifejezést, mert így bizonyosan megérted.

Tulajdonképpen nem bocsátok meg neked, és soha nem is fogok semmiért - mert nem kell. Nincs mit megbocsátani. De feloldozhatlak. Meg is teszem. Itt. Most. Ismét. Ahogy annyiszor megtettem a múltban, oly sok tanító tanításán keresztül.

És mi miért nem hallgattunk rájuk ?  Miért nem hittük el a legnagyobb ígéretedet ?

Mert nem hisztek Isten jóságában. De hagyjuk is a jóságomat. Maradjunk inkább az egyszerű logikánál.

Azért nincs szükségem arra, hogy megbocsássak neked, mert nem tudsz megbántani, sem ártani nekem, sem elpusztítani. Ezzel szemben meggyőződésed, hogy igenis képes vagy megbántani vagy éppen ártani Nekem. Micsoda illúzió !  Micsoda rögeszme !

Nem tudsz bántani Engem, ahogy semmiféle módon nem lehet ártani Nekem. Mert Én vagyok a Sérthetetlen. És akinek nem lehet ártani, az nem tud, és nem is tudna ártani másoknak.

Most már érted az igazság logikáját ?  Érted, miért nem kárhoztatok senkit, miért nem büntetek, és miért nem áll szándékomban bármit is megtorolni ?  Nem szorulok rá, mert Engem soha nem bántottak meg, Nekem soha semmilyen módon nem ártottak. Mert nem lehet.

És ugyanez érvényes rád is. És mindenki másra - még ha azt hiszitek is, hogy titeket meg lehet bántani, hogy nektek lehet ártani és el lehet titeket pusztítani.

Mert elképzelitek a sérülést, bosszúra vágytok. Mert átélitek a fájdalmat, megtorlásképp másoknak is fájdalmat okoztok. Miféle ítélet szabható ki fájdalom okozásáért ?  Csak azért mert (mint képzeled) valaki ártott neked, jogosnak és helyesnek érzed, hogy viszonzásul te is árts neki ?  Azt állítod, hogy amit mindenkinek helytelen megtenni egymással, azt te megteheted másokkal, amíg igazolást találsz rá ?

Ez őrültség. És nem veszed észre ebben az őrültségben, hogy mindenki, aki fájdalmat okoz másnak, feltételezi magáról, hogy jogosan cselekszik. Aki cselekszik, az minden cselekedetet méltányosnak és igazoltnak tekint, a szándékai és a vágyai alapján.

Te úgy ítéled meg, hogy helytelenek a szándékaik és a vágyaik. Ők úgy ítélik, hogy nem. Meglehet, nem értesz egyet a világnézetükkel, a morális és etikai elképzeléseikkel, a vallási tanaikkal és a döntéseikkel, választásaikkal és cselekedeteikkel sem... ők azonban igen, az értékrendjük alapján.

Te „helytelennek" nevezed az értékrendjüket. De ki állítja, hogy a te értékrended a „helyes" ?  Egyedül te. A te értékrended azért „helyes", mert kijelented róla, hogy az. Valamelyest még ez is elfogadható volna, ha legalább tartanád magad a kijelentéseidhez, te azonban folytonosan váltogatod a nézeteidet a „helyes"-ről és a „helytelen"-ről. Egyénenként és közösségként is ezt teszitek.

Amit a társadalmatok alig pár évtizede még „helyesnek" tekintett, azt most „helytelennek" tartja. Amit nem is olyan régen „helytelennek" tartottatok, az mára „helyessé" vált. Ki igazodik el ebben a zűrzavarban ?  Hogy ismerheted fel, melyik játékos milyen poszton játszik, ha nem húznak számozott mezt ?

És még van merszünk mások fölött ítélkezni !  Van merszünk elítélni embereket, mert nem tudják tartani a lépést örökösen változó nézeteinkkel arról, mit szabad és mit nem !  Hú... nem semmi !  Még ahhoz is képtelenek vagyunk tartani magunkat, amit magunk összeeszkábáltunk helyesről és helytelenről.

Nem ez a gond. Nem azzal van a baj, hogy megváltozik a nézetetek „rosszról" és „jóról". Szükségszerűen változnia kell az elképzelésednek, különben nem fejlődnél. A változás a fejlődés alapja.

Nem, nem az a baj, hogy másképp gondolkodsz, vagy hogy megváltozott az értékrended. Ott a baj, hogy sokan úgy képzelitek, a jelenlegi értékrendetek a kizárólag helyes, az egyetlen tökéletes értékrend, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kell. Jó néhányan leltek ebben önigazolást. És sokan lettetek képmutatóvá.

Ragaszkodj a hitedhez, ha szolgál téged. Fogd erősen. Ne mondj le róla. Mert az elképzeléseid arról, hogy mi „jó", és mi „rossz", az elképzelésed arról, Aki Vagy. De semmi szükséged rá, hogy mások hozzád alkalmazkodva képzeljék el önmagukat. És sose ragadj le a jelenlegi nézeteidnél és szokásaidnál, mert azzal hátráltatod a fejlődés folyamatát.

Valójában persze nem is teheted meg - az élet vagy veled, vagy nélküled, de megy tovább. Semmi nem marad ugyanolyan, semmi nem változatlan. Változatlannak maradni egyenlő a mozdulatlansággal. Nem mozogni egyenlő a halállal.

Az élet egésze maga a mozgás. Még a kövek is teli vannak mozgással. Minden mozog. Nincs semmi, ami ne lenne mozgásban. A mozgás az, ami miatt semmi nem maradhat ugyanolyan. Egyetlen pillanatra sem. Semmi !

Ugyanolyannak maradni az élet törvényei ellen való. Márpedig ebben a küzdelemben mindig az élet nyer.

Változz tehát !  Igen, változz !  Változtasd meg a nézeteid „jóról" és „rosszról". Változtasd meg az elképzelésed erről is, arról is. Változtasd meg a rendszereidet, az elveidet, a modelljeidet, az elméleteidet.

Hagyd, hogy felébredjenek benned a legmélyebb igazságaid. Ébreszd fel őket te magad, a jóság kedvéért. Ezt szó szerint értsd. Ébreszd fel te magad, a jóság kedvéért. Mert azáltal gyarapodsz, hogy mi az új gondolatod arról, Aki Vagy. Az új gondolat arról, Ami Van előrelendíti a fejlődést. Az új gondolatod arról, hogy Kicsoda, Micsoda, Hol, Mikor, Hogyan és Miért, megoldja a rejtélyeket, tisztázza a cselekményt, befejezi a történetet. És akkor új, nagyobb szabású történetbe kezdesz.

Az új gondolat bármiről - ez a legizgalmasabb, ez maga a teremtés, ezáltal testesül meg és válik a legvalóságosabbá a benned lakozó Isten.

Nem számít, milyen „jónak" ítéled a dolgokat, lehetnek jobbak is. Nem számít, milyen csodálatosnak tartod a teológiáidat, ideológiáidat, kozmológiáidat, ezek kivétel nélkül lehetnek sokkal csodálatosabbak.

Ezért aztán légy nyitott. Légy nyitott !  Ne zárd ki az új igazság lehetőségét, mert megszoktad a régit. Az élet ott kezdődik, ahol a megszokottság véget ér.

Ne siess hát megítélni másokat. Igyekezz kerülni az ítélkezést, mert amit „helytelennek" látsz mások cselekedeteiben, azt „helyesnek" tartottad korábban; mások hibái a te múltbéli cselekedeteid; mások választásai és döntései pontosan annyira „bántóak" és „ártalmasak", pontosan annyira „önzők" és „megbocsáthatatlanok", mint amennyire a tieid voltak.

Amikor azt mondod, hogy „egyszerűen nem fér a fejembe", hogyan tehette valaki ezt vagy azt, abból csak az derül ki, hogy elfelejtetted, honnan jöttél és hová tartasz, illetve, honnan jött és hová tart a másik.

És akik gonosznak tartanak, akik hitványnak és javíthatatlannak minősítenek, bizony mondom azoknak: egyikőtök sem veszett el mindörökre, és nem is veszhet el soha. Mert mindannyian, mindannyian a változás folyamatában vagytok. Mindannyian, mindannyian a fejlődés élményét tapasztaljátok meg.

Ahogy Én is.

Általad.

5

Emlékszem egy imára a gyermekkoromból: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, de csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem." Te kimondtad ezt a szót és érzem, hogy meggyógyultam. Már nem látom méltatlannak magam, Te megtalálod a módját, hogy méltónak érezhessem magam. Ha adhatnék valamit minden egyes embernek, ez lenne az ajándékom.

Ezzel a párbeszéddel már meg is adtad nekik ezt az ajándékot.

Szeretnék folyton folyvást így adakozni, azután is, hogy véget ér a párbeszédünk.

Ez a párbeszéd soha nem ér véget.

Jó, hát akkor, amikor befejezzük ezt a trilógiát.

Számos lehetőséged lesz rá, hogy megajándékozd az emberiséget.

Boldoggá tesz. Mert azt áhítja a lelkem, hogy ezt adhassam másoknak. Mindannyiunknak van valamije, amit másoknak ajándékozhatunk. Szeretném, ha ez lenne az én ajándékom.

Rajta, ajándékozd hát nekik. Azon legyél, hogy akinek csak megérinted az életét, azt érezze, hogy méltó a megbecsülésre. Add meg mindenkinek, hogy átérezzék emberi méltóságukat, éljék át annak a felismerésnek a csodáját, hogy kik is ők valójában. Legyen ez az ajándékod és gyógyítója leszel az egész világnak.

Alázatosan kérem ehhez a segítségedet.

Mindig meg fogod kapni tőlem. Hiszen barátok vagyunk.

Igaz is, őszintén szeretem ezt a párbeszédet, és szeretnék feltenni egy kérdést azzal kapcsolatban, amit korábban említettél.

Tessék, hallgatlak.

Amikor arról beszéltél, hogy van élet „két élet között", hogy így fogalmazzak, olyasféle kijelentést tettél, hogy újrateremthetem az egyéni énem tapasztalatát, valahányszor csak úgy döntök. Ez mit jelent ?

Azt, hogy bármikor kiemelkedhetsz a mindenségből, a Lét Összességéből, amikor csak akarsz, akár új „Én"-ként, vagy éppen ugyanazzal az Énnel, aki korábban voltál.

Úgy érted, hogy megtarthatom az egyéni tudatomat ?  Akár vissza is térhetek az „én-tudatomhoz" ?

Pontosan. Mindig és mindenkor olyan élményben és tapasztalatban lesz részed, amilyet csak akarsz.

Tehát ugyanúgy visszatérhetek ebbe az életembe - a Földre -, ugyanannak a személynek a formájában, aki azelőtt voltam, hogy „meghaltam" ?

Igen, így van.

Ebben a testben ?

Hallotál már Jézusról ?

Igen, de én nem vagyok Jézus, és soha nem is hangoztatom, hogy olyan vagyok, mint ő.

Aztán miért nem ?  Hát nem ő maga mondta: „Ezt teszitek majd, sőt ennél többet is" ?

Igen, de nem hiszem, hogy ilyesféle csodákra gondolt volna.

Nagyon sajnálom, hogy nem hiszed, mert nem Jézus volt az egyetlen, aki feltámadt a halottaiból.

Nocsak !  Mások is feltámadtak ?

Fel bizony.

Úristen, ez istenkáromlás !

Miért lenne istenkáromlás azt mondani, hogy mások is feltámadtak, nemcsak Jézus ?

Egyesek annak tekintik.

Akik ilyet mondanak, azok soha nem olvasták a Bibliát.

A Bibliát ?  A Bibliában az áll, hogy Jézuson kívül mások is visszatértek a testükbe a haláluk után ?

Hát Lázárról hallottál-e ?

Na igen, de az nem számít. A „krisztusi erő" által támasztatott fel.

Pontosan. És azt hiszed, hogy ez a „krisztusi erő" az egész világtörténetben csupán Lázárnak volt fenntartva ?

Ezen még nem gondolkoztam.

Bizony, mondom, szép számmal akadtak olyanok, akik feltámasztattak „halottaikból". Sokan „tértek vissza az életbe". Mindennap megtörténik, még ebben a szent pillanatban is. Például a kórházaitokban.

Ugyan, ne viccelj már. Ez tényleg nem számít. Ez már az orvostudományra tartozik, nem a teológiára.

Értelek. Ezek szerint Istennek semmi köze napjaink csodatételeihez, csupán a múltbéliekhez.

Hm... rendben, elmagyarázom, hogy értem. Senki sem támadt fel a halála után magától, mint Jézus !  Senki sem jött vissza a „holtak" közül úgy, ahogy ő.

Biztos vagy benne ?

Nos, meglehetősen...

Hallottál-e valaha Mahavatar Babajiról ?

Nem hiszem, hogy helyénvaló lenne belekeverni a könyvbe a keleti misztériumokat, mert sokan nem veszik be az ilyesmit.

Értem. Nos, minden bizonnyal igazuk is van.

Hadd tisztázzak valamit. Azt mondod, hogy a lelkek visszatérhetnek úgynevezett „holtukból¹' léiekként vagy fizikai formában, ha úgy akarják ?

Aha !  Kezded érteni.

Rendben. De akkor miért nem tették meg ezt már többen is ?  Miért nem hallunk naponta ilyen esetekről ?  Az ilyesmi azért elég nagy port verne fel.

Ami azt illeti, rengetegen megteszik, szellem alakban. Az kétségtelen, hogy nem túl sokan választják újból az emberi testet.

Ha !  Most megfogtalak !  Miért nem ?  Ha ez olyan szörnyen könnyű, akkor miért nem teszi meg több lélek ?

Nem azon múlik, mennyire könnyű, hanem hogy mennyire kívánatos.

Ezt meg hogy érted ?

Úgy, hogy nagyon ritka az olyan lélek, aki vissza kíván térni a korábbi fizikai formájába.

Ha egy lélek úgy dönt, hogy visszatér az emberi testbe, akkor szinte minden esetben egy másik testbe tér vissza. Ily módon új teendők várnak rá, új emlékeket él meg, új kalandokba bocsátkozik.

A lélek általában azért hagyja el a testet, mert szakít vele. Bevégezték azt, amiért abba a bizonyos testbe költöztek. Megtapasztalták mindazt, aminek a megtapasztalását keresték.

Mi a helyzet azokkal, akik valamilyen balesetben halnak meg ?  Ők is a végére jutottak a tapasztalásnak, vagy az ő esetükben „megszakad" a folyamat ?

Még mindig azt hiszed, hogy vannak balesetek ?  Hogy emberek véletlenül halnak meg ?

Miért, talán nem fordul elő ?

Ebben az univerzumban semmi sem történik véletlenül. Nem létezik „véletlen" és nem létezik „egybeesés" sem.

Ha meg tudnám győzni magam, hogy ez igaz, akkor soha többé nem gyászolnám, akik elhunytak.

Az elhunytak a világért sem szeretnék ha bárki is gyászolná őket.

Ha tudnád, hol vannak, és hogy a magasabb rendű döntésük eredményeként vannak ott, egyenesen ünnepelnéd a távozásukat !  Ha egyetlen pillanatra megtapasztalnád azt, amit ti túlvilágnak neveztek, ahová az önmagadról és Istenről alkotott legmagasztosabb gondolataiddal léphetnél be, széles vigyorral masíroznál a temetésükre, és repesne a lelked az örömtől.

A temetéseken a veszteség fölött érzett fájdalom miatt fakadunk sírva. Azért siratjuk az eltávozottakat, mert tudjuk, hogy sosem látjuk viszont őket, többé nem öleljük meg szerettünket, hogy nem élvezzük kedves barátunk társaságát.

Helyes. Sírjatok. Ezzel megtisztelitek a szereteteteket és a szeretteiteket. De az efféle gyász is jóval rövidebb ideig tartana, ha tudnátok, milyen nagyszerű valóság és milyen csodálatos tapasztalatok várják a boldog lelket, miután elhagyja a testet.

De milyen a túlvilág ?  Komolyan kérdem. Mondj el róla mindent !

Bizonyos dolgokat nem lehet elmondani, és nem azért mert én úgy döntök, hogy nem tájékoztatlak, hanem mert a jelenlegi állapotodban, a jelenlegi szinteden képtelen lennél felfogni. Bizonyos dolgok azonban elmondhatók.

Mint azt már korábban megbeszéltük, az általatok túlvilágnak nevezett helyen három választási lehetőség nyílik előtted, ugyanúgy, mint a jelenlegi életedben. Alávetheted magad az ellenőrizetlen gondolatok teremtési folyamatának, döntéseiddel tudatosan megteremtheted a magad tapasztalatát, illetve megtapasztalhatod a mindenség kollektív tudatát. Az utóbbit, a csatlakozást az Egységhez (az Egy-séghez), nevezzük Újraegyesülésnek.

Akik az első lehetőséget választják, nem követik sokáig azt az utat (ellentétben a földi létben mutatott viselkedésetekkel). Ugyanis amint nem tetszik, amit éppen tapasztaltok, egy új és sokkal kellemesebb valóság megteremtése mellett határoztok, amit azonnal meg is tesztek úgy, hogy szakítotok a negatív tartalmú gondolatokkal.

Ezért aztán soha nem fogjátok megtapasztalni a „poklot", amitől annyira rettegtek, hacsak nem magatok választjátok. De még ebben az esetben is „boldogok" lesztek, mivel pontosan azt kapjátok, amit kívántatok. (El sem tudod képzelni, milyen sokan „boldogok", amikor „nyomorultul" érzik magukat !  ) Nos tehát, addig fogjátok ezt megtapasztalni, amíg meg nem változtatjátok a döntéseteket.

A többségetek esetében az történik, hogy amint kezdetét veszi ez az élmény, rögtön el is távolodtok tőle, hogy újabbat hozzatok létre.

És ugyanígy küszöbölhetitek ki a poklot a Földön is !

Amennyiben a második lehetőséget választjátok és tudatosan teremtitek meg a magatok tapasztalatát, kétségkívül úgy fogjátok találni, hogy egyenesen a „mennyországba" kerültetek, hiszen aki rendelkezik a szabad választás képességével és hisz a mennyországban, ezt teremti meg önmaga számára. Ha valaki nem hisz a mennyországban, akkor azt tapasztalja meg, amit csak meg kíván élni; és amint rájöttök erre, egyre jobbak lesznek a vágyaitok. És akkor elérkezik az idő, amikor igenis hinni fog a mennyországban !

Amennyiben a harmadik utat választjátok, és alávetitek magatokat a kollektív tudat teremtő erejének, a teljes elfogadás, a tökéletes béke, a teljes öröm, a teljes tudatosság és a teljes szeretet állapotába kerültök -ilyen a közös tudat. Egyesültök az Egységgel, és semmi más nem fog létezni számotokra, csak Aki Vagytok - ami egyenlő az Összességgel, a Mindennel, Ami Van, a kezdetektől fogva. Addig lesztek ebben az állapotban, amíg meg nem változtatjátok döntéseteket. Ez a Nirvána, az az "Egységgel való Egység" élménye, amit többé-kevésbé már jó néhányan átéltetek meditáció során, és leírhatatlanul mámorító örömként tapasztaltátok meg.

Miután átélted ezt az Egységet az időtlenség végtelenjében, nem tapasztalhatod meg többé, mivel nem lehet Egységként megtapasztalni az Egységet, csak ha létezik Az, Ami Nem Az Egység. És akkor ismét meg fogjátok teremteni az elkülönülés, a megbontottság, az elválás eszméjét és gondolatát.

Felszálltok hát a Kozmikus Kerékre és ott fogtok utazni, haladni, körbejárni, létezni, mindörökkön örökké, az idők végezetéig, mindenkor.

Számtalan alkalommal visszatértek az Egységhez - végtelen sok alkalommal, végtelenül hosszú ideig minden egyes esetben - és a tudatában lesztek, hogy a rendelkezésetekre állnak az eszközök a visszatéréshez az Egységbe a Kozmikus Kerék bármely pontjáról.

Ekképpen cselekedhettek most is, miközben e sorokat olvassátok.

Ekképpen cselekedhettek holnap is, meditáció közben.

Ekképpen cselekedhettek bármikor.

Cselekedhettek.

Mindig.

Azt mondod, hogy nem kell megmaradnunk a tudat azon szintjén, ahol a halálunk pillanatában állunk ?

Nem. Olyan hamar kerülhettek egy másik szintre, amilyen hamar csak szeretnétek. De el is „időzhettek" fölötte, ameddig akartok. Ha valaki a korlátozott látókör és ellenőrizetlen gondolkodás szintjén áll a halála pillanatában, addig fogja megtapasztalni az ezen állapottal járó körülményeket, amíg másképp nem dönt. Akkor „felébred" - öntudatra ébred - és elkezdi megtapasztalni a saját valóságát megteremtő önmagát.

És amikor visszatekint az első fázisra, purgatóriumnak nevezi majd. A másodikat, amikor mindenhez hozzájut a gondolat sebességével, mennyországnak nevezi majd. A harmadik szakaszt, amikor az Egység Boldogságát tapasztalja meg, Nirvánának nevezi.

Még valaminek szeretnék utánajárni ebben a kérdésben. Nem a „halál után"-ról akarok kérdezősködni, hanem a testen kívüli élményekről. Meg tudnád magyarázni ezt a jelenséget ?  Mi történik ilyenkor ?

Annak a lényege, Aki Vagy, egyszerűen elhagyja a fizikai testet. Ez megtörténhet szokványos álmodás közben, gyakrabban meditáció során és még gyakrabban tudat alatti állapotban, amikor a test mély alvásba merül.

Egy ilyen „kiruccanás" során a lélek bárhová eljuthat, ahova csak szeretne. Igen gyakran fordul elő, hogy az ilyen élményről beszámoló személy utólag nem emlékszik rá, hogy bármiféle szándékos döntést hozott volna ebben a kérdésben. Legtöbbször úgy élik meg az ilyen élményeket, mint ami „csak úgy" megtörtént velük. Csakhogy minden akaratlagos, ami a lelki tevékenységgel áll kapcsolatban.

Miként „mutatkoznak meg" számunkra a dolgok, miként „tárulnak fel" egy-egy ilyen élmény során, ha állandóan teremtünk, miközben járjuk a magunk útját ?  Nekem úgy tűnik, egyetlen módon mutatkozhatnak meg számunkra: úgy, hogy tőlünk függetlenül léteznek, nem pedig a saját teremtésünk részeként. Eligazítanál ebben az ügyben ?

Semmi sem létezik tőletek függetlenül; mindent ti magatok teremtettetek. Még a látszólagos értetlenségetek is a saját teremtményetek; voltaképpen a szó szoros értelemben a képzeletek koholmánya. Azt képzeled például, hogy nem ismered a választ erre a kérdésre, tehát nem is fogod ismerni. Ha viszont azt képzeled, hogy tudod a választ, már tudod is.

Azért adjátok át magatokat az efféle képzelgésnek, hogy folytatódhassék a Folyamat.

A Folyamat ?

Az Élet. Az örök Folyamat.

Azokban a pillanatokban, amikor megtapasztalod önmagad, amint „felfedi" magát számodra - akár testen kívüli élményeknek, álmoknak, vagy varázslatosan éber pillanatoknak nevezed, amikor a kristálytiszta megvilágosodásban részesülsz -, az történik, hogy egyszerűen belesik-lasz az „emlékezésbe". Ilyenkor emlékszel mindarra, amit teremtettél. Ezek az emlékezések olyan erőteljesek lehetnek, hogy személyes megnyilatkozást eredményezhetnek.

Ha már részed volt ilyen csodálatos élményben, roppant nehéz lesz visszatérni a „valódi életbe" oly módon, hogy jól összeolvadjon azzal, amit mások „valóságnak" neveznek, mivel a íe valóságod elmozdult. Mássá változott. Kiterjedt, megnőtt. És nem tud újból összezsugorodni. Olyan ez, mintha a dzsinnt vissza akarnánk zárni a palackba: képtelenség visszagyömöszölni.

Ezzel magyarázható, hogy a testen kívüli élményből vagy az úgynevezett „halálközeli" élményből visszatérő emberek közül sokan annyira másnak tűnnek ?

Pontosan. Valóban mások, mert az ilyen élmények után többet tudnak, többre emlékeznek. Gyakran előfordul ugyan, hogy minél távolabb kerülnek ettől az élménytől, minél több idő telik el, egyre inkább visszatérnek régebbi szokásaikhoz, mert időközben megint elfelejtették, amit tudnak.

Van-e mód a „folyamatos emlékezésre" ?

Persze. Minden pillanatban cselekedj a tudásod szerint. Mindig cselekedj annak alapján, amit tudsz, és nem aszerint, amit az illúziók világa mutat. Tarts ki mellette, tekintet nélkül arra, mennyire megtévesztő a látszat.

Ezt teszik a mesterek, és mindenkor ezt tették. Nem a látszat szerint ítélkeznek, hanem aszerint cselekszenek, amit tudnak.

De másik módja is van az emlékezésnek.

Igen ?

Idézd elő, hogy mások is emlékezzenek. Amit önmagadnak kívánsz, azt add meg másoknak.

Úgy érzem, pontosan ezt teszem ezekkel a könyvekkel.

Mert pontosan ezt is teszed. És minél tovább csinálod, annál kevésbé kell ezt tenned. Minél inkább közvetíted másoknak ezt az üzenetet, annál kevésbé kell majd átadnod a saját Énednek.

Azért, mert az Énem és mások Egyek, és amit másoknak adok, azt adom önmagamnak is.

Látod, most már te adod Nekem a válaszokat. Hát erről van szó. Így működik.

Hűha !  Válaszoltam Istennek !  Ez klassz !  Tényleg frankó !

Nekem mondod ? !

Hát ez az, ami olyan klassz - hogy én mondom Neked !

Bizony, mondom, eljő az idő, amikor Egyként fogunk beszélni. Mindenkinek eljön ez a nap.

Nos, ha eljön számomra is ez a nap, biztos akarok lenni benne, hogy pontosan értem amit Te mondasz. Szeretnék tehát utoljára visszatérni egy korábbi témához. Tudom, többször is mondtad már, de tényleg szeretnék megbizonyosodni róla, hogy valóban értem.

Jól értettem, hogy ha egyszer elértük az Egység (az Egy-ség) állapotát, amit sokan Nirvánának neveznek - ha egyszer visszatérünk a Forráshoz -, nem maradunk ott ?  Muszáj még egyszer rákérdeznem, mert úgy tűnik, mintha ellentmondásban állna azzal, ahogyan én értelmezek sok keleti ezoterikus és misztikus tanítást.

Az, hogy ott maradhass a magasztos Semmi állapotában, vagyis Egységben a Mindenséggel, egyszersmind lehetetlenné teszi, hogy ott legyél. Ahogy azt már elmagyaráztam, Az, Ami Van, csakis abban a térben létezhet, ahol Az van, Ami Nincs. Még az Egység teljes boldogságát sem lehet „teljes boldogságként" megélni úgy, hogy ne létezne valami, ami kevésbé teljes boldogság. Meg kellett tehát teremteni - és folyamatosan meg is kell teremteni - valamit, ami csekélyebb a teljes Egység teljes boldogságánál.

De amikor teljes boldogságban vagyunk, amikor ismét egyesülünk az Egységgel, amikor a Mindenné és a Semmivé válunk, honnan tudhatjuk, hogy létezünk-e egyáltalán ?  Mivel semmi más nincs, amit tapasztalhatnánk... nem tudom. Azt hiszem, ezt nem értem. Úgy látszik, ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni.

Most azt fejezted ki, amit én Isteni Dilemmának hívok. Ez ugyanaz a dilemma, amivel Isten mindig is próbált megküzdeni - és amit Isten azzal oldott meg, hogy megteremtette azt, ami nem Isten (legalábbis azt hitte, hogy nem az).

Isten megadta - és megadja újra meg újra, minden pillanatban - önmagának egy részét az Önmaga nem ismerete Kisebb Tapasztalatának, hogy Önmaga Többi Része tudhassa meg Önmagáról, hogy Ki és Mi Valójában.

Így tehát, „Isten az Ő egyszülött fiát adta a világnak, hogy megmentsen titeket". Érted már, honnan fakad ez a mitológia ?

Úgy gondolom, hogy mindannyian Isten vagyunk - és hogy állandóan, minden egyes ember, a Tudástól a Nem Tudásig, majd ismét a Tudásig utazunk, létezőből a nemlétezőbe majd a létezőbe ismét, az Egységtől az Elváláshoz, aztán újból az Egységbe, egy soha véget nem érő ciklusban. Ez az élet körforgása - amit Te Kozmikus Keréknek nevezel.

Ez az, bizony. Pontosan ez. Nagyon helyesen fogalmaztál.

De tényleg mindig vissza kell mennünk a földszintre ?  Mindannyiszor újra kell kezdenünk mindent, teljesen az elejétől ?  Vissza kell-e térnünk a kezdethez ?  Vissza a rajtvonalhoz ?  Nem ugorhatunk át néhány mezőt ?

Semmit sem kell tennetek. Nem kell semmit sem tennetek, sem ebben az életben, sem egy másikban. Mindig lesz választási lehetőségetek, szabad akaratotok, hogy oda mehessetek, ahova szeretnétek, azt cselekedjétek, amit szeretnétek Isten megtapasztalásának újrateremtése során. Bárhová mehettek a Kozmikus Keréken. Úgy „térhettek vissza" mint bármi, ami szeretnétek lenni, vagy bármelyik másik dimenzióba, valóságba, naprendszerbe vagy civilizációba, amit választotok. Néhány ember, aki elérte az istenivel való teljes egységet, úgy döntött, hogy megvilágosodott mesterekként „térnek vissza". És, igen, néhányan már akkor megvilágosodott mesterek voltak, amikor elmentek, utána pedig úgy döntöttek, hogy önmagukként „térnek vissza".

Minden bizonnyal hallottál gurukról és mesterekről, akik újra meg újra visszatértek a ti világotokba, évtizedeken és évszázadokon keresztül nyilvánultak meg ismétlődő megjelenésekben.

Egy egész vallásotok ilyen történeten alapul. Úgy hívják, hogy az

Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, és Joseph Smith azon történetére épül, mely szerint a magát Jézusnak nevező Lény több évszázaddal a látszólagos „végső" elmenetele után visszatért a Földre, ezúttal az Egyesült Államokban.

Tehát a Kozmikus Kerék bármely pontjára visszatérhetsz, ahova csak szeretnél.

Azért ez is lehangoló lehet. Sohasem pihenhetünk meg végre ?  Sohasem lelhetünk megnyugvást a Nirvánában, nem maradhatunk ott ?  Örökké erre a „jövés-menésre" vagyunk kárhoztatva - erre az „itt a piros, hol a piros"-szerű taposómalomra ?  Örökös utazáson lennénk a semmibe ?

Igen. Ez a legnagyobb igazság. Nincs hova menni, nincs mit tenni, nincs kinek „lenni", kivéve azt, aki éppen vagy.

Az igazság az, hogy utazás sincsen. Most éppen az vagy, aki lenni próbálsz. Most éppen ott vagy, ahol lenni próbálsz.

A mester tudja ezt, így véget vet a küzdelemnek. Majd keresi a módját, hogyan segítsen bevégezni a te küzdelmedet, miként te is keresni fogod a módját, hogy bevégezd mások küzdelmeit, amikor elérted a mesteri létet.

Ez a folyamat - a Kozmikus Kerék - azonban mégsem lehangoló taposómalom. Dicsőséges és folyamatos kinyilatkoztatása Isten nagyszerűségének, és minden életének, márpedig ebben semmi lehangoló nincsen.

Nekem mégis lehangolónak tűnik.

Lássuk, meg tudom-e változtatni a véleményedet. Szereted a szexet ?

De még mennyire !

Ezzel a legtöbb ember így van, kivéve, akiknek valóban igen fura elképzeléseik vannak róla. Nos, mit szólnál, ha azt mondanám neked, hogy holnaptól kezdve mindenkivel szeretkezhetsz, aki iránt vonzalmat és szerelmet érzel. Ez boldoggá tenne ?

Akkor is meg kellene történnie, ha ők nem akarják ?

Nem. Úgy intézném, hogy mindenki, akivel szeretnéd ilyen formában ünnepelni a szerelem emberi élményét, szintúgy ugyanezt akarja tenni veled. Ők is ellenállhatatlan vonzalmat és szerelmet éreznének irántad.

Hűha !  Hát, ez bizony nagyszerű volna !  Éljen !

Mindössze egyetlen feltételt szabok: szünetet kell tartanod az egyes személyek között. Nem futkározhatsz csak úgy egyiktől a másikig.

Világos.

Tehát, hogy megtapasztalhasd az ilyenfajta fizikai egyesülés gyönyörűségét, meg kell tapasztalnod azt is, hogy milyen nem egyesülni szexuálisan valakivel, még ha csak rövid időre is.

Azt hiszem, értem, hova akarsz kilyukadni.

Helyes. Még a mámorító gyönyör sem lenne olyan mámorító, ha nem lennének időszakok, amiket nem gyönyörben töltesz. Ez ugyanúgy érvényes a szellemi gyönyörűségre, mint a fizikaira.

Nincsen tehát semmi lehangoló az élet ciklusával kapcsolatban, csupán az öröm. Egyszerűen öröm és még több öröm.

Az igaz mesterek soha sem adják alább az örömnél. Ez a mesteri szintű állapot most igen vonzónak tűnhet számodra. Akkor egyaránt boldog leszel, akár örömmámorban úszol éppen, akár nem. Nincs szükséged az örömmámorra a boldogsághoz. Már annak a puszta tudata is boldoggá tesz, hogy egyáltalán létezik ez az elragadtatottság.

6

Szeretnék témát váltani, ha szabad, és inkább a földi változásokról beszélgetni. Mielőtt azonban rátérnék, volna egy észrevételem. Úgy tűnik, bizonyos dolgokról többször is szó esik. Olykor az az érzésem, hogy ugyanazt hallom újra meg újra.

Remek !  Pontosan erről van szó !  Mint azt már korábban említettem, ez nem véletlen.

A közlés természete hasonló a spirálrugó mozgásához. Összenyomott állapotban egymásra simulnak a menetei. Az egyik menet lefedi a másikat, lényegében olyan, mintha egyetlen karikával, vagy alacsony hengerrel volna dolgunk. Csak azután derül ki, hogy valójában spirállal van dolgunk, mikor visszaáll az eredeti állapotába. Ráadásul a spirál hihetetlen mértékben képes megnyúlni.

Igen, igazad van. A mondanivalóm javát valóban sokszor, és sokféleképpen mondtam el; olykor szó szerint ugyanúgy. Helyes a megfigyelésed.

Ha majd minden közlést meghallgattál, a lényeges részeit képes leszel jóformán szóról szóra visszaadni. Eljöhet az a nap, amikor magad is ezt szeretnéd.

Rendben, kezdem érteni. Most lépjünk tovább; sokan azt hiszik, hogy nekem valamiféle közvetlen vonalam van Istenhez, és engem faggatnak, elpusztul-e a bolygónk ?  Tudom, régebben már megkérdeztem ugyanezt, de most mindenképpen egyértelmű választ várok. Várhatók-e olyan változások, amilyeneket sokan megjósoltak ?  Mire véljük a látnokok látomásait, ha mégsem ?  Koholmánynak ?  Imádkoznunk kellene ?  Meg kéne változnunk ?  Tehetünk egyáltalán valamit vagy minden teljességgel kilátástalan ?

Szívesen válaszolok a kérdésekre, de ezzel egyáltalán nem jutunk előrébb.

Nem ?

Nem, minthogy a választ már megadtam, nem is egyszer; számos magyarázatomban benne volt.

Arra gondolsz, hogy valójában minden megtörtént már, ami valaha is megtörténhet ?

Igen.

De mi az a minden, ami már megtörtént ?  Hogyan történt, és egyáltalán mi történt ?

Minden megtörtént. Minden megtörtént már. Minden lehetőség tényként, befejezett eseményként létezik.

Még mindig nem értem, hogyan lehetséges !

Na jó. Megpróbálom érthetőbben meghatározni. Remélem, ez majd segít. Figyelted-e már valaha a gyerekeket, amikor számítógépes játékot játszanak ?

Igen.

Feltetted-e már magadnak a kérdést, honnan tudja a számítógép, hogyan kell regálnia a gyerek minden mozdulatára, amit a joystickkai művel ?

Igen, ezen már tényleg eltöprengtem.

Minden ott van a CD-ROM-on. A játékprogram tudja, hogyan reagáljon a gyerek mozdulataira, mert már a lemezen van a játékos minden lehetséges mozdulata, a megfelelő válaszokkal együtt.

Kísérteties. Szinte szürrealista.

Micsoda ?  Hogy minden lehetséges befejezés, illetve a végkifejlethez vezető minden fordulat és mozzanat benne van a programban ?  Nincs ebben semmi kísérteties. Pusztán technikai kérdés.

És, ha azt hiszed, hogy a játékok technikája valami hű, de nagy

dolog, akkor várd ki, amíg megismered a világmindenség működési elveit.

Képzeld el a Kozmikus Kereket CD-ként. Már létezik az összes végkifejlet. Az univerzum csak arra vár, hogy ezúttal melyik befejezést választod, és amikor vége a játéknak, akár nyersz, akár veszítesz, akár döntetlent érsz el, a világmindenség is fölteszi a következő kérdést: akarsz újra játszani ?

A számítógép játékprogramját nem érdekli, hogy nyersz vagy veszítesz, nem tudod megbántani. Csak ad még egy játéklehetőséget. Az összes lehetséges befejezés eleve létezik, és hogy melyiket tapasztalod meg, kizárólag attól függ, mikor, mit választasz.

Tehát Isten nem több, mint egy kész, betölthető játékprogram ?

Én nem így fogalmaznék. Beszélgetéseink során mindvégig igyekeztem olyan példákat alkalmazni, amik mindenki számára érthető fogalmakkal dolgoznak. A CD-s példa szerintem egészen jó erre a célra.

A CD ugyanis sok szempontból olyan, mint az élet. Az összes lehetőség létezik és már mindegyik megtörtént. Te pedig választhatsz, melyiket szeretnéd megtapasztalni.

Mindez közvetlenül kapcsolódik a Föld változásairól szóló kérdésedhez.

Amit sok látnok mond a földi változásokról, az igaz. Kinyitottak egy ablakot a jövőre, és látták. Csupán az a kérdés, hogy melyik jövőt látták. Akárcsak a számítógépes játékok esetében, többféle változat létezik.

Az egyik változatban a Földön nagy fölfordulás lesz, egy másikban mindez nem történik meg.

Valójában már megtörtént valamennyi változat. Ne feledd, az idő...

Tudom, tudom. Idő nem létezik.

Úgy van. És akkor ?

És akkor minden egyszerre történik.

Helyes. Mindaz, ami valaha történt, most történik, és mindaz, ami történni fog, létezik a jelenben. Úgy, ahogy a számítógépes játékban az összes lépés egyszerre szerepel a CD-n. Készen vannak a lehetséges vál-

tozatok és ha úgy akarod, bármelyiket végigjátszhatod. Ha tehát azt hiszed, érdekes lenne, ha valóra válnának a világvégéről szóló jóslatok, összpontosítsd erre minden figyelmedet, és ezt a véget fogod magadhoz vonzani. De, ha úgy gondolod, hogy inkább másfajta valóságot élnél meg, arra kell összpontosítanod, és akkor olyan végkifejlettel találkozol, azt vonzod magadhoz.

Vagyis nem mondod meg, bekövetkeznek-e vagy sem a földi változások ?

Arra várok, te mondd meg. Nekem. Te döntöd el a gondolataiddal, a szavaiddal és a tetteiddel.

Na és mi van kétezredik év számítógépes problémáival ?  Egyesek szerint a „Y2K" néven jegyzett működési hiba lesz a társadalmi és gazdasági rendszerünkben bekövetkező hatalmas kavarodás oka. Így lesz ?

Mit mondasz te ?  Hogy döntesz ?  Szerinted neked mindehhez semmi közöd ?  Bizony mondom, hogy tévedsz.

Nem árulod el, mi fog kisülni ebből az egészből ?

Nem azért vagyok itt, hogy megjósoljam a jövőtöket, és mert nem ez a dolgom, nem is teszem meg. Annyit mondhatok, de ennyit bárki mondhat: ha nem vigyázol, azt kapod, amire számítasz, ami felé haladsz. Vagyis, ha nem tetszik az, ahová tartasz, változtass irányt.

Hogy csináljuk ?  Mit tehetek én ?  Hogyan tudnám befolyásolni az ilyen nagy horderejű dolgokat ?  Mit kellene tennünk és tennem, hogy elkerüljük a jósok, és a spirituális vezetők által megjósolt katasztrófákat ?

Szállj magadba. A belső bölcsesség megadja a helyes választ a kérdéseidre. Figyeld, hogy a belső éned mire kér téged, illetve mit vár el tőled, és ha megtudtad, tedd meg, amit sugall. Ha ez azt jelenti, hogy politikusoknak és ipari vezetőknek kell írni, hogy szüntessék meg a környezet pusztítását és kizsákmányolását, mert tönkretehetik a Földet, akkor írj !  Ha azt jelenti, hogy össze kell hívni a közösségek vezetőit, hogy együtt dolgozzanak az ezredvégprobléma elhárításán, hívd össze őket !  Ha azt jelenti, hogy egyszerűen haladsz az utadon és pozitív energiát küldesz szét mindennap, tedd azt, mert ezzel megnyugtathatod a körülötted lévőket. Ne becsüld le a nyugalom jelentőségét, mivel a pánik önmagában is súlyos gondok forrása. Érdemes csillapítanod a többieket, ha erre érzel indíttatást. Ami a legfontosabb: ne félj !  Semmi esetre sem „halhatsz" meg, tehát nincs mitől félned. Légy tudatában a kibontakozó folyamatnak, és nyugodt lehetsz, hiszen ami téged illet, minden rendben lesz.

Keresd az alkalmat, hogy kapcsolatba lépj minden dolgok tökéletességével. Tudd, mindig pontosan ott leszel, ahol lenned kell, annak érdekében, hogy pontosan azt tapasztald meg, amit választottál, mert azon munkálkodsz, hogy megteremtsd azt, Aki Valójában Vagy.

Ez a béke útja. Mindenben meg kell látnod a tökéletességet.

Végül, ne próbálj kibújni semmi alól. Aminek ellenállsz, az folytatódik. Ezt már az első könyvben megmondtam neked, és továbbra is igaz. Azok, akik amiatt szomorúak, amit láttak vagy hallottak a jövő felől, képtelenek a tökéletesség állapotában maradni.

Van egyéb tanácsod is ?

Ünnepelj !  Ünnepeld az életet, ünnepeld magad !  Magasztald a jóslatokat és dicsőítsd Istent. Ünnepelj !  Játszd a játékot.

Adj örömöt a pillanatoknak, akármit is hozzanak, mert öröm az, Aki Vagy és Aki Mindig Leszel.

Isten nem alkothat tökéletlent; ha azt hiszed, hogy bármi tökéletlent is teremthet, akkor semmit sem tudsz róla.

Ünnepelj tehát !  Magasztald a tökéletességet !  Mosolyogj, ünnepelj és csak a tökéletességet lásd, és amit mások tökéletlenségnek hívnak, semmiféleképpen nem férkőzhet hozzád, ha számodra tökéletlen.

Úgy érted, elkerülhetem, hogy elmozduljon a Föld tengelye, vagy szétzúzza egy meteorraj ?  Gondolod, hogy megúszhatom a földrengéseket vagy az ezredvégi számítógépes probléma zavaros és hisztérikus utóhatásait ?

Minden kétséget kizáróan rajtad áll, miként hassanak rád mindezek.

Nem ezt kérdeztem.

De én ezt válaszoltam. Nézz szembe félelem nélkül a jövővel, értsd meg a Folyamatot és lásd az egésznek a tökéletességét.

A béke, a derű, a nyugalom távolra vezérel mindattól az élménytől és végkifejlettől, amit mások negatívumnak tartanak.

Mi van, ha tévedsz ?  Mi van, ha egyáltalán nem vagy Isten, csak az én túlságosan élénk fantáziám terméke ?

Ó, hát már megint itt tartunk ?

Na és akkor mi van ?  Hát aztán ?  Van jobb ötleted arra, hogyan kellene élned ?

Én csak azt mondom, hogy ne veszítsd el a fejed a bolygószerte várható csapások felkavaró jóslatai hallatán. Maradj nyugodt, békés és derűs és a lehető legjobb végkimenetelben lesz részed.

Még ha nem is volnék Isten, hanem csupán „te", aki az egészet az ujjából szopja, kaphatnál-e ennél jobb tanácsot ?

Nem, azt hiszem nem.

Szokás szerint tehát ezúttal sincs jelentősége annak, Isten vagyok-e vagy sem.

Ez, akárcsak a három könyvünkbe foglalt információ, csupán utat mutat. Az persze más, ha van jobb ötleted - akkor kövesd azt.

Akkor sem adhatok jobb tanácsot, ha kiderülne, hogy az egész könyvben Neale Donald Walsch társalog önmagával. Nézzük csak innen: vagy Isten beszél belőlem, vagy ez a Neal nevű pofa okos fiú. Mi a különbség ?

Az a különbség, hogy amennyiben biztosan tényleg Isten mondja ezeket a dolgokat, akkor jobban odafigyelnek.

Micsoda badarság !  Ezerszer küldtem neked üzeneteket, százféle alakban, de a legtöbbjükről tudomást sem vettél.

Lehet, hogy tényleg így van.

Lehetséges, hogy tényleg ?

Na jól van. Tényleg.

Ezúttal végy erőt magadon és ne hagyd figyelmen kívül. Mit gondolsz, ki vezetett téged ehhez a könyvhöz ?  Te magad voltál. Úgyhogy, ha képtelen vagy figyelni Istenre, hallgass önmagadra.

Vagy a barátságos médiumomra.

Vagy a barátságos médiumomra.

Látom, a bolondját járatod velem, de nem baj, mert ez felvet egy másik témát, amit úgyis szerettem volna megbeszélni Veled.

Tudom.

Tudod ?

Természetesen. A látnokokról akarsz beszélni. A médiumokról.

Honnan tudtad ?

Médium vagyok.

Meghiszem azt !  Te vagy minden médium őse, Te vagy a nagyfejű, az ügyvezető igazgató, a kövér kínai, a nagy tréfamester, Te vagy az ember, a főnök, a részleg, az igazgatótanács elnöke.

Jól van, barátom... ezt eltaláltad.

Akkor ki vele !

Nyugi, nyugi. Rögtön.

Azt akarom tudni, mi az a látnoki erő !

Mindannyian rendelkeztek az úgynevezett látnoki erővel. Voltaképpen ez a hatodik érzék, ami mindenkiben megtalálható.

A látnoki erő egyszerűen arra való képesség, hogy kilépjünk a tapasztalás korlátai közül egy szélesebb látótérbe vagy visszalépjünk annak érdekében, hogy többet érzékelhessünk, mint amennyit a korlátolt egyéni képességeink egyébként lehetővé tennének. A látnoki erő arra való, hogy többet tudjunk általa, mint nélküle. Ennek a képességnek a birtokában letapogathatjuk a mindent körülvevő nagyobb igazság finomabb részleteit. Arra való, hogy másfajta energiaszintet érzékeljünk.

Hogyan fejlesztheti ki az ember ezt a képességét ?

Fejleszteni - ez igen találó kifejezés. Úgy van ez, mint az izmokkal. Mindenkinek vannak izmai, ám aki elhanyagolja, azé fejletlenek és gyengék maradnak. A gyenge izomzat nem használható olyan jól, mint a fejlett.

Ahhoz, hogy kifejlesszük a látnoki, médiumi erőt, gyakorlatokra van szükségünk. A képességeket is napi rendszerességgel kell használni.

Az a bizonyos képesség most is ott van, de még fejletlen. Nem eléggé edzett, nincs kihasználva. Tehát nem alkalmas a tényleges használatra, mert kaphatsz ugyan figyelmeztető jeleket, de még nem leszel képes észlelni. Lesz valamilyen ösztönös előérzeted, de nem fogsz tudomást venni róla. Álmodhatsz, érhet valamilyen sugallat, de elengeded, mielőtt teljes súlyával tudatosulhatna benned. Még nem érted a jeleket.

Hála istennek, kezdesz odafigyelni. Számodra a könyvek adnak értelmezhető jeleket.

Azt hiszed véletlenül bukkantál rá a szavaimra, netán szerencséd volt ?

Az első lépés a látnoki erő kifejlesztésében a felismerés tudatosítása, hogy rendelkezel ezzel az erővel. Figyelj oda minden megérzésre, sugallatra, ösztönös találatra. Figyelj oda !

Aztán cselekedj a tudásod szerint. Ne engedd, hogy lebeszéljen róla az elméd. Ne engedd, hogy a félelmed félreállítson.

Minél inkább a megérzéseid szerint és félelem nélkül cselekszel, annál pontosabban szolgálnak a megérzéseid, amelyek mindig is megvoltak, de most már képes vagy odafigyelni rájuk.

De én nem arról a látnoki képeségről beszélek, aminek segítségével mindig találok egy parkolóhelyet. Az igazi látnoki erőről beszélgetnék. Arról, amelyik a jövőbe lát. Arról, aminek a segítségével olyasmit tudsz meg az emberekről, amit egyébként sohasem tudhatnál meg.

Én is pont erről beszélek.

Hogyan működik ez a látnoki erő ?  Hallgassak azokra, akik rendelkeznek vele ?  Ha kapok egy jóslatot, meg tudom változtatni a jövőmet, vagy attól fogva sziklába vésett igazság lesz minden, ami még rám vár ?  Hogy lehet az, hogy egyes médiumok már akkor mindent tudnak az emberről, amikor belép a szobába ?  Mi van akkor, ha...

Hé, lassabban egy kicsit. Négy különböző kérdést tettél föl. Higgadj le, és vizsgáljuk meg egyenként a kérdéseket.

Jó, de hogyan működik a látnoki erő ?

A látnoki jelenségeknek három törvénye van, melyek segítségével érthetővé válik a látnoki erő működése. Vegyük sorra ezeket:

1. Minden gondolat energia.

2. Minden dolog mozgásban van.

3. Minden idő most van.

Médium az, aki megnyílt a fenti három jelenség rezgéseinek megtapasztalására. Látomásai olykor az agyban felbukkanó képek, néha szavak, hangok formájában jelentkeznek.

A médium, a látnok képes rá, hogy érzékelje ezeket az energiákat. Feladata eleinte nem könnyű, mert az energiák nagyon illékonyak, testetlenek és könnyedek, mint nyári éjszakán a legenyhébb fuvallat, ami éppen hogy meglebbenti a hajszálakat, sőt annál is észrevétlenebb. Olyan, mint a távoli hangfoszlány, amiről nem tudjuk eldönteni, hogy valóban halljuk a messzeségből, vagy csak képzeljük, hogy halljuk. Hasonlatos a homályból felsejlő képhez, ami a szemünk sarkába villan, de amikor felé fordulunk, semmivé foszlik. Elenyészik. Volt ott valami egyáltalán ?

Minden kezdő látnok felteszi ezt a kérdést. A gyakorlottak soha nem kérdezik meg, minthogy e kérdés feltevése messzire űzi a választ. A kérdezés megköti az elmét, és ez a legutolsó dolog, amit egy látnok akarhat. A megérzések nem az elmében lakoznak. Aki látnokságra adja magát, nem az eszét kell használnia, minthogy az intuíció a pszichében rejlik.

Az intuíció a lélek érzékelőképessége.

A lélek az egyetlen eszköz, ami elég érzékeny, hogy fölfogja az élet leggyengébb rezgéseit, megérezze a finomenergiákat, érzékelje ezek hullámait a földeken, és értelmezze a saját érzeteit.

Neked hat érzéked van, nem öt. A hat érzék a szaglás, az ízlelés, a tapintás, a látás, a hallás és... a felfogóképesség.

Tehát a következőképpen működik a látnoki erő.

Minden gondolatod energiákat küld szét. A látnoki lélek fölfogja ezeket az enegiákat. Az igazi médium nem fejti meg, de valószínűleg elmondja, milyennek érzi a letapogatott energiát. Tehát a látnok ilyenképpen tudja kifejezni azt, amire gondoltál.

Minden valaha előforduló érzésed jelen van a lelkedben. A lelked az érzelmeid összességének tárháza. Lehet, hogy évek teltek el azóta, hogy valamelyik érzelem fölmerült benned, az igazán nyitott látnok mégis itt és most érzékeli ezt az érzést. Azért, mert - mind együtt vannak a jelenben...

Az idő nem létezik.

Ezért tud a médium a múltadról is mesélni. A holnap sem létezik. Minden a jelenben esik meg. Minden esemény és történés kibocsátja a saját energiahullámát, és kitörölhetetlen lenyomatot hagy a mindenség mintagyűjteményében. A látnok úgy látja, illetve érzékeli a holnap képét, mintha ma lenne - és a jelenben is történik. Vagyis így tudja némelyik látnok elmondani a jövőt.

Hogy is van ez élettani szempontból ?  Előfordulhat, hogy a médium anélkül képes jósolni, hogy tudomása volna arról, mit is tesz. Elmélyül-ten összpontosít, és egy adott, a molekulánál kisebb részét kiküldi. A gondolata - talán könnyebben érthető ez a szó - elhagyja a testét, nekilendül az űrnek, és ha elég messzire jut, és eléggé gyors, képes visszafordulni és olyan távlatból tekinteni a jelenre, amit te még nem tapasztaltál meg.

Atomi szintű időutazás !

Akár úgy is fogalmazhatsz.

Atomi szintű időutazás !

Ó igen. Úgy látom kabarészámokat készülünk előadni.

Nem, nem, mindjárt magamhoz térek, megígérem... mindjárt jól leszek. Folytassuk, kérlek. Tényleg szeretnék még erről hallani.

Nos, rendben van. A pszichikum atomi része az összpontosítás révén elért képmás energiájába merítkezik, majd visszalendül a látnok testébe, és magával hozza a megismert energiát. A látnok képet kap, olykor némi borzongással együtt, vagy valamilyen érzetetet érez. Egyúttal kemény erőfeszítéseket tesz, hogy ne dolgozza fel a kapott adatot, csak egyszerűen és azon nyomban próbálja meg leírni. A látnok már megtanulta, hogy semmiféle kérdést nem szabad föltennie arra vonatkozólag, mit látott, gondolt, esetleg érzett hirtelen. Megtanulta, pusztán hagynia kell, hogy a tapasztalások a lehető legérintetlenebb formában áramoljanak át rajta.

Hetek múlva, ha a lefestett vagy megérzett esemény bekövetkezik, a médiumról elmondhatjuk, hogy valódi látnok, tisztánlátó. Mert így igaz.

Akkor miért fordulhat elő, hogy némelyik jövendölés rossz ?  Nem válik be, sőt sohasem következik be ?

Egyszerű az oka. Minekutána a látnok nem a jövőt jósolja meg, mindössze egy pillantást enged a lehetséges lehetőségek világába, az Örökkévaló Jelen Pillanatot figyeli meg. Az észlelés mindig a médium olvasási készségétől függ, és az ő választásán múlik. Éppúgy választhatott volna mást is, minthogy a választásnak nem kell együtt járnia a jövendöléssel.

Az Örökkévaló Pillanat minden lehetséges lehetőséget tartalmaz. Amint már számtalanszor elmagyaráztam, sok millió különböző módon valójában minden megtörtént már. Számotokra a választási lehetőség formájában mutatkozik meg mindez.

Felfogóképesség kérdése az egész. Amikor változtatsz az érzékelés nézőpontján, változnak a gondolataid, és mint tudod, a saját gondolatod teremti meg a saját valóságodat. Bármilyen eredményre jutsz, elébe vághatsz a benned immár meglévő eseményeknek. Nem kell mást tenned, mint felismerni és megérteni.

Emiatt történik meg, hogy még mielőtt föltennéd a kérdésedet, én már válaszolok rá. Valójában a még el nem hangzott, de már benned zengő imáidra, kéréseidre kapod meg a feleletet.

Akkor miért nem kapja meg mindenki azt, amiért imádkozik ?

Erről szó volt az Első könyvben. Nem mindig szerezheted meg, amit kérsz, de mindig megkapod azt, amit megteremtesz. Az érzékelést követő gondolatot követi a teremtés.

Ez elképesztő. Összekuszálja az elmét. Akkor is őrjítő, ha már keresztülmentünk volna rajta.

Csak nem ?  Éppen emiatt kell alaposan átgondolni és észben tartani. Minél többet hallasz erről, annál több alkalmad van belegondolni az egészbe, és ezzel szerezheted meg az elme nyugalmát.

Ha minden a jelenben történik, mitől függ, hogy az egésznek melyik részét fogom megélni a jelen pillanatban ?

A választásaidon múlik, és a választásaidba vetett hiteden. Minden esetben a gondolataid alakítják ki a meggyőződésedet, és a gondolatok a megérzéseidből merülnek föl - aszerint, ahogyan meglátod azokat.

Tehát így látja a látnok a holnappal kapcsolatban megtett jelenlegi választásodat, és látja a dolgok végkimenetelét. De az igazi jövendőmondó mindig figyelmeztet rá, hogy amit elmond, annak nem feltétlenül kell a feltárt módon történnie. Te újból választhatsz, és megváltoztathatod a végkifejletet.

Végeredményben megváltoztathatom a már megtapasztaltakat !

Pontosan !  Örülök, hogy végre megértetted. Most már tudod, hogyan kell élni a látszólagos ellentmondások között.

De ha valami már megtörtént, kivel történt meg ?  És ha megváltoztathatom azt, ki az az Én, aki megtapasztalja a változást ?

Több mint egy van belőled, nem egyedül mozogsz az időben. Részletesen kitértem rá a Második könyvemben, javaslom olvasd át újra ezt a részt. Azután összegezd azzal, amiről most beszélgetünk, hogy jobban megértsd.

Rendben van. Jó ötlet, de én szeretnék egy kicsit többet beszélgetni a látnoki képességekről. Sok ember hirdeti magáról, hogy médium. Hogyan lehet megkülönböztetni az igaziakat és a csalókat ?

Mindenki látnok, következésképp valamennyien igaziak. Te azonban a szándékaikra vagy kíváncsi. Akarnak-e rajtad segíteni, vagy csupán a saját gazdagodásukat tartják szem előtt.

A csak az önmaguk javával törődő látnokok, mondhatnám a hivatásosak, gyakran ígérgetnek. Azzal kecsegtetnek, hogy megtesznek valamit a pszichikus erejük segítségével. Például visszaszerzik az elvesztett szerelmet, vagyonossá és híressé tesznek, vagy a maguk csodálatos módszereivel segítenek lefogyni !

Megígérik, hogy mindezt megteszik érted, de persze bizonyos honorárium fejében. Az mondják, mindent képesek megállapítani a téged érdeklő személyekről, a főnöködről, a szerelmedről, a barátaidról, csak hozz nekik valamilyen tőlük származó tárgyat. Kérhetnek sálat, hajszálat, kézírást, fotót, szóval bármit, ami rájuk jellemző.

Azután jellemrajzot adnak az illetőről. Esetenként egész pontosat, mert mindenki hagy maga után követhető nyomot, úgynevezett szellemi ujjlenyomatot, vagyis azonosítható energiamintát, és a valódi telepatikus képességekkel bíró személy ezt pontosan érzékeli.

Egy komoly látnok sohasem ajánlhatja, hogy megigéz másokat. Nem hozhat vissza senkit, nem változtathatja meg érzéseiket, és nem ígérhet semmilyen eredményt, amit a jóstehetségével idéz elő. A valódi látnok, akinek megadatott a látás képessége és fejleszteni tudja az adományát, jól tudja, hogy nem nyúlhat bele mások szabad akaratába, hogy mások gondolatait sohasem rohanhatja le, és mások szellemiségének terébe sem szabad erőszakkal behatolnia.

Azt hittem, azt fogod mondani, hogy nincs jó és nincs rossz. Mit jelent-sen ez a sok soha, ilyen hirtelen ?

Oka van, ha a mindig vagy a soha szavakat használom. A szóhasználat annak a függvénye, mit akarok a tudomásodra hozni azzal kapcsolatban, amire kíváncsi vagy vagy amit megpróbálsz megcsinálni.

Tudom, hogy érdekel titeket a kibontakozás, a spirituális fejlődés, hogy visszatérhessetek az egységességhez. A magatok tapasztalataiban, a legnagyobb szabású látomás legmagasztosabb változatát keresitek, arról akartok tájékozódni, kik vagytok. Ezt kutatjátok egyénileg és a fajotok egyedeként.

Tehát nem jó vagy rossz, tedd vagy ne tedd kérdése. Ahogy azt már annyiszor az értésedre adtam, nem fogsz a pokol örökkévaló tüzén emésztődni, ha rosszul döntesz, minthogy csakis akkor létezhet a „rossz" és a „pokol", ha arra gondolsz, hogy léteznek.

Aztán itt vannak még a természet törvényei. Szerves részei a fizikai világnak, és mindegyik törvényt az ok-okozati összefüggés jellemzi, tehát megvan a kiváltó okuk és a hatásuk.

Az egyik lényeges oksági törvényszerűség a következő:

Végső soron minden következmény saját magunk megtapasztalása.

Mit jelent ez ?

Bármilyen tapasztalatot okozol másoknak, azt magad is meg fogod tapasztalni egy napon. A ti New Age-közösségeitek ezt jóval fantáziadúsabban ecsetelik.

„Ami forog, az körbe is ér."

Helyes. Másoknak ugyanez Jézus szavai után cseng ismerősen: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.

Jézus az oksági összefüggések törvényét tanította. Nyugodtan állíthatom, hogy ez a legfontosabb törvény. Talán épp ezért nevezték el Elsődleges Törvénynek. Bizonyos értelemben ugyanezt a fő irányelvet adja meg Kirk, Picard és Janeway. Tudod, a Star Trek filmszereplőire gondolok.

Hohó !  Isten a Star Trek szereplőinek egyike ?  Egy „treki" ?

Mit bámulsz úgy ?  Hiszen Én írtam a történetek felét !

Csak vigyázz, nehogy Gene meghallja !

Ne aggódj... ő maga biztatott, hogy ezt mondjam.

Te összeköttetésben állsz Gene Roddenberryvel ?

És persze Carl Sagannal, Bob Heinleinnel és az egész csapattal ösz-szebeszéltem.

Te tudod a legjobban, hogy nem kéne ennyit ökörködnünk. Rombolja az egész beszélgetésünk hitelét.

Értem. A beszélgetés Istennel csakis komoly lehet.

Legalábbis hihető és hiteles.

Nem eléggé hiteles, hogy Én pont ezen a helyen Gene, Bob vagy Carl nevét említem valamiért ?  Szívesen elmagyaráznám részletesebben. De most térjünk vissza oda, hogyan különböztetheted meg az igazi látnokot a csalótól. Az igazi látnok ismeri az Elsődleges Törvényt és megéli azt. Emiatt, ha arra kéred, hogy térítse vissza hozzád a rég elvesztett szerelmedet, vagy olvassa ki valaki auráját abból a zsebkendőből, amit te vittél hozzá, az igazi látnok a következőket mondja neked:

„Elnézést, de ezt nem tehetem meg. Nem avatkozhatok senki dolgába, nem állhatok senkinek az útjába, nem kutathatok mások életében, nem keresgélhetek a mások ösvényein.

Nem kísérelhetek meg hatni rájuk. Nem befolyásolhatom közvetlenül, és nem téríthetem el őket semmilyen módon a döntéseiktől.

Azonkívül semmiféle személyes vagy magánjellegű információt nem árulhatok el senkinek másokról."

Ha tehát valaki efféle szolgáltatásokkal kecsegtet, biztos lehetsz benne, hogy afféle piszkos ügyekkel foglalkozó, tisztátalan személy, aki a te emberi gyöngeségedet kizárólag a saját anyagi hasznára kívánja kiaknázni.

Jó, de mi a véleményed a tisztánlátókról, akik az eltűnt embereket segítenek megtalálni ?  Azokra gondolok, akik az elrabolt gyermekek nyomát keresik és a világgá ment, de túlérzékeny tinikről adnak hírt, mert a gyerekek szégyellik felhívni a szüleiket, bár iszonyúan vágynak haza. Illetve szeretném tudni a véleményed azokról a klasszikus esetekről, amikor a rendőrség élő vagy halott emberek felkutatásához igénybe veszi a médiumok segítségét.

A kérdéseid és kijelentéseid egyúttal a válaszok is. Mit akar kikerülni az igazi látnok ?  A mások életébe történő beavatkozást. Ezekben az esetekben pedig nem beavatkozásról van szó, hanem segítségről.

Mit gondolsz, helyes dolog arra kérni egy látnokot, hogy halottakkal vegye föl a kapcsolatot ?  Megkísérelhetjük elérni azokat, akik már eltávoztak közülünk ?

Miért szeretnéd tudni ?

Tudni szeretném, hogy akarnak-e mondani valamit nekünk, van-e mondanivalójuk a számunkra.

Ha valakinek odaátról közlendője van, és tudatni akarja veled, módot fog rá találni, hogy értesülj a dologról, efelől ne legyenek kétségeid.

Az eltávozott nagynéni, nagybácsi, a testvérek, a szülők a hitvesek és a szerelmek nincsenek veled, de folytatják a saját utazásukat, megtapasztalják a hiánytalan örömöket, és a teljes megértés felé haladnak.

Ha mostani útjuk részeként vissza akarnának jönni hozzád, látni hogy vagy, esetleg tudatni szeretnék, hogy jól vannak, vagy bármi más közlendőjük volna, bízz benne, így fognak tenni.

Figyeld és fogd fel a jeleket. Ne hárítsd el azzal, hogy csak képzelődsz, ne hidd mindössze sóvár gondolatnak vagy véletlen egybeesésnek. Figyeld az üzenetet és fogadd be !

Ismertem egy hölgyet, aki azt kérte haldokló férjétől, mindenképpen térjen vissza, és tudassa vele, hogy rendben vannak a dolgai odaát. A férj megígérte, hogy megteszi, ha tudja, azután meghalt. Még egy hét sem telt el a halála óta, amikor a felesége arra ébredt egy éjszaka, hogy mintha ülne valaki az ágya szélén. Amikor kinyitotta a szemét, a férjét látta az ágya végében ülni. Látta, hogy a férfi rámosolyog. Aztán a hölgy lehunyta a szemét, és mire újból fölnézett már nem látta a férjét. Amikor később elmondta a történetet, hozzátette, hogy úgy véli, egyszerűen csak képzelődött.

Igen, ez általános jelenség. Cáfolhatatlan, teljesen egyértelmű jelzést kaptok és nem vesztek tudomást róla. Illetve, kirekesztitek, amikor azt hiszitek, hogy az elmétek csúfot űz belőletek.

Ugyanez a választási lehetőségetek ezzel a könyvvel kapcsolatban is fennáll.

Miért teszünk így ?  Miért kérdezünk meg valamit - például miért vagyunk kíváncsiak mindarra a bölcsességre, ami ebben a három könyvben is benne van -, ha aztán nem hiszünk benne vagy visszautasítjuk a hitelét ?

Mert kételkedtek Isten nagyobb dicsőségében. Akárcsak Tamás, ta-máskodtok. Látni, tapintani akartok, mielőtt hinnétek. Amíg a bizonyosság érdekel titeket, az nem lesz látható érzékelhető és tapintható. Az egy másik világ; ti pedig nem vagytok nyitottak rá, nem álltok készen a befogadásra. Még éretlenek vagytok. Mire a tanítvány felkészült, megérkezik a mester.

Vagyis azt mondod - visszakanyarodva az eredeti kérdésemre -, hogy nem kellene szeánszokat rendeznünk, illeve halottlátóhoz fordulnunk azért, hogy kapcsolatba léphessünk a túlsó parton lévőkkel ?

Én sohasem modom, hogy valamit meg kellene tenned, és azt sem, hogy nem kellene megtenned. Csupán nem vagyok biztos benne, mi volna a lényeg.

Nos, tételezzük fel, hogy közölni akarsz valamit valakivel, és ez a szándékod erősebb, mint az a kívánságod, hogy hallj valamit felőlük. Ekkor mit tennél ?

Azt gondolod, hogy amit mondasz, azt ők nem hallják ?  A leghalványabb gondolat is testet ölt és létezik odaát, és arra indítja azokat a létezőket, hogy hozzád röpüljön a tudatuk.

Nem tudsz olyat gondolni vagy kitalálni az általad elhunytnak titulált személyekről, amiről nekik ne volna hiánytalan tudomásuk. Egyáltalán nincs szükség a médiumok közbenjárására, hogy létrejöjjön közöttetek a kapcsolat. A szeretet a legjobb médium a kapcsolattartáshoz.

Ó, igen, de mi a helyzet a kétoldalú összeköttetéssel ?  Tud egy médium ebben segíteni ?  Vagy az ilyen kapcsolattartás könnyebben lehetséges ?  Esetleg üres ábránd az egész ?  Netán veszélyes dolog ?

Akkor most a szellemekkel történő kapcsolattartásról beszélgetünk. Igen. Lehetséges kétoldalú kapcsolatot fenntartani velük. Hogy veszélyes-e ?  Gyakorlatilag minden veszélyes, ha te magad félsz. A félelem tárgyát te hozod létre. Igen. Valójában semmi sem félelmetes.

Akit szeretsz, soha nincs távol tőled, legalábbis gondolatközelben van, és mindig veled lesz, ha szükséged van rá. Kész veled tanácskozni, bátorít vagy vigasztal, amikor kell. Ha a részedről erős késztetést éreznek a szeretett lények, hogy beszámoljanak a hogylétükről, valamiképp jelezni fogják, olyan formában, amiből megértheted, tudni fogod, hogy minden jól megy.

Mégcsak hívnod sem kell feltétlenül őket, mert akik az életben szerettek téged, továbbra is vonzódnak hozzád, röpülnek hozzád, az első pillanatban, ahogy megérzik, hogy gondod van vagy zavarok támadtak az aurád mezőjében.

Mihelyt kitapasztalták az új lehetőségeiket, az első adandó alkalommal a segítségére sietnek annak, akit a földi életükben szerettek. Te pedig érezheted vigasztaló jelenlétüket, ha valóban nyitott vagy feléjük.

Tehát igazak a történetek azokról a szerettekről, akik haláluk után megjelennek például valakinek a szobájában ?

Kétségtelenül igazak. Van aki a szeretett személy parfümjének vagy kölnijének az illatát érzékeli, vagy a cigarettája, pipadohánya füstfelhőjének foszlányát pillantja meg, esetleg dudorászást hall. Előfordulhat, hogy a semmiből hirtelen előbukkan az elhunyt valamelyik tárgya. Egy zsebkendő, egy pénztárca, egy mandzsettagomb vagy valamilyen ékszer, éppen csak előkerülnek minden ok nélkül. Egyszer csak „megtalálod" valamelyiket egy párna alatt, vagy a régi újságok között. Előbukkannak. Egy kép, egy különös pillanatban készült fotó - éppen amikor hiányzik, aki már meghalt, amikor rá gondolsz, vele kapcsolatos érzelmek lepnek meg. Ezek a dolgok nem „csak úgy" történnek meg. Mindez nem véletlenül történik mindig éppen a megfelelő pillanatban. Komolyan mondom: a világmindenségben nincsenek véletlen egybeesések.

Mindez nagyon általános, nagyon egyszerű.

Most térjünk vissza a kérdésedre. Szükséged van-e úgynevezett médiumokra, más szóval külső csatornákra, hogy érintkezhess a testen kívül létező lényekkel ?  Nincs szükséged külső közvetítőkre. Hasznos-e néha a segítségük ?  Igen. Olykor. Ezenkívül sok függ a médium vagy a látnok személyiségétől és az indítékaitól.

Óvakodj azoktól a médiumoktól, akik csak magas díjazás fejében hajlandóak csatornaként működni vagy kapcsolatba lépni a kívánt lénynyel. Fuss messzire tőlük, amilyen gyorsan csak bírsz. Őket csak a pénz érdekli. Ne csodálkozz, ha időről időre, kivált ha ismerik az adataidat, például havonta vagy évente, utánad próbálnak nyúlni, valahányszor megérzik, hogy szükséged volna a szellemvilággal való kapcsolatra.

A megfelelő segítséged az a személy, aki egyszerűen csak ott van, mint a lélek, aki nem kér ellenszolgáltatást, nem akar magának semmit, kivéve azt, amire a kereséshez feltétlenül szüksége van.

Ha a látnok vagy a médium odaátról jön, amikor beleegyezik abba, hogy segít neked, akkor feltétlenül ajánlj föl cserébe minden lehetséges segítséget te is. Sose használd ki a léleknek ezt a fajta végtelenül önzetlen segítőkészségét, azzal, hogy keveset adsz, vagy semmit, amikor tudod, hogy többet is adhatnál.

Nagyon figyelj oda, ki szolgálja igazából a világot, ki az igazi kereső, akivel osztozhatsz a bölcsességen és a megismerésen, az éleslátáson és a megértésen, a törődésen és a szánalomban. Gondoskodj róluk nagyvonalúan. Részesítsd őket a lehető legmagasabb fokú megbecsülésben. Add nekik a legtöbbet, amit nyújthatsz. Ők a fény hordozói.

7

Nagy fába vágtuk a fejszénket. Mi aztán tényleg sokat vállaltunk fel. Belevágjunk még egy szakaszba ?  Készen állsz a folytatásra ?

Hát te ?

Égek a vágytól. Mindent szeretnék fölgöngyölíteni, és minden kérdést föl szeretnék tenni, amire három éve várom a válaszodat.

Felőlem nyugodtan !

Akkor kezdem is. Egy másik ezoterikus témáról szeretnék beszélgetni Veled. Hajlandó vagy mondani valamit a reinkarnációról ?

Persze.

Sok vallás hirdeti, hogy a reinkarnáció elmélete hamis tantétel. Az állítják, csak egyetlen életünk van, egyetlen eséllyel.

Tudom. Ez helytelen.

Hogy lehet tévedni ilyen fontos dologban ?  Szinte hihetetetlen, hogy nem tudják az igazat egy ennyire alapvető dologról !

Könnyen megértheted, ha belegondolsz, hogy az emberiség milyen sok, félelmen alapuló vallást teremtett, és ezek tanításai kivétel nélkül a félelmetes, imádni való Isten meglétére alapoznak.

Az egész Földön mindenütt félelmek közepette zajlott az áttérés az anyajogú társadalomról a patriarchális társadalmi berendezkedésre. Félelmekkel terhes időszak volt a kereszténység kezdete, amikor az első papok embereket nyertek meg arra, hogy „tegyék jóvá az elkövetett bűnöket" és az „Úr országával" törődjenek. A félelem széthintésével alapozták meg a vallásokat, és rémisztgetés segítségével uralták a hívőket.

Volt egyház, ahol Isten büntetésével fenyegették a vasárnapi istentiszteletek elmulasztóit. A miséről történt távolmaradást bűnnek tekintették.

Az sem volt mindegy, ki melyik templomba járt. Bűnösnek számított, aki nem az adott valláshoz tartozott, de bemerészkedett a másik felekezet templomába. Az ellenőrzés megszerzésére tett nyers és egyszerű kísérletek egytől egyig a félelemre alapoztak. Megdöbbentő, de bevált a számításuk. A pokolban még ma is működik !

Hé, hát Te magad vagy Isten !  Legalább Te ne káromkodj.

Ki káromkodott ?  Csak beszámoltam a tényállásról. Azt mondtam: a pokolban még ma is működik.

Az embereknek folyamatosan szükségük van a pokolra és az Istenre, aki odaküldheti őket. Így megy ez, amióta csak hisztek az emberszerű Istenben - a könyörtelen, önző, engesztelhetetlen és bosszúszomjas lényben.

A hajdani időkben az emberek többsége nem hitt a mindenben fölötte álló Istenben. Aztán bekerült a tanításokba az istenfélelem fogalma, és a féld az Isten mindenható bosszúját elmélete.

Úgy látszott, mintha az emberek képtelenek lettek volna bízni önmaguk jóságában, mintha nem tudtak volna helyesen, önállóan cselekedni a saját józan eszükre hagyatkozva. Tehát létrehoztak egy vallást, amelynek fő tantétele egy haragvó, megtorló Istent állított a középpontba avégből, hogy az embereknek legyen mihez tartaniuk magukat.

Ilyen körülmények között a reinkarnáció fogalma szépen beleköpne a levesükbe.

Hogyan ?  Mi tette annyira ijesztővé azt a tanítást ?

Az egyházak papjai azt hirdették: jobb lesz, ha viselkedsz, különben megnézheted magad... és ekkor jöttek a reinkarnáció hirdetői, és azt mondták: lesz még ezután is esélyed, sőt sok-sok esélyed lesz, tehát nincs miért aggódnod. Cselekedj a legjobb belátásod és tudásod szerint, ne bénítson meg soha annyira a félelem, hogy megdermedj. ígérd meg magadnak, hogy legközelebb jobban csinálod és láss neki, ne tartson vissza semmi.

Természetesen az egyház hallani sem akart ilyesmiről, úgyhogy két dolgot tett, először kijelentette, hogy a reinkarnáció tanítása eretnekség, majd létrehozta a gyónás szentségét. A gyónást követő engesztelő imák feloldozták a hívőket az addigi bűneik alól. A híveiket tehát egyszerű lehetőséggel kecsegtették, hogy kapnak még egy esélyt, anélkül, hogy újra kellene születniük.

Azt sulykolták a hívők fejébe, hogy a gyónás elmulasztóit utoléri Isten haragja. A gyónást követően viszont biztonságban érezhették magukat, tudván, hogy Isten meghallgatta a vallomásukat és megbocsátotta a vétkeiket.

Igen, de van egy bökkenő. A bűnbocsánat nem származhatott közvetlenül Istentől. Az egyházon át jutott el a hívőkhöz, a papok szabták meg a vezeklés elemeit és mértékét. Általában imákat róttak ki a bűnökért. Ettől fogva már két oka is volt annak, hogy az egyházak valamelyikéhez tartozzatok. A gyónást követő feloldozás akkora vonzerőt jelentett az egyház irányába, hogy papjai hamarosan kijelenthették: a gyónás elmulasztása is bűn. Mindenkinek évente legalább egyszer gyónnia kellett, különben Istennek még egy oka támadhatott arra, hogy haragjában lesújtson az engedetlen hívőkre.

Egyre több szabály vált esetlegessé és szeszélyessé. Egyre több tiltó rendelkezést hirdettek ki a templomokban. Valamennyi szabály mögött ott lebegett az Istennel való örökös fenyegetődzés. Csak akkor menekülhettek a haragja elől, ha bevallották a bűneiket és kudarcaikat, mert az Isten megbocsátotta az illető vétkeit, és a bűnösök csakis ezáltal kerülhették el a kárhozatot.

Aztán újabb probléma merült föl. A hívek rájöttek, hogy végső soron nyugodtan megtehetnek bármit, amíg meggyónják. Az egyház szorult helyzetbe került. A félelem elhagyta az emberek szívét. Az egyházi világ tagjai és a tagság eltávolodtak egymástól. A hívők évente egyszer meggyónták a vétkeiket, elmondták a bűnbocsánathoz szükséges imákat, feloldozást nyertek, és zavartalanul élték tovább az életüket.

Nem férhetett hozzá semmi kétség, módot kellett rá találni, hogy ismét elültessék a félelmet az emberi szívekben.

Így került sor a purgatóriumra.

A purgatóriumra ?

A purgatóriumra, igen. Tisztítótűznek is nevezitek. Ez a hely nagyon emlékeztet a pokolra, de az erre ítélt lelkeknek nem kell örökösen ott senyvedniük. Így aztán kihirdették az Isten szájába adott fenyegetőzést, hogy Ő akkor is szenvedésre kárhoztathat, ha bevallottátok a bűneiteket.

A tézis szerint Isten bizonyos mennyiségű szenvedést ró ki a tökéletlen lelkekre, amely a bűnök számától, jellegétől és súlyosságától függ. Vannak halálos és megbocsátható bűnök. A halálos bűnökért pokolban végezhette bárki, ha a halála előtt nem gyónta meg és nem nyert felol-dozást.

A vallás népszerűsége megint ugrásszerűen föllendült. Az adományok szintén megsokasodtak. Az egyház pénzbevétele különösen megnőtt, minthogy a purgatórium tétele arra is tartalmazott részletes útmutatót, hogyan lehet fizetséggel kiváltani bizonyos szenvedéseket.

Hogy ? !

A vallási tanítások értelmében, az ember különleges megbocsátásban részesülhet, bár ez sem Istentől magától származik, csupán a vallás hivatalos közvetítőitől. Ezek a speciális feloldozások elengedték a pur-gatóriumi szenvedéseket, amennyiben a hívők megfizették bűneik árát, vagy legalább bűneik egy részének az egyháziak által megállapított ellenértékét.

Ez a jó magaviseletért járó eltávozási engedélyféle volna ?

Igen, bár az efféle ideiglenes felfüggesztés csak azon kevesek kiváltsága volt, akik feltűnően nagy adománnyal lepték meg egyházukat.

A kifejezetten jelentős pénzadománnyal pedig ki lehetett eszközölni a teljes bűn bocsánatot. Ez annyit jelent, hogy egyáltalán nem kellett a purgatóriumba vonulniuk. Mondhatni megváltották a szabadjegyüket a mennyországba.

Istennek e kivételes kegye csupán a kivételezett kevesek osztályrésze volt. A királyi családoké és a mérhetetlenül gazdag uraké. Hatalmas mennyiségű pénz, ékszer, épület és földadomány jutott a büntetlenség elnyerésének csereértékeként az egyház birtokába. De mindez a kivé-telezettség óriási csalódottságot és neheztelést váltott ki a tömegekben, minthogy az ő jövőjük továbbra is bizonytalan maradt.

A legszegényebb parasztoknak semmi reménye sem lehetett, hogy elnyerjék a püspöki feloldozást, és így az élet közkatonái elvesztek a rendszerben, és ismét fennállt a veszély, hogy rohamosan csökken a templomba járók száma.

Mit tudtak tenni az adott helyzetben ?

Ők a novénára, vagyis a kilencnapos áhítatosság gyertyáira bízták a leikük sorsát.

Elmehettek a templomba, ahol gyertyát gyújthattak a tisztítótűzben szenvedő szegény lelkekért, és elmondhattak egy novénát (a speciális imafüzér sajátos rendben következő imádságokat tartalmazott, elég sokáig tartott valamennyit végigmondani). Ezzel évekre elintézték drága halottaik „büntetésének" kérdését, megszabadították őket a purgatóri-umból, hamarább, mint máskülönben Isten engedélyezte volna.

Jóllehet, önmagukért továbbra sem tehettek semmit, de legalább az elhunytak számára könyöröghettek a kegyelemért. Természetesen, rajtuk is sokat segített, ha pár fillért dobtak templomi perselyekbe a gyertyák fényéért.

Rengeteg kis gyertya fénye szikrázott mérhetetlenül sok vörös üveggel fedett örökmécsestartóban, és bizony sok penny, fillér és peso került a perselyek szerénykedő nyílásaiba, mert sokan megpróbálták elérni Nálam, hogy könnyűvé tegyem a lelkek fölemelkedését a purgatóri-umból, vagy megszabadulhassanak a kirótt büntetés alól.

A mindenségit !  Ez hihetetlen !  Gondolod, hogy az emberek képtelenek voltak átlátni mindezen ?  Nem látták, milyen kétségbeejtő az egyház próbálkozása, hogy a híveit reménytelenségben tartsa, hogy nem tehetnek semmit a maguk védelmére az ellen az elvetemült alak ellen, akit egyházi körökben Istennek neveztek ?  Azt jelentse mindez, hogy lényegében az egyház képviselői, a közvetítőid megvásárolhatók voltak ?  És az emberek csak úgy bevették mindezt ?

Ahogy mondod. Egyetértek veled, szóról szóra.

Nem csoda, hogy az egyház hazugságnak titulálta a reinkarnációt.

Nem csoda. Amikor megteremtettem az embert, bizony nem határoztam meg, hogy csak egyszer élhet. Az élet végtelenül parányi időszak a világmindenség létéhez képest - és mindenki követ el hibákat, még ha akaratlanul is, azután reméli, hogy mindez végül a javára válhat. Megpróbáltam ebbe belegondolni és figyelembe venni, bár sosem tudok rájönni az eredeti szándékom okára.

Ti sem tudjátok számításba venni. Ezért mondotok ilyesféléket: az Úr útjai kifürkészhetetlenek, sosem tudni hogyan viszi véghez a csodáit. Csakhogy Én nem járok titokzatos utakon. Minden tettemnek teljesen egyértelmű oka van. Már elmagyaráztam, miért teremtettelek titeket, és azt is több ízben kifejtettem a könyveimben, hogy mi a szándékom veletek.

A reinkarnáció tökéletesen illik a tervembe, minthogy az újjászületések során tapasztalhatjátok meg Ki Vagyok Én. A reinkarnáció révén hoztam létre a tapasztalásotok feltételeit, a tiétekét csakúgy, mint milliárdnyi más élőlényét, akikkel benépesítettem az univerzumot.

Tehát, másutt is VAN élet ?

Természetesen van. Ti komolyan azt hiszitek, hogy egyedül éltek az óriási világmindenségben ?  Bár erre a témára később lesz érdemes visz-szatérnünk...

Igazán megígéred ?

Megígérem.

Tehát, a szándékotok lélekként megtapasztalni önmagatokat a Min-denség részeként. Fejlődünk. Mi magunk vagyunk... a változás.

Mivé is változunk ?  Nem tudjuk !  Nem tudjuk, amíg el nem érjük a célunkat !  De számunkra öröm ez az utazás. És mihelyt elérjük a célt, máris megteremtjük a következő, legfontosabb elképzelésünket arról, Akik Vagyunk. Fenségesebb gondolatokat, magasztosabb eszméket teremtünk, és örökké folytatjuk az utunkat.

Tudsz követni ?

Igen. Akár szó szerint el tudnám ismételni.

Jól van.

Tehát... az életetek kérdése és célja, hogy eldöntsétek Kik Vagytok Valójában, és eszerint éljetek. Mindennap minden cselekvéssel, minden gondolattal, minden szó kimondásakor ezt teszitek. Ez tölti ki az életeteket.

Nos, amilyen mértékben a kedvetekre van mindez - annyira vagytok elégedettek azzal, Akik Vagytok a megtapasztalásotokban -, olyan mértékben kötődtök valamilyen fokban a teremtéshez, és csupán olyan kisebb igazításokat tesztek itt meg ott, amivel apránként, lépésről lépésre kerültök közelebb a tökéletességhez.

Paramahansa Yogananda például a „tökéletesség" közelébe ért, mint olyan személy, aki túltette magát önmaga eszményképén. Nagyon világos elképzelése volt önmagáról, valamint a Velem való kapcsolatáról, és arra fordította az életét hogy érvénytelenítse azt. A saját valóságában akarta megélni Önmagát, gyakorlati tapasztalat útján kívánt szert tenni erre a megismerésre.

Babe Ruth ugyanígy tett. Neki is nagyon világos elképzelése volt magáról, és a Velem való kapcsolatáról, és arra használta az életét, hogy túltegye magát az énképén. A tapasztalatain keresztül akarta megismerni önmagát.

Nem mindenki él ezen a szinten. Elismerem, a mester és Babe teljesen eltérő elképzeléseket vallottak magukról, mégis remekül végigjátszották a maguk szerepét.

Természetesen Rólam is merőben más elképzelésük volt, mint ahogy mindenki a tudatosság más szintjén biztos abban Ki Vagyok Én, és ugyancsak a többiekétől eltérő szinten éli meg a Velem való kapcsolatát. A tudatosság különböző szintjei az ember gondolataiban, szavaiban és tetteiben tükröződnek vissza.

Egyikük békében és a nyugalomban élte az élete javát, és mások életébe is békét és nyugalmat hozott. A másik nyugtalan, kavargó életetet élt, és esetenként haragra lobbant (kivált, ha nem követhette a saját elképzeléseit), és felkavarta a környezete életét.

Mindkettő jószívű volt, ám jelentős különbséget tehetünk közöttük a fizikai birtoklás terén. Egyikük jóformán soha sem akart többet, mint amit kapott, míg a másikuk mindent megkapott, de azt sosem szerezte meg, amit tényleg akart.

Feltételezem valamennyien kissé elszomorodnánk, ha ez lett volna George Herman vége. A Babe Ruthban testet öltött lélek azonban még messze járt a fejlődési folyamat befejezésétől. Élete alkalom volt, hogy visszatekintsen az önmaga által előidézett tapasztalatokra, valamint mindazon élményekre, amit másoknak okozott, és most el kell szánnia magát, hogy eldöntse, milyen tapasztalások révén alkothatja, illetve teremtheti újjá magát, egyre jobb és pompásabb változatokban.

Azzal zárhatom is e két lélek útjának áttekintését, hogy mindkettő aszerint választotta meg a következő lehetőségét, amit meg akar még tapasztalni, és tulajdonképpen a választásuk következtében most is azt tapasztalják, amire szükségük van.

Arra célzol, hogy más testben mindketten újjászülettek ?

Feltételezem, valamit rosszul magyaráztam a reinkarnációval kapcsolatban. A visszatérés egy másik testbe mindössze a lehetséges kilátások egyike. Hiba lenne azt feltételezni, hogy az újjászületés lenne az egyetlen választásuk.

Milyen választási lehetőségek vannak még ?

Valójában bármi, amivé lenni akarnak. Már kifejtettem, mi történik azután, amit ti halálnak hívtok. Némelyik lélek úgy érzi, sokkal többet szeretne megtudni, ezért ők „iskolába" mennek. Más lelkek pedig - akiket idős lelkeknek nevezünk - tanítják őket. Mit tanítanak nekik ?  Azt, hogy nem kell semmit tanulni !  Soha nem is volt mit megtanulni. Mindig csak az emlékezés volt a dolguk. Emlékezni rá Kik és Mik Valójában.

Megtanítják, hogy a „Ki Vagyok Én" tapasztalatát az eljátszásával szerzik meg, vagyis az adott létben. Szelíd szemléltetéssel emlékeztetik erre az érintett lelkeket.

Némelyik lélek emlékszik mindarra, amit elért, vagy hamarosan felidézi azután, hogy „átért a túlsó partra". (Természetesen most igyekszem számodra ismerős nyelvezet használni; az anyanyelved fordulatait használom, és megpróbálom, amennyire lehet, érthetővé tenni a nehezen értelmezhetőt.) Ezek a lelkek valószínűleg önmaguk megélésének közvetlen örömét keresik, amikor valamivé kívánnak lenni. Millió lehetőség közül választhatnak, az Én alakjaim végtelen változatai közül, és megtapasztalhatják akkor és most. Egyesek a fizikai testbe térnek vissza, mert ezt választják.

Akármilyen fizikai alakba ?

Akármilyenbe.

Szóval igaz, hogy a lelkek állat alakjában is visszatérhetnek közénk, hogy Isten lakozhat egy tehénben ?  És akkor a tehén valóban szentséges állat ?  Szent tehén ?  A szentségit !

Hm...

Elnézést.

Neked egyszer az egész életed ilyen komédiával telt. Mellesleg látva a mostani életedet, meglehetősen kemény munkát végeztél vele.

Mi a szösz !  Talált. Ha lenne egy rezesbandám, most biztosan eljátszatnék velük egy bevonulási indulót a tiszteletedre.

Köszönöm, köszönöm.

De fordítsuk komolyra a szót, térjünk vissza az alapkérdésedhez.

Képes-e a lélek állat alakjában visszatérni ?  Az kell mondjam, igen, természetesen. Nem is ez a lényeg, az igazi kérdés az, vajon ezt akarta-e ?  Erre azt kell válaszolnom, hogy nem feltétlenül.

Van az állatoknak lelke ?

Aki egyszer is belenézett már egy állat szemébe, magától is tudja a választ.

Akkor honnét tudhatom, hogy nem a nagymamám tért-e vissza a saját macskám alakjában ?

Mi a Folyamatról beszélünk a Folyamat pedig fejlődés. A magunk megteremtése és a fejlődés. A fejlődés pedig csak egyetlen módon mehet végbe, ha felfelé tart. Folyvást fölfelé.

A lelkek legfőbb óhaja, hogy megtapasztalják önmaguk egyre fejlettebb megnyilvánulását. Emiatt nem iparkodnak lefelé, az emelkedő

mozgásra törekszenek a fejlődési skálán, egészen a megvilágosodásig. Ti Nirvánaként ismeritek. Ez a tökéletes egység állapota a lét Összességével, a Mindenséggel. A tökéletes egység Velem.

De, ha a lélek önmaga egyre emelkedettebb és felemelőbb megtapasztalására vágyik, miért terheli magát azzal, hogy emberi testben tér vissza ?  Biztos, hogy szükséges az emelkedéshez ez a lépés ?

A lélek visszatérése emberi alakban, mindig egy újabb tapasztalás érdekében tett erőfeszítés, és ilyenformán a későbbi fejlődésért történik. Emberi alakban a fejlődés számos szintje figyelhető meg és mutatható ki. Mindenki képes sokszor visszatérni, hogy megéljen, akár több száz életet egymás után, és folytassa a fejlődését magasabb szintre. Amíg a lélek legfőbb vágya is a fölemelkedés, nem lehetséges a visszatérés az alacsonyabb létformába. Ezért nem fordul elő ilyesfajta visszatérés. A fejlődés mindaddig folytatódik, amíg a lélek el nem éri a végső újraegyesülést a Mindenséggel.

Ez azt kell jelentse, hogy naponta érkeznek a rendszerbe új lelkek, akik vállalják az alacsonyabb létformákat ?

Nem. Valamennyi teremtett lélek egyszerre lett megalkotva. Mindenki együtt van jelen. De, amint a korábbiakban kifejtettem, amikor egy lélek (az Én részem) eléri a végső felismerést, ismételten újjáteremtheti önmagát, jóllehet ilyenkor mindent elfelejt, hogy valóban újrakezdhesse. Ilyenformán folytatja Isten önmaga újabb megtapasztalását.

A lelkek is ezt a megoldást válsztják, amikor tetszésük szerint akárhányszor visszatérnek bizonyos létformákba, valamely adott szintre.

A reinkarnáció nélkül - a fizikai alakba való visszatérés képessége nélkül - a léleknek egyetlen élet időtartama alatt kellene véghezvinnie a kiteljesedést, és ez méltatlan feltétel volna, mert az élettartam milliószorta csekélyebb idő, mint a mindenség egy szemvillanása.

Tehát, igen, természetesen létezik reinkarnáció. Az újjászületés valóságos, tervszerű és teljes.

Nagyszerű, de van egy zavarbaejtő mozzanat. Azt mondtad, nem létezik az idő fogalma, azt mondtad, hogy minden a jelenben történik. Ez teljesen szabatos ?

Igen, az.

Akkor arra céloztál - és a Második könyvben bővebben is kifejtetted -, hogy szakadatlanul létezünk a különféle szinteken illetve különböző pontokon a tér-idő folytonosságban ?

Így igaz.

Rendben, de épp ezt nem tudom megemészteni. Mert, ha az egyik „énem meghal" a tér-időben, azután „másik személy" alakjában visszatér... akkor... akkor, ki vagyok én ?  Létezhetek egyszerre két emberként is, és ha ezt teszem egy örökkévalóságon át, ahogy állítod, akkor igazából több száz, mi több, sok millió ember vagyok egyszerre !  A sok millió ember sok millió változata sokmilliónyi ponton a tér-időben !

Úgy van.

Nem értem. Képtelen vagyok felfogni józan ésszel.

Tulajdonképpen, nagyon jól érted. Nagyon elvont fogalmat tárgyalunk, és ehhez képest egész jól felfogtad.

De... de... ha ez igaz, akkor „én" - az én halhatatlan részem - a Kozmikus Kerék sokmilliónyi pontjaként fejlődik végtelen sok alakban, megszámlálhatatlanul sokféle módon, a most örökkévaló pillanatában.

Újfent igazad van. Pontosan ezt teszem.

Nem, nem jól értettél. Azt mondtam, hogy én teszem.

Megint csak igazad van. Ugyanezt mondtam.

Nem, nem. Én azt mondtam...

Tudom, mit mondtál. Pontosan azt mondtad, amit Én mondtam neked. A zavart mindössze az okozza, hogy te még mindig azt hiszed, hogy Mi többen vagyunk egynél.

Talán nem ?

Soha nem voltunk többen egynél. Na, kitaláltad már, miről van szó ?

Úgy érted, hogy itt és most önmagammal társalgok ?

Valahogy úgy.

Úgy érted, te nem vagy Isten ?

Nem ezt mondtam.

Úgy érted, te vagy Isten ?

Ezt mondtam.

De, ha te vagy Isten, és Te vagy én, és én vagyok Te - akkor..., akkor Én Isten vagyok !

Te Isten vagy, igen. Így helyes. Rátapintottál az egész lényegére.

Az ám, csakhogy nemcsak Isten vagyok, én vagyok mindenki más is !

Igen.

Azt jelentse ez, hogy nincs senki más, semmi más, csak én ?

Nem mondtam volna még, hogy Én és az Én Atyám Egy vagyunk ?

Igen de...

Azt sem mondtam volna, hogy mindannyian Egyek vagyunk ?

De igen. Csakhogy nem gondoltam volna, hogy szó szerint értetted Azt hittem jelképes értelemben gondoltad, afféle filozofikus kijelentésként, nem tényként.

Ez tény. Mi valamennyien Egyek vagyunk. Ezt jelenti az, hogy amit a legkisebbel tesztek közületek, azt is Velem teszitek. Most már érted ?

Igen. De nem pontos az idézet.

Hát nem Én vagyok a szerző ?

Hát nem én vagyok a szerző ? !

Ó, végre valahára felfogtad.

Remélem megbocsátod, amiért vitattam mindezt, de... miközben másokkal vagyok - például a feleségemmel vagy a gyermekeimmel -az az érzésem, hogy külön vagyok tőlük; vagyis úgy érzem, hogy ők mások, mint én.

Bámulatos dolog az öntudat. Az én-tudat rengeteg részre osztható. Millióra és milliószor millióra.

Én végtelen sok részre vagyok osztható, tehát minden egyes részem vissza tud tekinteni Önmagára, és megpillanthatja, felfedezheti a Ki és Mi Vagyok csodáját.

Mégsem értem, miért kell átmennem a feledékenység és hitetlenség időszakán ?  Ami azt illeti, még most sem vagyok képes teljesen hinni !  Még mindig a feledékenységemen csüggök !

Ne légy ilyen szigorú önmagadhoz. Ez is a Folyamathoz tartozik. Teljesen rendjénvaló, hogy így történnek a dolgok.

Akkor miért mondtad el most mindezt ?

Mert kezdett kevésbé szórakoztatni a dolog - téged. Az élet már nem okozott annyi örömöt neked. Annyira belebonyolódtál a Folyamatba, hogy megfeledkeztél róla, hogy a Folyamat az, ami - csak folyamat.

Így tehát Engem hívtál segítségül. Te kérted, hogy jöjjek el hozzád, segítselek a megismerésben, mutassam meg az isteni valóságot, tárjam föl előtted a legnagyobb titkot. Azt a titkot, amit eddig magad zártál el önmagad elől. Te Magad Vagy a titok.

A Magam részéről mindent meg is tettem. És most megint emlékeztettelek. Számít ez valamit ?  Változtat ez valamit azon, hogyan cselekszel holnap ?  Változtat ez valamit azon, hogy ma este másképp lásd a dolgokat ?

Begyógyítod-e az elszenvedett sebeket, lecsillapítod-e a félelemteli szorongásokat, kielégíted-e a nyomor szükségleteit, ünnepeled-e a tökéletesség magasztosságát, és meglátsz-e Engem mindenben ?

Megváltoztatja-e az életed ez a legutóbbi emlékezés az igazságra és lehetővé teszi-e, hogy megváltoztasd mások életét ?

Avagy visszatérsz a feledékenységbe merülve ?  Visszahullsz az önzésbe ?  Ismét felkeresed az ezen tudatosságra ébredés előtt önmagadról alkotott elképzelés kicsinységét, hogy benne lakozz ?

Nos ?  Melyiket választod ?

8

Az élet valójában örökkön-örökké folytatódik, igaz ?

Folytatódik, bizony.

És sosincs vége.

Sosincs vége.

Reinkarnáció tehát valóban létezik.

Valóban. Visszatérhetsz bármilyen halandó formába, azaz bármilyen olyan fizikai formába, amely képes „meghalni", amikor és ahogyan csak óhajtod.

Mi döntjük el, hogy mikor akarunk visszatérni ?

Igen. Azt is, hogy vissza akartok-e térni egyáltalán, és azt is, hogy mikor.

Azt is mi döntjük el, mikor akarunk távozni ?  Mi választjuk meg halálunk pillanatát ?

Egyetlen léiekre sem köszönt semmilyen tapasztalat a lélek akarata ellenére. Ez azért képtelenség, mivel a lélek teremt minden tapasztalatot önmaga számára.

A lélek semmit sem akar. A léleknek minden megadatott. Minden bölcsesség, minden tudás, minden hatalom, minden dicsőség.

Kívánja-e a lélek, hogy meghaljon a test ?  Nem. A lélek kívánsága, hogy sose halj meg. A lélek azonban egy szempillantás alatt el fogja hagyni a testet - meg fogja változtatni testi valóját, maga mögött hagyva az anyagi test javát -, ha már nem látja értelmét ugyanabban a testben maradni.

Ha a léleknek az a kívánsága, hogy sose haljunk meg, akkor miért halunk meg mégis ?

Nem haltok meg. Pusztán alakot változtattok.

De ha a léleknek ez sem a kívánsága, akkor miért tesszük mégis ?

Hohó !  A léleknek nem lehet az a kívánsága, hogy ne váltsatok formát !

Valamennyien „alakváltók" vagytok !

Amikor nincs többé haszna egy bizonyos alakban tovább létezni, a lélek formát vált - akarattal, önként, örömmel - és továbbhalad a Kozmikus Keréken.

Örömmel ?

Méghozzá igen nagy örömmel !

Egyetlen lélek sem hal meg bánatosan ?

Egyetlen lélek sem hal meg - sohasem.

Úgy értem, egyetlen lélek sem bánja meg, hogy a jelenlegi fizikai formája átalakul; nem bánja, hogy „meghalni" készül ?

A test sosem „hal meg", egyszerűen formát vált a lélekkel együtt. De értem, mit akarsz mondani, úgyhogy most a te szóhasználatoddal fogok élni.

Ha teljesen tisztában vagy vele, hogy mit akarsz megteremteni abból, amiről úgy döntöttél, hogy túlvilágnak fogod nevezni, vagy ha egy olyan világos hitrendszerrel rendelkezel, amelyik magában foglalja az Istennel való újraegyesülés halál utáni élményét, akkor nem, a lélek soha, de soha nem fogja bánni azt, amit te halálnak nevezel.

A halál pillanata dicsőséges pillanat, csodálatos tapasztalat. Ez az a pillanat, amikor a lélek visszatérhet természetes formájába, normális állapotába. Hihetetlen könnyedséggel jár, teljes szabadságérzettel és ha-tártalansággal. Ugyanakkor az Egység tudatossága, ami a halál pillanatának velejárója, egyszerre boldog és félelmetes érzés.

Lehetetlen, a szó legteljesebb értelmében lehetetlen, hogy a lelket elkeresítse egy ilyen váltás.

Azt mondod, tehát, hogy a halál boldogságos élmény ?

Azon lelkek számára, amelyek boldognak áhítozzák, mindig is az lesz.

Nos, ha a lélek annyira el akar távozni a testből, akkor miért nem hagyja egyszerűen el ?  Miért téblábol benne annyi ideig ?

Egy szóval sem állítottam, hogy a lélek „annyira el akar távozni a testből", azt mondtam, hogy örvendezik, amikor már nincs benne. Ez két különböző dolog.

Végezhetsz örömmel valamit, majd ugyanolyan örömmel kezdhetsz egy újabb tevékenységbe. Az, hogy örömödet leled a második dologban, nem jelenti azt, hogy boldogtalan voltál, amíg az előző dolgot csináltad.

A lélek sem boldogtalan, míg a testben van. Éppen ellenkezőleg, a lélek örömét leli abban, hogy a jelenlegi formádban lehet. Ez viszont nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ugyanolyan örömét fogja lelni abban, hogy elszakadjon tőle.

Nyilván jó sok minden van még, amit nem értek a halállal kapcsolatban.

Valóban, és ennek az az egyetlen oka, hogy nem szeretsz gondolni rá. Pedig az életed minden egyes pillanatában el kell gondolkoznod a halálon és a veszteségen, különben egyáltalán nem fogod érzékelni az életedet, legfeljebb ismered, de csupán a felét.

Minden pillanat ott végződik, ahol kezdődik. Ha ezt nem érted meg, nem fogod megérteni az adott pillanat egyszeriségét és remekbe szabott mivoltát és közönséges, feledhető pillanatnak fogod tartani.

Minden kölcsönhatás abban a pillanatban „kezd véget érni", amikor „kezdetét veszi a kezdete". Csakis akkor fog megnyílni előtted az egyes pillanatok teljes értéke, így az életé is, amikor ezt alaposan átgondoltad és teljességgel megértetted.

Az élet nem adhatja át magát neked, ha nem érted meg a halált. Sőt, többet kell tenned, mint egyszerűen megérteni: szeretned kell, akár az életet.

Ünneppé válik minden perc, amit eltöltesz valakivel, ha arra gondolsz, ez az utolsó alkalom, hogy láthatod az illetőt. Mérhetetlenné fokozódik minden egyes pillanatod élménye, ha arra gondolsz, hogy ez az utolsó ilyen pillanatod. Ha elutasítod a halál gondolatát, az élet gondolatát taszítod el magadtól.

Nem annak látod, ami valójában. Elszalasztod a pillanatot, és mindazt, amit tartogat számodra. Elnézel mellette, ahelyett hogy rajta keresztül néznél.

Amikor a mélyére látsz valaminek, akkor átnézel rajta. Valamit mélyen átgondolni annyit tesz, mint azon átnézni. Akkor egy csapásra megszűnik létezni az illúzió. Akkor annak láthatod a dolgot, ami valójában. Csakis akkor lesz örömteli az élmény, ha örömmel telíted. (Az „örömteli" annyi, mint örömmel telített.)

Akkor még az illúzióban is örömödet leled majd, mert tudni fogod róla, hogy illúzió, és ez már felér az öröm felével !  Az okozza ugyanis minden fájdalmadat, hogy valóságosnak tekinted az illúziót.

Semmi sem fájdalmas, amiről megértjük, hogy nem valódi. Hadd ismételjem ezt meg.

Semmi sem fájdalmas, amiről megértjük, hogy nem valódi.

Olyan ez, mint egy film vagy egy színdarab, ami az agyad színpadán játszódik. Te teremted a helyzeteket, a cselekményt, a szereplőket. Te írod a szerepeket.

Semmi sem fájdalmas attól a pillanattól kezdve, hogy megérted: semmi sem valóságos.

Ez ugyanúgy igaz a halálra, mint ahogy igaz az életre.

Amikor megérted, hogy a halál is csupán illúzió, akkor ki fogod tudni mondani, hogy „Mondd, ó, halál, hol a fullánkod ?“

Még örömöd is telhet a halálban !  Akár mások halálában is örömödet lelheted.

Furcsának tűnik mindez ?  Furcsának találod, hogy ilyeneket mondok ?

Csak akkor találod furcsának, ha nem érted a halált - és az életet.

A halál sohasem a vég, hanem mindig a kezdet. A halál a feltáruló ajtó, nem pedig a becsukódó kapu.

Amint megérted, hogy az élet örökkévaló, megérted azt is, hogy a halál a saját illúziód, melynek révén állandóan tudatában leszel a testednek, és ezáltal hozzásegít ahhoz, hogy elhidd, te vagy a tested. Csakhogy nem a tested vagy, a tested pusztulása tehát egy csöppet sem érinti a lény(eg)ed.

A halálnak meg kellene tanítania mindarra, ami az életben valóság. Az élet pedig arra tanít, hogy nem a halál az elkerülhetetlen, hanem az állandótlanság.

Az állandótlanság az egyetlen igazság.

Semmi sem állandó. Minden változik, minden pillanatban, és annak minden töredékében.

Ha bármi is állandó lenne, nem létezhetne. Még az állandóság fogalma maga is csupán az állandótlanság fogalma által nyer értelmet. Következésképpen, az állandóság is állandótlan. Gondolj csak bele, elmélkedj ennek igazságán. Értsd meg, és megérted Istent.

Ez a Dharma, ez pedig a Buddha. Ez a Buddha Dharma. Ez a tanítás és a tanító. Ez a tan és a mester. Ez a tárgy és a megfigyelő, egybegyúrva.

Sosem voltak mások, mint Egy. Te vagy az, aki különválasztottad őket, hogy elkülönítve láthasd az életedet.

Ám, ahogy figyeled a saját életedet, te magad ne különülj el. Tartsd egyben Énedet !  Ismerd fel az illúziót !  Leld örömödet benne !  De ne válj eggyé vele !

Te nem az illúzió vagy, hanem annak teremtője.

Te ebben a világban vagy, de nem belőle való.

Használd tehát a halál illúzióját. Használd !  Engedd, hogy kulcs legyen a kezedben, mellyel új kapukat nyithatsz meg az életre.

Ha a halódó virágot látod, szomorúan fogod nézni. Ha a virágot egy fa részeként látod, mely hamarosan gyümölcsöt hoz, akkor a virágot igaz szépségében fogod szemlélni. Amikor megérted, hogy a virágzás és a szirmok elhullása azt jelzik, hogy a fa kész gyümölcsöt teremni, akkor megérted az életet.

Alaposan nézd meg, és látni fogod, az élet önmaga metaforája.

Ne feledd, te nem a virág vagy, sőt még csak nem is a gyümölcs. Te vagy a fa, gyökereid pedig mélyen kapaszkodnak énbelém. Én vagyok a talaj, melyből sarjadtál, virágaid is, gyümölcseid is énhozzám fognak visszajutni, és még dúsabb lesz tőlük ez a humusz. Így támad élet az életből és nem ismerhet halált sohasem.

Gyönyörű !  Annyira, de annyira szép !  Köszönöm. Beszélnél most egy olyan kérdésről, ami nagyon aggaszt ?  Muszáj szóba hozni az öngyilkosságot. Miért kerülik olyan nagyon azt a témát, hogy valaki véget akar vetni a saját életének ?

Tényleg, miért ?

Azt akarod mondani, hogy az öngyilkosság helyes ? !

Erre a kérdésre nem adható számodra kielégítő válasz, mivel két téves fogalmat tartalmaz; ez a két téves fogalom pedig két téveszmén alapul; két hiba is van a kérdésedben.

Az egyik téveszme az, hogy létezik „helyes" és „helytelen". A másik téveszme az, hogy egyáltalán lehetséges gyilkosság. A kérdésed tehát abban a pillanatban szétesik, amint alaposabban a mélyére nézünk.

A „helyes" és „helytelen" az emberi értékrendszer olyan ellentétes filozófiai fogalmai, amiknek vajmi kevés közük van a végső valósághoz; ezt egyébként már többször is elmagyaráztam a beszélgetéseink során. Ráadásul még a ti rendszereteken belül sem állandó értékmérők, hiszen olyan értékek, amik időről időre változnak.

Aszerint változtatjátok a véleményeteket ezekről az értékekről, hogy éppen mi bizonyul megfelelőnek a számotokra (ami egyébként rendjén is volna, elvégre fejlődő lények vagytok), ugyanakkor viszont léptennyomon azt hangoztatjátok, hogy soha semmi ilyesmit nem tettetek, és hogy éppen ezek a változatlan értékek képezik társadalmatok gerincét. így építettétek egy paradoxonra az egész társadalmatokat. Állandóan változtatjátok az értékeiteket, miközben váltig állítjátok, hogy rendíthetetlen és változatlan értékek, amiket... nos, értékeltek !

Az ebből a paradoxonból eredő problémákra nem az a megoldás, hogy vizet öntötök a homokra, és az betonná szilárdul, hanem hogy örvendtek a homok mozgékonyságának. Ünnepeljétek a szépségét, amint felölti váratok alakját, de azt az új formát is ünnepeljétek, amit akkor ölt, amikor elmossa a dagály.

Ünnepeljétek a homok mozgását, amint megmászandó új hegyeket alkot, melyek csúcsain, és amelyből felépíthetitek újabb váraitokat. Meg kell értenetek azonban, hogy ezek a hegyek és ezek a várak a változás, nem pedig az állandóság emlékművei.

Dicsérjétek azt, amik ma vagytok, de ne ítéljétek el azt, amik tegnap voltatok, és ne zárkózzatok el az elől, amik holnap lehettek.

Fogjátok fel végre, hogy a „helyes" és „helytelen" a képzeletetek koholmányai, és hogy a „jó" és „nem jó" pusztán a legújabb kívánságaitoknak és elképzeléseiteknek a hangoztatása.

Ha például valaki önkezével vet véget életének, bolygótok lakóinak többsége úgy képzeli, hogy ilyet tenni „nem jó".

Sokan közületek ugyanígy kitartanak amellett, hogy az sem jó, ha valaki a segítségére van annak, aki véget akar vetni a saját életének.

Mindkét esetet „törvényellenes"-nek állítjátok be. Feltételezésem szerint azért jutottatok erre a következtetésre, mert a halál meglehetősen rövid idő elteltével következik be. Az olyan cselekmények viszont, amik valamivel hosszabb idő alatt vetnek véget az életnek, nem számítanak törvényellenesnek, annak ellenére, hogy ugyanaz az eredmény.

Ha tehát a ti társadalmatokban valaki fegyverrel megöli magát, a családja nem veheti fel az életbiztosítás összegét. Ha viszont ugyanezt dohányzással éri el, akkor megkapják az összeget.

Ha az orvos segít valakinek meghalni, azt emberölésnek hívjátok, de ha ugyanezt egy dohánygyár teszi, akkor az már kereskedelem.

Úgy látszik, nálatok pusztán az időn múlik ez az egész. Olybá tűnik, az önpusztítás törvényessége - „helyes" illetve „helytelen" volta - a tett gyorsaságán, illetve az elkövetőjén, a „tettesen" múlik. Minél gyorsabb a halál, annál „helytelenebb" a cselekmény. Minél lassúbb, annál inkább belefér a „jó" kategóriájába.

Érdekes módon ez pontosan az ellentéte annak a következtetésnek, amire egy igazán humánus társadalom jutna. Ha az általatok is ismert „humánus" szó bármilyen értelmes meghatározását is vesszük, minél gyorsabb a halál, annál jobb. A ti társadalmatok azonban azokat bünteti, akik a humánus megoldást keresik, a legelvetemültebbeket pedig jutalmazza.

Mert elvetemültség azt képzelni, hogy Isten a végeláthatatlan szenvedést várja el az embertől, és hogy „helytelen"a szenvedés gyors, humánus befejezése.

„Büntetést az emberségesnek, jutalmat az elvetemültnek."

Olyan jelszó ez, amelyet csakis korlátolt értelmű lények társadalma vallhat a magáénak.

Így aztán kipufogógázok belégzésével mérgezitek magatokat, vagy azzal, hogy olyan ételeket esztek, amiket hosszú idő múltán halált okozó vegyszerekkel kezeltek, vagy azzal, hogy a saját magatok által folyamatosan szennyezett levegőt lélegeztek be. Százféleképpen rnérgezitek a szervezeteteket, értékes pillanatok ezrein és millión át, és teszitek ezt miközben tudva tudjátok, hogy ezek az anyagok ártalmasak a szervezetre. Minthogy azonban jóval hosszabb időbe telik, míg a halálotokat okozzák, ezt az öngyilkosságot büntetlenül követitek el.

Ha olyasmivel mérgezitek magatokat, ami gyorsabban hat, akkor állítólag vétkeztek valamilyen erkölcsi törvény ellen.

Bizony mondom, nem erkölcstelenebb az, ki gyorsan végez magával, mint az, ki lassan.

Tehát aki önkezével vet véget az életének, az nem bűnhődik Isten országában ?

Én senkit meg nem büntetek. Én mindenkit szeretek.

És mit szólsz ahhoz a sokat hangoztatott véleményhez, mely szerint azok, akik úgy gondolják, hogy elmenekülnek a sorsuk elől vagy véget vetnek a létüknek, az öngyilkossággal csupán azt érik el, hogy ugyanazzal a, végzettel illetve léttel találják szemközt magukat a másvilágon, így az égadta világon semmitől sem menekülnek el, és semminek sem vetnek véget.

Amit a túlvilágon tapasztalsz, az a tudatod tükörképe abban az adott pillanatban, amikor odakerülsz. Ám mindenkor szabad akarattal rendelkező lény vagy, így bármikor megváltoztathatod ezt a tapasztalatot. Amikor csak akarod.

Tehát minden a legnagyobb rendben azokkal a szeretteinkkel, akik véget vetnek a fizikai létüknek ?

Igen, de még mennyire !

Olvastam egy csodálatos könyvet erről a kérdésről, a címe Stephen él, Anne Puryear tollából. A fiáról szól, aki tizenévesként vetett véget az életének. Nagyon sokaknak segített ez a mű.

Anne Puryear csodálatos hírnök, miként a fia is.

A figyelmünkbe ajánlod tehát ezt a könyvet ?

Roppant jelentős könyv !  Sokkal többet mond el erről a kérdésről, mint amennyit nekünk itt módunk nyílik elmondani. Mindazok, akik mely fájdalmat hordoznak lelkükben valamely szeretett személy halála miatt vagy a haláluk értelmetlensége és érthetetlensége bántja őket, vigaszt meríthetnek ebből a könyvből.

Szomorú, hogy lelkünkben hordozzuk az ilyen fájdalmat és bánatot, de mindez nagyrészt abban gyökerezik, hogy mit „ültetett el bennünk" a társadalmunk az öngyilkossággal kapcsolatban.

A ti társadalmatokban gyakran nem veszitek észre saját erkölcsi normáitok ellentmondásos mivoltát. A legszembeszökőbb ellentét az emberiség történetében, hogy minden további nélkül hajlandók vagytok lassan megrövidíteni az életeteket, míg a gyorsan bekövetkező halált mélységesen elítélitek.

Pedig, mennyire nyilvánvalónak és egyértelműnek tűnik, ahogy így megfogalmazod !  Miért nem fedezzük fel magunktól az ilyen magától értetődő igazságokat ?

Mert ha felismernétek ezeket az igazságokat, tennetek is kellene valamit. Pontosan ez az, amit el akartok kerülni. Így aztán nem is tehettek egyebet, mint hogy alaposan körülnéztek - majd nem veszitek észre, amit feltétlenül észre kellene venni.

De miért is ne akarnánk tenni valamit ezekben az ügyekben, ha egyszer felismerjük a bennük rejlő igazságot ?

Azért, mert meggyőződésetek, hogy ha meg akarjátok oldani az ilyen kérdéseket, akkor fel kell hagynotok bizonyos, számotokra kellemes dolgokkal. Márpedig nem szívesen mondtok le a kellemes dolgokról.

A lassú halált okozó dolgok döntő többsége élvezetet okoz számotokra, illetve valamilyen élvezetet merítetek belőlük. Az élvezeti cikkek zöme pedig a testi vágyaitokat elégíti ki. Pontosan ettől primitív a társadalmatok. Az egész életetek akörül forog, hogy a testi örömökre törekedtek és a testi vágyakat elégítitek ki.

Na persze, mindenütt minden lény arra törekszik, hogy örömben legyen része. Ebben nincs is semmi primitívség; végtére is ez a dolgok természetes rendje. A társadalmakat és a társadalom egyedeit az különbözteti meg, hogy mit értelmeznek örömként. A testi örömök köré épülő társadalom teljességgel más szinten működik, mint az a társadalom, melynek felépítését a lélek örömei határozzák meg.

Azt viszont mindenképpen értsd meg, hogy ez nem jelenti a puritánjaitok állásfoglalásának az igazolását, és hogy meg kellene tagadnotok önmagatoktól a test minden örömét. Mindez pusztán annyit jelent, hogy a magasabb rendű társadalmakban nem a fizikai test örömei teszik ki az elérhető örömök javát - nem ez az elsődleges cél.

Minél magasabb rendű a társadalom vagy az egyén, annál magasabb rendűek az élvezetei.

Várjunk csak, ez úgy hangzik, mint valami értékítélet !  Azt hittem, hogy te, mint Isten, nem hozol ilyesféle ítéleteket !

Értékítélet-e, ha azt mondom, hogy a Mount Everest magasabb a McKinley-csúcsnál ?

Értékítélet-e, ha azt mondom, hogy Sári néni idősebb Tamáska nevű unokaöccsénél ?

Értékítélet-e mindez, vagy egyszerű megfigyelés csupán ?

Nem állítottam, hogy magasabb rendű tudattal rendelkezni „jobb". Voltaképpen nem is jobb. Ugyanúgy nem az, mint ahogy nem „jobb" negyedikesnek lenni, mint elsősnek.

Egyszerűen megállapítom, hogy mi az a negyedik osztály.

És ezen a bolygón nem negyedikbe járunk, ugye ?  Hanem elsőbe...

Még csak óvodába se, fiam... Bizony, legfeljebb a bölcsődénél tartotok.

És ezt ne vegyem sértésnek ? !  Miért érzem úgy, hogy állandóan le akarod szólni az emberi fajt ?

Mert ti, emberek, mélységesen beleélitek magatokat abba, hogy azok vagytok, amik nem vagytok, és hogy nem vagytok azok, amik valójában vagytok.

A legtöbb ember a legegyszerűbb megállapításból is sértést vél kihallani, ha a szóban forgó megállapítás olyasmiről szól, amit nem hajlandó a magáénak elismerni.

Pedig nem szabadulhatsz attól, amit a sajátodnak tartasz. És nem mondhatsz le arról, ami sosem volt a tiéd.

Tehát, nem változtathatunk olyasmin, amit nem fogadunk el.

Pontosan.

A megvilágosodás az elfogadással kezdődik, anélkül hogy ítélkeznénk afölött, „ami van".

Ezt nevezzük a „Létség" felé haladásnak. A Létségben fogjátok majdan megtalálni a szabadságot.

Aminek ellenállsz, az erőre kap. Amire tekintesz, az eltűnik. Azaz, megszűnik illuzórikus formája. Annak fogjátok látni, ami a léte szerint. Csak az változtathatatlan, ami a Léte szerint Nincs. Ahhoz tehát, hogy megváltoztathassátok a Létséget, hatoljatok a mélyére. Ne szegüljetek szembe vele, ne tagadjátok meg.

Amit megtagadtok, azt újrateremtitek, mivel maga a tagadás tette valósítja meg.

Valaminek az elfogadása viszont téged helyez fölébe. Amit tagadsz, ellenőrizhetetlen, mivel kijelented, hogy nem létezik. Következésképp felülkerekedik rajtad, amit tagadsz.

Fajotok többsége nem hajlandó elfogadni, hogy még az óvodás szintet sem értétek el. Nem hajlandó elfogadni, hogy az emberi faj még a bölcsődénél tart. Pedig pont az elfogadás hiánya tartja meg ezen a szinten.

Annyira beleélitek magatokat abba, hogy azok vagytok, amik nem vagytok (magasabb rendűek), hogy nem vagytok azok, amik vagytok (fejlődő lények). Így dolgoztok, valósággal harcoltok önmagatok ellen. Aminek eredeményeként persze igen lassan fejlődtök.

A fejlődésben az első lépés annak az elismerése és elfogadása, ami van, és nem azé, ami nincs.

És akkor fogom tudni, hogy elfogadtam, „ami van", amikor már nem sértődöm meg, ha a szemembe mondják, milyen is az.

Pontosan. Felháborít-e, ha azt mondom neked, hogy kék a szemed ?  Bizony mondom: minél magasabb rendű a társadalom vagy az egyén, annál magasabb rendű örömöknek hódol.

A fejlődés fokát az határozza meg, hogy mit tartunk „örömnek".

Magyarázd meg nekem azt a kifejezést, hogy „magasabb rendű" !  Mit értesz alatta ?

Lényed a világegyetem kicsinyített mása. Te magad, fizikai testeddel együtt, hét energiaközpont, az úgynevezett hét csakra köré csoportosuló energiából épülsz fel. Tanulmányozd a csakrákat és jelentéseiket. Százával jelentek meg könyvek erről a témáról. Ezt a bölcsességet már réges-rég átadtam az emberiségnek.

Ami az alsó csakrákat serkenti, ami az alsó csakráknak okoz élvezetet, az nem azonos azzal, ami a magasabb csakráknak okoz élvezetet.

Minél magasabbra emeled az életenergiát a fizikai valódban, annál magasabb rendű lesz a tudatod.

Nos, már megint ugyanoda lyukadtunk ki. Ez mintha a cölibátus mellett szólna. Mintha ez az egész ellentmondana a szexuális szenvedélyeink kifejezésének. A „magasabb rendű" tudattal rendelkező személyek nem az első, legalacsonyabb, úgynevezett gyökércsakrájukból „indulnak ki", amikor más emberekkel lépnek kapcsolatba.

Való igaz.

De mindeddig azt hittem, hogy beszélgetésünk folyamán mindvégig azt mondtad, hogy az emberi szexualitást ünnepelni kell, nem pedig elnyomni.

Így van.

Nos, akkor légy szíves, segíts, mert itt ellentmondást látok.

A világ tele van ellentmondással, gyermekem. Az ellentmondások hiánya még nem jelent feltétlen igazságot. A nagyobb igazság olykor az ellentmondásban rejlik.

Ebben az esetben az Isteni Kettősségről van szó.

Akkor segíts felfognom ezt a kettősséget. Ugyanis egész életemben mást sem hallottam, mint hogy milyen kívánatos és milyen „magasabb rendű" felemelni a „kundalini energiát" a gyökércsakrából. Ez a szex nélküli örömmámorban élő misztikusok elsődleges igazolása.

De úgy veszem észre, hogy alaposan eltávolodtunk a halál kérdésétől, és bocsánatot kell kérnem amiért mellékvágányra tereltem a beszélgetésünket...

Miért kellene bocsánatot kérned ?  Egy beszélgetés olyan irányt vesz, amilyent vesz. A mi egész párbeszédünk arról szól, hogy mit jelent teljes emberi lényként élni, és hogy mit jelent az élet ebben az univerzumban a maga teljességében. Ez az egyetlen témánk, és amit felvetettél, az nagyszerűen beleillik.

A halált megismerni annyi, mint megismerni az életet, ahogy ezt korábban már kifejtettem. Ha eszmecserénk során kiterjesztjük vizsgálódásunk körét arra az aktusra, amelyik létrehozza, és oly káprázatosan ünnepli magát az életet, akkor vágjunk bele.

Mindenekelőtt tisztáznunk kell valamit. Nem követelmény, hogy a „magasabb rendű" lények elnémítsák magukban a szexualitásuk szólítását, és hogy minden szexuális energiájukat felemeljék. Ha ez így lenne, akkor sehol sem léteznének „magasabb rendű" lények, mert már régesrégen elakadt volna mindenféle fejlődés.

Ez magától értetődik.

Hát persze. Aki azt állítja, hogy a legszentebb emberek sosem szeretkeznek, és hogy ez szentséges mivoltuk alapvető ismérve, annak fogalma sincs, miről szól, miért van és hová vezet az élet.

Hadd fejtsem ki világosabban. Ha valamilyen mércét kellene választanunk ahhoz, hogy megállapíthassuk, mi jó az emberiségnek és mi nem, akkor tegyük fel a következő egyszerű kérdést:

Mi történne, ha mindenki ezt és ezt tenné ?

Amilyen egyszerű ez a mérce, annyira pontos is. Ha mindenki ugyanazt cselekszi, és az feltétlenül a javára válik az emberi fajnak, akkor az a dolog, az a cselekedet csakis „fejlett", csakis „magasabb rendű" lehet. Amennyiben viszont katasztrófával sújtja az emberiséget, akkor a kérdéses mozzanat nem is lehet túlságosan „fejlett", és nem is kifejezetten ajánlatos. Eddig egyetértünk, ugyebár ?

Természetesen.

Akkor most azzal is egyetértettél, hogy nincs olyan mester, aki szerint a szexuális önmegtagadáson át vezetne az igaz hit útja. Márpedig a szexuális élmény megszégyenítése és valamennyi ehhez kapcsolódó bűntudatos viselkedésforma és rendellenesség pontosan abból az el-

képzelésből fakad, hogy a szexuális önmegtagadás a „magasabb rendű", és hogy a szexualitás kifejezésre juttatása „alantas vágy"; ez tette szégyenletessé a szexuális élményt és mindenféle bűntudat és rendellenesség kialakulásához vezetett.

Ha a szexuális önmegtartóztatás elleni érv úgy hangzik, hogy megakadályozza a szaporodást, nem jelenthetjük-e ki teljes joggal, hogy amint a szex betöltötte ezt a funkcióját, a továbbiakban nincs rá semmi szükség ?

Az ember nem azért foglalkozik a szexszel, mert ráébred, hogy köteles szaporodni az emberiség érdekében. Az ember azért foglalkozik a szexszel, mert a természetéből fakad. Benne van a génjeiben. Engedelmeskedik a biológiai parancsnak.

Pontosan !  A genetikai jelzés vezet a faj fennmaradásának a kérdéséhez. De amint biztosított a faj túlélése, vajon nem képvisel-e „emelkedettebb" viselkedésformát, ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a jelzést ?

Félreérted a jelzést. Ez a biológiai parancs nem a faj túlélését szolgálja, hanem annak az egységnek a megtapasztalását, ami lényetek igaz természete. Kétségtelenül új élet jön létre, amikor eléritek ezt az egységet, de nem ez az indíték, amiért törekedtek az egységre. Ha a szaporodás lenne a szexualitás kifejezésének az egyetlen oka, ha nem lenne több, mint afféle egyed-előállító mechanizmus, akkor semmi szükség nem lenne rá, hogy egymással folytassátok ezt a tevékenységet. Akár egy petricsészében is egyesíthetnétek az élet vegyi alkotóelemeit.

Ez viszont nem elégítené ki a lélek alapvető vágyait, melyek - amint kiderült - sokkal magasabbra törnek a puszta fajfenntartásnál. Ezek a vágyak annak az újrateremtését célozzák, Aki és Ami Valójában Vagy.

A biológiai parancs nem úgy hangzik, hogy több életet hozz létre, hanem hogy több életet tapasztalj meg, és hogy olyannak tapasztald meg ezt az életet, amilyen valójában: az Egység megnyilvánulásaként.

Ezért van az tehát, hogy soha nem akadályozod meg az embereket a szeretkezésben, olyankor sem, ha már nem akarnak gyereket.

Hát persze.

Pedig némelyek azt mondják, hogy fel kell hagyni a szexszel, amikor az emberek már nem akarnak több gyereket, és hogy azok a párok, akik továbbra is hódolnak ennek az időtöltésnek, pusztán alantas fizikai vágyaiknak engedelmeskednek.

Bizony, mondogatnak ilyesmit.

És hogy az ilyesmi korántsem „magasabb rendű", hanem a nemes emberi természet alatt megbúvó állati viselkedés.

Ez visszavezet minket a csakrák, azaz energiaközpontok kérdéséhez. Említettem korábban, hogy minél magasabbra emeled az életenergiát a fizikai valódban, annál magasabb rendű lesz a tudatod.

Igen !  És ez mintha azt jelentené: „Csak semmi szex !“

Nem, nem ezt jelenti. Gondolj csak bele.

Térjünk vissza a korábbi megjegyzésedhez és tisztázzuk a következőt: nincs a szexben semmi „nemtelen", vagy „szentségtelen". Ezt a fajta gondolkodást verjétek ki a fejetekből és a kultúrátokból.

Nincsen semmi alantas, undorító, vagy becstelen (még kevésbé szentségtelen) a szenvedélyes vágyakkal teli szexuális élményben. A testi vágyak nem az „állati viselkedés" megnyilvánulásai. Ezeket a testi vágyakat én építettem belétek.

Hát mit gondolsz, ki teremtett ilyennek titeket ?

A fizikai vágyakozás csupán egyetlen összetevője az egymásnak adott válaszok összességének. Ne feledd, három részből álló, hét csakrával rendelkező lények vagytok. Amikor mindhárom részetekből és mind a hét energiaközpontból egyazon időpontban válaszoltok egymásnak, akkor részesültök abban a csúcsélményben, amire törekedtek, amiért megteremtetett az ember.

Nincs semmi egészségtelen ezekkel az energiákkal kapcsolatban, ám ha közülük csupán egyet választotok, az valóban egészségtelen, sőt, egész-ségtelen - nem tudjátok megtapasztalni az Egészet !

Amikor nem vagy egész, akkor kevesebb vagy önmagadnál. Ezt mondom „egész-ségtelennek".

Tyű !  Értem !  Értem !

Nem tőlem valók a szex elleni intelmek, amik, úgymond, az emelkedettséget választóknak szólnak. A felhívás nem azonos a feddéssel, bár annak tüntettétek fel.

Ez a felhívás nem arra vonatkozott, hogy hagyjuk abba a szexet, hanem hogy hagyjunk fel az egész-ségtelen léttel !

Bármit csináltok, akár szeretkeztek, akár reggeliztek, munkába mentek, vagy épp a tengerparton sétáltok, ugróköteleztek avagy olvasgattok, tegyetek bármit, cselekedjetek egész lényekként: méltón azokhoz az egész, azokhoz a teljes lényekhez, akik vagytok.

Ha csak az alsó csakrátokból szeretkeztek, akkor csak a gyökércsak-rátok működik, ezért elmulasztjátok az élmény legdicsőségteljesebb pillanatait. Ha viszont szeretkezés közben mind a hét energiaközpontból sugározzátok a szerelmet a társatok felé, akkor csúcsélményben lesz részetek. Hát lehet ez szentségtelen ?

Hogy is lehetne ?  El sem tudom képzelni, hogy lehet szentségtelennek tekinteni egy ilyen élményt !

A felhívás tehát, hogy emeljétek az életenergiátokat a fizikai lényetekben a legmagasabb csakrába, nem jelent olyan elvárást, hogy szakadjatok el a legalsótól.

Ha a szívcsakrátokba vagy a fejtetőcsakrátokba emeltétek az energiát, ez nem azt jelenti, hogy ugyanakkor nem lehet az energia a gyökér-csakrátokban is.

Mi több, ha hiányzik onnan, akkor elszakadtatok. Ha magasabb központokba emeltétek az életenergiátokat, eldönthetitek, hogy részesülni akartok-e abban az élményben, amit egy másik személlyel átélt szexuális élménynek neveztek. De ha úgy szól a döntésetek, hogy nem, annak nem az lesz az oka, hogy megsértenétek vele valamilyen szentségre vonatkozó kozmikus törvényt. De egy csöppet sem lesztek „emelkedet-tebbek". Ha viszont a szex mellett foglaltok állást, az nem fog „lealacsonyítani" a gyökércsakrátok szintjére; erre csak akkor kerülhet sor, ha nem az alsótól, hanem a legfelsőtől szakadtok el.

Felhívásom tehát a következő - ismétlem, felhívásom, nem pedig az intelmem:

Minden egyes pillanatban emeljétek az életenergiátokat, az életerő töket a lehető legmagasabb szintre, és emelkedetté váltok !  Ennek semmi köze a szexhez !  Pusztán azt jelenti, hogy emeljétek magasabb szintre a tudatotokat, függetlenül attól, hogy mit csináltok.

Értem !  Most már minden világos !  Igaz, még mindig nem tudom, miként emeljem magasabb szintre a tudatomat. Bármilyen szomorú, azt sem tudom, hogyan emelhetném fel az életenergiát a csakráimon át. Attól tartok, a legtöbb embernek fogalma sincs, melyek ezek az energiaközpontok.

Aki őszintén szeretne többet tudni a „spiritualitás fiziológiájáról", az könnyen hozzájuthat a szükséges ismerethez. Rég megosztottam az emberiséggel ezt az információt, mégpedig nagyon világosan.

Úgy érted, más könyvekben, más írók révén ?

Hogyne, olvassátok csak el Deepak Chopra műveit !  Azok közé tartozik a bolygótokon, akik a legtisztábban továbbítják az üzenetemet. Érti a spiritualitás titkát és a tudományos oldalát is.

És akadnak rajta kívül is csodálatos hírvivőim, akik nem csak azt írják le a könyveikben, hogyan emeljétek fel az életerőtöket a testetekben, hanem azt is, hogy miként hagyjátok el a fizikai testeteket.

Ezen olvasmányok az eszetekbe juttatják, milyen örömteli megválni a testetektől. Akkor meg fogjátok érteni, miért nem fogtok soha többé félni a haláltól. Meg fogjátok érteni a kettősséget: hogy milyen nagy öröm létezni a testben, és milyen nagy öröm megválni tőle !

9

Az élet bizonyára olyan, mint valamiféle iskola. Emlékszem, milyen nagy izgalommal vártam minden ősszel az első tanítási napot, és milyen rettegéssel töltött el a tanév utolsó napja.

Pontosan !  Ez az !  Fején találtad a szöget !  Csakhogy az élet nem iskola.

Igen, emlékszem, ezt az egészet elmagyaráztad az Első könyvben. Azelőtt azt hittem, az élet valóban iskola és azért kerültünk ide, hogy „megtanuljuk a leckét". Rengeteget segítettél nekem az Első könyvben, hogy belássam, milyen hamis ez az álláspont.

Ennek őszintén örvendek. Hiszen ezt igyekszem elérni ezzel a trilógiával - hogy világosan lásd a helyzetet. Most már világosan láthatod, hogy miért és hogyan örvendezhet a lélek a „halál" után, úgy, hogy hogy nem kell szükségszerűen siratnia az „életet".

De korábban felvetettél egy sokkal összetettebb kérdést, azt se hagyjuk elsikkadni.

Mire gondolsz ?

Valahogy úgy fogalmaztál, hogy ha annyira boldogtalan a lélek a testben, akkor miért nem hagyja el ?

Aha, tényleg !

Nos, jó ha tudod, hogy megteszi. És nem csak a „halál" pillanatában, ahogy azt az előbb elmagyaráztam. A lélek nem azért hagyja el a testet, mert boldogtalan. Ellenkezőleg, azért távozik belőle, mert megújulásra, megfiatalodásra vágyik.

És teszi ezt a lélek minden áldott nap.

A lélek minden áldott nap elhagyja a lelket ?  Mikor ?

Amikor a lélek jobban meg akarja tapasztalni önmagát. Fiatalítónak találja ezt a tapasztalatot.

Egyszerűen távozik ?

Igen. Az lélek állandóan elhagyja a testet. Folyamatosan. Egy életen át. E célból teremtetett az alvás.

A lélek elhagyja a testet, amikor alszunk ?

Hát persze. Ez az alvás lényege.

A lélek egész életed során időről időre megfiatalodásra vágyik, ha úgy tetszik, feltöltődésre, hogy tovább időzhessen ebben a porhüvelyben, amit testnek nevezel.

Azt hiszed, könnyű a lelkednek a testedben lakozni ?  Hát nem az !  Lehet, hogy egyszerű, de korántsem könnyű. Kétségtelenül örömteli, de, ismétlem, egyáltalán nem könnyű. Ami azt illeti, ez a legnehezebb, ami a lelkedre várhat.

A számodra elképzelhetetlen könnyedséget és szabadságot ismerő lélek arra vágyakozik, hogy visszakerüljön ebbe az állapotba, mint ahogy az iskolát szerető gyermek is áhítozza a nyári szünidőt. Vagy miként a felnőtt, aki társaságra vágyik, sóvároghat a magányra, amikor társaság veszi körül. A lélek keresve keresi ezt az igaz létállapotot. A lélek maga a könnyedség és szabadság. Ugyanakkor béke és öröm is, a határtalanság és fájdalomnélküliség, a tökéletes bölcsesség és a tökéletes szeretetet.

Ez mind a lélek, sőt még ezek összességénél is sokkal több. Csakhogy mindebből vajmi keveset tapasztal, amíg a testben lakozik. Így egyezséget kötött önmagával. Megfogadta, hogy a testben marad, amíg kell, hogy megvalósítsa és megtapasztalja önmagát a választott létformában - de csak akkor, ha elhagyhatja a testet, valahányszor csak arra támad kedve.

És meg is teszi napról napra, az általatok alvásnak nevezett állapotban.

Az „alvás" tehát az az élmény, hogy a lélek elhagyja a testet ?

Úgy van.

Mindig azt hittem, hogy azért alszunk, mert a testünknek pihenésre van szüksége.

Akkor mindeddig tévedésben éltél. Pont fordított a helyzet. A léleknek van szüksége rá, ezért „altatja el" a testet.

A lélek szó szerint elejti a testet (néha ott, ahol éppen áll), amikor belefárad a korlátozásokba, belefárad a testben lét súlyába és a szabadság hiányába.

Egyszerűen eltávozik a testből, amikor „feltöltődésre" van szüksége, amikor nem tudja tovább elviselni az igaztalanságot és a hamis valóságot és a képzelt veszélyeket, és amikor ismét összekapcsolódásra, bátorításra, megnyugvásra és a szellem felébresztésére törekszik.

Amikor a lélek először költözik egy testbe, nagyon súlyosnak találja ezt az alakot. Hihetetlenül fárasztó, főleg egy újonnan érkezett lélek számára - ezért alszanak olyan sokat a kisbabák.

Amikor a lélek átesik a testhez kötődés kezdeti sokkján, elkezd „ismerkedni" vele. Egyre többet tartózkodik benne.

Ugyanakkor az embernek az a része, amit elmének nevezünk, a feledésbe menekül - ugyanis pontosan ez a rendeltetése. Bár a lélek, ha ritkábban is, még mindig naponta elröppen a testből, ez sem mindig segíti hozzá az elmét az emlékezéshez.

Az ilyen alkalmakkor bármennyire szabad is a lélek, az elme összezavarodik, így a teljes lény azt kérdezheti önmagától: „Hol vagyok ?  Mit teremtek itt ?“ A felfedezőutak fájdalmas, sőt félelmetes utazásokká válhatnak; ezeket a kirándulásokat hívjátok „rémálmoknak".

Néha ennek az ellenkezője következik be: a lélek a felemelő emlékezés helyére érkezik. Ilyenkor feleszmél az elme, eltelik békével és örömmel - és a testetekben is ezt tapasztaljátok, amikor visszatértek belé.

Minél többször tapasztalja meg a teljes lényed ezeknek a megifjodá-soknak a biztonságát, és minél többször idézi fel, mit is csinál vagy mit próbál csinálni ebben a testben, annál ritkábban akar a lelked távol maradni a testedtől, mivel felismeri, hogy oka és célja van az adott testben létezésének. Az lesz a leghőbb vágya, hogy jól kijöjjön vele, és, hogy a lehető leghasznosabban töltse azt az időt, amit benne kell töltenie.

A bölcs embernek kevés alvásra van szüksége.

Ezzel azt akarod mondani, hogy az alvásigényből meg lehet állapítani, kinek milyen fejlett a tudata ?

Nagyjából. Így is mondhatnánk - szinte. Tudniillik a lélek azért is határozhat a test elhagyása mellett, mert jólesik neki. Ilyenkor nem az elme felébredését vagy a test megfiatalodását keresi. Lehet, hogy egyszerűen csak az Egység átélésének puszta örömét kívánja feleleveníteni. Nem minden esetben érvényes tehát, hogy minél többet alszik valaki, annál kevésbé fejlett a tudata.

Mégsem véletlen, hogy minél inkább a tudatára ébrednek a lények annak, hogy mit tesznek a testükkel és hogy nem azonosak a testükkel, abban csupán átmenetileg tartózkodnak, annál jobban akarnak és annál több időt képesek eltölteni a testükben. Olybá tűnhet, hogy „kevesebb alvásra van szükségük".

Minél magasabbra emeled az életenergiát a fizikai valódban, annál magasabb rendű lesz a tudatod.

Némely lények úgy döntenek, hogy egyidejűleg tapasztalják meg a testben lét feledékenységét és a lélek „egy-ségét". Ezek a lények képesek önmaguk egy részét felkészíteni arra, hogy ne azonosítsák magukat a testtel, amíg benne lakoznak, így megtapasztalhatják annak a mámorát, hogy tudják, Kik Ők, méghozzá anélkül, hogy ehhez el kellene veszíteniük az éber emberi tudatukat.

Lenyűgöző !  Hogyan tudnám én is megtenni ?

Tudatosság kérdése; a teljes tudatosság állapotát kell elérni, mint már korábban is mondtam. Ezt az állapotot nem lehet teljesen tudatosan elérni. Nem lehet megcsinálni. Tudatosan csak lenni lehet ilyen állapotban.

Hogyan ?  Hogyan ?  Csak létezik valamilyen módszer, amit megoszthatsz velem !

A mindennapos meditáció az egyik legjobb módszer. Ezzel a legmagasabb csakrádba emelheted az életenergiádat... Sőt, el is tudod hagyni a testedet, míg „ébren" vagy.

A meditáció során készenléti állapotba kerülsz, hogy megtapasztald a teljes tudatosságot, miközben a tested a szó hétköznapi értelmében éber. Ezt a készenléti állapotot igaz éberségnek nevezzük. Ennek megtapasztalásához nem kell meditálva üldögélni. A meditáció egyszerűen

az egyik eszköz, „módszer", ahogy mondtad. De nem kell feltétlenül ülőmeditációt végezned.

Nem az ülőmeditáció az egyetlen meditációs forma. Van állómeditáció. Sétálómeditáció. Cselekvőmeditáció. Szexmeditáció.

Ez az igaz éberség állapota. Amikor itt megállapodsz, egyszerűen le-állsz a teendőidben; megállsz, miközben mennél valahová; abbahagyod, amit éppen csinálsz; egyszerűen „leállsz" az adott pillanatban és ott „vagy", éppen ott leszel, ahol lenned kell. Megállni, még ha csak egy pillanatra is, igazi áldás. Lassan körülnézel és olyan dolgokat is észreveszel, amik mellett mindaddig elhaladtál. A föld nedves szagát eső után. A göndör hajtincset kedvesed bal füle fölött. Micsoda igazán jó érzés, mikor megpillantasz egy játszadozó gyermeket !

Ehhez az élményhez nem kell elhagynod a testedet. Ez az igaz éberség állapota.

Amikor ebben az állapoban járkálsz, belélegzed minden virág illatát, minden madárnak társa vagy a repülésben, minden lépésednél érzed lépteid csikordulását. Megtalálod a szépséget és a bölcsességet, mert ott a bölcsesség, ahol feltűnik a szépség. Márpedig a szépség mindenhol, az élet minden megnyilvánulásában feltűnik. Keresned sem kell, hiszen magától is rád talál.

Ehhez az élményhez nem kell elhagynod a testedet. Ez az igaz éberség állapota. Amikor ebben az állapotban „cselekszel", bármit csinálsz is, meditációvá változtatod a „cselekvést", felajánlássá a lelked részéről a Mindenség számára. Miközben mosogatsz, örvendesz a kezedet simogató víz melegségének és rácsodálkozol a víz és a melegség csodájára. Mikor a számítógép előtt ülsz, látod az ujjaid tánca nyomán megjelenő szavakat a képernyőn, és ujjongani tudnál az akaratodnak szolgálatába állított test és szellem hatalma fölött érzett örömödben. Miközben a vacsorát főzöd, mérhetetlen szzeretetet érzel az Univerzum iránt, mely táplálékkal lát el, és viszonzásként léted minden szeretetét belesűríted az étel elkészítésébe. Nem számít, mennyire különleges vagy éppen hétköznapi az étek, a legegyszerűbb levest is mennyei ízekkel fűszerezi a szeretet.

Ehhez az élményhez nem kell elhagynod a testedet. Ez az igaz éberség állapota.

Amikor ebben az állapotban éled meg a szexuális energia cseréjét, a legmagasztosabb igazságát ismered meg Annak, Aki Valójában Vagy. A hajlékod lesz szerelmed szíve. Az önnön tested lesz szerelmed teste. Nem képzeli többé a lelked, hogy elszigetelten létezik.

Ehhez az élményhez nem kell elhagynod a testedet. Ez az igaz éberség állapota.

Ébren vagy, amikor készenlétben állsz. Egyetlen mosoly is eljuttathat ide. Csak hagyj abba mindent ebben az állapotban és mosolyogj. Mosolyogj a mosolyért. Mosolyogj minden meghatározott ok nélkül. A mosoly puszta öröméért. Egyszerűen azért, mert a szíved ismer egy titkot, és azért, mert a lelked tudja, mi ez a titok. Mosolyogj ennek öröméért, és minden bánatból kigyógyít ez a mosoly.

Eszközöket kértél. Módszereket kértél és Én megadom neked.

Lélegezz. Ez is egy eszköz. Lélegezz hosszan és mélyen. Végy lélegzetet lassan és figyelmesen, lélegezd be az élet lágy és édes, energiával és szeretettel teli megfoghatatanságát. Ilyenkor az Isteni szeretetet szívod magadba. Lélegezd be mélyen és érezni fogod !  Lélegezd be nagyon-nagyon mélyen, és könnyeket csal a szemedbe a szeretet.

Az öröm könnyeit.

Mert találkoztál Istenei, és Isten bemutatott a lelkednek.

Ha csak egyszer is átélted ezt az élményt, alapvetően megváltozik az életed. Egyesek úgy érzik, mintha egy hegy csúcsán jártak volna, másokat leírhatatlan boldogság kerített a hatalmába. Létük egésze mindörökre megváltozott.

Köszönöm !  Most már értem. Az egyszerűségben rejlik a bölcsesség és a szeretet. Az egyszerű tettek a legtisztábbak.

Igen, de ne feledd, sokan évek hosszú során át meditálnak és soha nem jutnak ehhez az élményhez. Azon múlik az eredmény, mennyire vagy nyitott és mekkora az akaraterőd. Attól is függ, hogy mennyire vagy képes elszakadni az elvárásaidtól.

Mindennap kell meditálnom ?

Ez nem kell vagy nem kell kérdése - ahogy más sem az. Nem arról van szó, mit kell tenned, hanem hogy mi a döntésed.

Egyes lelkek az „ébrenjárásra" törekszenek. Vannak, akik felismerik, hogy ebben az életben a legtöbben öntudatlan alvajárók, minden tudatosság nélkül élik le az életüket. Az „ébrenjáró" lelkek más utat választanak.

A béke és öröm élményére vágynak, a határtalanságéra és a szabadságéra, arra a bölcsességre és szeretetre, amit az Egység jelent számukra, nemcsak olyankor, amikor magára hagyják a testet (alvás), hanem akkor is, amikor tudatra ébresztik.

Az ilyen élményt megteremtő léiekre mondják, hogy „felébredt".

Az úgynevezett New Age-mozgalmakban „a tudat felébresztésének" nevezik a folyamatot.

Az elnevezés azonban lényegtelen - a szavak a kommunikáció leg-megbízhatatlanabb eszközei -, mindez a tudatosságban töltött élethez vezet. Ez a teljes éberség, a tudatosság teljessége.

Végül is minek ébredsz a tudatára ?  Annak, Aki Vagy !

Ennek az elérésére az egyik lehetőség a mindennapos meditáció. Ugyanakkor elszántságot és elkötelezettséget is kíván, elhatározást, hogy a belső élményt keresd, ne külső jutalmat várj.

Ne feledd, titkot rejt a csend. A legédesebb hang tehát a csend hangja. Ez a lélek dala.

Ha inkább a világ zajának hiszel, mint a lelked csendjének, elvesztél.

Akkor tehát valóban jó ötlet a mindennapos meditáció !

Hogy jó ötlet-e ?  Mondjuk. De tartsd szem előtt, amit az imént mondtam. A lélek dalát sokféleképpen lehet énekelni. Sokszor felcsendül a csend édes hangja.

Vannak, akik az imáikban hallják meg ezt a csendet. Mások a munkájukkal éneklik ezt a dalt. Vannak, akik csöndes elmélkedésben keresik a titkot, mások kevésbé elmélyült környezetben.

A meditáció legmagasabb fokán, legyen az tartós állapot vagy alkalmankénti megvilágosodás, tompulnak a világ zajai, csillapodnak a figyelmet elterelő hatások. Egyszerre az élet egésze válik meditációvá.

Az élet egésze maga a meditáció, melynek során Istenről és az Isteniről elmélkedhetsz. Ezt nevezzük az igaz éberségnek, azaz teljes figyelemnek.

Ha mindent így élünk meg, áldás lesz az élet minden mozzanata. Nem lesz többé küzdelem, fájdalom és aggodalom - csak a tapasztalás, amit úgy nevezhetsz, ahogy csak kedved tartja. Ha úgy döntesz, a tökéletességnek is nevezheted.

Használd tehát meditációra az életedet, akárcsak az életed minden egyes eseményét. Járj éberen, ne holdkórosként. Járj figyelemmel, ne figyelmetlenül. Ne torpanj meg kétségek és félelmek között, ne habozz bűntudatban vagy önmarcangolásban, hanem élj állandó gyönyörűségben, abban a tudatban, hogy szeretnek. Egy vagy Velem. Mindig szívesen látlak. Isten hozott idehaza.

Mert itt az otthonod a szívemben, az Enyém pedig a tiédben. Lásd meg ezt az életben is, ahogy bizonyosan meglátod a halálodban. Akkor tudni fogod, hogy nincs halál, és amit mindeddig életnek és halálnak neveztél, az ugyanannak a végeérhetetlen élménynek két része.

Mi vagyunk a minden, ami van, ami valaha volt, ami valaha lesz, az egész végeérhetetlen és örökkévaló világ.

Ámen.

10

Szeretlek, tudod ?

Tudom. Én is szeretlek téged. Tudod ?

Kezdem sejteni. Komolyan.

Akkor jó.

11

Beszélnél a léiekről ?

Hogyne. Megpróbálom elmagyarázni a lélek szerepét, persze felfogásod természettől fogva szűkös határain belül. De ne keseredj el, ha nem értesz meg bizonyos dolgokat. Jusson eszedbe, hogy egyedi „szűrőn" át jutnak el hozzád ezek az információk - egy olyan „szűrőn" keresztül, amit te alkottál annak érdekében, hogy megvédd magad a túlságos emlékezéstől.

Kérlek, emlékeztess rá még egyszer, mi szükségem volt erre.

A játéknak akkor lesz vége, ha már mindenre emlékszel. Egy bizonyos okból jöttél ide, és könnyen meghiúsulhat ez az Isteni Célod, ha megismersz minden ok-okozati tényezőt. Néhány dolog mindig homályba fog burkolózni a te tudatszinteden, és ez jó - így kell lennie.

Úgyhogy ne is próbálj megfejteni minden titkot. Legalábbis ne valamennyit egyszerre. Adj egy esélyt az Univerzumnak. Egyszer persze, amikor eljön az ideje, minden láthatóvá válik majd, ami most elkerüli a figyelmed.

Addig is élvezd a létezést.

Lassan járj, tovább érsz.

Ahogy mondod.

Az apám szavajárása.

Bölcs és csodálatra méltó ember volt az apád.

Hát, ami azt illeti, kevesen emlegették így.

Hát, kevesen ismerték igazán.

Édesanyám igen.

Kétségtelen.

Édesanyám szerette.

Ahogy mondod.

És megbocsátott neki.

Valóban.

Megbocsátotta apám olyan tulajdonságait, amik... amik fájdalmasan érintették.

Igen, édesanyád megértett, szeretett és megbocsátott. Csodálatos példakép, áldott tanító.

Igen... Szóval... beszélsz nekem a léiekről ?

Persze. Mire vagy kíváncsi ?

Kezdjük egy kézenfekvő kérdéssel: már ismerem ugyan a választ, de ez megfelelő kiindulópontnak ígérkezik. Beszélhetünk egyáltalán olyan önálló minőségről, mint „emberi lélek" ?

Hogyne. A lélek létezésed harmadik megnyilvánulása. Három részből, testből, szellemből és léiekből felépülő lény vagy.

Tudom, hol a testem; elvégre látom. Azt hiszem, azt is tudom, hol a szellemem, az elmém - a testemben, nevezetesen a fejnek nevezett részében. De halvány gőzöm sincs, hogy...

Állj, állj, állj... Álljunk meg egy percre. Ne felejtsd szavad, de valamit rosszul mondtál. A szellemed nem a fejedben van.

Nem ?

Nem. Az agyad van a koponyádban, nem a szellemed.

Akkor hol a szellemem ?

Tested minden sejtjében.

Hű... ezt nem gondoltam volna.

Amit szellemnek hívsz, az valójában egy energiatípus. Ez a... a gondolat. És a gondolat energia, nem pedig tárgy.

Az agyad tárgy. Fizikai, biokémiai szerkezet; a legnagyobb, legbonyolultabb, de nem az egyetlen mechanizmus, mellyel a tested fizikai impulzusokká fordítja le, vagy inkább alakítja át az energiáidat - a gondolataidat. Az agyad afféle átalakító mechanizmus, egy transzformátor, ha így jobban tetszik. Akárcsak az egész tested. Minden sejted egy-egy aprócska átalakító-berendezés. A biokémikusok gyakorta rámutatnak, hogy az egyes sejtek - például a vörösvérsejtek - önálló intelligenciával rendelkeznek. És csakugyan így áll a helyzet.

De ez nem csak a sejtek tekintetében igaz, hanem a testrészek esetében is. A Földön minden férfi tudja egy bizonyos szervről, hogy néha úgy tűnik, mintha önálló akarata volna...

Úgy van, és minden nő tudja, hogy milyen képtelenül viselkednek a férfiak, amikor az a bizonyos testrész határozza meg a döntéseiket és az elhatározásaikat.

Némelyik nő arra használja fel ezt a tudást, hogy irányítsa a férfiakat.

Kétségkívül. Némelyik férfi pedig a nőket irányítja az onnan eredő döntésekkel és elhatározásokkal.

Kétségkívül.

Tudni akarod, hogyan lehet véget vetni ennek a cirkusznak ?

Mi az hogy !

Erre gondoltam, amikor az életenergia felemeléséről beszéltem a hét csakrán át.

Ha az elhatározásaidat és döntéseidet az általad említett igencsak korlátolt tanácsadóénál szélesebb látókör határozza meg, ha magasabb helyről erednek a választásaid, akkor nem fordulhat elő, hogy a nők irányítsanak téged, te meg sohasem fogod szükségét érezni, hogy irányítsd őket.

A nők kizárólag azért folyamodnak ehhez az irányítási módszerhez, mert úgy vélik, nincs másféle - legalábbis ehhez fogható erejű - lehetőségük az akaratuk érvényesítésére, és véleményük szerint a férfiak irányítás nélkül... nos... irányítatlanokká válnak. Sőt, irányíthatatlanokká.

Ha viszont a férfiak többet mutatnának emelkedettebb természetükből, a nők pedig bátrabban hagyatkoznának a férfiak emlegetett testtájékára, nos, akkor megszűnne az úgynevezett „nemek harca". Ahogy más harc sem létezne a bolygótokon.

Mint korábban is kifejeztem, ez nem azt jelenti, hogy a férfiaknak és a nőknek fel kellene hagyniuk a szexszel, és azt sem, hogy a szex az ember alacsonyabb rendű természetét képviselné. Mindössze annyit jelent, hogy a szexuális energia önmagában, amennyiben nem emelkedik fel a felsőbb csakrákba és nem egyesül a többi energiával, mely energiák együttesen alkotják az ember teljességét, nos, az a nem teljes, a nem egész ember választásait és következtetéseit eredményezi. És az ilyen döntések igencsak messze járnak az emelkedettől, a fenségestől, a magasztostól.

Magasztos a Te Egész-séged, és minden, ami kevesebb mint a Te Egész-séged, az jóval csekélyebb a magasztosnál. Ha azt akarod, hogy döntéseid, választásaid, gondolataid messze álljanak a magasztostól, hozz döntéseket teljes lelki nyugalommal a gyökércsakrádból. Aztán csak figyeld az eredményt.

Ezek az eredmények pedig pontosan megjósolhatóak lesznek.

Hm. Azt hiszem, értem, mire gondolsz.

Hát persze, hogy érted. De a legnagyobb kérdés, amivel az emberi faj szembekerülhet, nem az, hogy mikor fogjátok megtanulni, hanem hogy mikor fogjátok megcselekedni, amit már megtanultatok ?

Szóval a szellem minden sejtben jelen van...

Úgy van. És mivel az agyban található a legtöbb sejted, úgy vélted, hogy ott tanyázik a szellemed. És kétségtelen, hogy az agy jelentékeny feldolgozóberendezés, ám nem az egyetlen.

Jó. Már világos. És akkor hol van a lélek ?

Na mit gondolsz, hol van ?

A Harmadik Szem mögött ?

Nem.

A mellkasom közepén, a szívemtől jobbra, pont a mellcsont mögött ?

Nem.

Rendben, feladom.

A lélek mindenütt van.

Mindenütt ?

Mindenütt.

Mint a szellem.

Hé, álljon meg a menet !  A szellem nincs mindenütt.

Nem ?  Pont Te mondtad az előbb, hogy a szellem ott van a test összes sejtjében.

Ezt mondtam, és így is van, de ez nem azonos azzal, hogy „mindenütt". Üres terek találhatók a sejtjeid között. Valójában a tested kilencvenkilenc százaléka ilyen üres tér.

Akkor hát itt a lélek ? !

A lélek mindenütt ott van benned, rajtad és körülötted. A lélek az, ami tartalmaz téged.

Na álljon meg a menet !  Most Te állj meg egy percre !  Mindig azt tanultam, hogy a testem tartalmazza a lelkemet. Hát nem úgy van, hogy a testem a lelkem temploma ?

Az csak egy szófordulat.

Hasznos, mert könnyű megértetni az emberekkel, hogy többek a testüknél; hogy van valami, ami nagyobb náluk. És erről van szó. A szó legszorosabb értelmében. A lélek nagyobb, mint a test. Nem a test tartalmazza a lelket, hanem a lélekben lakozik a test.

Hallom, amit mondasz, de még mindig nehezen tudom elképzelni.

Hallottál már az „aurá"-ról ?

Igen. Igen !  Ez volna a lélek ?

Olyan közel áll hozzá, amilyen közel csak lehet, figyelembe véve nyelved és felfogásod szűkösségét, hogy képet alkothass erről a óriási és bonyolult valóságról. A lélek tart együtt téged - ahogy Isten tartalmazza és együtt tartja az Univerzumot.

Hű... Ez éppen a fordítottja mindennek, amit egész életemben hallottam.

Várj egy kicsit, fiam. Még csak most kezdődnek a megfordítások !

Ha tehát a lélek a levegőben és köröttünk van, és mindenkinek ilyen a lelke, akkor hol végződik az egyik lélek, és hol kezdődik a másik ?

Várj, ki ne mondd, ki ne mondd... !

Érted már ?  Hiszen tudod a választ !

Nincs olyan hely, ahol a lelkünk kezdődik és egy másik végződik, Ahogy nincs olyan hely sem, ahol véget ér az ebédlőnk levegője, és a nappalinké kezdődik. Nincs határ a „levegők" között, ahogy a lelkek között sincs !  A levegő ugyanaz. És a lélek is ugyanaz !

Most jöttél rá az Univerzum titkára.

És ha Te vagy az, akiben benne foglaltatik az Univerzum, ahogy bennünk a testünk, akkor olyan hely sincs, ahol Te „véget érsz" és mi „kezdődünk" !

(Khm...)

Köszörülheted a torkod, ahogy akarod !  Számomra ez csodálatos felfedezést jelent !  Úgy értem, mindig is tudtam, mindig is megértettem - de csak most fogtam fel igazán !

Az remek. Hát nem az ?

Tudod, a múltban azért nem fogtam fel teljes egészében az igazságot, mert nyilvánvalónak és szükségszerűnek látszott, hogy önálló, elszigetelt, különálló „tartálynak" tekintsem az emberi testet, hogy különbséget tehessek az egyes testek között, és mert mindig is azt hittem, hogy a lélek a testben lakozik, hogy különbséget tehessek az egyes lelkek között.

A lehető legtermészetesebb következtetés.

Ha viszont a lélek ott van a testen belül és kívül is - ahogy Te mondtad, „aura" -, akkor hol kezdődik az egyik aura, és hol végződik a másik ?  De most már értem, végre kézzelfogható számomra, hogyan lehetséges, hogy a lelkek nem kezdődnek és nem végződnek, végre kézzelfogható fizikai igazságként jelenik meg számomra, hogy Mindannyian Egy Vagyunk !

Juhééé !  Nem mondhatok mást... Juhééé !

Mindig azt hittem, hogy ez afféle metafizikai igazság, de most végre értem a fizikai valóságát !  A mindenségit, tudománnyá lett a vallás !

Ne mondd, hogy eddig mélyen elhallgattam előled.

Na de álljunk meg csak egy pillanatra !  Ha a lelkek nem kezdődnek és nem érnek véget, az azt jelenti, hogy nem is létezik egyéni lélek ?

Nos, a válaszom: igen is, nem is.

Hölgyeim és uraim, íme egy válasz, ami tökéletesen illik Istenhez !

Köszönöm.

De, őszintén szólva, valami érthetőbb választ vártam...

Tartsunk egy kis szünetet. Túl gyorsak vagyunk. Megfájdul a kezed a sok írástól.

Úgy érted, a nekivadult körmöléstől.

Mondjuk. Akkor hát álljunk meg egy lélegzetvételnyi szünetre. Mindenki engedje el magát. Mindent el fogok magyarázni.

Jó, rendben. Na, kezdjük. Én készen állok.

Emlékszel, mit mondtam neked azon számos alkalommal, amikor az általam Isteni Kettősségnek nevezett dologról magyaráztam ?

Igen.

Nos, ez is az Isteni Kettősségek közé tartozik. A legnagyobb közülük.

Értem.

Lényeges töviről hegyire megérteni az Isteni Kettősség természetét, ha kegyelemben akarsz élni az Univerzumunkban.

Az Isteni Kettősség szabálya szerint igenis lehetséges, hogy két tökéletesen ellentétes igazság egy időben és egy helyen álljon fenn.

A bolygótokon élő emberek jelenleg nehezen fogadják el ezt az álláspontot. Szeretik, ha meghatározott szabályok veszik körül őket, és hajlamosak azonnal elvetni mindent, ami nem illeszthető be a világról alkotott szabályszerű képükbe. Ezért aztán, amikor kétféle valóságba ütköznek, és ezek látszólag ellentmondanak egymásnak, az emberek szinte azonnal levonják azt a következtetést, hogy a két állítás közül az egyik hibás, hamis, rossz. Nem csekély érettség kell ahhoz, hogy lássák és elfogadják az igazságot, azaz hogy mind a két állítás igaz lehet.

Az abszolút birodalmában azonban - ami ellentétes a viszonylagosság világával, amelyben éltek - tökéletesen világos, hogy egy Mindörökké Jelenlévő Igazság, a Mindenség és az Egység egyik megnyilvánulása olykor olyan a hatásokat eredményez, amik a viszonylagosság nézőpontjából szemlélve ellentmondásosnak látszanak.

Ez az Isteni Kettősség szabálya, és ez nagyon is valóságos része az emberi tapasztalatnak. És, mint már mondtam, gyakorlatilag lehetetlen kegyelemben élni anélkül, hogy elfogadnánk ezt a szabályt. Van, aki állandóan zsörtölődik, mérges, kukacoskodik és hasztalan keresi az „igazságot", vagy komolyan megpróbálja összeegyeztetni az ellentétes erőket, amiket soha nem lehet összeegyeztetni, de amelyek a közöttük - a „sarkok" - között létrejövő természetes feszültség miatt pontosan a kívánt hatást gyakorolják.

Voltaképpen az ilyen feszültségek tartják össze a viszonylagosság birodalmát. Nézzük például a jó és a gonosz közötti feszütséget. Az abszolút valóságban nincs sem „jó", sem „gonosz". Az abszolút világában minden a szeretet. Ti viszont itt, a viszonylagosságban megteremtettétek azt a tapasztalatot, amit gonosznak neveztek, és ezt nagyon is valós okból tettétek: meg akartátok tapasztalni a szeretetet, nemcsak tudni akartátok, hogy a szeretet az, Ami Van - márpedig nem lehet megtapasztalj valamit, ha nincs semmi más. így hát megteremtettétek a valóságotokban (és teszitek mind a mai napig) a jó és a gonosz kettősségét, így az egyik alkalmazásával megtapasztalhatjátok a másikat.

Íme, máris itt egy Isteni Kettősség - két látszólag ellentétes igazság egyazon időben, egyazon helyen. Nevezetesen:

Van jó, és van gonosz.

Nincs más, csak a szeretet.

Köszönöm Néked, hogy elmagyaráztad.

Előzőleg már érintetted ezt a kérdést, de köszönöm, hogy még jobban megvilágítottad az Isteni Kettősséget.

Nagyon szívesen.

Nos, mint említettem, most a legnagyobb Isteni Kettősségről beszélünk.

Csak Egyetlen Létező van, Egyetlen Lény, így Egyetlen Lélek csupán. És számos lélek az Egyetlenen belül. Ez az Egység. Az Egy-ség !

Így működik a kettősség: éppen most fejtetted ki, hogy nincs határ, nincs elkülönülés a lelkek között. A lélek a létezés, az élet energiája, ami jelen van minden fizikai tárgyban és „auraként" minden fizikai tárgy körül. Ez tartja a helyükön és ez tartja össze a fizikai tárgyakat. „Isten Lelke" tartja a létben az Univerzumot, és az „ember lelke" tartja a létben az egyes emberi testeket.

A test nem afféle tartály, nem a lélek „hajléka"; a lélek tartalmazza a testet.

Úgy van.

És nincsen választóvonal a lelkek között - nincs olyan hely, ahol az egyik lélek „véget ér" és a másik „kezdődik". Valójában az összes test egyetlen léieké.

Helyes.

És ez az Egyetlen Lélek egyedi lelkek sokaságaként „érez".

Valóban így tesz - így teszek.

Meg tudnád magyarázni, hogyan fest ez a gyakorlatban ?

Persze.

Bár nincs választóvonal a lelkek között, az Egyetlen Lélek „anyaga" a fizikai valóságban különböző sebességeken anyagiasul, amivel különböző sűrűségeket hoz létre.

Különböző sebességek ?  Hogy jön ide a sebesség ?

Minden élet rezgés. Amit életnek hívsz (bár ugyanezzel az erővel hívhatnád Istennek is), nem más mint tiszta energia. Az energia állandóan rezeg. Hullámokban mozog. A hullámok különböző sebességekkel rezegnek, ezzel külöböző sűrűségeket illetve fényt hoznak létre. Ezeknek viszont - ahogy te fogalmaznál - különféle „hatásaik" mutatkoznak a fizikai világban - nevezetesen, különféle fizikai objektumokat eredményeznek. Az objektumok ugyan különbözőek, ám az őket létrehozó energia pontosan ugyanaz.

Hadd utaljak az általad használt példára, az ebédlő és a nappali levegőjének példájára. Remek hasonlat, nagyszerű érzékeltetés, ami csak úgy kipattant belőled... Ihletett meglátás !

És hármat találhatok, hogy honnan származik, mi ?

No persze, én adtam neked. Mármost azt mondtad, hogy nincs olyan kifejezett határ ahol a „nappali levegője" végződik és az „ebédlő levegője" kezdődik. Így igaz. Van viszont olyan hely, ahol a „nappali levegője" kevésbé sűrűvé válik. Lassan eltűnik, „elvékonyodik". És ugyanez érvényes az „ebédlő levegőjére" is. Minél jobban távolodsz az ebédlőtől, annál kevésbé érzed az ebéd illatát.

A ház levegője viszont ugyanaz a levegő. Az ebédlőnek nincs külön levegője, habár úgy látszik, hogy az ebédlő levegője más. Példának okáért más illatoktól terhes !

Mivel tehát a helyiségek levegője más és más tulajdonságokat mutat, úgy látszik, mintha minden egyes helyiségnek önálló levegője volna. Ez azonban nem így van. A ház levegője ugyanaz a levegő, noha különbözőnek tűnik az egyes helyiségekben. A nappaliban érzed a kandallóban parázsló fa illatát, az ebédlőben meg a feltálalt ételét. Lehet, hogy bemész egy szobába és felkiáltasz: „Meg lehet itt fulladni; nyissunk ablakot és engedjünk be levegőt !“, mintha bent egyáltalán nem volna levegő. Persze hihetetlen mennyiségű levegő van a szobában, csak a levegő tulajdonságait akarod megváltoztatni.

Így hát kinyitod az ablakot és beeresztesz kintről némi levegőt. De az még mindig ugyanaz a levegő !  Csak egy levegő van, bent, kint, mindenütt, egyetlen, mindent átjáró levegő van !

Ez szenzációs !  Most már teljesen felfogtam. Amennyire csak lehet. Imádom, hogy olyan egyszerűen és világos szavakkal tudod elmagyarázni az Univerzumot !

Köszönöm, hogy meg vagy elégedve. Mindent elkövetek. Folytathatjuk ?

Megkérlek rá !

Akárcsak a levegő a házadban, az élet energiája - amit hívhatunk ezentúl „Isten lelkének" - különböző tulajdonságokat vehet fel, ahogy körülfogja a különböző fizikai létezőket. Ezeket az objektumokat valójában az energia összesűrűsödése alkotja.

Az energia „részecskéi", miközben összekapcsolódnak és egy fizikailag létező objektumot alkotnak, nagyon koncentráltak lesznek. Összenyomódnak. Feltorlódnak. Elkezdődik a folyamat, minek során egyre inkább különállónak látszanak, mi több, ők maguk is egyre különállóbbnak kezdik érezni magukat. Ezért aztán valóban elkezdenek különválni, a többi energiától eltérő módon megnyilvánulni. De attól még minden energia ugyanaz az energia, csupán másképp viselkednek bizonyos részei.

És az eltérő viselkedésnek ez az „aktusa" teszi lehetővé, hogy az az egyetlen, ami a Minden, Ami A Sok formájában jelenjen meg.

Ahogy azt már az Első könyvben elmagyaráztam, a Minden nem tapasztalhatja meg Önmagát, mint Ami Van, amíg ki nem alakítja a különbözőség képességét. így aztán a Minden kettéválik Arra, Ami Ez, és Arra, Ami Az (persze ezt azért alaposan leegyszerűsítettem).

A fizikai létezőkké sűrűsödött, és ezeket a fizikai létezőket a létben tartó „energiaadagokat" nevezted „lelkeknek". Az Én részeim, amikből sok-sok „Te" lett, és most ezekről beszélgetünk. így hát az Isteni Kettősség:

Egy vagyunk

Sokan vagyunk

Hűha. Ez... lenyűgöző !

Te mondád.

Folytassam ?

Á, dehogy, borzasztóan unom...

Mégis mit gondolsz ? !  Hát persze, hogy folytasd !

Rendben.

Mikor tehát egybeolvad az energia, mint mondtam, nagyon sűrűvé válik. De minél messzebb megyünk a koncentráció középpontjától, egyre kevésbé találjuk sűrűnek az energiát. „Ritkul a levegő" - az aura elhalványul. Az energia soha nem tűnik el teljesen, mivel egyszerűen nem képes rá. Minden az energiából épül fel. Ez a Minden. Én. Nem enyészhet el, de nagyon-nagyon elhalványulhat, olyannyira, hogy szinte már nincs is ott.

Azután máshol - Önmaga más részén - ismét összesűrűsödik, ismét „összeáll", hogy létrehozzon valamit, amit anyagnak nevezel és ami megint csak elkülönült egységnek látszik. A két egység - látszólag - elkülönül egymástól, de igazság szerint szó sincs elkülönülésről.

Nos, nagyon-nagyon egyszerű alapfogalmakkal, ez az egész fizikai Univerzum magyarázata.

Elképesztő... De lehetséges, hogy mindez igaz ?  Hátha csak én agyal-tam ki !

A tudósaitok mostanában kezdik felfedezni, hogy azonosak az élet alkotóelemei.

Köveket hoztak a Holdról és magái lapították, hogy ugyanaz az anyag építi fel őket, mint ami a fákat. És a fában ugyanolyan anyagot találtak, mint ami téged alkot.

Bizony mondom: ugyanabból az anyagból állunk mindannyian.

Mindannyian ugyanannak a különféleképp összetömörült, így különböző tulajdonságokat mutató energiának a részei vagyunk.

Semmi nem létezik magában, és semmi nincs önmagából. Azaz semmi nem válhat anyaggá teljesen egyedül. Emlékezz csak a szavakra: Semmi vagyok az Atya nélkül. Mindenek Atyja a puszta gondolat. Az élet energiája. A Szeretet. Az Isten és az Istennő. Az alfa és az omega. A Kezdet és a Vég. A Minden a Mindenben, a Mozdulatlan Mozgás, a Mozdíthatatlan Mozgató, az Elsődleges Forrás. Ennek megismerését só-várgod az idők kezdetétől. A Nagy Titok, a Határtalan Rejtély, az Örökkévaló Igazság.

Egy Vagyunk - Aki Vagy.

12

Áhítat és hódolat tölt el miközben ezeket a szavakat olvasom. Köszönöm Neked, hogy itt vagy velem. Köszönöm Neked, hogy itt vagy mindannyiunkkal. Hiszen milliók olvassák ezeket a szavakat és további milliók fogják még olvasni. Köszönjük Neked az ajándékot, hogy eljöttél a szívünkbe.

Legkedvesebb gyermekeim, Én mindig is ott voltam a szívetekben. Örülök, hogy most már valóban érzitek, hogy itt vagyok veletek.

Mindig itt voltam veletek és soha egy pillanatra sem hagytalak el. Én vagyok ti és ti vagytok Én, és soha semmi nem választhat el Minket egymástól, egyszerűen mert nem lehetséges.

Néha mégis olyan rettenetesen egyedül érzem magam. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy egyedül kell megvívnom ezt a harcot.

Ez azért van, mert te hagytál el Engem, gyermekem. Felhagytál az én szeretetemmel, pedig hol szeretet van Irántam, ott nincs magány.

Hogyan maradhatok meg az Irántad való tudatos szeretet állapotában ?

Tudatosan add át másoknak a szeretetedet. Ne hittérítéssel tedd, hanem jó példával. Légy a szeretet forrása, ami Én vagyok mindenki életében. Mert amit másoknak adsz, azt adod magadnak is. Mert Egy vagyunk.

Köszönöm. Igen, már mondtad korábban is, hogy ezt kell tennem. Légy a forrás. Bármit akarsz is megtapasztalni önmagadból - mondtad -, legyél annak a forrása mások életében.

Igen, ez a nagy titok. Ez a szent bölcsesség. Azt cselekedjétek másokkal, amiről azt akarjátok, hogy mások cselekedjétek veletek.

A ti bolygótokon a békés és örömteli élet megteremtésében minden akadályt, minden nehézséget, minden ellentétet az okoz, hogy nem követitek ezt az egyszerű útmutatást.

Értem. Megint olyan egyértelműen leszögezted, hogy nem lehet nem érteni. Megpróbálom soha többé nem szem elől téveszteni.

Soha ne feledd, hogy nem lehet szem elől téveszteni olyasmit, amitől te magad zárkózol el.

Köszönöm. Feltehetek még néhány kérdést a léiekről ?

Előbb, ha megengeded, lenne még egy általános érvényű megjegyzésem arról az életről, ahogy ti élitek.

Parancsolj.

Én nem parancsolok; csak megfigyelek. És megosztom veled a megfigyeléseimet. Nos, az előbb azt mondtad, hogy néha úgy érzed, mintha egyedül kellene megvívnod ezt a harcot.

Igen.

Miféle harcot ?

Ez csak amolyan szófordulat volt.

Nem hiszem. Szerintem nagyon is sokat elárul arról, hogy - sok más emberrel egyetemben - miként vélekedsz az életről.

A fejetekbe vettétek, hogy az élet harc - mintha valamiféle küzdelem lenne.

Ami azt illeti, akadt rá példa, hogy pontosan így éreztem.

Pedig eredendően nem így van, és nincs is rá okod, hogy így kellene érezned.

Bocsáss meg, de nemigen tudom elhinni.

Látod, pontosan ez az oka annak, hogy nem ilyen a valóságotok. Mindig az valósul meg, amit hiszel. De bizony mondom: nem küzdelemre teremtettél és nem is kell az életednek küzdelemből állnia, sem most, sem a jövőben. Soha.

Megadtam nektek az eszközöket, amikkel megteremthetitek önmagatok számára a legnagyszerűbb valóságot. Ti viszont úgy döntöttetek, hogy nem veszitek igénybe. Vagy, hogy pontosabbak legyünk, rosszul használjátok őket.

A teremtés három eszközéről beszélek. Sok szót ejtettünk róluk jelen párbeszédünkben is. Tudod, mikre gondolok ?

A gondolatra, a szóra és a tettre.

Jól van, helyesen emlékszel. Egyszer a következőket sugalmaztam Mildred Hinckley-nek, az egyik nagy spirituális hírnökömnek: „Az Univerzum teremtő erejével a nyelved hegyén jöttél a világra".

Megdöbbentően mély értelmű kijelentés, akárcsak egy másik küldöttem igazsága: „Az történik meg veled, amiben hiszel". Úgy is szokták mondani: Legyen a te hited szerint.

Ez két kijelentés a szóra és a gondolatra vonatkozik. Egy másik hírnököm így beszélt a cselekedetről: „Isten a kezdet. A tett a vég. A tett a teremtő Isten - avagy a megtapasztalt Isten."

Ezt Te mondtad az Első könyvbenl

Az Első könyv rajtad keresztül jutott el az emberekhez, fiam, miként minden tanítást én sugalltam és emberek közvetítésével jutott el hozzátok. Azok az én igaz tanítóim, akik engednek az ilyen sugallatoknak és félelem nélkül megosztják másokkal.

Én nem sorolnám magam ebbe a kategóriába.

Milliók szívét érintették meg a szavak, amelyeket sugallatomra továbbadtál.

Milliókét, gyermekem !

Ezeket a szavakat huszonnégy nyelvre fordították le és eljutottak a világ minden tájára.

Mi mással mérnéd a nagy tanítót ?

Nem a szavak, hanem a tettek alapján.

Bölcs válasz.

Az életem során véghezvitt tetteim nem sok jóról árulkodnak, és a legkevésbé sem avatnak engem tanítóvá.

Pedig éppen most pipálod le az addig élt tanítók legalább felét.

Mit mondasz ?

Csak ugyanazt, amit egyszer Judith Schucmanon keresztül mondtam a Hogyan tegyünk csodát ?  című könyvben: Mindig azt tanítod, amiben magad is tanulásra szorulsz.

Szerinted be kell bizonyítanod, hogy tökéletes vagy, mielőtt a tökéletesség elérésének lehetőségeit taníthatnád ?

És bár kivetted a részedet azok elkövetéséből, amiket hibának nevezel...

...de még mennyire, hogy kivettem a részemet !

...rendkívüli bátorságról teszel tanúbizonyságot, amikor közreadod ezt a Velem folytatott beszélgetést.

Inkább rendkívüli és tökéletesen oktalan vakmerőségről. Hogy valami tökéletességet is felmutathassak...

Miért ragaszkodsz hozzá, hogy lebecsüld magad ?  Mindannyian ezt csináljátok !  Valamennyien !  Megtagadod magadtól önnön nagyságodat és ezzel megtagadod benned való létemet !

Én nem !  Én soha nem tagadtalak meg !

Micsoda ? !

Na jó, legalábbis nem a közelmúltban...

Bizony mondom, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz Engem.

Minden gondolatoddal, ami kisebbnek tünteti fel az Énedet, mint amilyen valójában, megtagadsz Engem.

Minden szavaddal, ami rossz színben tünteti fel az Énedet, megtagadsz Engem.

Minden cselekedeteddel, ami az Éned „nem vagyok elég jó" szerepéhez tartozik, úgyszintén megtagadsz Engem. Nemcsak gondolattal, nemcsak szóval, de tettel is.

Én igazán...

Ne hagyd, hogy az életed bármi mást mutasson, mint a legdicsősé-gesebb változatát a legdicsőségesebb nézetnek, amit valaha is alkottál Arról, Aki Vagy.

Nos, mi volt életed legdicsőségesebb elképzelése az Énedről ?  Mi lebegett előtted a vágyaidban ?  Nem az, hogy egy napon nagy tanítóvá leszel ?

Hát...

Nem az ?

De igen.

Hát akkor légy az. És akkor az vagy. Amíg csak újfent meg nem tagadsz.

Soha többé nem tagadlak meg !

Igazán ?

Igazán.

Helyes. Akkor bizonyítsd be.

Bizonyítsam be ?

Bizonyítsd be !

Hogyan ?

Mondd szépen: „Nagy tanító vagyok."

Ugyan...

Rajta !  Mondd ki !

Én ?

Te, te bizony !

Tudod, most az a bajom, hogy ez mind nyomtatásba kerül. Állandóan az motoszkál bennem, hogy minden, amit leírok... leírunk ebbe a jegyzetfüzetbe, meg is jelenik. A peoriaiak is olvasni fogják.

A peoriaiak !  Na ne !  Hát a pekingiekkel mi lesz ?

Jó, igaz, Kínában is olvasni fogják. Tudod, az emberek már egy hónappal a Második könyv megjelenése után a Harmadikról faggattak. Megpróbáltam elmagyarázni, miért vesz igénybe olyan sok időt a megírása. Igyekeztem megértetni velük, milyen érzés úgy folytatni ezt a beszélgetést, hogy közben az egész világ figyel és várakozik. Ez most másmilyen, mint az Első könyv és a Második könyv esetében volt. Annak a két beszélgetésnek nem volt jövője. Fel sem merült bennem, hogy könyv lesz belőlük.

De bizony hogy felmerült !  A lelked mélyén gondoltál rá.

Nos, igen... talán reménykedtem benne, de nem tudtam. Ezúttal viszont egészen más érzés leírni ezeket a sorokat.

Mert tudod, hogy mindenki olvassa majd, amit leírsz.

Igen. És most azt akarod, hogy mondjam ki: „Nagy tanító vagyok". Ez azért nem könnyű úgy, hogy közben az egész világ figyel. Ennyi ember előtt...

Azt akarod ezzel mondani, hogy amúgy „négyszemközt" kellett volna megkérni rá ?  Abból talán erőt merítettél volna ?

Azért kértelek meg, hogy - igen, így, nyilvánosan, a „világ szeme láttára" !  - nyilvánítsd ki azt, Aki Vagy, mert nyilvánosan vagy itt. Nyilvános volt az egész ötlet, hogy kimondd.

A kinyilvánítás a megnyilvánulás legmagasabb formája.

Éld meg a legdicsőségesebb változatát a legdicsőségesebb elképzelésnek, amit valaha is alkottál Arról, Aki Vagy. Kezdd ezt az életet azzal, hogy kinyilvánítod.

A nyilvánosság előtt.

Mondd hát ki - az idevezető első lépésként.

De hol marad a szerénység ?  Szerinted illendő mindenki füle hallatára kinyilvánítani a magunkról alkotott legnagyobb szabású elképzelést ?

Minden nagy mester így tett.

Igen, de nem... nem öntelten.

Hát ehhez mit szólsz: „Én vagyok az út, az igazság és az élet" ?  Ez sem tartod elég „önteltnek" ?

Az előbb még bizonykodtál, hogy soha többé nem fogsz megtagadni, de jó tíz perce mást sem teszel.

De nem Téged tagadlak meg. Most a magamról alkotott legnagyszerűbb elképzelésemről van szó. Az én elképzelésemről !

A te legnagyszerűbb elképzelésed Én vagyok !  Aki Vagyok !

Amikor megtagadod legnagyszerűbb részedet, engem tagadsz meg. Bizony mondom néked, mielőtt megvirrad, háromszor tagadsz meg engem !

Vagy nem.

Vagy nem. Ahogy mondod. Csak a te döntéseden múlik. Tied a választás.

Nos, tudsz olyan nagy tanítóról, aki magánemberként lett nagy tanító ?  Valamennyien - Buddha, Jézus, Krisna - a nyilvánosság előtt tanított, a nyilvánosságot tanította, nem ?

De igen. Némely nagy tanítókat viszont kevesen ismertek. Az édesanyám is ilyen volt. Éppen Te utaltál rá, hogy nem kell széles körben ismertnek lenni ahhoz, hogy valaki nagy tanító lehessen.

Édesanyád előfutár volt, hírnökeim egyike. Az út előkészítője. A te utadat készítette elő, méghozzá azzal, hogy megmutatta neked az utat. És te ugyancsak tanító vagy.

És bár édesanyád valóban olyan jó tanító volt, amilyennek ismerted, a jelek szerint nem tanította meg neked, hogy sose tagadd meg önmagad. De pontosan ezt kell megtanítanod másoknak !

Ó, annyira szeretném !  Minden vágyam !  Mást sem akarok !

Ne „akard". Nem biztos, hogy a rendelkezésedre áll az, amit „akarsz". Mindössze azt nyilatkoztatod ki, hogy „akarod", és végül ott maradsz - az akarással.

Jó, jó !  Nem „akarom", hanem ezt választom !

Na, ez már jobb, sokkal jobb. Szóval, mit választasz ?

Azt választom, hogy megtanítom az embereknek: soha ne tagadják meg önmagukat !

Jó, és mit választasz, mit tanítasz még ?

Azt választom, hogy arra tanítok másokat, soha ne tagadjanak meg Téged - Istent. Mert ha megtagadnak Téged, megtagadják önmagukat is, és ha megtagadják önmagukat, megtagadnak Téged is.

Jó. És választásod szerint miként fogod mindezt tanítani ?  Véletlenszerűen, ahogy éppen sikerül, avagy lenyűgözően, mindent elsöprő meggyőződéssel kívánod-e véghezvinni ?

Azt választom, hogy meggyőződéssel tanítom. Ahogy édesanyám is tette. Édesanyám igenis arra tanított, hogy soha ne tagadjam meg az Énemet. Minden áldott nap erre tanított. Ő volt a legfőbb bátorítóm az életem során. Megtanított, hogy higgyek magamban, és hogy higgyek Benned. Nekem is ilyen tanítónak kell lennem. Választom, hogy ilyen tanítója leszek mindannak a nagyszerű bölcsességnek, amire Anya tanított. Édesanyám nemcsak szavakkal tanított: egész élete tanítás volt. És ettől lesz valaki nagy tanító.

Igazad van, édesanyád valóban nagy tanító volt. És abban is igazad van; hogy a nagy tanítónak nem feltétlenül kell széleskörűen ismertnek lennie.

Csak „próbára tettelek". Kíváncsi voltam, hová jutsz.

És oda jutottam, ahová gondoltad ?

Oda jutottál, ahová minden nagy tanító eljut. A bölcsességedhez. Az igazságodhoz. Oda, ahová mindig el kell zarándokolnod, és ahonnan el kell jönnöd, hogy tanítsd a világot.

Tudom. Ezt tudom.

És mi a legmélyebb igazságod arról, Aki Vagy ?

Én... én...

Nagy tanító vagyok.

Az örök igazság nagy tanítója.

És meg is történt. Nyugodtan, szelíden. így kell. Mindig a szívedben hordoztad és most kimondtad, amit úgyis tudtál.

Ez nem kérkedés és senki nem fogja felróni neked. Nem vered a melled, hanem csak kitártad a szíved. És ez óriási különbség.

Mindenki ismeri a szívében Azt, Aki. Nagy balerinák, nagy ügyvédek, nagy színészek és nagy középcsatárok. Nagy detektívek, nagy eladók, nagy szülők, nagy építészek, nagy költők, nagy vezetők, nagy építőmunkások vagy nagy gyógyítók. És kivétel nélkül mindegyikük nagy ember.

Mindenki ismeri a szívében Azt, Aki. Ha kitárják szzívüket, ha másokkal is megosztják szívük vágyát, ha a szívükben lakozó igazság szerint élnek, ha betöltik nagyságukkal a világot.

Te nagy tanító vagy. És mit gondolsz, kitől kaptad et az ajándékot ?

Tőled.

És amikor kinyilvánítod, hogy Vagy, Aki Vagy, akkor valójában Azt vallod meg, Aki Vagyok. Nyilváníts mindig Engem a Forrásnak, és senkinek nem lesz ellenére, hogy nagynak vallod magad.

De Te arra buzdítottál, hogy magamat valljam Forrásnak !

Mert te vagy a Forrás - és minden, ami Én Vagyok. A nagy tanító, akit a legjobban ismersz, azt mondta: Én vagyok az élet és az út.

Azt is mondta: Mindezeket az Atyától kapom. Az Atya nélkül semmi vagyok.

És azt is mondta: Én és az Atya Egy vagyunk.

Érted ?

Egy vagyunk. Csak Egy.

Pontosan.

És ez visszavisz minket az emberi lélek kérdéséhez. Feltehetek még néhány kérdést a léiekről ?

Nosza.

Hány lélek létezik ?

Egy.

Igen, a legmagasztosabb értelemben. De hány „külön" megnyilvánulását... egyéniesítetted ennek az Egynek, Ami a Minden ?

Egyéniesítettem... Nagyon találó. Tetszik, ahogy használod. Az Egyetlen Energia, ami Minden Energia, különböző részekre egyéniesíti magát. Tetszik. Tényleg.

Örülök neki. De hány ilyen egyéniesített részt teremtettél ?  Hány lélek van ?

Nem tudok olyan fogalmakkal válaszolni, amiket megértenél.

Azért próbáld meg !  Ez állandó érték ?  Vagy változó ?  Véges szám ?  Vagy teremtettél már újakat az... az első „adag" után ?

Igen, ez egy állandó érték, igen, ez változó érték. Igen, ez véges szám, és igen, ez végtelen szám. Igen, teremtettem új lelkeket, és nem, nem teremtettem.

Nem értem

Megmondtam.

Segíts !

Így is érted ?

Mit ?

Azt mondtad: „Segíts meg, Isten" ?

Vagy úgy !  Minden erőmmel meg akarom érteni, ha ez lesz az utolsó dolog is, amit megértek, így hát segíts meg, Isten !

Meglesz. Nagyon elszánt vagy, így hát segítek - habár figyelmeztetlek, hogy a végesből nem könnyű felfogni a végtelent. Mindazonáltal megpróbáljuk körüljárni.

Alig várom !

Nem is kell sokáig. Kezdjük a következő problémával: a kérdésed feltételezi, hogy létezik egy időnek nevezett valóság. Igazság szerint azonban egyáltalán nem létezik ilyen valóság. Egyetlen pillanat létezik csupán, a Most örökös pillanata.

Minden, ami valaha történt, jelenleg történik, és minden, ami valaha történni fog, ebben a pillanatban következik be. Most. Semmi nem történt valami „előtt", egyszerűen azért, mert nincsen előtte. Semmi nem történik valami „után", mert nincsen utána. Egyedül és kizárólag a Most létezik.

Folyamatosan változom a Most örökös pillanatában. Ezek alapján azon módok száma, ahogyan „egyéniesítek" (imádom a kifejezésed !  ), mindig különböző, és mégis mindig ugyanaz. Mivel csak a Most létezik, a lelkek száma is csak állandó lehet. De ha a te álláspontodat vesszük alapul, melynek értelmében két fogalomra bontod a Most tényét, a mostra és az akkorra, akkor a lelkek száma állandóan változik. Már korábban is érintettük ezt a témát, amikor a reinkarnációról, az alacsonyabb életformákról, és arról beszélgettünk, hogy hogyan „jönnek visz-sza" a lelkek.

Mivel örökösen változom, a lelkek száma végtelen. Ám a te felfogásod szerinti bármely „időpontban" véges ez a szám.

És igen, vannak „új lelkek", abban az értelemben, hogy lehetővé tették maguknak, hogy ha elérik a tökéletes figyelmet és egyesülnek a végső valósággal, akkor önként elfelejthetnek és „elölről kezdhetnek" mindent - úgy határoztak, hogy új helyet foglalnak el a Kozmikus Keréken, és némelyikük azt választja, hogy megint „ifjú lélek" lesz. A te szavaiddal élve azonban az összes lélek az „első adagba" tartozik, mivel mindannyian a Most Egyetlen Pillanatában teremtettek.

Így hát a lelkek száma végtelen és véges, változó és változatlan, attól függően, honnan nézed.

A végső valóság ezen tulajdonsága miatt neveznek a Mozdulatlan Mozgónak. Én vagyok az, ami Mindig Mozog, és én vagyok az, ami Soha Nem Moccan. Én vagyok a Mindig Változó és a Soha Nem Változó.

Rendben. Felfogtam. Veled kapcsolatban semmi nem abszolút.

Kivéve az, hogy minden abszolút.

Vagy nem.

Pontosan. Egészen pontosan !  Hát csak megértetted. Hurrá !

Nos, igazság szerint van egy olyan érzésem, mintha mindig is értettem volna.

Igen.

Kivéve, amikor nem.

Helyes.

Vagy nem.

Pontosan.

Izé... Most ki jön ?

Nem, a Ki előtt még a Mi jön.

Akkor mi következik ?

Nem Mi következik, hanem Ki.

Ta-ra-ra-ra !  Szóval Te vagy Hacsek, én vagyok Sajó, és ez az egész csak egy kozmikus varietészínház !

Kivéve, amikor nem. Vannak pillanatok és események, amiket szándékodban állhat nagyon komolyan venni.

Kivéve, ha nem.

Kivéve, ha nem.

Visszatérhetnénk még egyszer a lelkek kérdésére ?

Ember, ez óriási könyvcím lehetne: ...A lelkek kérdése.

Egyszer talán megírjuk.

Viccelsz ?  Hiszen épp most írjuk !

Vagy nem.

Igaz.

Vagy nem.

Sosem tudhatod.

Kivéve, amikor Te tudod.

Érted ?  Látom, felfogtad. Emlékszel, hogyan is van valójában, és most már tréfálkozni is tudsz vele. Most térsz vissza az ébrenlétbe, lassan feldereng benned a fény. Ezt jelenti a megvilágosodás.

Hátborzongató !

Nagyon is hátborzongató. És ezek szerint te vérpezsdítő vagy !

Értem. Ezt hívják „ellentmondásban élés"-nek. Sokszor beszéltél róla. És most térjünk vissza a lelkek kérdésére; mi a különbség az öreg és az ifjú lélek között ?

Az energiatest (vagyis az Én testem) el tudja képzelni magát „öregként" és „fiatalként", és attól függ, miként képzeli el magát, hogy mit választ, amikor eléri a végső tudatosságot.

Amikor visszatérnek a Kozmikus Kerékre, némelyik lélek úgy dönt, hogy „öreg" lélekként fog tovább élni, némelyik pedig az „ifjúságot" választja.

Voltaképpen ha nem létezik „ifjúinak" nevezett tapasztalat, akkor nem létezik „öregnek" nevezett tapasztalat sem. Így bizonyos lelkek „jelentkeznek" arra, hogy „ifjúnak" nevezzék, mások pedig arra, hogy „öregnek" nevezzék, így az Egyetlen Lélek, ami valójában a Minden, tökéletesen megismerheti önmagát.

Pontosan ugyanezen okból némely lelkeket „rossznak", másokat pedig „jónak" neveznek. És ez indokolja, hogy miért nem büntetek meg egyetlen lelket sem. Elvégre miért is büntetné meg az Egyetlen Lélek Önnön Részét. Csak azért mert az Egész egy kis részlete ?

Ez mind gyönyörűen benne foglaltatik a A kis lélek és a Nap című mesekönyvben, ami olyan egyszerűen fejti ki mindezt, hogy egy gyermek is megértse.

Te olyan ékesszólóan, olyan átfogóan, olyan kristálytisztán írod le ezeket a bonyolult mechanizmusokat, hogy bárki megértheti.

Köszönöm.

Közben eszembe jutott egy másik kérdés a lélekkel kapcsolatban. Van olyasmi, hogy „lélektárs" ?

Van, de ez nem egészen olyan, mint ahogy elképzeltétek.

Mi a különbség ?

Ti nagyon romantikusan fogjátok fel, olyannyira, mintha a szóban forgó társ a te „másik feled" volna. Valójában az emberi lélek - az Én ama bizonyos egyéniesített részem - sokkal hatalmasabb, mint azt fel tudnátok fogni.

Vagyis amit léleknek hívok, az sokkal nagyobb, mint ahogy gondolom.

Sokkal nagyobb. Nem egy helyiség levegője; az egész ház levegője !  És ennek a háznak nagyon sok helyisége van. A „lélek" nem korlátozódik egyetlen személyre - nem az „ebédlő levegője". A lélek ugyanígy nem hasad két egyénre, akiket aztán lélektársaknak nevezhetünk. Nem az ebédlő és a nappali levegője, hanem az egész házé.

És bizony számtalan ház áll az Én országomban. És ugyanaz a levegő tölti be valamennyi házat, ám az egyes házak helyiségei sokkal „meghittebbnek" érződhetnek. Bejárhatod ezeket a szobákat és Így szólhatsz: „Olyan barátságos idebenn !“

Megint csak arról van szó, amit már megértettél: csak Egyetlen Lélek létezik. Ám amit egyéni léleknek hívsz, az is hatalmas, fizikai formák százait foglalja magában.

Egyazon időben ?

Idő pedig nincs !  Erre is csak úgy válaszolhatok, hogy „igen és nem". A lelkedbe burkolózó fizikai formák némelyike „most él". Más fizikai formákra azt mondod, hogy „halottak". És néhányat úgy tekintesz, hogy „a jövőben élni fognak". Pedig mindez természetesen egyszerre, ebben a pillanatban történik; ám az időnek nevezett képzeted az az eszköz, ami lehetővé teszi, hogy alaposabban érzékeld a megvalósult élményt.

Így hát ezeknek a fizikai testeknek a százai, amiket a lelkem „beburkol" - érdekes szót használtál -, egytől egyik a lelki társaim ?

Ez a megállapítás pontosabb, mint ahogy a kifejezést használod.

És egyes lelki társaim már ezelőtt is éltek ?

Igen. Ahogy te érted, úgy igen.

Hű !  Na várjunk csak !  Azt hiszem, most kezd valami derengeni !  Azok a részeim, amik már ezelőtt is éltek, nos... ezekre mondhatjuk, hogy az „előző életeim" ?

Nagyon jól okoskodsz !  Ez a lényeg. A fent említettek közül némelyik a te „előző életed", amiket „azelőtt" éltél. Némelyik nem az. És a lelked bizonyos más részei úgy borítanak be egyes testeket, hogy azok az általad jövőnek nevezett közegben fognak élni. Megint másokat úgy borítasz el, hogy éppen most élnek ezen a bolygón.

Amikor ez utóbbiak valamelyikébe botiasz, azonnal megérzed a hasonlóságot. Néha még azt is mondhatod: „Már bizonyosan leéltünk együtt egy előző életet". És ilyenkor nem is tévedsz. Valóban eltöltötte-tek együtt egy életet. Akár mint ugyanaz a fizikai forma, akár mint két forma ugyanabban a tér-idő folytonosságban.

Hát ez mesés !  És mindent megmagyaráz.

Úgy van !

Kivéve egyvalamit.

Mi volna az ?

Mi az oka annak, hogy amikor tudom, érzem a csontjaimban, hogy együtt töltöttem bizonyos személyekkel egy „előző életet", és megemlítem az illetőknek, akkor rendszerint azt a választ kapom, hogy semmi ilyesmit nem éreznek ?  Erről mi a véleményed ?

Hogy összezavarodsz a „jövőt", a „múltat" illetően.

Hogy mondod ?

Együtt töltöttél velük egy életet - de nem előző életet.

Egy jövőbeni életet ?

Pontosan. Minden a Most Örökkévaló Pillanatában történik, így lehetséges, hogy olyasmire figyelsz fel, ami a jelenlegi felfogásod értelmében még meg sem történt.

És akkor ők miért nem „emlékeznek" ugyanerre ?

Ó, ezek végtelenül finom rezgések, melyeket egyesek jobban érzékelnek, mint mások. Ezek egyénenként változók. Lehet, hogy te másoknál sokkal érzékenyebb vagy a múltbeli és a jövőbeli élményekre. Ez rendszerint azt jelenti, hogy együtt töltöttétek azt a másik időt, a hatalmas lelked részeként, egyazon testet beburkolva, tekintettel a „már talalálkoztunk azelőtt" érzésére; de ha ez az érzés nem olyan erős az egyiktekben, akkor lehet, hogy sok időt töltöttetek együtt, de nem ugyanabban a testben. Talán férj és feleség, testvérek, szülő és gyermek, szerető és kedves voltatok (vagy lesztek).

Ezek erős kötelékek, és természetes, hogy még mindig érzed őket, amikor „ismét találkoztok" ebben az életben.

Ha ez igaz, akkor világos annak a rendellenességnek az oka, amit jómagam sohasem tudtam mire vélni - nevezetesen, hogy több mint egy, egyazon időpontban élő személy vallja magáénak Jeanne d'Arc emlékeit. Vagy Mozartéit. Vagy más híres emberéit a „múltból". Mindig azt hittem, ez a reinkarnáció tanának hamis mivoltát bizonyítja, különben hogyan tüntethetné fel több ember is ugyanazt az egy személyt a saját múltbéli megtestesülésének. De most már értem, miként fordulhat elő !  Csak annyi történt, hogy számos különböző személy, akik ma külön-külön testben jelennek meg, valamikor egyetlen lélekhez tartoztak, aki Jeanne d'Arc volt (pontosabban: aki Jeanne d'Arc).

Szent egek, ez aztán mindent a feje tetejére állít, és egyszerre minden lehetségessé válik !  Ha majd a jövőben rajtakapom magam, hogy a következő mondat hagyja el a számat: „Ez lehetetlen", tudni fogom, hogy ezzel csak azt bizonyítom, mennyi minden nem tudok még !

Nem is árt emlékezni rá. Emlékezni nagyon jó.

És ha egynél több lélektársunk van, akkor az arra is magyarázatot ad, hogy miként tapasztalhatjuk meg ugyanazt az erős lélektársérzést több személlyel kapcsolatban is az életünk során - sőt, hogy miként tapasztalhatjuk mindezt több személlyel kapcsolatban is egyszerre !

Valóban.

De akkor az is lehetséges, hogy egyszerre több személybe legyünk szerelmesek.

A lehető legtermészetesebb.

Nem, nem, arra a bizonyos heves, szenvedélyes és személyes szerelemre gondolok, amit az ember egyetlen személy számára tart fenn - vagy legalábbis egyazon időben egy személy számára.

Miért akarod bárki számára is „fenntartani" a szerelmet ?

Mivel nem helyes egyszerre egynél több embert „úgy" szeretni. Ez... árulás.

Ki mondta ?

Mindenki. Mindenki azt mondta. Ezt mondták a szüleim, ezt mondja a vallásom, ezt mondja a társadalom, amelyben élek. Mindenki ezt mondja !

No lám, lám... Itt is az „apák bűne" száll az apákról a fiúkra.

A tapasztalatod egyetlenegyre tanít: hogy mindenkit szeretni a leges-legörömtelibb dolog, mit csak tehetsz. A szüleid, a tanáraid, a lelkipásztoraid azonban másra tanítanak - hogy csak egy személyt szerethetsz egyszerre „úgy". És most nem csak a szexről beszélünk. Ha úgy döntesz, hogy egy személy bármilyen módon is különleges jelentőséggel rendelkezik a számodra, akkor igen gyakran érezheted úgy, hogy elárulod.

Úgy van !  Egészen pontosan így fogjuk fel !

De ezzel nem feltétlenül az igaz szerelmet fejezed ki, csak valamiféle hamis változatát.

Milyen mértékben lehet kifejezni magát az igaz szerelmet az emberi tapasztalat keretein belül ?  Milyen korlátokat kell - bár néhányan bizonyosan azt mondanák, muszáj - szabnunk a kifejezésének ?  Hová vezetne, ha gáttalanul kirobbanhatna minden társadalmi és szexuális energia ?  A teljes társadalmi és szexuális szabadság a felelősségről való teljes lemondást vonja-e maga után, vagy a legteljesebb felelősségvállalást ?

A szerelem természetes kifejezésre jutásának bármiféle korlátozása a szabadság élményének megtagadása - így egyúttal önnön lelked megtagadása is. Mert a lélek a megszemélyesített szabadság. Természetéből fakadóan Isten a szabadság; mert Isten határtalan, és nélkülöz mindenféle korlátozást. A lélek Isten kicsinyített mása. Így hát a lélek ellenáll a határok bármiféle megszabásának, és mindig új halált hal, valahányszor külső határokat fogad el.

Ebben az értelemben maga a születés is halál, és a halál születés -mivel születéskor a lélek a test rettenetes határai közé szorítva találja magát, a halál pillanatában pedig ismét kiszabadul a korlátok közül. Ugyanez történik alvás közben is.

A szabadságba visszatérve szárnyal a lélek - és örvendezik valódi természetének újbóli megtapasztalásán és kifejezésre jutásán.

De kifejezheti-e és magtapasztalhatja-e a lélek az igaz természetét akkor is, amikor a testben lakozik ?

Végső soron tehát így hangzik a kérdésed - és ez elvezet az élet cél - jához és értelméhez. Mert ha az életben a test csak börtön vagy korlátozás, ugyan mi jó származhat belőle, mi lehet a szerepe, mi indokolhatja a létét ?

Igen, feltételezem, hogy erre irányult a kérdésem. És kérdezem ezt mindazon lények kedvéért, akik megtapasztalták az emberi lét korlátozásait. És most nem a fizikai korlátokról beszélek...

Tudom...

...hanem az érzelmi és pszichológiai korlátokról.

Igen, tudom és értem. Habár mindezek ugyanarra a nagy kérdésre vezethetők vissza.

Igen, igen. De azért hadd fejezzem be. Egész életemben elégedetlenné tett, mennyire alkalmatlan a világ arra, hogy mindenkit úgy szeressek, ahogy akarok.

Amikor gyerek voltam, nem beszélgethettem idegenekkel, nehogy valami helytelent mondjak. Emlékszem, egyszer, amikor apámmal sétáltunk, egy kéregető szegény emberbe botlottunk. Azonnal megsajnáltam, és oda akartam adni neki a zsebemben csörgő kevéske aprót. Az apám azonban megakadályozta, később le is szidott érte: „Szemét - mondta. - Csak egy szemét alak". Apám mindenkit ide sorolt, akik nem fértek bele az emberi értékről alkotott elképzelésébe.

Emlékszem, később apám nem engedte, hogy a bátyám, aki amúgy már nem lakott velünk, nálunk töltse a karácsonyt, mivel valamilyen nézeteltérés támadt köztük. Szerettem a bátyámat és szerettem volna, ha együtt töltjük a Szentestét. Csakhogy az apám eléállt a küszöbön és megtiltotta, hogy belépjen a házába. Anyám le volt sújtva (a bátyám az első házasságából származott), én meg egyszerűen egy hangot sem értettem abból, ami történik. Miért nem szeretjük a bátyámat, illetve miért nem lehet közöttünk Szenteste, holmi összezördülés miatt ?

Miféle vita lehetett olyan rettenetes, hogy elrontsa a karácsonyunkat, amikor háborúkat is szüneteltetnek erre a huszonnégy órára ?  Es ez sehogy sem fért az én kicsi, hétéves eszembe.

Ahogy felnőttem, megtanultam, hogy nemcsak a harag állíthatja meg a szeretetet, hanem a félelem is. Ezért nem beszélhettem az idegenekkel - de nemcsak akkor, amikor védtelen gyermek voltam, hanem felnőttkoromban sem. Megtanultam, hogy egyszerűen nem rendjén való örömmel eltelve üdvözölni idegeneket, és hogy részletes etikett írja elő, hogyan viselkedjünk az ismerőseinkkel - azokkal az ismerőseinkkel, akik nem érintették meg a lelkemet. Mindent tudni akartam az új emberekről, és azt akartam, hogy ők is mindent megtudjanak rólam. De nem. A szabályok értelmében várnom kellett.

És most, felnőtt életemben, amikor már a szexualitás is meghatározó erejű, megtanultam, hogy a szabályok még minden mértéket felülmúlóan ridegek és szigorúak. És még mindig nem tudom elfogadni !

Úgy találtam, hogy csak szeretni akarok és szeretetet várok - mindenkit szeretni akartam, akivel szemben ezt természetesnek éreztem, mindenkit szeretni akartam, akinek bármilyen értelemben élveztem a társaságát. De a társadalomnak erre nézvést is megvannak a maga korlátozó szabályai -és ezek még akkor is igen szigorúak, ha az érintett személy is beleegyezik az élménybe; ha a társadalomnak nem tetszik, akkor „rossznak" bélyegzik és ilyenformán elítélik a szerelmespárt.

Miféle szörnyűség ez ?  Mi az oka ?

Te magad mondtad. A félelem

Mindez csak félelem.

Igen, de jogosak-e ezek a félelmek ?  Vagy csak ahhoz szükségesek, hogy megszabják fajunk alapvető viselkedését ?  Egy férfi találkozik egy fiatalabb nővel. Beleszeret (vagy csak vágyni kezd rá) és például elhagyja a feleségét. Szóval, ott marad a feleség a gyerekeivel, nincs állása, nincs senki és semmi, akire és amire támaszkodhatna, ott ez a harmincöt, negyvenöt... vagy éppen hatvannégy éves asszony, akit elhagyott a hatvannyolc éves férje, csak azért, mert megtetszett neki egy lány, aki a lánya vagy az unokája lehetne.

Gondolod, hogy ennek a hatvannyolc éves férfinak megszűnt a felesége iránt táplált szerelme ?

Nos, bizonyára.

Hát nem. Nem a feleségét nem szereti, nem tőle próbál menekülni. Az egyszerre súlyosnak érzett korlátozások elől igyekszik elszökni.

Ugyan, lehetetlen. Csak a vágy, a puszta vágy az oka. Vén kéjenc, aki megpróbálja visszahozni a fiatalságát egy fiatal nővel, képtelen megzabolázni gyerekes móhóságát, és nem képes rá, hogy megtartsa ígéretét a társának, aki a szűk és a bő esztendők alatt is kitartott mellette.

Természetesen. Tökéletes jellemrajz. Ám nem látok különbséget a megállapításaink között. A férj az esetek gyakorlatilag száz százalékában továbbra is szereti a feleségét. A korlátok, amiket a feleség személye ró rá, illetve a fiatal nő személye, akihez semmi köze nem lenne, ha a feleségével maradna - nos ezek hozzák létre a „lázadást".

Arra akarok kilyukadni, hogy az emberi lélek mindig fellázad a korlátozások ellen. Mindenféle korlátozás ellen. Ez robbantotta ki az emberiség történelmének összes forradalmát és lázadását, és nem csak annak a férjnek a „lázadását", aki elhagyja a feleségét - vagy a feleségét, aki egyszer csak elhagyja a férjét (ami, mellesleg, ugyancsak gyakran megesik).

Nem hiszem, hogy Te kiállnál a viselkedési korlátok teljes eltörlése mellett. Hová is vezetne ?  Társadalmi káoszhoz !  Te biztosan nem pártolod, hogy az embereknek szerelmi „ügyeik" legyenek - vagy éppen nyílt házasságban éljenek !

Én nem pártolok semmit és nem vagyok semmi ellen. Nem kötelezem el magam semmi mellett, és nem lépek fel semmi ellen. Az emberi faj ugyan afféle „mellett-ellen" Istennek kíván feltüntetni, de nem ilyen vagyok.

Csak szemlélődöm. Megfigyelek. Megnézem, hogyan teremtitek meg a saját rendszereiteket a jóról és rosszról, és hogy szolgálnak-e titeket az adott eszmék, tekintettel arra, amit mondtok, ahogy döntötök és amire vágytok, akár fajként, egyénenként.

Most pedig a „nyitott házasság" kérdéséről.

Én a nyitott házasság mellett vagy ellen sem vagyok. Akár megbízol, akár nem, abban, amiről eldöntöd, hogy megtalálod a házasságodban, illetve azon kívül. És ez a döntésed megteremti Azt, Aki Vagy a házasságnak nevezett tapasztalat tekintetében. Mert mint mondottam néked: minden tett az önmeghatározás tette.

Ha valamilyen döntést hozol, légy biztos benne, hogy a megfelelő kérdésre adsz választ. A nyitott házasság esetében például nem az a kérdés, hogy „éljünk-e nyitott házasságban, ahol mindkét fél számára megengedett a szexuális érintkezés más partnerekkel is ?“; a kérdés a következő: „Ki Vagyok Én ?  - és Kik Vagyunk Mi ?“ a házasságnak nevezett tapasztalat tekintetében ?

Az erre a kérdésre adandó válasz az élet legnagyobb kérdésében rejlik: Ki Vagyok - most -, bárminek a tekintetében, bármivel kapcsolatban: Ki Vagyok, és hogy döntök, Ki Legyek ?

Ahogy már olyan sokszor elmondtam a beszélgetésünk során, a válasz erre a kérdésre a válasz minden kérdésre.

Istenem, meg kell mondanom, hogy nem kényeztetsz el. A válasz erre a kérdésre olyan átfogó és általános, hogy egyáltalán semmilyen más kérdést nem válaszolhat meg.

Tényleg ?  Akkor hát mi volna a válasz ?

E könyvek alapján - pontosabban annak az alapján, amit szerintem közölni akarsz ezekben a beszélgetésekben - „szeretet" vagyok; Aki Valójában Vagyok.

Kitűnő. Végre megtanultad !  Helyes. Szeretet vagy. A szeretet minden. Így hát te is szeretet vagy. Én szeretet vagyok, és nincs is más, csak a szeretet.

Na és a félelem ?

A félelem az, ami nem vagy. A félelem a Hamis Bizonyítéka Annak, Ami Valóságosnak Tűnik. A félelem a szeretet ellentéte, amit azért teremtettél meg a valóságodban, hogy a gyakorlatban megtapasztald Azt, Aki és Ami Vagy.

Így igaz ez a viszonylagosság világában: annak hiányában, ami nem vagy, az, ami vagy... az nincs.

Igen, igen, ezt már számos alkalommal érintettük a párbeszéd folyamán. De nekem úgy tűnik, hogy megkerülted a panaszomat. Azt bátorkodtam szóvá tenni, hogy a válasz a Kik Vagyunk kérdésére (szeretet), olyan egyszerű és nyilvánvaló, hogy voltaképpen semmilyen más kérdésre nem is tekinthető válasznak. Azt mondtad, hogy ez a válasz minden kérdésre, szerintem viszont egyetlenegyre sem - sokkal kevesebb információt hordoz, mint amilyet egy olyan körülhatárolt és kifejezett témára vonatkozó kérdésre adandó választól várnánk, miszerint: „Legyen-e nyitott a házasságunk ?“

Ha ezt igaznak tartod, annak az az oka, hogy nem tudod, mi a szeretet.

Tudja valaki ?  Az emberi nem ezt igyekszik kifürkészni az idők kezdete óta.

Ami persze nem létezik.

Ami persze nem létezik, igen, igen, tudom. Tisztáztuk elégszer. Ez csak amolyan szófordulat.

Nézzük csak... Hátha sikerül módot találnom, hogy a „szófordulataid" segítségével elmagyarázzam, mi a szeretet.

Remek. Igazán nagyszerű lenne.

Az első szó, ami felötlik Bennem, a határtalan. Ami szeretet, az határtalan.

És megint ott tartunk, ahol elkezdtük. Körben járunk.

A kör jó. Ne becsüld le. Körözz; körözz a kérdés körül. A körözés rendjén való. Az ismétlés rendjén való. A visszatérés, az újrakezdés nagyon is rendjén való.

Olykor kezdem elveszíteni a türelmem.

Néha ?  Muris.

Jó, jó, folytasd, amit elkezdtél.

Szeretet az, ami határtalan. Nincs kezdete és nincs vége. Nincs előtte és utána. Szeretet mindig volt és mindig lesz.

A szeretet örök. A szeretet az örökös valóság.

De térjünk vissza egy nemrégiben igénybe vett szavunkra: szabadság. Mivel a szeretet határtalan és örök, ezért a szerelem... szabad. Szeretet az, ami tökéletesen szabad.

Az emberi valóságban azt találod, hogy mindenki csak szeretni akar és szeretetre áhítozik. Úgy találod, hogy mindig csak szeretetre sóvárog-tok, hogy elérhessétek a határtalanságot. És azt is észreveheted, hogy mindig azt kívántátok, hogy szabadon kifejezhessétek a szeretetet.

A szabadságot, a határtalanságot és az örökkévalóságot keresitek a szeretet megtapasztalásában. Nem mindig adatik meg nektek, de minduntalan keresitek. Keresitek, mivel ez a szeretet, és valahol mélyen ismeritek is, minthogy ti vagytok a szeretet, és a szeretet kifejezésén át törekedtek megismerni és megtapasztalni azt Akik és Amik Vagytok.

Te vagy az életet kifejező élet, a szeretetet kifejező szeretetet és az Istent kifejező Isten.

Ezek a szavak felcserélhetők. Ugyanazt jelentik.

Isten

Élet

Határtalan

Örök

Szabad

Ami nem tartozik ezek közé, annak semmi köze hozzájuk. Ti mind ezek vagytok és előbb vagy utóbb mindezek együtteseként akarjátom megtapasztalni magatokat.

Hogy érted azt, hogy „előbb vagy utóbb" ?

Attól függ, mikor győzöd le a félelmedet. Mint már mondtam, a félelem, a Hamis Bizonyítéka Annak, Ami Valóságosnak Tűnik. Az, ami nem vagy.

Arra törekszel, hogy megtapasztald Aki Vagy, mégpedig annak révén, ami nem vagy.

Ki akarja megtapasztalni a félelmet ?

Senki nem akarja; csak erre tanítottak.

A gyermek nem él meg félelmet. Úgy gondolja, mindent meg tud tenni. A gyermek a szabadság hiányát sem éli meg. Úgy gondolja, hogy mindenkit szerethet. A gyermek ugyanígy soha nem élheti meg az élet hiányát. A gyermek úgy gondolja, örökké él - és az a felnőtt, aki gyermekként cselekszik, úgy gondolja, semmi sem árthat neki. És a gyermek nem ismer semmit, ami Istentelen - amíg a felnőttek meg nem tanítják rá.

Így aztán a gyermek mezítelenül szaladgál, mindenkit megölel és nem gondol vele. Ó, ha a felnőttek is csak ugyanezt tehetnék !

Nos, a gyermekek ezt az ártatlanság bájával teszik. A felnőtt soha nem juthat vissza az ártatlanság állapotába, a felnőtt nem szaladgálhat meztelenül, mert akkor azonnal a szex kerül az előtérbe.

Igen. És Isten természetesen megtiltotta, hogy a szex ártatlan és szabadon megtapasztalható legyen.

Ami azt illeti, Isten valóban megtiltotta. Ádám és Éva tökéletesen boldogan szaladgáltak meztelenül az Édenkertben, amíg Éva nem evett a fa gyümölcséből - a Jó és Rossz Tudásának Fáján termett gyümölcsből. Ezért elítélted őket, és jelen állapotunkba helyeztél minket, mert mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyiunk bűne az eredendő bűn.

Ilyesmi nem létezik.

Tudom, de a tételes vallások álláspontjának is kellett adnom egy esélyt.

Türtőztesd magad.

Jó, megpróbálom. A tételes vallásoknak meglehetősen fejletlen a humorérzéke.

Na tessék. Már megint.

Bocs.

Mint mondtam... fajként, arra törekedtek, hogy megtapasztaljátok a határtalan, örök és szabad szeretetet. A házasság intézménye az örökkévalóság megteremtésére tett kísérletetek: két ember beleegyezik, hogy egész életére együtt maradt. De ezzel nem sok tapasztalatot szereztek a korlátlan és szabad szeretetet illetően.

Miért nem ?  Elvégre szabadon választom meg a házastársamat - ezzel talán nem a szabadság jut kifejezésre ?  És ha elhatározod, hogy csak a házastársaddal, és nem mással kívánod megélni a szexuális szerelmet, akkor az nem korlátozás, hanem ugyancsak egy választás, mely választásban a világon semmi nem korlátoz. A választás nem korlátozás, hanem a szabadság gyakorlata.

Igen - egészen addig, amíg megmarad választás kérdésének.

Nos, annak kell lennie. Így szól az ígéret.

No persze - pontosan itt kezdődnek a gondok.

Segíts, kérlek !

Nos, eljöhet az idő, amikor meg akarod majd tapasztalni a kapcsolat legmagasabb fokú sajátosságát. Nem az adott személy számít különlegesebbnek a többinél, hanem az a módszer egyedi, amivel ki akarod nyilvánítani az illetővel a minden ember - és maga az élet - iránt érzett szeretetnek mélységét.

Tulajdonképpen mindenki iránt egyedi módon nyilvánítod ki a szeretetedet. Nem szeretsz két embert pontosan ugyanúgy. Mivel az eredetiség teremtménye és teremtője vagy, minden egyedi, amit teremtesz. Nincs két egyforma gondolat, szó vagy tett. Nem is lehet belőlük másolatot létrehozni, csak eredetit.

Tudod, miért nincs két egyforma hópehely ?  Mert lehetetlen !  A teremtés nem másolás, és a Teremtő semmi mást nem tud, csak teremteni.

És ezért nincs két egyforma hópehely, két egyforma ember, két egyforma gondolat, nincs két egyforma kapcsolat, semmiből nincs két bármi.

Az Univerzum - és benne minden - egyedi, egyetlen és megismételhetetlen formában létezik, és nincsen hozzá fogható. És rajta kívül nincsen mas.

Megint eljutottunk az Isteni Kettősséghez. Minden egyedi, ennek ellenére minden Egy.

Úgy van. A kezed minden ujja különbözik, de attól a kezed még ugyanaz a kéz. A házad levegője minden helyiségben ugyanaz, a levegő tulajdonsága helyiségről helyiségre változik; nem ugyanaz, de mégis az.

Ugyanez érvényes az emberekre is. Minden ember Egy, ám akkor is, ha nincs két ugyanolyan ember. Ezért aztán nem tudsz két embert egyformán szeretni, még ha az is lenne minden vágyad - de nem is vágyhatsz rá, mert a szeretet az egyedire adott egyedi válasz.

Így tehát amikor kimutatod egy bizonyos személy iránti szeretetedet, azt úgy teszed, ahogy mással nem teheted. A szó legszorosabb értelmében képtelenség lemásolni a gondolataidat, szavaidat, tetteidet - a válaszaidat. Egyediek - akárcsak az a személy, aki iránt ilyen érzelmeket táplálsz.

Ha elérkezik az idő, amikor kizárólag egyetlen személynek kívánod kimutatni ezt a sajátos és egyedi szeretetet, akkor válaszd azt - ahogy mondtad. Jelentsd és nyilvánítsd ki. De jelentsd és nyilvánítsd ki minden egyes pillanatban, hogy megőrizd a szabadságod, és ne engedd, hogy kötelezettséggé váljon. Az igaz szerelem mindig szabad - a szeretettel nem fér meg a kötelezettség.

Ha szent ígéretnek látod szereteted különleges, egyetlen személlyel történő kifejezésére vonatkozó döntésedet, amit soha nem szabad megszegni, eljöhet a nap, amikor kötelezettségként éled meg ez a választást - és megneheztelsz rá. Míg ha nem ígéretnek látod a döntésed, hanem egyszeri, de szabad, újra és újra megtett választásnak, soha nem érkezik el a harag napja.

Ne feledd: egyetlen szent ígéret van csupán - az, hogy mondd és éld az igazságodat. Minden más ígéret a szabadság elvesztése, ami soha nem lehet szent. Merthogy az a szabadság Aki Vagy. Ha elveszíted a szabadságod, az Énedet veszíted el. És az nem szentséges cselekedet, hanem istenkáromlás.

13

Hű, ezek aztán kemény szavak !  Azt akarod mondani, hogy soha nem kellene ígéreteket tennünk - hogy soha ne ígérjünk senkinek semmit ?

Ahogy a többségetek jelenleg éli az életét, minden ígéretetekbe beépült a hazugság is. A hazugság abban áll, hogy már most tudjátok, miként fogtok érezni valamivel kapcsolatban és hogy mihez akartok majd kezdeni vele a jövő akármelyik adott pillanatában. Erről persze fogalmatok sem lehet, ha egyszer az eseményekkel sodródó lényekként töltitek el az életeteket - márpedig a legtöbben pontosan ezt teszitek. Csak akkor nem hordoz magában hazugságot az ígéreted, ha teremtő lényként éled az életed.

A teremtő lények tudják miként fognak érezni a jövő bármely adott pillanatában, minthogy nem pusztán megtapasztalják, hanem megteremtik a maguk érzéseit.

Amíg nem tudod megteremteni a jövődet, addig nem jósolhatod meg, hogy mi lesz. Amíg nem tudod megjósolni, mi lesz, nem is ígérhetsz semmit igaz szívvel, hazugság nélkül.

Ugyanakkor, az aki egyszerre teremti és jósolja meg a jövőjét, az rendelkezik azzal a hatalommal és joggal, hogy változzék. A változás minden teremtény alapvető joga. Valójában sokkal több puszta „jognál", hiszen a „jog" megadatik. A „Változás" viszont létezik.

A Változás - van.

A Változás - te vagy.

Ezt nem kaphatod meg senkitől és sehonnan. Te vagy az.

Minthogy pedig te magad vagy a „változás" - és mivel a változás az egyetlen, ami állandó benned -, nem ígérheted meg hazugság nélkül, hogy mindig ugyanaz maradsz.

Úgy érted, hogy nincsenek állandók az univerzumban ?  Azt akarod mondani, hogy nincsen semmi, ami megmaradna állandónak az egész teremtőerőben ?

A folyamat, amit életnek neveztek, az újrateremtés folyamata. Az élet egésze folyamatosan újrateremti önmagát a most minden egyes, és egyenként örökkévaló pillanatában. Ebben a folyamatban elképzelhetetlen az azonosság, hiszen ha egy dolog azonos, akkor egyáltalán nem változott. Ugyanakkor, bár kizárt az azonosság, hasonlóság előfordulhat. A hasonlóság a változás folyamatának az eredménye, amelynek során a korábbinak egy kísértetiesen hasonló változata jön létre.

Ha a teremtőerő magas fokú hasonlóságot ér el, azt azonosságnak nevezitek. Kétségtelen, hogy a ti korlátolt szempontotokból nem is tévedtek.

Emberi szempontból tehát úgy tűnik, hogy a mindenségben nagy állandóság uralkodik. Azaz, a dolgok olyanok, mintha ugyanúgy néznének ki, mintha ugyanazt cselekednék, mintha ugyanúgy válaszolnának a hatásokra. Ebben ti állandóságot láttok.

Ez jó, mivel ez a fajta szemléletmód olyan keretet alkot, amiben végiggondolhatjátok és megtapasztalhatjátok a fizikai világban való létezéseteket.

De bizony mondom, ha minden élet - értem ezalatt a fizikai és a nem fizikai életet egyaránt - szemszögéből nézzük a kérdést, akkor elillan az állandóság látszata. A dolgok a maguk valójában, folyamatos változásban jelennek meg.

Azt mondod, tehát, hogy a változások néha annyira finomak és árnyaltak, hogy a mi kevésbé kifinomult látásunkkal azonosaknak tűnnek - néha a legteljesebb mértékben azonosnak -, noha tulajdonképpen szó sincs azonosságról ?

Pontosan.

Akkor tehát egyforma ikrek sincsenek.

Úgy van. Mondhatnám, telitalálat.

Ugyanakkor viszont újrateremthetjük önmagunkat kellőképpen hasonló formában ahhoz, hogy az állandóság hatását keltsük.

Igen.

És az emberi kapcsolatainkban ezt úgy tehetjük meg, hogy arra figyelünk, Kik Vagyunk, és hogyan viselkedünk.

Igen - bár a többségetek ezt cseppet sem találja könnyűnek.

Mivel az igazi állandóság (ami az állandóság látszatának az ellentéte) erőszakot tesz a természet törvényein, miként ezt az imént leszögeztük, és igencsak nagy mesternek kell lenni ahhoz, hogy megteremtsd akár a látszatát is az azonosságnak.

A mester legyőz minden természetes hajlandóságot (ne feledd, a természetes hajlandóság a változás felé tart), hogy azonosságként tűnjön fel. A valóságban viszont nem tűnhet fel azonosnak minden egyes pillanatban. De igenis kellőképpen hasonlónak tűnhet ahhoz, hogy az azonosság látszatát keltse.

Csakhogy akik nem „mesterek", azok mindenkor „azonosnak" tűnnek. Ismerek embereket, akiknek annyira kiszámítható a viselkedése és a megjelenése, hogy akár az életemre is esküdni mernék, hogy mit fognak tenni a következő pillanatban, a következő napon vagy a két év múlva elkövetkező nyári szabadságuk alatt.

Ám rendkívüli erőfeszítést követel attól, aki ugyanezt szándékosan cselekszi.

Az a mester, aki szándékosan teremti meg a hasonlóság magas fokát (amit ti „állandóságnak" neveztek). A tanuló pedig az, aki megteremti ugyan az állandóságot, de nem szükségszerűen azért, mert ez volt a célja.

Az olyan személy például, aki mindig ugyanúgy reagál bizonyos helyzetekben, gyakran így szabadkozik: „Nem tehetek róla..."

A mester soha nem mond ilyent.

Még ha valakinek elimerésre méltó is a reagálása - olyasmit tesz, amiért mindenki őszintén dicséri - gyakran így hárítják el a méltató szavakat: „Igazán semmiség. Ösztönösen cselekedtem, ugyanezt bárki megtette volna".

A mester ilyet sem ejtene ki a száján.

Következésképpen a mester olyan személy, aki - a szó legszorosabb értelmében - tudja, mit csinál.

És azt is tudja, miért csinálja.

Azok az emberek viszont, akik nem mesteri szinten léteznek, általában egyiket se tudják.

Ezért olyan nehéz tehát betartani az ígéreteket ?

Ez az egyik oka. Amint azt említettem, míg nem tudod megjósolni a jövődet, nem is ígérhetsz semmit anélkül, hogy szükségszerűen ne hazudnál.

A másik ok, amiért az embereknek nehezükre esik betartani az ígéreteiket, hogy konfliktusba kerülnek a hitelességgel.

Ezt meg hogy érted ?

Azt, hogy a valamivel kapcsolatban kialakuló igazságuk egyszer csak eltér attól, amit szerintük mindig is igaznak fognak tekinteni. Ennek eredményeként mélységes konfliktust élnek át. Nem tudják ugyanis eldönteni, minek engedelmeskedjenek - a saját igazságuknak, vagy az ígéretüknek.

Te mit tanácsolsz ilyen esetekre ?

Tanácsom már elhangzott korábban, és ez a következő: Ha önmagadat cserbenhagyod azért, hogy ne hagyj cserben másokat, az ugyancsak árulás. Méghozzá a legnagyobb árulás.

De ez ahhoz vezetne, hogy mindenki megszegné a másoknak tett ígéretét !  Senkinek semmiben nem lehetne építeni a szavára. Senkire nem lehetne számítani sohasem !

Tehát te magad is másokra építettél, hogy megtartják ígéreteiket, igaz ?  Nem csoda, hogy olyan nyomorultul érzed magad.

Ki mondta, hogy nyomorultul érzem magam ?

Na ne mondd, hogy így festesz, amikor repesel az örömtől...

Jól van. Hát igen, nyomorultul érzem magam. Néha.

Ó, az idő igen nagy részében. Még olyankor is, amikor minden okod meglett volna rá, hogy boldog légy, átadtad magad a legnyomorúságosabb érzéseknek - afölött érzett aggodalmadban, hogy képes leszel-e megőrizni a boldogságodat !

Azért kellett egyáltalán aggódnod, mert a „boldogság megőrzése" nagyrészt azon múlt, hogy mások betartják-e, amit ígértek.

Úgy érted, nincs jogom elvárni, vagy akár csak remélni is, hogy mások betartják az ígéreteiket ?

Mi szükséged lenne ilyen jogra ?

Az egyetlen oka annak, hogy valaki nem tartja be a neked tett ígéretét az az, hogy nem akarja, vagy úgy érzi, hogy nem tudja megtartani, ami végső soron ugyanaz.

Ha pedig valaki nem akarja betartani a neked tett ígéretét, vagy valamilyen oknál fogva nem tudja megtenni, akkor miért köteleznéd arra, hogy állja a szavát ?

Tényleg akarod, hogy valaki egy nem ínyére való egyezséghez tartsa magát ?  Szerinted az embereket rá kellene szorítani, hogy olyan dolgokat cselekedjenek, amikről úgy érzik, hogy úgysem tudják megtenni ?

Miért akarsz bárkit is arra kényszeríteni, hogy akarata ellen cselekedjék ?

Nos, lássuk, jó ellenérv-e a következő: azért, mert ha minden további nélkül nem teszik meg azt, amiről kijelentették, hogy meg fogják tenni, azzal ártanának nekem vagy a családomnak.

Vagyis hogy elkerüld ezt a körülíratlan ártalmat, inkább te magad ártasz.

Nem értem, mi abban az ártalom, ha megkérem az illetőt, hogy állja a szavát.

Pedig az illető minden bizonnyal annak látja; ellenkező esetben készségesen betartaná ígéretét.

Szóval nekem kellene inkább elszenvednem a sérelmet, és nekem kellene inkább végignéznem, hogy a családom és a gyermekeim elszenvedik a sérelmet, minthogy azzal „ártsak" a felelőtlenül ígérgetőnek, hogy megkérem, tartsa be az adott szavát.

Tényleg azt hiszed, hogy rád semmiféle hatással nincs, ha arra kényszerítesz egy másik embert, hogy tartsa be az ígéretét ?

Bizony mondom, több kárt okoztak az embereknek azok, akik csöndes kétségbeesésben éltek (azaz, mindig azt tették, amiről úgy gondolták, hogy tenniük „kell"), mint amennyi kárt azok okoztak, mióta világ a világ, akik mindig is azt tették, amihez kedvet éreztek.

Ha szabadságot adsz valakinek, akkor nem fokozod, hanem elhárítod a veszélyt.

Igen, amikor valakit „felszabadítasz" valamilyen ígéret vagy kötelezettség alól, úgy tűnhet, hogy rövid távon sérelmet szenvedsz. Hosszú távon azonban nem lesz az ártalmadra, mert amikor szabadságot adsz egy másik embernek, akkor szabadságot adsz önmagadnak is. Ilyen módon elkerülnek mindazon a szenvedések és szomorúságok, a méltóságodon és önbecsüléseden esett sérelmek, amelyek óhatatlanul együtt járnak azzal, ha arra kényszerítesz valakit, hogy tartsa be túlhaladott ígéretét.

A hosszú távú sérelem kimondhatatlanul ártalmasabb a rövid távúnál - amint arra már szinte mindenki rájött, aki megpróbált a szaván fogni valakit.

Az üzleti életre is érvényes ez az alapelv ?  Hogyan lehetne ilyen alapon üzleteket kötni ?

Tulajdonképpen, ez az üzletkötés egyetlen épeszű módja.

A ti egész társadalmatokban az a gond, hogy erőszakon alapul. Jogi eszközöket (amit ti „a törvény erejének" hívtok) és igen sok esetben fizikai erőt (amit „fegyveres erőknek", hazugabban „védelmi erőknek" neveztek) alkalmaztok.

Még nem tanultátok meg alkalmazni a meggyőzés művészetét.

Ha nem jogi eszközökkel - a „törvény erejével" a bíróságokon -, akkor hogyan „győzhetnénk meg" az üzleti feleket, hogy tartsák be a szerződésekben foglalt feltételeket és egyezségeiket ?

A jelenlegi kulturális erkölcseitek mellett persze nincs más módja. A kulturális etikátok megváltoztatásával azonban egy csapásra igencsak primitívnek hatnának az üzletfelek - és, megjegyzem, a magánszemélyek - egyezségeinek betartatását célzó jelenlegi módszereitek.

Kifejtenéd ?

Jelenleg erőszakhoz folyamodtok, hogy a felek biztosan betartsák az egyezségeiket. Amikor megváltoznak a kulturális erkölcseitek, és megértitek, hogy valamennyien Egy vagytok, soha többé nem alkalmaznátok erőszakot, mert azzal a saját Éneteket károsítanátok. Nem csapnátok a jobb kezetekkel a balra.

Még akkor sem, ha mondjuk a bal kezünk éppen fojtogatni kezdene ?

Ez is olyasmi, ami nem történhetne meg. Tudniillik soha többé nem fojtogatnátok Önmagatokat. Soha többé nem szegnétek meg az ígéreteiteket. És persze az egyezségeitek is egészen más természetűek lennének.

Nem egyeznétek meg olyasmiben, hogy csak akkor adtok valakinek valamilyen értékes dolgot, ha ő is hasonló értéket tud felajánlani cserébe. Sosem fognátok vissza magatokat, amikor adni kell vagy megosztani valamit, egészen addig míg az illető nem mutat fel méltó viszonzást.

Ösztönösen adnátok a javakat és osztoznátok az értékeken, és így sokkal kevesebb egyezséget lehetne megszegni, mivel a szerződések árucikkek és szolgáltatások cseréjéről szólnak, míg az életetek a javak és szolgáltatások adásáról szólna, attól függetlenül, hogy milyen ellenszolgáltatást kaptok vagy éppen nem kaptok érte.

Pontosan ebben az egyirányú folyamatban, az adásban fogjátok meglelni az üdvösségeteket, mivel ugyanazt fogjátok felfedezni, amit Isten is megtapasztalt: hogy Önmagatoknak adjátok, amit megadtok másnak. A kiadás meg is térül.

Ami tőled indult el, az vissza is tér tehozzád.

Hetedíziglen. Nem kell tehát aggódni, hogy mit „kap vissza" az ember. Csupán az okozhat nehézséget, hogy mit „adjon ki". Az élet az adás nem pedig a begyűjtés legmagasabb fokának a megteremtéséről szól.

Erről örökösen megfeledkeztek. Az élet nem gyűjtésre való. Az élet „adás", és az adáshoz megbocsátónak kell lennetek egymás iránt - különösen azokkal szemben, akik nem azt adták neked, amire gondolatban számítottál !

Ez a fordulat teljes kultúraváltást eredményezne. A ti kultúrátokban manapság azzal méritek a „sikert", hogy mennyit „kaptok", hogy mennyi tiszteletet, pénzt, hatalmat és tulajdont halmoztok fel. Az Új Kultúrában az lesz a „siker" fokmérője, hogy mennyit sikerül felhalmozniuk másoknak - neked köszönhetően.

Ebben az az irónia, hogy minél többet halmoznak fel mások a te jóvoltodból, annál többet sikerül neked magadnak is összegyűjtened, ráadásul különösebb erőfeszítés nélkül. És természetesen anélkül, hogy „szerződéseket", „egyezségeket" kellene kötnötök egymással, hogy „alkudoznátok" vagy „tárgyalnátok", vagy hogy peres és bírósági ügyekbe kellene bonyolódnotok, csak azért, hogy az „ígéretetek" betartására kényszeríthessétek egymást.

A jövő gazdaságában nem a személyes nyereség érdekében fogtok megtenni bizonyos dolgokat, hanem a személyiségetek gyarapodása érdekében - ez lesz a nyereségetek. Ugyanakkor rátok talál az anyagi értelemben vett nyereség is, amint nagyszerűbb és fennköltebb változatává váltok annak, Akik Valójában Vagytok.

Abban a korban majd igen primitívnek fogjátok látni a jelenlegi módszereket, azaz, az erőszak alkalmazását annak kikényszerítéséhez, hogy valaki adjon meg valamit, mert megígérte. Ha valaki nem tartja be az egyezséget, egyszerűen hagyjátok, hadd járja tovább a maga útját, hogy megtehesse döntéseit és megteremthesse önnön Énjének tapasztalatát. Bármi legyen is az, amit nem adtak meg neked, nem fog hiányozni, mert tudni fogod, hogy „van még ott, ahonnan ez jött" - és hogy nem ők a forrása, hanem te magad.

Aha, értem már !  De úgy tűnik, mintha kissé eltávolodtunk volna a témától. Ez az egész beszélgetés azzal kezdődött, hogy a szeretetről kérdezősködtem - és arról, hogy eljutnak-e valaha is az emberi lények arra a szintre, ahol korlátozás nélkül ki tudják majd fejezni ezt az érzést. Ez vezetett a nyílt házasságra vonatkozó kérdéshez. Aztán hirtelen eltértünk a tárgytól.

Nem hiszem, hogy eltértünk. Igencsak ideillik, amiről beszéltünk. Eszményi bevezető az úgynevezett felvilágosult, vagy magasan fejlett társadalmakról szóló kérdéseidhez. A magasan fejlett társadalmakban ugyanis nincs sem „házasság", sem „üzlet" - sem, ha már itt tartunk, egyetlen mesterséges társadalmi létesítmény, amit arra hoztatok létre, hogy összetartsátok minden eresztékében szétesni készülő társadalmatokat.

Jó, jó, mindjárt beszélünk erről is. De előbb szeretném lezárni ezt a kérdést. Az imént néhány igen érdekfeszítő megállapítást tettél. Ha jól értem, minden oda vezethető vissza, hogy a legtöbb ember nem tudja betartani az ígéreteit, ezért nem is kellene ilyen ígéreteket tennie. Ez az álláspont aztán alaposan meglékeli a házasság intézményét.

Tetszik, hogy „intézménynek" nevezed. A legtöbb ember kétségkívül úgy tapasztalja a házasságot, mintha „intézményben" élne.

Na igen, vagy bolondokházában, vagy börtönben, a legjobb esetben valamilyen tanintézetben !

Ahogy mondod. Így élik meg a legtöbben.

Jól van, egy kicsit elviccelődtem ezen a kérdésen, de a viccelődés egyúttal túlzást is jelent. Én azért nem állítanám, hogy „a legtöbben" így vannak a házassággal. Még mindig milliók elégedettek a házasság intézményével és szeretnék megóvni.

Kitartok az előbbi kijelentésem mellett. A legtöbb embernek nehézségeket okoz a házasság, és egyáltalán nem tetszik nekik, amit tesz velük. A nemzetközi válási statisztikák is ezt bizonyítják.

Azt mondod, tehát, hogy a házasságnak meg kell szűnnie ?

Nekem nincs véleményem ebben a kérdésben, csupán...

Igen, tudom. Csupán észrevételeket teszel.

...csupán észrevételeket teszek. Unos-untalan az ítélkezés Istenének akarsz kikiáltani, ami viszont nem vagyok. Köszönöm, hogy megpróbálod az eszedbe vésni.

Na tessék !  Nem elég, hogy meglékeltük a házasságot, most zátonyra fut-tatuk a vallást is !

Való igaz, nem létezhetnének vallások, ha az emberi nem megértené, hogy Istennek nincsenek sem ítéletei, sem előítéletei, nincs semmi,

ami kedvesebb volna a szívének, avagy a háttérbe szorítaná - mivel a vallások bizonygatják a legállhatatosabban, hogy ők Isten ízlésének a letéteményesei.

De ha Neked valóban nincsenek elvárásaid, akkor a vallás szükségképpen hazugság !

Ez így azért erős egy kicsit. Én inkább fikciónak nevezném. Olyasmi, amit egyszerűen kitaláltatok magatoknak.

Akkor azt is mi állítottuk be Isten akaratának, hogy házasságot kell kötnünk ?

Naná. Én semmi ilyesmit nem akarok. De úgy veszem észre, hogy ti viszont annál inkább.

Miért ?  Miért ragaszkodunk annyira a házassághoz, ha akkora nehézségeket okoz ?

Mert egyedül a házasságot tudtátok kitalálni arra, hogy jelenvalóvá tehessétek az örökkévalóságot illetve a végtelenséget a szerelmetek megtapasztalásában.

Ez volt az egyetlen mód arra, hogy egy nő biztosíthassa fennmaradását és megélhetését, a férfinak pedig az egyetlen megoldása arra, hogy biztosítsa az állandóan kéznél lévő szexpartnert és az egyéb feladatok ellátására is alkalmas társat.

Létrejött tehát egy társadalmi szokás. Egy üzlet megköttetett. Én ezt adom neked, cserébe azért, amit te tudsz adni nekem. Ilyen értelemben, nagyon is hasonlított az üzlethez. Megköttetett egy szerződés. És mivel mindkét félnek be kellett tartania a szerződés feltételeit, az egészet Istennel kötött egyeszségnek neveztétek ki - és nem mulaszották el hozzátenni, hogy bizony megbünteti azokat, akik felrúgni merészelik.

Később, amikor észrevettétek, hogy önmagában ez nem válik be, emberalkotta törvényeket vetettetek be a megerősítésére.

De ez sem vált be.

Sem Isten úgynevezett törvényei, sem az ember törvényei nem tudták megakadályozni, hogy az emberek megszegjek házassági fogadalmukat.

Hogyhogy ?

Mivel az ilyesféle fogadalmak ellentmondanak az egyetlen törvénynek, ami igazán számít.

Nevezetesen ?

Nevezetesen a természet törvényének.

De a dolgok természete szerint éppen az egység, az Egy-ség kifejezése az élet lényege !  Hát nem erről beszélgettünk ?  A házasság pedig a legcsodálatosabb módja annak, hogy ezt kifejezésre juttathassuk. Tudod: „Amit Isten egybekötött, ember ne válassza szét", meg ilyenek...

A házasság, ahogyan a többségetek gyakorolja, nem különösebben szép. Hiszen két-három olyan alapvető vonást is megsért, ami minden egyes ember esetében természettől fogva igaz.

Elmondanád kicsit bővebben ?  Azt hiszem, már kezdem érteni ezt az egészet.

Akkor figyelj. Tekintsük át még egyszer, szép sorjában.

Aki Vagy, az a szeretet.

Ami a szeretet, az határtalan, örökkévaló és szabad.

Ennélfogva ez az, ami vagy. Ez a természete annak, Aki Vagy. Természetedből fakadóan határtalan, örökkévaló és szabad vagy.

Nyilvánvaló, bármilyen mesterséges társadalmi, erkölcsi, vallási, filozófiai, gazdasági vagy politikai létesítmény, ami sérti vagy alárendeltségbe kényszeríti a természetedet, az Éned elnyomásával egyenlő - és fel fogsz lázadni ellene.

Mit gondolsz, mi hozta létre a hazádat ?  Hát nem a „Szabadságot vagy halált" végletei ?  Mert nincs más lehetőség !

Nos, ezt a szabadságot előbb feladtátok a hazátokban, aztán lemondtatok róla az életben is. És tettétek mindezt ugyanazért a nagy becsben tartott tényezőért: a biztonságért.

Féltek igazán élni - valósággal rettegtek az élettől - annyira féltek, hogy a biztonságért cserébe feladtátok, sőt eladtátok lényetek igaz természetét.

A házasságnak nevezett intézmény az arra tett kísérlet, hogy megteremtsétek ezt a biztonságot, ahogy az államnak nevezett intézménynek is ugyanez a szerepe. Voltaképpen mindkettő ugyanannak a dolognak a két megnyilvánulási formája: mesterséges társadalmi létesítmények, amelyeket azért hoztatok létre, hogy irányítsátok, befolyásoljátok, megszabjátok egymás viselkedését.

Te jószagú Úristen !  Még sosem szemléltem ilyen nézőpontból az intézményeinket. Mindig azt hittem, hogy a házasság a szeretet és a szerelem legteljesebb megnyilvánulása.

Hát persze, ahogy elképzeltétek, ám nem úgy, ahogy gyakoroljátok. A jelenlegi kevéssé dicsteljes formájában inkább a félelem legteljesebb megnyilvánulása.

Ha a házasság lehetővé tenné, hogy határtalan, örökkévaló és szabad lehess a szerelemben, akkor valóban a szeretet végső kijelentése lenne.

A dolgok azonban egészen másként állnak: abbéli igyekezetetekben házasodtok össze, hogy ígéret vagy felelősségvállalás szintjére alacso-nyítsátok le a szerelmeteket.

A házasság az annak szavatolására tett erőfeszítés, hogy „minden ami van", az mindig ugyanúgy is marad. Ha nem lenne szükség erre a garanciára, nem lenne szükség házasságra sem. És mire használjátok ezt a garanciát ?  Először is, eszköznek a biztonság megteremtésében (ahelyett, hogy abból teremtenétek biztonságot, ami a bensőtökben van), másodszor pedig, amikor nyilvánvalóan szertefoszlik ennek a biztonságnak az ígérete, akkor arra, hogy egymást büntessétek, mivel a házasság megszegett ígéretei ez esetben a bírósági per alapját fogják képezni.

Összefoglalva tehát igen hasznosnak találjátok a házasságot, még akkor is, ha csupa rossz cél szolgálatába állítjátok.

A házasságban azt is megpróbáljátok szavatolni, hogy soha senki más iránt nem fogjátok ugyanazt érezni, amit egymás iránt. Vagy legalábbis, hogy nem fogjátok mással ugyanúgy kifejezni.

Vagyis szexuálisan.

Vagyis szexuálisan.

Végezetül, a házasság, abban a formájában, amelyikbe ti gyömöszöltétek, a következőt fejezi ki: „Ez a kapcsolat különleges. Ez a kapcsolat fölötte áll minden más kapcsolatnak."

Hát ezzel meg mi a baj ?

Semmi.

Akkor miért helytelen, ha ilyesmit fejez ki ?

Ez nem a „helyes" vagy „helytelen" kérdése. Helyes és helytelen nem létezik. Minden azon múlik, mi válik a javadra. Hogy mi teremthet újjá a következő legmagasztosabb elképzelésedben arról, Aki Valójában Vagy.

Amennyiben az, Aki Valójában Vagy, olyan lény, aki így szól: „Ez az egy bizonyos kapcsolat sokkal különlegesebb az összes másiknál", akkor a házassági rendszeretek tökéletesen alkalmas közeget nyújt a megvalósítására. Talán érdekesnek fogod találni, hogy szinte egyetlen szellemi mester sem élt vagy él házasságban.

Persze, mert a mesterek cölibátust fogadtak és nem szeretkeznek. Akkor mire házasodnának ?

Ugyan. Pusztán annyi áll mögötte, hogy a mester nem jelentheti ki azt, amit a jelenlegi házassági rendszeretek mindenféleképpen megkíván: hogy egy személy sokkal fontosabb számukra az összes többinél.

A mesterek nem tesznek ilyesféle kijelentéseket, és ez semmiképpen sem olyan kijelentés, amilyeneket Isten tesz.

Az az igazság, hogy házassági fogadalmatok, ahogy megalkottátok, negyon is Isten-telen kijelentésekre késztet titeket. Az egészben az a legcsúfondárosabb, hogy valamennyien ezt tartjátok a szent ígéretek legszentebbikének - mert Isten egészen biztosan nem tenne ilyen ígéretet.

Hogy igazoljátok emberi félelmeiteket, olyan Istent képzeltetek el, aki ugyanúgy cselekszik, mint ti magatok. Ezért beszéltek Istennek az Ő „választott népének" tett „ígéretéről", és különféle szerződésekről, melyeket, úgymond, Isten kötött az Ő szeretteivel.

Már a gondolatától megrendültök, hogy Isten nem szeret egyeseket jobban, mint másokat, ezért történeteket agyaltok ki egy olyan Istenről, aki bizonyos okoknál fogva csupán bizonyos embereket szeret. Ezeket a képzelgéseket nevezitek vallásnak. Én, a magam részéről, istenkáromlásnak nevezem. Mivel hamis minden olyan gondolat, amely szerint Isten valakit jobban szeret másvalakinél - és nem szentség, hanem szentségtörés minden szertartás, ami megköveteli, hogy jelentsd ki ugyanezt.

Istenem, hagyd abba !  Hagyd abba !  Kiölsz belőlem minden jó gondolatot, amit csak megalkottam a házasságról !  Nem is lehet Isten, aki mindezt írja !  Isten soha nem mondana ilyeneket a vallásról és a házasságról !

Most arról beszélgetünk, milyenné tettétek a vallást és a házasságot. Úgy gondolod tehát, hogy ez durva beszéd ?  Én meg a következőt mondom: elferdítettétek Isten Szavát azért, hogy igazoljátok a félelmeiteket és hogy megmagyarázzátok elmebeteg viszonyulásotokat egymáshoz.

Legszívesebben bármit Isten szájába adnátok, amit csak hallani szeretnétek Tőle, hogy továbbra is korlátozhassátok egymást, sérthessétek egymást, árthassatok egymásnak vagy akár megöljétek egymást az Én nevemben.

Igen, az Én nevemet hangoztattátok, az Én zászlómat lobogtattátok, és kereszteket hurcoltatok a csatatereiteken évszázadokon keresztül, annak bizonyítékaként, hogy az egyik népet jobban szeretem, mint a másikat, és hogy az Én kérésemre kell ölnötök, hogy ez megbizonyosodjék.

Bizony mondom, végtelen az Én szeretetem és feltétel nélküli.

Éppen ez az, amit nem akartok meghallani, az az igazság, amit nem tudtok elviselni, az a kijelentés, amit nem tudtok elfogadni, mivel mindent felölel - ennélfogva nemcsak a házasság intézménye alól rántja ki a talajt (ahogy ti megszerkesztettétek), hanem egyszersmind minden egyes vallásotok és állami intézményetek alól is.

Mivel kizáráson alapuló kultúrát hoztatok létre és azt egy olyan Isten mítoszával támogattátok meg, aki maga is kizár.

Márpedig Isten kultúrája a bennfoglaláson alapul. Isten szeretetében mindenki benne foglaltatik. Isten szeretete mindent felölel. Mindenkit hívnak Isten Királyságába.

És ezt az igazságot mondjátok ti istenkáromlásnak !

És így is kell tennetek. Mert ha ez igaz, akkor minden hamis, amit teremtettetek az életben. Elhibázott minden emberi konvenció és minden emberi intézmény, mert nem korlátlan, örökkévaló és szabad.

Hogyan lehetne bármi is „elhibázott", ha egyszer nincs „helyes" és „helytelen" ?“Hibás" talán van ?

A „hibás" azt jelenti, hogy valami nem a rendeltetésének megfelelően működik. Ha egy ajtót nem lehet becsukni és kinyitni, nem mondanánk rá, hogy „helytelen". Egyszerűen megállapítanánk, hogy az ajtó beszerelése vagy működése „hibás" - mivel nem felel meg a rendeltetésének.

Legyen az bármi, amit létrehoztok az életben és a társadalmatokban, ha nem szolgálja az emberré válásotok célját, akkor hibás. Az ilyen létesítmény egyszerűen, tényszerűen és minden megítéltetés nélkül: hibás.

Csak ismétlésképpen... az emberré válásom célja... mi is ?

Hogy eldöntsd és kinyilvánítsd, hogy megteremtsd és kifejezd, hogy megtapasztald és beteljesítsd azt Aki Valójában Vagy.

Hogy minden egyes pillanatban újrateremtsd önmagad a legnagyszerűbb elképzeléseddé, amit valaha is alkottál arról, Aki Valójában Vagy.

Ez az emberré válásod célja, ahogy minden életnek ez a célja.

Akkor most hová is jutottunk ?  Tönkretettük a vallást, pozdorjává zúztuk a házasságot, megsemmisítő csapást mértünk az államra. És akkor ?

Először is, nem tettünk tönkre, nem zúztunk pozdorjává és nem semmisítettünk meg semmit. Ha egy létesítmény amit megteremtettetek, nem válik be, és nem azt az eredményt hozza, amire számítottatok, akkor ezt leírni nem ugyanaz, mint tönkretenni, szétzúzni és megsemmisíteni.

Emlékezz csak vissza, mi a különbség az értékítélet és megfigyelés között !

Nos, én nem fogok vitatkozni Veled, de az imént elmondottakból egy csomó minden meglehetősen értékítéletízűnek tűnt, legalábbis nekem.

Bizony, szavakra kell támaszkodnunk, és a szavak korlátolt eszközök. Oly kevés van belőlük, ezért aztán újra meg újra ugyanazokat a szavakat kell használnunk, még olyankor is, amikor nem fedik teljesen azt a jelentést vagy gondolatot, amit ki akarunk velük fejezni.

Azt mondjátok például, hogy „szeretitek" a sült banánt, de biztos vagyok benne, hogy nem ugyanarra gondoltok, mint amikor azt mondjátok, hogy szeretitek egymást. Látod, nagyon kevés szavatok van az érzéseitek leírására.

Miközben így, szavak által próbálok kommunikálni veled, rávettem magam, hogy megtapasztaljam ennek korlátait. És el kell ismernem, hogy mivel te ezt a nyelvet használod, amikor értékítéletet fejezel ki, könnyen azt a következtetést vonhatod le, hogy Én is értékítéletet mondok - pusztán azért, mert ugyanezt a nyelvet használom.

Biztosítalak róla, hogy mi sem áll távolabb tőlem. Az egész párbeszéd során azon vagyok, hogy elmagyarázzam, miként juthattok oda, ahová el akartok jutni, és hogy bemutassam olyan tágyilagosan, amenynyire csak lehet, hogy mi áll az utatokban, mi az, ami megakadályoz abban, hogy elérjétek a célt.

Ami a vallást illeti, azt állítod, hogy egy olyan helyre akartok eljutni általa, ahol igazán megismerhetitek és szerethetitek Istent. Én pedig egyszerűen megállapítom, hogy a vallásaitok nem vezetnek el titeket erre a helyre.

A vallásaitok Istent a Hatalmas Titokká változtatták, és nem Isten szeretetére ösztönöznek, hanem Isten félésére.

A vallás azért is édeskeveset tett, hogy megváltoztassátok viselkedéseteket. Még mindig gyilkoljátok egymást, elítélitek egymást, „helyte-len"-nek nyilvánítjátok egymás gondolatait, szavait és tetteit. És tulajdonképpen pontosan a vallásaitok ösztönöznek benneteket az ilyen jellegű viselkedésre.

Ami tehát a vallást illeti, egyszerűen megállapítom, hogy miközben azt várjátok el tőle, hogy elvezessen egy bizonyos helyre, egészen máshová vezet benneteket.

Mint mondod, a házasságtól azt várjátok, hogy az örök boldogság birodalmába vezessen, vagy legalábbis egy tűrhetően békés, biztonságos és boldog állapotba. Miként a vallás, a házasság nevű találmányotok eleinte, azaz, amikor először tapasztaljátok meg, jól is működik. Ugyanakkor, akárcsak a vallás esetében, minél tovább részesültök ebben az élményben, annál inkább oda vezet, ahova eszetek ágában sincs eljutni.

A házasságban élőknek majdnem a fele elválik, azok közül meg, akik kitartanak a házastársuk mellett, sokan kétségbeesetten küzdenek a boldogtalansággal.

A ti „boldog frigyeitek" keserűséghez, haraghoz és megbánáshoz vezetnek. Némelyikük - és nem is kevés - egyenesen tragédiába torkollik.

Azt állítjátok, hogy az államaitok fogják biztosítani a békét, szabadságot és az otthonaitok békességét, de meg kell állapítanom, hogy amilyennek megteremtettétek őket, mindebből semmit sem tudnak megvalósítani. Sőt, az államaitok vezetnek benneteket a háborúkba, fokozzák a szabadság hiányát, az erőszakot és zűrzavart a házatok táján.

Még mindig nem voltatok képesek rá, hogy megoldjatok olyan alapvető problémákat, mint az emberek ellátása táplálékkal, vagy hogy egészségesek legyenek és életben maradhassanak, és még kevésbé tudtok egyenlő esélyeket biztosítani a számukra.

Százával, ezrével, tízezrével halnak éhen emberek a bolygótokon, ahol százan, ezren és tízezren vetnek szemétre annyi élelmet, amennyivel egész országokat lehetne jóllakatni.

Azt az egyszerű feladatot sem tudjátok megoldani, hogy a fölösleg a „birtoklóktól" eljusson a „nincstelenekhez" - és még kevésbé tudjátok a választ arra a kérdésre, hogy egyáltalán meg akarjátok-e osztani egyenlően a javaitokat.

Nos, mindezek nem értékítéletek. Csak olyan észrevételek, amelyek nyilvánvalóan igazak a társadalmatok tekintetében.

De miért ?  Miért kell ilyennek lennie ?  Miért fejlődtünk csak ilyen keveset, miközben próbáltuk intézni a magunk dolgát az elmúlt sok-sok éven át ?

Sok éven át ?  Mondd inkább, hogy sok évszázadon át.

Rendben, akkor az elmúlt sok évszázadon át.

Ez az egész az Első Emberi Kultúra Mítoszával hozható összefüggésbe, és az azt követő valamennyi többi mítosszal. Amíg ez nem változik, addig semmi sem fog megváltozni. Mert a kulturális mítoszaitok formálják az erkölcseiteket, és az erkölcseitek teremtik meg a viselkedéseteket. A probléma pedig abban áll, hogy a kulturális mítoszotok nincs összhangban az elemi ösztönötökkel.

Ezt hogy érted ?

Az Első Kulturális Mítosz úgy hangzik, hogy az emberi lények eleve gonoszak. Ez az eredendő bűn mítosza. A mítosz azt tartja, hogy nemcsak az alaptermészetetek gonosz, hanem eleve annak születtetek.

A Második Kulturális Mítosz, ami szükségszerűen fakad az elsőből, az, hogy az „életrevalóbb" marad életben.

Ez a második mítosz azt tartja, hogy van köztetek aki erős, és van, aki gyenge, és az erősebbek közé kell tartoznod, hogy életben maradj. Mindent megtesztek azért, hogy segítsetek embertársaitoknak, de amint a saját életetek forog kockán, először saját magatokkal törődtök. Még akkor is, ha mások ebbe belehalnak. Sőt, még ennél is tovább mentek !  Ha úgy gondoljátok, hogy a saját és a szeretteitek túlélése érdekében ölnötök kell, készek vagytok gyilkolni is - feltételezhetően a nálatok „gyengébbeket" - így kijelenthetitek, hogy ti vagytok az „életrevalók".

Vannak, akik ezt az ember elemi ösztönének nevezik. „Életösztönnek" hívjátok, és ez a kulturális mítosz alakította ki a társadalmi erkölcseitek, csoportos viselkedésformátok zömét.

Pedig az ember „elemi ösztöne" nem az életösztön, hanem az igazságosság, az egység és a szeretet. Ez valamennyi érző teremtmény elemi ösztöne. Ott van a sejtmemóriátokban. Ez a veletek született természetetek. Így hullik darabokra az Első Kulturális Mítoszotok. Nem vagytok alapvetően gonoszok, nem az „eredendő bűnben" születtetek.

Ha valóban „elemi ösztönötök" lenne az „életösztön", és ha valóban „gonosz" lenne az alaptermészetetek, soha nem ugranátok ösztönösen, hogy elkapjatok egy eleső gyermeket, hogy kimentsetek egy fuldoklót, hogy bárkit megmentsetek bármilyen helyzetben. Ám amikor elemi ösztöneiteknek engedelmeskedve cselekedtek és kimutatjátok az alaptermészeteteket, és nem gondolkoztok azon, amit éppen tesztek, pontosan így viselkedtek, még az életetek - sőt, a halálotok árán is !

Tehát, „elemi" ösztönötök nem lehet „az életben maradás", ahogy az alaptermészetetek sem lehet „gonosz". Ösztöneitek és természetetek dolga, hogy megmutassa a lényegét annak, Aki Vagy, ami az igazságosság, az egység és a szeretet.

Ennek a társadalmi vonatkozásait vizsgálva lényeges megértened az „igazságosság" és az „egyenlőség" közötti különbséget. Nem elemi ösztöne minden érző lénynek az egyenlőség keresése, vagy maga az egyenlőség. Ennek pontosan az ellenkezője igaz.

Valamennyi élőlénynek az elemi ösztöne az egyediségének és nem az azonosságának a kifejezése. Nem lehetetlenség olyan társadalmat megteremteni, ahol két lény teljesen egyenlő, de nem is ez a kívánatos. Mindazon társadalmi gépezetek, amelyek a teljes egyenlőség - tehát, a gazdasági, politikai, és társadalmi „azonosság" - biztosításán fáradoznak, pontosan a legnagyszerűbb és legemelkedettebb cél ellen dolgoznak, nevezetesen az ellen, hogy mindegyik lénynek megadassék a lehetősége megvalósítani legnagyszerűbb vágyait, melyek révén újrateremtheti önmagát.

A lehetőségek egyenlőségére van szükség, nem pedig a tényleges(nek látszó) egyenlőségre. Ez az igazságosság. A tényleges egyenlőség, amit külső erők és törvények hoznak létre, nem létrehozza, hanem kizárja az igazságosságot. Kizárja az igaz önteremtés és újrateremtés lehetőségét, ami mindenütt minden megvilágosodott lénynek a legmagasztosabb célja.

És vajon mi teremtené meg a lehetőségek szabadságát ?  Az olyan rendszerek, amelyek minden egyén számára elérhetővé teszik az életben maradás alapvető feltételeit, ezzel szabadítják fel az embert - minden egyes embert -, hogy az önfejlesztésén és önújrateremtésén fáradozhasson, ne a puszta életben maradásért kelljen küzdenie. Másként fogalmazva, az olyan rendszerek teremtik meg a lehetőségek szabadságát, amik az életnek nevezett igaz rendszert másolják, amiben eleve biztosított az életben maradás.

Nos, mivel a megvilágosodott társadalmakban az életben maradás fel sem merül gondként, ezek a társadalmak nem tűrnék, hogy akár egyetlen polgáruk is szenvedjen, akár hiányt, akár fizikailag. Ezekben a társadalmakban azonos fogalmakként jelenik meg az önérdek és a kölcsönösen legjobb érdek.

Egyetlen „eleve gonoszságon" és „az életrevalóbb túlélésén" alapuló társadalom sem érhet el ilyen fokú megértést.

Igen, ezt értem. Ez a „kulturális mítosz" megint olyasmi, aminek szeretnék utánajárni a fejlettebb civilizációk viselkedésformáival és erkölcsével együtt, amire később még részletesebben is ki fogok térni. De szeretnék még egyszer visszatérni és a végére járni az itt felvetett kérdéseknek.

Éppen az az egyik legnagyobb kihívás a Veled folytatott beszélgetésben, hogy olyan érdekes irányokba tereled a válaszaiddal a párbeszédünket - néha még azt is elfelejtem, mivel kezdtem. Most viszont nem felejtettem el. A házasság kérdését vitattuk meg. A szerelemről és a követelményeiről beszélgettünk.

A szerelemnek nincsenek követelményei. Ettől szerelem.

Ha egy másik személy iránti szerelmed követelményeket támaszt, akkor egyáltalán nem is szerelem, hanem valamilyen hamis változata.

Pontosan ezt próbáltam megvilágítani. Ezt mondom már egy ideje, tucatnyi különböző módon, minden egyes kérdésedre adott válaszomban.

A házassággal kapcsolatban például felmerül egy sor olyan eskü, amit a szerelem senkitől nem követel meg. Ti mégis megkövetelitek, mert fogalmatok sincs róla, hogy mi a szerelem. Így tehát olyan ígéreteket tesztek egymásnak, amilyeneket a szerelem soha nem kérne tőletek.

Ezek szerint valóban ellenzed a házasságot !

Én nem „ellenzek" semmit. Egyszerűen elmondom, amit látok.

Most megváltoztathatjátok, amit látok. Átalakíthatjátok azt a társadalmi szerkezetet, amit „házasságnak" neveztek, olyanformán, hogy ne követeljen olyasmit senkitől, amit a szerelem sem kérne, hanem hogy ehelyett fejezze ki mindazt, amit csak a szerelem fejezhet ki.

Akkor tehát, meg kell változtatni a házassági fogadalmat.

Ennél jóval többről van szó. Változtassátok meg az elvárásokat, amelyekre a házassági fogadalom épül. Nehéz lesz megváltoztatni ezeket az elvárásokat, mert hozzátartoznak a kulturális örökségetekhez. Ennek megfelelően valamennyi a kulturális mítoszaitokból fakad.

Már megint a kulturális mítoszokhoz lyukadtunk ki !  Mihez akarsz kezdeni velük ?

Reményeim szerint éppen ebben a kérdésben foglak a helyes irányba terelni. Értem, hogy hova szeretnétek eljutni a társadalmatokkal, és igyekszem emberi nyelvezeten és emberi értékekkel megfogalmazni, miként juthattok el oda valóban.

Mondhatok egy példát ?

Parancsolj.

Tudod, hogy Én sohasem parancsolok. De ezt csak közbevetőleg jegyzem meg, hiszen úgyis tudod. De most történetesen alkalmas ide ez a szó.

Tehát:

Egyik kulturális mítoszotok a szerelemről az, hogy a szerelem és a szeretet inkább arról szól, amit adunk, nem arról, amit kapunk. Ez a szemlélet kulturális paranccsá lényegült. Mégis az őrületbe kerget titeket, és sokkal több kárt okoz, mint amennyit egyáltalán el lehet képzelni.

Rossz házasságokba hajszolja az embereket, és meg is tartja őket ezekben a rossz házasságokban. Mindenféle kapcsolatban zavart okoz és nincs senki - sem a szüleitek, akikhez tanácsért fordultok, sem a papjaitok, akiket sugalmazásért kerestek fel, sem a pszichológusaitok és pszichiátereitek, akikhez a tisztábban látás reményében fordultok, sem az íróitok és művészeitek, akiket szellemi vezéreiteknek tekintetek -, aki vitába merne szállni ezzel a megkérdőjelezhetetlenül elterjedt kulturális mítosszal.

így a dalok, amiket írnak, a történetek, amiket mesélnek, a filmek, amiket vetítenek, a tanácsok, amiket adnak, a fohászok, amiket ajánlanak, meg a nevelés és a szülői intelmek is kivétel nélkül ezt a mítoszt táplálják, erősítik és fenntartják. Aztán, persze, ott álltok és meg kell felelnetek az elvárásoknak.

És nem tudtok megfelelni.

Pedig nem bennetek van a hiba, hanem a Mítoszban.

Hát a szerelem és a szeretet kifejezéséhez nem inkább adni kell tudni, mint kapni ?

Nem.

Tényleg nem ?

Nem bizony.

De épp az imént közölted, hogy a szerelemnek nincsenek követelményei. Hogy ettől szerelem.

Igy is van.

Nos, ez mégis csak úgy hangzik, mintha adnunk kellene, nem pedig kapnunk !

Akkor újból el kell olvasnod az Első könyv nyolcadik fejezetét. Mindent, amire itt utalok, ott már elmagyaráztam. Párbeszédünknek ezt a részét tekintheted azon fejezet folytatásának.

Tudom. De azok kedvéért, akik csak most kapcsolódnak be a párbeszédünkbe, és nem olvasták az Első könyvet, kifejtenéd, hová akarsz kilyukadni ?  Őszintén szólva, nekem is elkelne egy kis ismétlés, pedig úgy vélem, értem, miről van szó !

Na jó. Íme, a magyarázat.

Mindent, amit teszel, önmagadért teszed.

Ez azért igaz, mert te és mindenki más Egy vagytok - szükségképpen ugyanaz az Egy.

Tehát amit valaki másért teszel, azt is önmagadért teszed. Amit nem teszel meg másnak, magadnak sem teszed azt meg. Ami jó másnak, az jó neked is, és ami rossz másnak, az neked is rossz.

Ez a legalapvetőbb igazság - ám gyakran, nagyon gyakran figyelmen kívül hagyjátok.

Nos, amikor kapcsolatba kerülsz egy másik személlyel, ennek a kapcsolatnak egyetlen célja van: hogy eszközül szolgáljon annak eldöntéséhez és kijelentéséhez, megteremtéséhez és kifejezéséhez, megtapasztalásához és megvalósításához a legmagasztosabb elképzelésednek arról, Aki Valójában Vagy.

Amennyiben az, Aki Valójában Vagy, olyan személy, aki kedves és gondoskodó, érző és megosztó, együttérző és szerető - amikor tehát ilyen vagy másokkal szemben, akkor megadod az Énednek a legnagyszerűbb élményt, amiért ebbe a testbe költözött.

Ezért öltöttél testet. Mert csak a viszonylagosság fizikai világában tapasztalhatod meg, hogy milyen ilyennek lenni. Az abszolút világában, ahonnan származol, nem részesülhetsz ebben az élményben.

Mindezeket sokkal részletesebben elmagyaráztam az Első könyvben.

Ha viszont az, Aki Valójában Vagy olyan lény, aki nem szereti az Énjét, és hagyja, hogy az sérelmeket szenvedjen, hogy rongálják és tönkretegyék, akkor továbbra is ennek megfelelően fogsz viselkedni, ami lehetővé teszi, hogy továbbra is ezt tapasztald meg.

Ha azonban olyan személy vagy, aki valóban kedves és gondoskodó, érző és megosztó, együttérző és szerető, akkor a saját Énedet is azok közé fogod sorolni, akikkel szemben ilyen magatartást tanúsítasz.

Sőt, önmagadon fogod kezdeni a sort. Önmagadat fogod az első helyre tenni mindezekben.

Az életben minden azon múlik, hogy mivé akarsz lenni. Ha például, mindenki mással Eggyé akarsz lenni (vagyis arra törekszel, hogy megtapasztalj egy általad már igaznak ismert fogalmasítást), azt fogod tapasztalni, hogy sajátosan viselkedsz - oly módon, ami lehetővé teszi, az Egységed megtapasztalását és kinyilvánítását. Amikor pedig ennek eredményeként cselekszel, nem azt fogod tapasztalni, hogy valaki másért teszel meg valamit, hanem azt, hogy saját Énedért cselekszel.

Ugyanez igaz minden esetben, függetlenül attól, hogy mivé akarsz lenni. Ha a szeretetté válásra törekszel, akkor a szeretetből fakadóan fogsz cselekedni másokkal. Nem másokért, hanem másokkal.

Figyeled a különbséget ?  Érzed az árnyalatokat ?  Szeretetből fakadóan fogsz cselekedni másokkal, a saját Énedért - hogy megvalósítsd és megtapasztald legnagyszerűbb elképzelésedet az Énedről és arról, Aki Valójában Vagy.

Ilyen értelemben képtelenség bármit is tenni másokért, mivel akaratod minden cselekedete szó szerint „cselekmény". Egy cselekmény része vagy, azaz, megteremtesz és eljátszol egy szerepet. Ugyanakkor viszont nem megjátszol valamit, hanem valóban te magad vagy az.

Emberi lény vagy. És azt, ami vagy, te magad választod és te magad döntesz mellette.

A ti Shakespeare-etek is megmondta: „Színház az egész világ, / És színész benne minden férfi és nő:"  ( Shakespeare: Ahogy tetszik, ford. Szabó Lőrinc. )

Ugyanő mondja: „Lenni, vagy nem lenni: az itt a kérdés."  ( Shakespeare: Hamlet, ford. Arany János. )

És a következőt is: „Mindenek fölött/ Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, / Következik, hogy ál máshoz se léssz."  ( Shakespeare: Ahogy tetszik, ford. Szabó Lőrinc. )

Ha önnön Énedhez vagy hű, ha nem árulod el az Énedet akkor, amikor „úgy tűnik", hogy éppen „adsz", tudni fogod, hogy tulajdonképpen „kapsz". Szó szerint visszaadod Önmagadat az Énednek.

Lehetetlen valóban „adni" másoknak, azon egyszerű oknál fogva, hogy nincsenek „mások". Ha Mi Egy vagyunk, akkor egyedül Te létezel.

Ez azért olykor valamiféle szemantikai „trükknek" látszik. Mintha egy kicsit megforgatnád a szavakat, hogy némiképp megváltozzék a jelentésük.

Nem trükk ez, hanem varázslat !  És nem is arról van szó, hogy változtatunk a szón a jeletése megváltoztatása végett, hanem hogy változtassunk a felfogáson a megtapasztalás módosítása érdekében.

Mindennek a megtapasztalása a felfogáson alapul, a felfogás pedig a dolgok megértésén. A ti értelmezésetek a mítoszaitokból fakad. Azaz, abból, amit mondtak nektek.

De bizony mondom: semmit nem használtak a jelenlegi kulturális mítoszaitok. Nem juttattak el oda, ahova állítólag el akartok jutni.

Vagy becsapjátok önmagatokat, és nem is oda akartok jutni, ahová mondjátok, vagy nem látjátok, hogy nem juttok el oda. így sem egyénként, sem országként, sem fajként nem fogtok oda jutni.

Vannak olyan fajok, amik eljutnak ?

Igen, határozottan állítom, hogy vannak.

Na jó, eleget vártam, beszélj róluk !

Azonnal. De előbb szeretném elmondani, miként változtathattok a „házasság" nevű találmányotokon ahhoz, hogy közelebb kerüljetek a célul kitűzött helyhez.

Nem kell pozdorjává zúzni, nem kell elvetni - változtatni kell rajta.

Tényleg, én is szeretnék többet tudni erről. Például van-e egyáltalán valamilyen mód rá, hogy az emberi lények valaha is kifejezhessék igaz szerelmüket és szeretetüket ?  Ott fejezem be tehát a párbeszédünknek ezt a szakaszát, ahol elkezdtem. Milyen korlátok közé kellene - sőt, némelyek úgy mondanák, kell - szorítani ezt a kifejezést ?

Csak semmi korlátozás !  És pontosan erről kellene szólnia a házassági fogadalomnak !

Elképesztő !  Mert pontosan erről szól a mi házassági fogadalmunk Nancyvel !

Tudom.

Amikor Nancy meg én elhatároztuk, hogy összeházasodunk, hirtelen ihletet kaptam, hogy egy egészen új házassági fogadalmat írjak.

Tudom.

És Nancy beleegyezett. Egyetértett velem abban, hogy nem mondhatjuk egymásnak az esküvőkön „hagyományossá" vált hűségesküt.

Tudom.

Nekiültünk hát, és megalkottunk egy alapvetően újszerű hűségesküt, ami „szembeszáll a kulturális paranccsal", ahogy Te kifejeznéd.

Igen, valóban így tettetek. Büszke is voltam rátok !

És miközben írtuk a szövegét, hogy a tiszteletes felolvashassa, biztosra veszem, hogy mindketten ihletett állapotban voltunk.

Hát persze, hogy ez történt !

Úgy érted, hogy...

Mit gondolsz, csak akkor jövök el hozzád, amikor könyvet írsz ?

Hűha !

Hűha, bizony.

Nos, miért nem írod be ide azt a hűségesküt ?

Micsoda ?

Rajta, hiszen van belőle példányod. Írd ide bátran !

De nem azért alkottuk, hogy a világ elé tárjuk.

Amikor a kezdetét vette ez a párbeszéd, nem gondoltad volna, hogy akár egyetlen szó is a világ szeme elé kerül. Rajta, írd ide hát !

De nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy ezzel olyasmit akarok mondani, mint: „Látjátok, mi írtuk meg a Tökéletes Házassági Fogadalom Szövegét !“

Mi ütött beléd, hogy hirtelen az foglalkoztat, mit fognak szólni mások ?

Ugyan már. Tudod, mit akarok mondani.

Nézd, senki sem állítja, hogy ez a „Tökéletes Házassági Fogadalom".

Na jó, legyen.

Egyszerűen csak ez a legjobb, amit ebben a műfajban írtak a bolygótokon.

Hé !

Csak vicceltem. Nem árt néha lazítani.

Rajta, írd ide a fogadalmatokat. Vállalom érte a felelősséget. Tetszeni fog az embereknek. Így majd jobban el tudják képzelni, miről is beszélgettünk mostanáig. Miért is ne mutathatnál példát az embereknek, hogy ugyanezt a hűségesküt mondják el a saját esküvőjükön ?  Ami, mellesleg, nem is „eskü" vagy „fogadalom", hanem inkább Házassági Nyilatkozat.

Na jó. Következzék tehát az, amit Nancy meg én mondtunk egymásnak, amikor összeházasodtunk... hála az „ihletnek".

Kezdd csak, most ne Rólam beszéljünk !

Lelkipásztornő:

Neale és Nancy nem azért jöttek ide ma este, hogy fennkölt ígéretet tegyenek egymásnak, vagy hogy szent esküvel kössék össze az életüket.

Nancy és Neale azért jöttek ide ma este, hogy közzétegyék egymás iránt érzett szerelmüket; hogy felhívják a figyelmet az igazságukra; hogy kinyilvánítsák azt a döntésüket, miszerint együtt kívánnak élni, gyarapodni és a társai kívánnak lenni egymásnak - mindezt hangosan akarják kimondani előttünk, és őszintén szeretnék, hogy valamennyien átérezzük eme döntésük legmélyebb rezdüléseit.

Azzal a reménnyel jöttek ide ma este, hogy egybekelésük szertartása valamennyiünket közelebb hoz egymáshoz. Ha házastársukkal vagy partnerükkel jöttek el ma este, legyen ez a szertartás emlékeztető - újbóli megerősítése szeretetteljes köteléküknek.

Mindenekelőtt, tegyük fel a kérdést, mi értelme a házasságnak ?  Neale és Nancy megválaszolták már ezt a kérdést maguknak és elmondták nekem a válaszukat. Most újfent megkérdezem tőlük, hogy biztosak lehessenek a válaszukban, bizonyosak a megértésben és szilárdak az elkötelezettségben közös igazságuk iránt.

(A lelkipásztornő két rózsát vesz fel az asztalról.)

Legyen ez a Rózsák Szertartása, melyben Nancy és Neale megosztják egymás gondolatait és emléket állítanak az egyetértésüknek.

Nancy és Neale, elmondtátok nekem, szilárdan a tudatában vagytok, hogy nem a biztonság miatt léptek ebbe a házasságba...

...hogy a biztonságnak nem az az egyetlen módja, hogy birtokoltok vagy birtokoltattok...

...sem az, hogy elvárásokat és követelményeket támasztotok egymással szemben, sem az, hogy a másiktól remélitek megkapni mindazt, amire szükségetek támad az életben...

...az igaz biztonság abban áll, hogy tudjátok, minden, amire szükségetek támad az életben... minden szeretet, minden bölcsesség, minden meglátás, minden hatalom, minden megértés, minden gondolat, minden együttérzés, minden erő... tibennetek rejlik...

...hogy tudjátok azt is, nem azért keltek egybe, mert remélitek, hogy megkapjátok mindezeket a dolgokat, hanem mert azt remélitek, hogy megadhatjátok a másiknak ezen adományokat, hogy még több jusson a másiknak mindezekből.

Ma este is ez a szilárd meggyőződésetek ?

(Válasz: „Igen, az.")

Neale és Nancy, elmondtátok nekem, hogy szilárd meggyőződésetek szerint nem azért léptek ebbe a házasságba, hogy bármi módon korlátozzátok, irányítsátok, hátráltassátok vagy megakadályozzátok egymást abban, hogy igazán kifejezzétek és őszintén ünnepeljétek azt, ami a legjobb és legmagasztosabb bennetek - az Isten iránti szereteteteket, az élet iránti szeretetet, az emberek iránti szereteteteket, a teremtőerő iránti szereteteteket, a munka iránti szereteteteket, illetve lényetek bármely másik megnyilvánulását, amiben valóban titeket jelenít meg és örömötökre szolgál. Most is ez a szilárd meggyőződésetek ?

(Válasz: „Igen, az.")

Végezetül, Nancy és Neale, azt mondtátok nekem, hogy nem úgy látjátok a házasságot, mint ami kötelezettségeket hoz létre, hanem ami lehetőségeket kínál...

... lehetőséget a gyarapodásra, a teljes önkifejezésre, arra, hogy a képességeitek legmagasabb fokára emeljétek az életeteket, arra, hogy kilábaljatok minden önmagatokról alkotott hamis és kicsinyes gondolatból, és lehetőség ez arra is, hogy kettőtök lelkének egyesülésén keresztül eljussatok a végső egyesülésig Istenben...

... hogy ez valóban Szent Egyesülés legyen... utazás az életen keresztül a szeretett lénnyel, mint minden tekintetben egyenlő társsal, osztozva minden kapcsolattal együtt járó felhatalmazáson és felelősségen, vállalva a terheket és egyként sütkérezve a dicsőségben.

Ez az az a jövő, amit elképzeltetek magatoknak, és amibe ezennel szeretnétek belépni ?

(Válasz: „Igen, az.")

Átadom most nektek ezeket a vörös rózsákat, legyenek a jelképei annak a megértésnek és egyetértésnek, amit ezen Földi dolgokban tanúsítotok; annak, hogy mindketten tudjátok és egyetértetek abban, hogy milyen lesz az életetek ezen emberi testben és ebben a házasságnak nevezett evilági létesítményben. Adjátok át egymásnak eme rózsákat szeretettel, jelképezzék megállapodásotokat ebben az egyezségben és egyetértésben.

És most, vegyétek magatokhoz ezt a két fehér rózsát, melyek lelki természetetek és spirituális igazságotok nagyobb szabású összhangját, Valódi és Magasztosabb Énetek tisztaságát és Isten szeretetének tisztaságát jelképezik, ami bennetek ragyog most és mindörökké.

(Átadja Nancynek a rózsát, melynek szárán Neale gyűrűje van, majd Nealenek nyújtja a másik rózsát, rajta Nancy gyűrűjével.)

Milyen jelképeket adtok egymásnak, hogy emlékeztessen a ma elhangzott ígéretetekre ?

(Mindketten lehúzzák a rózsákról a gyűrűket, átadják a lelkipásztornőnek, aki a tenyerére veszi őket miközben folytatja a beszédet:)

A kör a Nap szimbóluma és a Földé és a Világegyetemé. A szentség jelképe, a tökéletességé, és a békéé. A spirituális igazság, a szeretet és az élet örökkévalóságának jelképe... mivel nincs sem kezdete sem vége. E pillanatban Neale és Nancy is ezt a jelképet választották egyesülésükhöz, de nem birtokló egyesülésre; összetartozásukra, mely nem ismer korlátozásokat; a körülövezettségre, mely mentes minden csapdától. Mert a szerelmet nem lehet birtokolni és nem lehet korlátozni. A lelket pedig nem lehet csapdába ejteni.

Neale és Nancy, vegyétek ezeket a gyűrűket, melyeket egymásnak adtok.

(Elveszik egymás gyűrűjét.)

Neale, mondd utánam.

Én, Neale... arra kérlek téged, Nancy... hogy légy társam, szeretőm, barátom és feleségem... kinyilvánítom azon szándékomat, hogy legmélyebb barátságomat és szerelmemet adjam neked... nemcsak amikor jókedved van... hanem akkor is, amikor emészt a bánat... nem csupán akkor, amikor világosan emlékszel, hogy Ki Vagy... hanem akkor is, amikor megfeledkezel róla... nemcsak akkor amikor szerelem vezérel... hanem akkor is, amikor nem... Kijelentem továbbá... Isten és az egybegyűltek színe előtt előtt... hogy mindig az Isteni Világosságot fogom keresni benned... és mindig azon leszek, hogy megosszam veled... az énbennem lakozó Isteni Világosságot... akkor is, sőt különösen akkor, ha a legsötétebb idők köszöntenek ránk.

Szándékom, hogy veled legyek mindörökké... a Lélek Szent Kapcsolatában... hogy együtt végezhessük Isten munkáját... megosztva minden bennünk rejlő jót... mindazokkal, akiknek megérintjük az életét.

(A lelkipásztornő Nancyhez fordul.)

Nancy, úgy döntesz, hogy teljesíted Neale kérését és a felesége leszel ?

(Válasz: „Igen, úgy döntök.")

Nancy, mondd utánam:

En, Nancy... arra kérlek téged, Neale... (elmondja ugyanazt a fogadalmat)

(A lelkipásztornő Neale-hez fordul.)

Neale, úgy döntesz, hogy teljesíted Nancy kérését és a férje leszel ?

(Válasz: „Igen, úgy döntök.)

Kérlek tehát mindkettőtöket, hogy vegyétek e gyűrűket és mondjátok utánam: Neked adom ezt a gyűrűt... és elfogadom a gyűrűt, mit nékem adsz... (gyűrűt váltanak)... és hordani fogom az ujjamon... (egymás ujjára húzzák a gyűrűket)... hogy e gyűrűről mindenki lássa és tudja... az irántad érzett szerelmemet.

(A lelkipásztornő befejezi a szertartást.)

Teljes mértékben a tudatában vagyunk annak, hogy senki sem részesítheti jobban a házasulandó párt a házasság szentségében, mint maga a házasulandó pár, és csak ők szentesíthetik azt. Sem az egyház, melyet képviselek, sem az állam által rám ruházott hatalom nem ad nékem akkora hatalmat, hogy kinyilvánítsam azt, amit csak e két szív nyilváníthat ki, amit csak e két lélek válthat valóra.

Így hát, Nancy és Neale, amennyiben a barátaitok és az Egy Élő Szentlélek színe előtt kinyilvánítottátok az igazságot, ami már meg vagyon írva a szívetekben - ezennel örömmel jelentjük be, hogy házastársakká nyilvánítottátok Magatokat.

Imádkozzunk együtt.

Hozzád szólunk, Szerelem és Élet Istene: a Földön a mai napon egymásra talált két lélek. Sorsuk mostantól kezdve egybefonódik, bánatuk és örömük nem lesz többé szétválasztható.

Neale és Nancy, legyen otthonotok a boldogság hona mindazok számára, akik betérnek hozzátok; legyen olyan hely, ahol idősek és fiatalok felüdülnek egymás társaságában; legyen ez a gyarapodás és az osztozás helye, hol zene szól és nevetés csendül; hely, hol öröm az imádság, hol sugárzik a szeretet.

Adja az Isten, hogy mindazok, akik közel állnak hozzátok folyamatosan gazdagodjanak egymás iránti szerelmetek szépségétől és bőségétől, hogy a világot szolgáló életöröm legyen munkátok, és legyen szép és hosszú életetek ezen a Földön.

Ámen.

Úgy legyen.

Olyan megható... Nagyon nagy megtiszteltetés és áldás, hogy találtam valakit ebben az életben, aki el tudta mondani velem és komolyan is vette ezeket a szavakat. Drága Jó Istenem, köszönöm, hogy elküldted nekem Nancyt.

Te is ajándék vagy a számára, tudod, ugye ?

Reméltem.

Hidd el Nekem.

Tudod mit szeretnék ?

Nem. Mit ?

Azt szeretném, ha az emberek használnák ezt a Házassági Nyilatkozatot. Szeretném, ha az emberek kivághatnák innen, vagy kimásolhatnák és felhasználnák a saját esküvőjükön. Fogadni mernék, hogy jelentősen csökkenne a válások száma.

Sok embernek nehezére esne kimondani ezeket a szavakat - és sok embernek nehezére esne tartani magát hozzájuk.

Remélem, hogy mi tartani tudjuk magunkat hozzájuk !  Úgy értem, most, hogy ide írtuk ezeket a szavakat, kénytelenek leszünk megfelelni ennek az ígéretnek.

Miért ?  Talán nem úgy terveztétek ?

Dehogynem úgy terveztük. De mi is csak emberek vagyunk. És ha kudarcot vallunk, vagy megingunk, ha bármi történik a kapcsolatunkkal, vagy, ne adj' Isten, úgy döntünk, hogy véget vetünk neki, azzal immár nagyon sok embernek okoznánk csalódást.

Ugyan, ostobaság. Tudni fogják, hogy önmagatokhoz vagytok hűek; tudni fogják, hogy újabb döntést hoztatok. Emlékezz, mit mondtam az Első könyvben: ne téveszd össze egy kapcsolat időtartamát a minőségével. Nem vagy szentkép, és Nancy sem az, és senkinek sem kell azzá lennie - még nektek sem. Legyetek emberek. Legyetek a legteljesebb mértékben emberek. Ha valamikor később úgy gondoljátok Nancyvel, hogy át akarjátok alakítani a kapcsolatotokat, minden jogotok megvan hozzá, hogy megtegyétek. Az egész párbeszédnek ez a lényege.

Ez volt a nyilatkozatunk lényege is !

Úgy van !  Örülök, hogy észrevetted.

Igen, szeretem ezt a Házassági-Nyilatkozatot, boldog vagyok, hogy betettük a könyvbe !  Csodálatos, újfajta módja annak, hogy két ember nekivágjon a közös életnek. Nem kell többé arra inteni a nőt, hogy „férjedet tiszteld, szeresd és engedelmeskedj neki". Öntörvényű, öntelt, felfuvalkodott férfiak követeltek ilyesmit.

Nagyon igaz !

És még önteltebb és önzőbb volt ugyanezen férfiak részéről azt állítani, hogy Isten rendelte el a férfi felsőbbrendűségét.

Újfent igazad van. Soha eszem ágában sem volt efféléket elrendel-getni.

Végre olyan házassági szöveg áll a rendelkezésünkre, amit Isten ihletett !  Olyan szavak, melyek személyes tulajdonná válhatnak, mert kinek-kinek a leikéből, következésképp az Egyetlen Léiekből fakadnak, nem valamely emberi intézmény kötelez a kimondásukra !  Olyan szavak, melyek elmondják az igazságot a szerelemről; olyan szavak, melyek nem állítanak korlátokat, hanem csakis szabadságot ígérnek !  Olyan szavak, melyekhez bízvást tarthatja magát minden igaz szív.

Lesznek akik majd azt mondják: „Na persze, könnyű olyan esküt tenni, ami nem kötelez semmire !“ Erre mi a válaszod ?

Hogy sokkal nehezebb megadni valakinek a szabadságát, mint a hatalmunkban tartani. Ha a hatalmunkban tartunk valakit, azt kapjuk, amit akarunk. Ha szabaddá teszünk valakit, azt kapják, amit akarnak.

Bölcs válasz lesz.

Van egy fényes ötletem !  Ki kellene adnunk ezt a Házassági Nyilatkozatot egy kis könyvecskében, mint valami kis imakönyvet, amit az emberek az esküvőjük napján használhatnának.

Aprócska könyv volna, és nemcsak ezeket a szavakat tartalmazná, hanem az egész szertartást és ennek a három könyvnek az észrevételeit a szerelem-

ről és párkapcsolatról, valamint néhány különlegesebb imádságot és meditációt a házasságról - amit, ahogy az imént ki is derült, Te sem ellenzel !

Olyan boldog vagyok, mert eleinte nagyon az volt a benyomásom, mintha házasságellenes lennél.

Hogyan is lehetnék a házasság ellen ?  Mi valamennyien házasok vagyunk. Egymás házastársai - most és mindörökké. Egyesültünk. Egy Vagyunk. A miénk minden idők legfenségesebb esküvői szertartása. Az Én nektek szóló esküm minden idők legnagyszerűbb esküje. Örökké szeretni foglak és szabaddá teszlek. Az én szerelmem semmilyen körülmények között sem fog megkötözni, és ti is szeretni fogtok Engem - mert leghőbb vágyatok a szabadság, hogy azok legyetek, Akik Vagytok, és ez az én legcsodálatosabb ajándékom.

Elfogadsz-e Engem törvényes házas- és teremtőtársadnak, az univerzum legmagasztosabb törvényei szerint ?

Igen, elfogadlak.

Hát Te elfogadsz-e engem társadul és teremtőtársadul ?

Igen, elfogadlak, miként mindig is elfogadtalak. Most és mindörökké, az örökkévalóságon át, Egyek vagyunk. Ámen.

Úgy legyen.

14

Áhítat és hódolat tölt el miközben ezeket a szavakat olvasom. Köszönöm Neked, hogy itt vagy velem. Köszönöm Neked, hogy itt vagy mindannyiunkkal. Hiszen milliók olvassák ezeket a szavakat és további milliók fogják még olvasni. Köszönjük Neked az ajándékot, hogy eljöttél a szívünkbe.

Legkedvesebb gyermekeim, Én mindig is ott voltam a szívetekben. Örülök, hogy most már valóban érzitek, hogy itt vagyok veletek.

Mindig itt voltam veletek és soha egy pillanatra sem hagytalak el. Én vagyok ti és ti vagytok Én, és soha semmi nem választhat el Minket egymástól, egyszerűen mert nem lehetséges.

Na, várjunk csak !  Ez olyan mint valami déjá vu. Mintha már beszélgettünk volna erről...

Hát persze !  Olvass csak bele a tizenkettedik fejezetbe !  Csakhogy ezek a szavak most már jóval többet jelentenek, mint akkor.

Hát nem lenne nagyszerű, ha a déjá vu valódi lenne, és bizonyos dolgokat valóban újra átélnénk, így többféle jelentését is megérthetnénk ?

Mire gondolsz ?

Úgy gondolom, hogy néha valóban ez történik.

Kivéve, amikor nem.

Kivéve, amikor nem !

Jó, nagyszerű !  Olyan gyors tempóban haladsz az újabb és újabb tudnivalók megértésében, hogy valósággal megrémítesz !

Ugye ?  De most valami igazán fontos kérdést kell megbeszélnünk.

Igen, tudom. De mondd csak.

Mikor egyesül a lélek a testtel ?

Mit gondolsz, mikor ?

Amikor úgy dönt, hogy így tesz.

Jó !  Nagyon jó !

Az emberek azonban konkrétabb válaszra várnak. Azt akarják tudni, hogy mikor kezdődik az élet. Az az élet, amit életnek ismernek.

Értem.

Tehát, melyik az a bizonyos pillanat ?  Amikor a test a világra jön az anyaméhből, azaz a fizikai születésünk ?  Vagy a fogantatás pillanata lenne, amikor fizikailag egyesülnek a fizikai élet alkotóelemei ?

Az életnek nincs kezdete, minthogy vége sincsen. Az élet csupán kiterjed, új formákat teremt.

Olyan lehet ez mint az a képlékeny anyag a hatvanas években divatos lávalámpákban. A golyócskák nagy, puha labdacsokban előbb a lámpa alján hevertek, majd a hő hatására felemelkedtek, szétváltak, és újabb labdacsokat alkottak. Ahogy emelkedtek, úgy alakultak át újabb és újabb labdacsokká, hogy a felszínen még nagyobb labdaccsá alakuljanak, és aztán az egész kezdődjék elölről. A lámpában egyetlen új labdacs sem volt. Mindvégig ugyanaz és ugyanannyi anyag volt jelen, csak éppen átalakult olyasmivé, ami újnak és másnak „látszott". Végtelen sok variáció jöhetett létre, lebilincselő látványt nyújtott, és a folyamat újból és újból megismétlődött.

Ez nagyszerű hasonlat arra a jelenségre, amiről beszélünk. Ugyanez történik a lelkekkel is. Az Egyetlen Lélek - és valójában egyedül ez Minden, ami van - önmaga kisebb részeivé alakul át. Minden egyes „rész" már a kezdet kezdetén létezett. Nincsenek „újabb" részek, csak a részei a Mindennek, Ami Mindig Is Létezett, amint átalakítja Önmagát olyasmivé, ami új és más résznek „látszik".

Joan Osborne-nak van egy nagyszerű pop zeneszáma, amiben azt kérdezi: „Ha köztünk járna Isten, mit érhet ?  Lenne kétséggel terhes éhes lélek ?“ Meg kellene kérnem, hogy írja át: „Ha köztünk járna Isten, mit érhet ?  Lenne Egy-séggel teljes fényes lélek ?“

Ha !  Találó !  Tudod, mit mondok ?  Az a dal igenis nagyszerű dal !  És mennyire piszkálta akkoriban az emberek csőrét !  Nem tudták elviselni a gondolatot, hogy semmivel sem vagyok különb náluk !

Ami bizony sok mindent elárul, ha nem is Istenről, de az emberi nemről. Vajon mit árul el rólunk az, hogy istenkáromlásnak tekintjük, ha valaki hozzánk hasonlítja Istent ?

Igaz is, mit ?

De hát valóban „köztünk jársz", Hiszen ezt magyarázod. Joannak tehát igaza van.

Persze, hogy igaza volt. De még mennyire, hogy igaza van !

Szeretném, ha visszakanyarodnánk a korábbi kérdésemhez. Tudnál mondani valamit arról, hogy mikor kezdődik az az élet, amit mi ismerünk ?  Melyik az a pillanat, amikor a lélek a testbe költözik ?

A lélek nem költözik a testbe. A testet körülveszi a lélek. Emlékszel, mit mondtam erről ?  A test nem ad hajlékot a léleknek. Pont a fordítottja a helyzet.

Minden mindig élő. Nem létezik olyasmi, hogy „halott", Egyszerűen nincs ilyen létforma.

Az, ami Mindig Élő, egyszerűen újabb formát vesz fel - egy új fizikai formát. Ez a forma mindig telve van élő energiával, életenergiával.

Az élet - már ha életnek nevezitek azt az energiát, ami Én Vagyok -mindig van. Sosincs úgy, hogy ne lenne. Az élet soha nem ér végei, így hogyan is létezhetne olyan pillanat, amikor az élet a kezdetét veszi ?

Ugyan, tudod jól, hova akarok kilyukadni !  Segítened kell, hogy megértsem !

Tudom, hát. Azt akarod, hogy szálljak be az abortuszvitába.

Igenis, azt akarom !  Elismerem, azt akarom !  Már hogyne akarnám, elvégre, itt vagyok, Istennel beszélgetek, még szép, hogy megragadom az alkalmat és felteszem neki a nagy kérdést: mikor kezdődik az élet ?

És a válasz meg olyan nagy, hogy meg sem hallod.

Na, tégy próbára ismét.

Sosem kezdődik. Az élet soha nem kezdődik, mert az életnek sosincs vége. Te most mindenféle biológiai szőrszálhasogatásba akarsz belerángatni, hogy annak alapján egy csinos kis szabályt barkácsolhass, amit aztán „Isten törvényeként" fogsz emlegetni, hogy példálózhass, miként kell az embereknek viselkedniük - aztán pedig megbüntethessétek azokat, akik nem úgy tesznek, ahogy ti mondjátok.

Nem értem, mi ebben a baj ?  Ez lehetővé tenné, hogy büntetés nélkül kinyírhassunk orvosokat a parkolókban.

Most már mindent értek. Tehát éveken keresztül felhasználtál Engem, és mindazt, amiről kijelenthetted, hogy én mondtam, ha igazolás kellett egynémely gonoszságotokra !

Ugyan !  Miért nem akarod egyszerűen kijelenteni, hogy a terhesség megszakítása gyilkosság ?

Nem érted, hogy senkit és semmit nem lehet meggyilkolni ?

Nem, de meg lehet szüntetni az „egyéniességét" !  Márpedig, ez a mi nyelvünkön egyenlő a gyilkossággal.

Az ember nem akadályozhatja meg azt a folyamatot, amelyben az Én valamely részem egyénileg kifejez valamit egy bizonyos módon, azon részem nélkül, amelyik az adott móddal egyetértésben fejezné ki a magáét.

Mit akarsz ezzel mondani ?

Azt akarom ezzel mondani, hogy semmi sem történik Isten akarata ellenére.

Az élet, és minden, ami a világban történik, Isten akaratának a megnyilvánulása, és ezt értsd úgy, hogy a ti akaratotok is.

Említettem már e párbeszéd során, hogy a ti akaratotok az Én akaratom. Azért van ez így, mert Mi Egy vagyunk.

Az élet Isten akarata, és tökéletesen fejeződik ki benne. Ha valami Isten akarata ellen való lenne, meg se történhetne. Annak értelmében, hogy Ki és Mi Isten, nem történhet meg. Tényleg azt hiszitek, hogy egyik lélek bármit is eldönthet a másik nevében ?  Tényleg azt hiszitek, hogy mint egyének, olyan módon hathattok egymásra, ahogyan a másik egyén nem akarja ?  Ennek a hitnek csak az a tévedés lehet az alapja, mely szerint függetlenek és különállók vagytok egymástól.

Tényleg azt hiszitek, hogy olyan módon befolyásolhatjátok az életet, ahogyan Isten nem akarja, hogy befolyásoljátok ?  Ennek a hitnek csak az lehet az alapja, hogy Tőlem függetlennek képzelitek magatok.

Mindkét elgondolásotok téves.

Nem mondom, igencsak pökhendi elképzelés, hogy oly módon befolyásolhatjátok az univerzumot, amivel az univerzum nem ért egyet.

Mindenható erőkkel játszadoztok, és néhányan bizony azt hiszitek, hogy hatalmasabbak vagytok a leghatalmasabb erőnél is. Pedig nem vagytok azok. De nem vagytok kevesebbek sem a leghatalmasabb erőnél.

Ti vagytok a leghatalmasabb erő. Sem több, sem kevesebb. Engedjétek, tehát, hogy veletek legyen az erő !

Azt akarod mondani, hogy nem lehet valakit megölni, anélkül hogy bele ne egyezne ?  Azt akarod mondani, hogy egy magasabb szinten, minden áldozat beleegyezett a saját halálába ?

Túlságosan földi szemmel nézed a dolgokat, túlságosan földi kategóriákban gondolkozol, márpedig így semmit nem fogsz megérteni ebből az egészből.

Nem is gondolkozhatom másként, csak „földi kategóriákban", hiszen itt vagyok, ebben a pillanatban, a Földön !

Bizony mondom, „evilágból való vagy, de nem belőle való".

Tehát, az én földi valóságom nem is valóság ?

Igazán azt hitted, hogy az ?

Nem tudom.

Sosem jutott eszedbe, hogy itt valami nagyobb léptékű dolog történik ?

Dehogynem, persze, hogy eszembe jutott már ilyesmi.

Nos, pontosan ez történik. Ezt magyarázom.

Jó, értem. Tehát, akkor most akár ki is rohanhatnék az utcára, megölhetek bárkit, hiszen nem ölhetném meg az illetőt amúgy, ha nem egyezett volna bele, nem igaz ?

Ami azt illeti, ezt teszi az emberi faj. Érdekes, hogy mekkora gondot okoz ez nektek, pedig úgy cselekszitek mindezt, mintha tényleg igaz volna, amit az imént mondtál.

Sőt, ami még rosszabb, akaratuk ellenére öltök meg embereket, mintha ez mit sem számítana !

Nos, persze, hogy számít !  Itt egyszerűen arról van szó, hogy amit mi akarunk, az jobban számít. Hát nem érted ?  Abban a pillanatban, amikor mi, emberek, megölünk valakit, nem állítjuk, hogy nem számít, amit tettünk. Komolytalan is lenne ezt képzelni. Egyszerűen fontosabb az, amit mi akarunk.

Értem. Könnyebb elfogadnotok, hogy rendjén való másokat akaratuk ellenére megölni. Ezt megtehetitek büntetlenül. Azért teszitek, mert az ő akaratuk az, amit helytelennek ítélhettek meg.

Sosem állítottam ilyesmit !  Az emberek nem így gondolkodnak !

Nem ?  Hadd mutassak rá, mennyire képmutató egyik-másik ember. Azt állítjátok, hogy rendjén való valakit megölni az illető akarata ellenére, amennyiben alapos okotok van rá, hogy a halálát kívánjátok. Ezt teszitek például a háborúkban, vagy, amikor kivégeztek valakit - vagy ha egy orvost meggyilkolnak egy abortuszklinika parkolójában. Amikor viszont a másik ember úgy érzi, hogy alapos oka van a saját halálát kívánni, egyáltalán nem segítetek neki meghalni. Azt „öngyilkosságban való segédkezésnek" hívjátok, és helytelenítitek.

Gúnyolódsz velem.

Nem én, sőt te gúnyolódsz Velem. Azt akarod bizonygatni, elnézem, hogy valakit akarata ellenére öljetek meg, és elítélem, ha valakit a beleegyezésével öltök meg.

Ez őrültség.

Ám nemhogy nem ismeritek fel ebben az őrültséget, hanem még ki is jelentitek, hogy azok az őrültek, akik rámutatnak mindennek az őrült mivoltára. Meg hogy nektek van a helyén az eszetek, ők meg csak bajkeverők.

Így fest tehát a ti kifacsart logikátok, amire teljes életeket és teljes teológiákat építetek.

Ezt még sosem gondoltam így át.

Bizony mondom, eljött az idő, hogy új megvilágításban lássátok a dolgokat. Újjászületésetek pillanata ez, az egyéneké és egész társadalmatoké egyaránt. Most kell újjáépítenetek a világotokat, még mielőtt őrültségeitekkel teljesen tönkretennétek.

Halljátok hát szavam.

Mi mind Egy vagyunk.

Csupán Egyetlen Van belőlünk.

Nem vagytok Tőlem függetlenek, és nem vagytok függetlenek egymástól sem. Mindent, amit Mi csinálunk, Valamennyien egymással egyetértésben cselekedjük. A valóságunk az együtt teremtett valóság. Ha véget vettek egy terhességnek, akkor Mi vetünk véget annak a terhességnek. A ti akaratotok az Én akaratom.

Az Isteni egyetlen egyéni megnyilvánulása sem bír semmilyen hatalommal az Isteni egyetlen másik megnyilvánulása fölött sem. Egyetlen léleknek sem adatott meg a hatalom, hogy egy másik léiekre hasson annak akarata ellenére. Nincsenek áldozatok és nincsenek bűnöző gazemberek.

Korlátolt látószögetekből ezt képtelenek vagytok megérteni, de bizony mondom, így van ez.

Egyetlenegy oka van a létezéseteknek, cselekedeteiteknek és a birtoklásnak: hogy kifejezzétek, Kik Vagytok Valójában. Amennyiben az, Aki Vagy - akár egyénként, akár társadalomként -, megfelel a döntésednek, akkor semmin sem kell változtatnod. Ha viszont úgy gondolod, hogy nagyobb élmény vagy tapasztalat vár - az Isteninek a jelenlegi megnyilvánulásnál még nagyszerűbb kifejezése -, akkor nyújtsd ki a kezed azért az igazságért.

Mivel Mi valamennyien együtt teremtünk, ez segíthet abban, hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt megmutatni másoknak, hogy bizonyos részeink milyen irányba akarnak tartani. Útmutatóvá lehetsz, megmutathatod az életet, amit önmagad számára szeretnél teremteni és szólíthatsz másokat, hogy kövessék a példádat. Így szólhatsz hozzájuk: „Én vagyok az élet és az élet útja. Kövessetek engem !“ De légy óvatos. Akadtak, akiket keresztre feszítettek ehhez hasonló kijelentésekért.

Köszönöm. Szükségem is lesz a figyelmeztetésre. Majd igyekszem nem feltűnést kelteni.

Úgy látom, ez egész jól is megy neked.

Nos, amikor azt állítja az ember, hogy a Jóistennel szokott beszélgetni, akkor igen nehéz nem feltűnést kelteni.

Amint erre már mások is rájöttek...

Ez viszont alapos ok lenne arra, hogy inkább befogjam a szám.

Ezzel kissé elkéstél, nem ?

Erről meg ki tehet ?

Azt hiszem, értem, mire gondolsz.

Nem baj, megbocsátok.

Megbocsátasz ?

Igen, megbocsátok.

Hogyan bocsáthatsz te meg Nekem ?

Megértem, hogy miért tetted. Értem, hogy miért jöttél hozzám, és miért kezdted el ezt a beszélgetést. Márpedig ha egyszer megértem, hogy valaki miért tett valamit, akkor meg tudok bocsátani az illetőnek minden bonyodalomért, amit a tette okozott vagy előidézett.

Hm. Nos, ez érdekes. Mintha kezdenéd azt gondolni magadról, hogy Isten is lehet olyan nagyszerű, mint te magad.

Talált.

Szokatlan a kettőnk kapcsolata. Néhány dologban nem hiszed el, hogy lehetsz olyan nagyszerű, mint Én, egyebekben viszont azt nem hiszed el, hogy lehetek Én is olyan nagyszerű, mint jómagad.

Nem találod érdekesnek ?

Dehogynem, nagyon is izgalmas.

Azért van ez, mert azt gondolod, hogy különállók vagyunk. Megszabadulnál ezektől az elképzelésektől, ha valóban elhinnéd, hogy Egy vagyunk.

Ez a legjelentősebb különbség a ti kultúrátok - ami valójában egy primitív, amolyan „csecsemő"-kultúra - és az univerzum magasan fejlett kultúrái között. Egészen pontosan arról van szó, a magasan fejlett kultúrákban minden érző lény tisztában van vele, hogy nincs választóvonal önmaguk és az általatok „Istennek" nevezett Egy-ség között.

Azzal is tisztában vannak, hogy önmaguk és mások között sincs választóvonal. Valamennyien tudják, hogy mindannyian az egész tapasztalatát élik meg - egyénenként.

Nagyszerű !  Most végre rátérsz az univerzum magasan fejlett társadalmaira. Régóta vártam !

Igen, azt hiszem, ideje végre ezt a kérdést is körüljárnunk.

De még mielőtt belevágnánk, egyszerűen muszáj még egyszer utoljára visszakanyarodnom az abortusztémára. Nem akarod azt mondani, ugye, hogy mivel semmi sem történhet az emberi lélekkel annak akarata ellenére, akkor teljességgel rendjén való az emberölés, igaz ?  Nem támogatod az abortuszt, igaz, és nem mutatsz „kiutat" nekünk ebben a kérdésben, jól mondom ?

Nem támogatom vagy ítélem el az abortuszt jobban, mint amennyire támogatom vagy elítélem a háborút.

Minden országban azt hiszik az emberek, hogy az ő háborújukat támogatom, és elítélem az ellenségükét. Minden egyes ország népe hisz abban, hogy „Isten az ő oldalukon áll", minden esetben ugyanazt gondolják. Sőt, valójában minden egyes ember ugyanazt érzi - legalábbis remélik, hogy minden alkalommal így áll a helyzet, valahányszor valamilyen döntést kell hozniuk.

És tudod miért hiszi azt minden teremtmény, hogy Isten velük van ?  Mert valóban velük Vagyok. És ez belülről fakadó, mélységes és megfellebbezhetetlen tudása minden teremtményemnek.

Ez ugyanaz, mint „a ti akaratotok önmagatokért az Én akaratom Tiér-tetek." Másként fogalmazva, valamennyiőtöknek szabad akaratot adtam.

Nem beszélhetünk szabad akaratról, amikor a szabad akarat ilyen vagy amolyan módon történő gyakorlása büntetést von maga után. Ez a szabad akarat megcsúfolása és meghamisítása.

Ami tehát az abortuszt vagy a háborúkat illeti, hogy megvásárold-e azt az autót, vagy elvedd-e azt a nőt, hogy szeretkezz-e vagy sem, hogy „megtedd-e a kötelességedet" vagy sem - mindezekben az ügyekben sincs helyes vagy helytelen, és egyik döntést sem részesítem előnyben.

Valamennyien az önmeghatározás folyamatában vagytok. Minden egyes cselekedetek felér egy-egy önmeghatározással.

Ha meg vagy elégedve azzal, amilyennek teremtetted magad, ha az szolgál téged, akkor továbbra is ugyanúgy fogod folytatni. Ha nem vagy megelégedve ezzel, akkor abba fogod hagyni. Ezt nevezzük fejlődésnek.

A folyamat igen lassú, mert míg fejlődsz, állandóan megváltoztatod a véleményedet arról, hogy mi az, ami valóban téged szolgál. Megváltozik a véleményed arról, hogy mi is az „öröm".

Idézd csak fel, mit mondtam korábban. Abból derül ki, mennyire fejlett egy személy vagy egy társadalom, hogy mit tekint az illető személy vagy társadalom „örömnek". Itt azt is hozzáfűzném, hogy arról is, hogy mit tart az „öröm" forrásának.

Ha örömet okoz háborúba menni és más lényeket meggyilkolni, akkor meg is teszitek. Ha örömet okoz megszakítani egy terhességet, meg is teszitek. Egyedül az változik a fejlődésetek során, hogy mit képzeltek a szolgálatotokra alkalmasnak. Ez pedig azon alapul, hogy mit gondoltok, mit próbáltok megtenni.

Ha Seattle-be akarsz eljutni, nem válik a hasznodra, ha San Jose felé indulsz. Nem mondhatjuk, hogy San Joséba menni „erkölcsileg helytelen" - egyszerűen nem célszerű, nem válik a hasznodra, nem szolgálja a célodat.

Az tehát az elsődleges kérdés, hogy mit akarsz elérni. Nem csupán általában, az életben, hanem életed minden egyes pillanatában egyedi fontosságú. Mert az élet pillanataiban teremtődik maga az élet.

Ezt az egészet már töviről hegyire megtárgyaltuk ennek a szent párbeszédünknek a legelején, amit végül Első könyvnek neveztél el. Azért ismétlem meg itt, mert úgy tűnik, emlékeztetőre van szükséged, különben nem faggattál volna az abortuszról.

Amikor tehát arra készülsz, hogy elvetesd a születendő gyermekedet, vagy hogy elszívj egy cigarettát, vagy hogy agyoncsapj és megegyél egy állatot, vagy amikor elszánod magad, hogy elévágj egy másik kocsinak a csúcsforgalomban - akár apróságról van szó, akár fontos dologról, legyen bár döntésed nagy horderejű avagy jelentéktelen, egyetlen tényezőt - az egyetlen tényezőt - kell figyelembe venni: Ez lenne az, Aki Valójában Vagyok ?  Ez lenne az, akinek döntésem szerint Lennem Kellene ?

A következőt kell megértenetek: Semmi sem következmény nélküli. Mindennek van következménye. A következmény pedig az, hogy ki és mi vagy valójában.

Jelenleg azon vagytok, hogy meghatározzátok Önmagatokat.

Ez hát a válasz az abortuszra vonatkozó kérdésedre. Ez hát a válasz a háborúra vonatkozó kérdésedre. Ez hát a válasz a dohányzásra vonatkozó kérdésedre, a húsevésre vonatkozó kérdésedre és valamennyi kérdésedre, ami a viselkedésetekre vonatkozik.

Minden cselekedetetek az önmeghatározás cselekedete. Minden, amit gondoltok, mondtok és cselekedtek azt jelenti ki: „Ez Vagyok Én".

15

El kell mondanom, legkedvesebb gyermekeim, hogy ez a Kik Vagytok Valójában, és miként döntötök, hogy Kik Legyetek, roppant jelentős kérdés. Nem csak azért fontos, mert megadja a tapasztalatotok „felhangját", hanem mert megteremti az Én tapasztalatom természetét.

Világéletedben azt hallottad, hogy Isten teremtett titeket. Bizony, bizony mondom neked: Ti teremtitek Istent.

Tudom, ez alaposan felkavarja a gondolkozásodat. Ám erre szükség van, ha igazán el akarod végezni azt a munkát, amiért idejöttél.

Szent ügyön dolgozunk Mi ketten, te meg Én. Szent föld ez, amit ta-podunk.

Ez az Ösvény, amit követnünk kell.

Isten minden egyes pillanatban benned, általad és rajtad keresztül fejezi ki Önmagát. Állandóan választás előtt álltok, hogy miként teremtsétek meg Istent, és Ő soha nem fogja megvonni tőletek ezt a választást, mint ahogyan megbüntetni sem fog a „helytelen" döntés miatt. Ami nem jelenti azt, hogy magatokra vagytok hagyva ezekben a kérdésekben, és nem is lesztek sohasem magatokra hagyva. Belétek épült egy olyan irányítórendszer, ami megmutatja nektek a hazafelé vezető utat. Ez az a hang, ami a legfennköltebb döntéseitekről szól hozzátok, ami kitűzi elétek a legnagyszerűbb elképzeléseiteket. Csupán annyit kell tennetek, hogy hallgassatok erre a hangra és ne forduljatok el ezen elképzelésektől.

Az emberiség történelme során küldtem nektek tanítókat. Minden korban, minden nap. Hírvivőim a legmagasabb rendű örömöt vitték el hozzátok.

Elkészült a Szentírás, szentek jártak a földön, hogy megismerjétek az örök érvényű igazságot: Ti és Én Egy vagyunk.

Most ismét írást adok nektek - ott tartod a kezedben. Ismét hírnököket küldök közétek, hogy elvigye hozzátok Isten Szavát.

Hallgatni fogtok ezekre a szavakra ?  Meghalljátok hírvivőimet ?  Vajon hírnökömmé váltok-e ti magtok is ?

Ez itt a kérdés. Ez itt a nagy kérdés. Ez itt a dicsőséges döntés. A világ várja a megnyilvánulásotokat. Nyilvánuljatok meg az életetekkel, ahogyan élitek.

Az emberi fajnak nem adatik meg a lehetőség, hogy felülemelkedjen legalantasabb gondolatain, míg te magad nem emelkedsz fel a legmagasztosabb gondolataid szintjére.

Ezek a gondolatok, melyek általad jutnak kifejezésre, követendő példát teremtenek, berendezik a színt, megteremtik az emberiség tapasztalatának következő szintjéhez a színhelyet.

Te vagy az élet és az út. A világ követni fog téged. Ebben a kérdésben nem kell döntened. Ez az egyetlen, amiben nincs szabad választásod. Ennek egyszerűen így Kell Lennie. A világod követni fogja az önmagadról alkotott gondolataidat. Így volt ez eddig mindenkor és így lesz ez mindörökké. Először megjelenik a saját magadról alkotott gondolatod, utána következik a fizikai megnyilvánulások külső világa.

Ami gondolataidban megfogan, azt megteremted. Amit megteremtesz, azzá válsz. Amivé válsz, azt kifejezésre juttatod. Amit kifejezésre juttatsz, azt megtapasztalod. Amit megtapasztalsz, az vagy. Ami vagy, az megfogan a gondolataidban.

A kör bezárul.

Az a szent feladat, amit most végzel, éppen csak elkezdődött, mivel végre érted már, mit is kell tenned.

Te idézted elő saját magad számára, hogy megértsd, te idézted elő saját magad számára, hogy foglalkozz vele. És most igenis többet és alaposabban foglalkozol azzal, Aki Valójában Vagy, mint eddig bármikor. Mert most végre átlátod az egészet.

Aki te vagy, az vagyok Én.

Így határozod meg Istent.

Azért küldtelek téged, az Én áldott részemet, fizikai testbe, hogy megismerjem Magam tapasztalati úton olyannak, amilyennek eddig fogalmi szinten ismertem Magam. Az élet eszköz Isten kezében, hogy tapasztalattá alakítsa a fogalmakat. Ugyanezért adatott meg neked is. Mert Isten vagy, aki ugyanezt cselekszi.

Úgy döntöttem, hogy újjáteremtem Magam minden egyes pillanatban. Azt választottam, hogy megtapasztalom a legdicsőségesebb elképzeléseim legnagyszerűbb változatát arról, Aki vagyok. Azért teremtettelek meg téged, hogy újból megteremthess Engem. Ez a Mi szent küldetésünk. Ez a Mi legnagyobb örömünk. Ez a Mi létezésünk legfőbb oka.

16

Áhítat és hódolat tölt el miközben ezeket a szavakat olvasom. Köszönöm Neked, hogy velem vagy ebben a formában. Köszönöm Neked, hogy itt vagy mindannyiunkkal.

Szívesen. Köszönöm, hogy Miattam vagytok itt.

Maradt még néhány kérdésem, ami azokra a „fejlett lényekre" vonatkozik, azután megengedem magamnak, hogy lezárjam ezt a párbeszédet.

Szeretett gyermekem, soha nem fogod befejezni ezt a párbeszédet, és soha nem is kell befejezned. Istennel folytatott párbeszéded örökké fog tartani. És most, hogy ennek szentelted magad, ez a beszélgetés hamarosan barátsághoz vezet. Valójában minden jóízű beszélgetés barátsághoz vezet, és Istennel való beszélgetésed hamarosan Istennel való barátsággá válik.

Érzem. Érzem, hogy immár barátokká váltunk.

És miként az a kapcsolatokban történni szokott, a barátság, ha tápláljuk, óvjuk és nőni hagyjuk, végül bizonyos lelki közösséget eredményez. Úgy fogod érezni és megtapasztalni önmagad, mint aki közösségben van Istennel.

Szent Közösség lesz ez, mert úgy fogunk beszélni, mintha Egy lennénk.

És akkor ez a párbeszéd is folytatódni fog ?

Igen, mindörökké.

És nem kell elbúcsúznom a könyv végén ?

Nem kell elbúcsúznod soha. Elég, ha elköszönsz.

Csodálatos vagy, tudod-e ?  Egyszerűen csodálatos vagy !

És te is az vagy, fiam. Te is csodálatos vagy. Ahogy mindenhol minden csodálatos, gyermekem

Mindenhol vannak gyermekeid ?

Természetesen.

Szó szerint értem azt, hogy mindenhol. Van élet más bolygókon is ?  A gyermekeid valahol másutt élnek a világmindenségben ?

A válaszom ezúttal is: természetesen.

A mienknél fejlettebbek ezek a civilációk ?

Némelyikük igen.

Milyen szempontból ?

Minden szempontból. Műszakilag. Politikailag. Társadalmilag. Spirituálisan. Fizikailag. És pszichológiailag.

Például a te csökönyös ragaszkodásod ahhoz, hogy összehasonlításokkal élj, hogy örökösen szükségét érzed, hogy valamit „jobbnak" vagy „rosszabbnak", „magasabbnak" vagy „alacsonyabbnak" tarts, azt mutatja, hogy a kettősség csapdájába estél; ilyen mélyre süllyedtél a fogalmak szétválasztásában.

Mindez nem jellemzi a fejlett civilizációkat ?  És mit értesz kettősség alatt ?

Egy társadalom fejlettségi szintjét a kettősségben való gondolkodás foka jellemzi. A társadalom akkor fejlődik, ha az egység, és nem az elszakadás felé halad.

Miért ?  Miért az egység a mérföldkő ?

Mert az egység az igazság. Az elszakadás illúzió. Mindaddig, amíg egy társadalom függetlennek érzi magát- független egységek gyűjteményének -, addig illúziót kerget.

Bolygótokon az egész élet az elkülönülésre épül; dualitáson alapul.

Elképzelésetek szerint egy elkülönült világban vagy elkülönült bolygón, elkülönült népek vagy országokon belül elkülönült régiókba vagy országokba tömörülő családok illetve nemzetségek elkülönült részei vagytok.

Azt képzelitek, hogy világotok az univerzum egyetlen lakott világa. Nemzeteteket a Föld legtökéletesebb nemzetének tekintitek. Államotokat a nemzet legtökéletesebb államának képzelitek, és családotokat az állam legcsodálatosabbjának hiszitek.

És végül: azt hiszitek, hogy mindenki másnál jobbak vagytok a családban.

Hát igen, azt mondjátok, hogy semmi ilyesmit nem gondoltok, de úgy viselkedtek mintha ezt gondolnátok.

Valódi gondolataitok pillanatról pillanatra visszaköszönnek társadalmi döntéseitekben, politikai következtetéseitekben, vallásos elhivatottságotokban, gazdasági választásaitokban és egyéni döntéseitekben a barátságtól, az eszméken át az Istennel való kapcsolatig. A Velem való kapcsolatig.

Annyira elszakadva érzitek magatokat Tőlem, hogy azt képzelitek, nem is beszélek hozzátok. Ezért hajlotok arra, hogy megtagadjátok saját tapasztalatotok valóságát. Azt tapasztaljátok, hogy Ti és Én Egy vagyunk, de nem akartok hinni benne. Ezért nem csupán egymástól, de önnön igazságotoktól is elkülönültök.

Hogyan különülhet el az ember a saját igazságától ?

Úgy, hogy nem veszi figyelembe. Úgy, hogy látja és megtagadja. Vagy megváltoztatja, kicsavarja, átgyúrja, hogy megfeleljen egy előzetes elképzelésnek, amelyről azt képzelitek, hogy igaznak kell lennie.

Nézzük csak a kérdést, amit felvetettél. Azt kérdezted, hogy van-e élet más bolygókon is; azt válaszoltam, hogy természetesen. Azt mondtam, „Természetesen", mert annyira magától értetődő. Annyira magától értetődő, hogy meglep, amiért egyáltalán megkérdezted.

Nos, így szakadhat el egy ember önnön igazságától: az igazság majd kiböki a szemét, el sem tud menni mellette - erre letagadja, amit lát.

A tagadás ennek a mechanizmusa. És a tagadások legalattomosabbi-ka az önmegtagadás.

Egy életet töltöttél azzal, hogy megtagadd, Aki és Ami Valójában Vagy.

Elég szomorú lenne az is, ha tagadásaitok kevésbé személyes dolgokra szorítkoznának, például hogy kimerítitek az ózonpajzsotokat, ahogy elpusztítjátok az évszázados erdőket vagy hogy milyen borzalmas módon bántok az ifjúsággal. De nem, egyáltalán nem elégedtek meg annyival, hogy mindent megtagadtok, amit magatok körül láttok. Nem nyugodtok, amíg nem tagadtok meg mindent, amit önmagatokban láttok !

Jóságot és együttérzést láttok magatokban, de megtagadjátok. Bölcsességet láttok magatokban, de megtagadjátok. Végtelenül sok lehetőséget láttok magatokban, de megtagadjátok. És látjátok és tapasztaljátok Istent önmagatokban, de megtagadjátok.

Tagadjátok, hogy tibennetek vagyok - hogy Én ti vagyok - és ezzel megtagadjátok tőlem jogos és nyilvánvaló helyemet.

Nem tagadtalak és nem is tagadlak meg Téged !

Elismered, hogy Isten vagy ?

Nos, azt azért nem mondanám...

Erről van szó. Bizony mondom: még mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem.

Saját gondolataiddal fogsz megtagadni engem.

Saját szavaiddal fogsz megtagadni Engem.

Saját cselekedeteiddel fogsz megtagadni Engem.

Szíved mélyén tudod, hogy veled vagyok, benned lakom; hogy mi Egy vagyunk. Mégis megtagadsz Engem.

Igaz, némelyek azt mondják, hogy létezem. De távol tőletek. Valahol „odakinn". És minél messzebb képzeltek engem, annál messzebb kerültök önnön igazságotoktól.

Mint életetek oly sok dolgával - bolygótok természeti kincseinek kimerítésétől a gyermekekkel szemben elkövetett otthoni visszaélésekig-, ugyanúgy vagytok ezzel is. Látjátok, de nem hiszitek el.

De miért ?  Miért ?  Ha látjuk, miért nem hisszük el ?

Mert annyira erőt vesz rajtatok az illúzió, olyan mélyen belesüppedtek a káprázatba, hogy nem tudtok túllépni rajta. Bizony, eltökélten nemet kell mondanotok az illúzióra, ha tovább akartok lépni. Ez az Isteni Kettősség.

Meg kell tagadnotok, ha azt akarjátok, hogy Eggyé váljatok velem. És ti ezt akarjátok cselekedni. Mégsem tudtok azzá válni, amik vagytok. Így hát a megtagadás fontos. Hasznos eszköz.

Mindaddig, amíg nem válik kizárólagossá.

A mester tudja, hogy azoké a tagadás, akik továbbra is az illúziót akarják követni. Az elfogadás azoké, akik úgy döntöttek, hogy véget vetnek az illúziónak.

Elfogadás, kinyilvánítás, megmutatás. Három lépés Isten felé. Annak felismerése, hogy Kik és Mik Vagytok Valójában. A kinyilatkoztatása, úgy hogy az egész világ meghallja. És ennek a megmutatása minden lehetséges módon.

Az önmegnyilvánulást mindig a megmutatás követi. Megmutatjátok, hogy Ti vagytok Isten - akkor is, ha most történetesen és szükségszerűen azt mutatjátok, amit e pillanatban gondoltok magatokról. Egész életetek ennek a megmutatása.

De ez a megmutatás jelenti számotokra a legnagyobb kihívást. Mert mihelyt nem tagadjátok meg magatokat, mások fognak megtagadni titeket.

Mihelyt kinyilvánítjátok Egységeteket Istennel, mások kinyilvánítják a Sátánnal való közösségeteket.

Mihelyt a legmagasabb igazságot mondjátok, mások azt fogják mondani, hogy az a legalantasabb szentségtörés.

És miként az minden mesterrel megtörténik, aki jámboran kimutatja elhivatottságát, egyaránt fognak imádni és ócsárolni, felemelnek és letaszítanak, tisztelnek és keresztre feszítenek. Mert miközben véget ér a ciklusod, azok, akik még mindig illúzióban élnek, nem fogják tudni, miként viszonyuljanak tehozzád.

De mi fog történni velem ?  Nem értem. Zavarban vagyok. Újra és újra azt állítottad, hogy az illúziónak folytatódnia kell, hogy a „játék" nem érhet véget, ha egyáltalán létezik ez a „játék".

Igen, azt mondtam. És úgy is van. A játék folytatódik. Mert egy vagy kettő közületek túllép az illúzió ciklusán, de ez nem vet véget a játszmának - sem a te, sem a többi játékos esetében.

A játszmának nincsen vége, amíg a Minden nem válik ismét Eggyé. És még akkor sem lesz vége. Mert az isteni egyesülés pillanatában, amikor Minden Mindennel egyesül, oly mámoros, oly csodás lesz az elragadtatás, annyira tökéletes, hogy Én-Mi-Ti szó szerint darabokra szakadunk a boldogságtól, szétrobbanunk az örömtől - és a ciklus kezdődhet elölről.

Soha nem lesz vége, gyermekem. A játék soha nem fejeződik be. Mert a játék maga az élet, és az élet Mi Vagyunk.

De mi történik az egyedi alkotóelemmel, az „Egész Részével", ahogy te nevezed, azzal, amelyik eljut a mesteri szintre, eléri a mindentudást ?

A mester tudja, hogy a ciklusban csupán saját része teljesedik ki. Tudja, hogy csupán az illúzióról alkotott saját tapasztalata ér véget.

A mester nevet, mert a mester látja a mesteri tervet. A mester látja, hogy bár kiteljesedik a ciklus, a játék tovább folytatódik; folytatódik a tapasztalás. A mester ugyanakkor látja azt is, mi a szerepe ebben a tapasztalatban. A mester szerepe, hogy másokat is mesteri szintre emeljen. Így hát a mester játszik tovább, de immár másképp és más eszközökkel. Mert mihelyt megérti az illúziót, a mester képes lesz kilépni belőle. Ezt a mester időről időre meg is teszi, amikor ez felel meg a céljainak és az örömére szolgál. így nyilvánítja ki és mutatja meg mesteri rangját, mások pedig Istennek fogják szólítani.

Amikor fajotokból mindenki mesteri szintre jut, akkor fajotok, mint egész (mert természetesen a „faj" is egy egész) könnyedén átlép időn és téren (uralni fogjátok a fizika törvényeit, amint megértitek) és más fajokat fogtok keresni, hogy segíthessétek ezeket a civilizációkat a mesteri szint elérésében.

És most a más fajok, más civilizációk ugyanezt teszik velünk ?

Pontosan így van.

És csak amikor a világmindenség minden faja elérte a mesteri szintet...

...vagy, ahogy én mondanám, amikor Minden Részem felismerte az Egységet...

...akkor ér véget a ciklusnak ez a része.

Bölcsen megfogalmaztad. Mert magának a ciklusnak sohasem lesz vége.

Mert a ciklusrész vége maga a ciklus !

Helyes !  Bámulatos !  Csodálatos !  Megértetted !

Nos, így van. Van élet más bolygókon is. És jó néhány fejlettebb a tiéteknél.

Miként ?  Soha nem válaszoltad meg egyértelműen ezt a kérdést.

De igen. Minden szempontból megválaszoltam. Műszaki, politikai, társadalmi, spirituális, fizikai, pszichológiai szempontból egyaránt.

Jó. De mondjál néhány példát. Annyira általános kijelentések ezek, hogy nemigen tudom értelmezni.

Tudd meg, szeretem az igazságérzetedet. Nem mindenki mer Isten szemébe nézni, hogy kijelentse, nem értelmezhető, amit mond.

Igen ?  És most mit szándékozol tenni ?

Mi tagadás, a lehető leghelyesebben viszonyulsz a dolgokhoz. Mert, természetesen, igazad van. Kihívhatsz, szembeszegülhetsz Velem, szó-párbajt kezdeményezhetsz Velem, és én az égvilágon semmit nem fogok tenni ellened.

Egyetlen dolgot talán mégis megteszek: amit éppen most is, ezzel a párbeszéddel. Hát nem szent esemény ez ?

De bizony az. És sok emberen segített. Milliókat megérintett és milliókra van most is hatással.

Tudom. Mindez a „mester-terv" része. Ami arról szól, hogy miként válhattok mesterré.

Elejétől fogva tudtad, hogy elsöprő siker lesz ez a trilógia, nem igaz ?

Hát persze, hogy tudtam. Mit gondolsz, ki tette ilyen sikeressé ?  Mit gondolsz, ki adta a könyvet azoknak a kezébe, akik elolvasták vagy éppen most forgatják a lapjait ?

Bizony mondom: mindenkit ismerek, aki a kezébe veszi ezt az írást. És egyenként is tudom, milyen cél vezérli őket.

És így vannak vele ők is.

Már csak az a kérdés, hogy megtagadnak-e engem ismét.

Számít ez neked ?

Egy csöppet sem. Egy napon valamennyi gyermekem vissza fog térni hozzám. Csak az a kérdés, hogy mikor. Nekik viszont annál inkább számít. Ezért, akinek füle van, az figyeljen - és meghallja.

Nos, jó. Arról beszéltünk, hogy más égitesteken is van élet, és arra készültél, hogy példákat mondj arra, milyenek is a földi életnél sokkal fejlettebb világok.

Műszakilag a legtöbb idegen civilizáció jóval előttetek jár. Némelyikük mögöttetek kullog, hogy úgy mondjam, de igen kevés. A legtöbb előbbre jár.

Milyen tekintetben ?  Mondanál példát ?

Rendben. Itt van például az időjárás. Ti nem tudjátok befolyásolni - még megbízhatóan előre jelezni sem !  -, így ki vagytok szolgáltatva a szeszélyeinek. A legtöbb világban viszont szabályozni tudják a helyi hőmérsékletet.

Valóban ?  Azt hittem egy bolygó hőmérséklete a napjától való távolságnak, a légkörének és egy sereg hasonló tényezőnek a függvénye.

Az alapértékeket kétségkívül ezek határozzák meg. Ezen kereteken belül azonban sok mindent el lehet érni.

Hogyan ?

A környezet befolyásolásával. Azzal, hogy a légkörben bizonyos feltételeket hozunk vagy éppen nem hozunk létre.

Tudod, nem csak az számít, hogy hol helyezkedsz el a naphoz viszonyítva, hanem az is, hogy mit helyezel el magad és a nap közé.

Ti a lehető legveszélyesebb anyagokat helyeztétek a légkörötökbe -és elvontatok néhányat a legfontosabbak közül. Ám tagadjátok. Legalábbis a többségetek nem ismeri el. És amikor a legragyogobb koponyák minden kétséget kizáróan kimutatják, mit műveltek, egyszerűen nem veszitek tudomásul. Idiótáknak nevezitek ezeket a ragyogó elméket, és azt mondjátok, hogy ti ezt jobban tudjátok.

Vagy szemellenzősnek és beszűkültnek bélyegzitek őket, kijelentvén, hogy csak az elméleteiket akarják igazolni és az érdekeiket védik. Pedig a szemellenző rajtatok van. Ti vagytok azok, akik igazolni akarjátok a nézőpontotokat. És ti vagytok azok, akik a saját, legszűkebben vett érdekeiteket védelmezitek.

És legfőbb érdeked - önmagad. Habozás nélkül elvetsz minden bizonyosságot, legyen az bármennyire tudományos, bármennyire kézenfekvő vagy meggyőző, ha önös érdekeidet sérti.

Meglehetősen szigorú megállapítás, és nem vagyok biztos benne, hogy teljes egészében igaz.

Nem ?  Talán hazugnak nevezed Istent ?

Nos, tulajdonképpen nem így mondanám...

Tudod milyen hosszú időbe telt az országaitoknak, amíg abbahagyták a légkör fluorkarbonnal való mérgezését ?

Nos... Hát...

És miért telt olyan hosszú időbe ?  Megmondom: azért, mert a mérgezés leállítása számtalan hatalmas társaságnak rengeteg pénzébe került volna. Azért telt ilyen hosszú időbe, mert jó néhány embernek a kényelmébe került volna.

Azért tartott ilyen hosszú ideig, mert számtalan ember és állam évek hosszú során át úgy döntött, hogy tagadja - szükségét érezte a tagadásnak - a bizonyítékokat, hogy érdekeik védelmében fenntartsák az eredeti állapotot.

Csak amikor kétségbeejtően megnőtt a bőrrákosok aránya, csak amikor a hőmérséklet növekedni kezdett és olvadni kezdtek a gleccserek és a hómezők, amikor az óceánok felmelegedtek, a tavak és folyók kiöntöttek, csak akkor kezdtetek jobban és egyre többen odafigyelni.

Csak amikor saját önös érdeketek ezt diktálták, akkor vettetek tudomást az igazságról, amit már évekkel azelőtt fennen hirdettek a legragyogóbb koponyák..

Mi a baj az egyéni érdekkel ?  Mintha az Első könyvben azt mondtad volna, az egyéni érdek megfelelő kiindulópont.

Azt mondtam és így is van. De más bolygók más kultúráiban és más társadalmaiban az „érdek" meghatározása sokkal általánosabb, mint a ti világotokban. A megvilágosodott lények előtt ismert, hogy ami egyvalakinek árt, az többeknek is árt, és amiből keveseknek származik haszon, abból sokaknak kell hasznot húzniuk, vagy végső soron senkinek semmilyen haszna nem származik belőle.

A ti bolygótokon ez pontosan fordítva van. Ami egyvalakinek árt, azzal nem törődik a többség, és amiből kevesen húznak hasznot, abból nem jut a többieknek.

Mindennek az az oka, hogy nagyon szűken értelmezitek az érdeket, legfeljebb a szeretteiteket vagytok hajlandók belefoglalni, ha a saját érdekeitekről van szó - és őket is csak a fohászaitokban.

Igen, azt mondtam az Első könyvben, hogy minden kapcsolatban, azt kell tenni, amit az egyén elsődleges érdeke meghatároz. De azt is mondtam, hogy amikor látod, mi a leglényegesebb érdeked, azt is látni fogod, mi a többiek elsődleges érdeke - mert te és a többiek Egy vagytok.

Egy vagytok, te és a többiek mindannyian - ez a tudásnak az a szintje, amit még nem értetek el.

Fejlett technikáról kérdezősködsz, és én a következőt tudom mondani neked: nem válik előnyötökre a fejlett technika, amennyiben nem elég fejlett a gondolkozásmódotok.

Fejlett technika fejlett gondolkozás nélkül nem haladást, hanem elidegenedést eredményez.

Ezt már meg is tapasztalhattátok a bolygótokon, és közel jártok ahhoz, hogy ismét megtapasztaljátok.

Hogy érted ?  Miről beszélsz ?

Azt mondom, hogy korábban a bolygótokon már elértétek azt a csúcsot - voltaképpen a csúcs fölé jutottatok !  -, amit most ostromoltok. Földeteken létezett a mainál fejlettebb civilizáció. És elpusztította önmagát.

Nem csupán elpusztította önmagát, csaknem elpusztított minden egyebet is.

Azért történt így, mert nem tudta, hogyan bánjon a technikájával. Műszaki fejlettsége annyira előbbre járt a szellemi szintjénél, hogy a Istennek tekintették a technikát. Az emberek istenítették a technikát és mindazt, amit biztosított számukra. Így megkapták mindazt, amit csak megfékezhetetlenül fejlődő technikájuk adni tudott nekik - utoljára a megfékezhetetlen pusztulást.

Szó szerint véget vetettek a világuknak.

És mindez itt történt, a Földön ?

Igen.

Atlantisz elveszett városáról beszélsz ?

Egyesek így nevezték.

És Lemuriáról ?  Mu földjéről ?

Ez a mitológiátokhoz tartozik.

Így hát igaz !  Már korábban is eljutottunk erre a fejlettségi szintre !

Magasabbra, barátom. Sokkal magasabbra.

És elpusztítottuk önmagunkat !

Miért csodálkozol ?  Ugyanazt teszitek most is.

Azt tudom. Megmondanád, hogyan vehetnénk elejét egy újabb katasztrófának ?

Számtalan könyv foglalkozik ezzel a témával. De a többségetek ügyet sem vet rájuk.

Mondj egy címet, és ígérem, oda fogunk figyelni.

Olvassátok el Az ősi napfény végóráit.

Egy Thom Hartmann nevű ember a szerzője. Igen !  Nagyon tetszett az a könyv !

Helyes. Ihletett követem írta. Hívd fel erre a könyvre a világ figyelmét.

Megteszem. Megteszem !

Minden benne foglaltatik, amit a legutóbbi kérdésedre válaszolhatnék. Nincs szükség rá, hogy rajtad keresztül újra megírjam azt a könyvet.

Vázlatosan tartalmazza mindazokat a lehetőségeket, ahogyan otthonotok, a Föld elpusztulhat, és megjelöli azokat a módszereket, amikkel ezt megakadályozhatjátok.

Amit az emberi nem mind ez idáig művelt ezen a bolygón, nem árulkodik túl sok értelemről. Beszélgetésünk során többször is „primitívként" jellemezted az emberi fajt. Mióta ezt a megjegyzést tetted, azon tűnődöm, milyen lehet egy nem primitív kultúrában élni; mint mondtad, számtalan ilyen társadalom és kultúra létezik a világmindenségben.

Igen.

Mennyi ?

Rengeteg.

Több tucat ?  Több száz ?

Több ezer.

Több ezer ?  Több ezer fejlett civilizáció létezik ?

Persze. És vannak a tiéteknél is primitívebb kultúrák.

Mi tesz egy civilizációt primitívvé illetőleg fejletté ?

A tudásszintjének a megvalósítási foka.

Ez eltér a ti elképzelésetektől. Azt hiszitek, egy társadalmat a tudásszintje alapján lehet primitívnek vagy fejlettnek nevezni. De mire való akár a legmagasabb tudásszint, ha az a tudás parlagon hever ?

A válasz: nem jó semmire. Sőt, kifejezetten veszedelmes !

A primitív társadalom egyik jellemzője, hogy haladásként értelmezi a visszafejlődést. A ti társadalmatok hátrafelé halad, nem előre. Világotok nagy része több együttérzésről tett tanúságot hetven évvel ezelőtt, mint manapság.

Sokan rossz néven fogják venni ezt a megállapítást. Azt mondod nem vagy ítélkező Isten, egyesek mégis úgy fogják találni, hogy ítéletet mondasz fölöttük és egyre csak piszkolod, leszólod, becsmérled, sárral dobálod őket.

Ezt egyszer már megtárgyaltuk. Ha Seattle-be akarsz menni, de San Jose felé tartasz, akkor ítélkezik-e az az ember, aki megmondja, hogy nem arra haladsz, ahová saját bevallásod szerint el akarsz jutni ?

Ha primitívnek nevezel minket, az azért nem csupán útmutatás. A primitív elítélő szó.

Igazán ?  Ennek ellenére azt állítod, hogy csodálod a „primitív" művészetet. És bizonyos zenét éppen a primitív tulajdonságai miatt kedvelnek - hogy bizonyos nőket ne is említsek.

Most játszol a szavakkal, hogy eltereld a figyelmemet.

Szó sincs róla !  Csak arra akarom felhívni a figyelmed, hogy a „primitív" nem feltétlenül rosszallást fejez ki. A szemléletmódod teszi azzá. A „primitív" egyszerű és tárgyilagos meghatározás. Azt az igazságot tartalmazza, hogy valami a fejlődésének a kezdetén áll. Semmivel nem jelent többet. Nem jelenti sem azt, hogy „jó", sem azt, hogy „rossz". Ezeket a jelentéseket csak te adod hozzá.

Nem tüntettelek fel titeket „rosszként", egyszerűen csak primitívként jellemeztem a kultúrádat. Ez legfeljebb „rosszul" hangzik számodra, amennyiben előítélettel viseltetsz a „primitív" szó jelentéstartalmával szemben.

Nekem nincsenek ilyen előítéleteim.

Értsd meg: a kijelentés még nem ítélet. Csupán annak a kinyilvánítása, Ami Van.

Azt akarom, hogy tudjátok, szeretlek titeket. Nincsenek előítéleteim veletek szemben. Rátok nézek, és szépséget és csodát látok.

Mint a primitív művészetben.

Pontosan. Hallom a zenéteket és elfog az izgalom.

Mint a primitív zene esetében.

Na látod. Ugyanúgy érzem fajotok energiáját, ahogy te is megérzed egy „primitív érzékiségű" férfi vagy nő energiáit. És akárcsak téged, ez engem is felráz.

Nos, ez az igazság veled és Velem kapcsolatban. Nem undorodom tőled, nem hozol zavarba és ki sem ábrándítasz.

Felrázol !

Új lehetőségek, eljövendő új tapasztalatok tudatára ébredek. Új kalandok tudatára ébredek benned, és a csoda új szintjeire haladás izgalmára.

Hogy Én csalódnék benned ?  Ugyan !  Izgalomba hozol !  Izgalomba jövök a csodád láttán. Azt hiszed, az emberi fejlődés csúcsán állsz, de bizony mondom, csak a kezdet vagy. Még csak elkezdted megtapasztalni a szépségedet.

Legdicsőségesebb eszméidet még nem juttattad kifejezésre, legnagyobb vágyaidat még nem élted át.

De várj !  Figyelj !  Közeleg a kivirágzásod napja. A szár már megerősödött és hamarosan kinyílnak a szirmok. És bizony mondom: virágzásod szépsége és illata meg fogja tölteni a földet, és helyed lesz az Istenek Kertjében.

17

Ez az, amit hallani akarok !  Ezt akartam itt megtapasztalni !  Ihlet ez, és nem lealacsonyítás.

Soha sem alacsonyítalak le, legfeljebb te képzeled így. Isten sohasem ítél meg és nem „hibáztat".

Sok olyan ember van, aki számára nem „nyerő" az az Isten, aki azt mondja: „Nincsen olyan, hogy jó vagy rossz", és aki azt hirdeti, hogy sohasem ítéltetünk meg.

Nos, döntsél végre !  Először azt mondod, hogy ítélkezem fölötted, azután elkeseredsz, amiért ezt nem teszem.

Tudom, tudom. Ez az egész nagyon zavaros. Mi mindannyian nagyon... bonyolultak vagyunk. Nem akarjuk, hogy ítélkezz, de aztán mégis. Nem akarjuk a büntetésedet, de elveszünk nélküle. És amikor azt mondod, miként mondtad az előző két könyvben: „Sohasem foglak megbüntetni", nem tudjuk elhinni - és némelyikünk majdhogynem megzavarodik ettől. Mert ha te nem fogsz ítélkezni fölöttünk, és nem büntetsz meg, mi fog minket arra bírni, hogy az egyenes és keskeny utat kövessük ?  És ha a mennyekben nincs igazságtétel, akkor ki fogja helyrehozni a földi igazságtalanságokat ?

Miért számítasz arra, hogy a mennyben majd helyrebillen mindaz, amit „igazságtalanságnak" tekintesz ?  Az eső nem a mennyekből esik ?

De igen.

Bizony mondom: az eső egyaránt hull az igazra és a hamisra.

Hát ehhez mit szólsz: „Enyém a bosszú, mondá az Úr" !

Soha nem mondtam ilyesmit. Valamelyikőtök kitalálta, a többiek meg elhitték.

Az „igazság" nem olyasmi, amit megtapasztalsz miután valamiképpen cselekszel, hanem amiért valamiképpen cselekszel. Az igazság a tett, nem a tett büntetése.

Úgy látom, a mi társadalmunkkal az a hiba, hogy akkor keressük az „igazságot", amikor már megesett az „igazságtalanság", ahelyett hogy rögtön az „igazságot" cselekednénk.

Ez igen !  Fején találtad a szöget.

Az „igazság" tett, nem pedig visszahatás.

Éppen ezért ne nézz rám olyan „végül igazíts el mindent" elvárással, felállítva valamiféle égi igazságszolgáltatást a túlvilágon. Bizony mondom: nincsen élet az életen túl, csak élet van. Halál nem létezik. És ahogy egyénként és társadalomként megtapasztaljátok és megteremtitek a saját életeteket, azzal azt nyilvánítjátok ki, hogy mit tekintetek igaznak.

És ebből a szempontból nem találod túlságosan fejlettnek az emberi fajt, nem igaz ?  Úgy értem, ha az egész fejlődést elhelyeznénk egy fut-ballpályán, akkor hol tartanánk ?

Valahol az ötös vonalán.

Tréfálsz.

Nem én.

A fejlődés ötösén vagyunk ? !

És micsoda haladás ez !  Az utóbbi évszázadban az ötös és a kapu közti félútról elértétek a vonalat !

Van-e esély rá, hogy kirúgás után támadást indítsunk ?

Persze, ha nem veszítitek el megint a labdát.

Megint ?

Mint említettem, civilizációtok egyszer már a szakadék szélére jutott. Ismételten elmondom, mert életbevágóan fontos, hogy halljátok.

Valamikor régen a bolygótokon a technika sokkal fejlettebb, volt mint a képességetek, amellyel felelősséggel használhattátok volna. Történetetek során megint megközelítettétek ezt a pontot.

Életbevágó, hogy megértsétek !

Jelenlegi technikátok azzal fenyeget, hogy meghaladja az értelmes felhasználását biztosító képességetek határait. Társadalmatok elérte azt a pontot, amikor a technika kezdi meghatározni és létrehozni, ahelyett, hogy a társadalom határozná meg és hozná létre a technikátokat.

Amikor egy társadalom a saját technikájának a termékévé lesz, elpusztítja önmagát.

Miért van ez ?  Meg tudnád magyarázni ?

Miért ne tudnám ?  A leglényegesebb tény a technika és a kozmológia, a teljes élet kozmológiája között fennálló egyensúly.

Mit értesz a „teljes élet kozmológiája" alatt ?

Egyszerűen azt, ahogy a dolgok működnek. A Rendszert. A Folyamatot.

Tudod, van „rendszer az őrületben".

Bíztam benne.

És a helyzet iróniája az, hogy amikor kiismered a rendszert, ahogy egyre inkább rájössz, miként működik a világegyetem, egyre nagyobb a veszélye annak, hogy üzemzavart okozol. Ilyenformán egyenesen üdvös lehet a tudatlanság.

Az univerzum önmagában egy technika. A legnagyszerűbb technika. Tökéletesen működik. Önmagától. De amint odakerülsz és összekutyulod az univerzális elveket és az univerzális törvényeket, fennáll annak a veszélye, hogy áthágod ezeket a törvényeket. Ez felér egy ellenetek megítélt tizenegyesrúgással.

Ez aztán megpecsételheti csapat sorsát.

De meg ám !

Úgy néz ki, kiesünk a ligából ?

Közel álltok hozzá. Csakis ti határozhatjátok meg, kiestek-e. Befolyásolhatjátok a tetteitekkel. Például éppen eleget tudtok az atomenergiáról ahhoz, kogy felrobbantsátok magatokat.

Igen, de nem fogjuk megtenni. Annál okosabbak vagyunk. Idejében megállunk.

Valóban ?  Ahogy eddig is tettétek, tovább bővítitek a tömegpusztító fegyverek készletét, és hamarosan olyanok kezébe kerül, akik túszul ejtik az egész világot vagy megpróbálják elpusztítani.

Gyufát adtok a gyermekek kezébe, aztán azt remélitek, nem gyújtják fel a házat, pedig még nektek is meg kellene tanulnotok, hogy hogyan használjátok a gyufát !

Persze magától értetődő a megoldás. Vegyétek el a gyufát a gyerekektől. Azután dobjátok el saját gyufátokat.

De nem lehet elvárni egy primitív társadalomtól, hogy lefegyverezze önmagát. Így azután a nukleáris leszerelés - utolsó lehetőségünk - nem látszik kivitelezhetőnek.

Még abban sem sikerült megegyeznünk, hogy felfüggesszük a nukleáris kísérleteket. A mi fajunk képtelen uralkodni magán.

És ha nem ölitek meg magatokat nukleáris őrültségetekkel, el fogjátok pusztítani a világotokat környezeti öngyilkosságotokkal. Szétszeditek bolygótok ökoszisztémáját, és továbbra is rezzenéstelenül kijelentitek, hogy szó sincs ilyesmiről.

És mintha ez nem lenne elég, még az élet biokémiájába is belekon-tárkodtok. Klónoztok és barkácsoljátok a géneket, és ha ezt nem végzitek kellő körültekintéssel, minden idők legnagyobb katasztrófáját idézhetitek elő. Ha nem lesztek óvatosak, gyermekjátékként fogjátok kezelni a nukleáris és a környezeti veszélyeket.

Gyógyszereket fejlesztettetek ki, amelyek elvégzik a szervezetnek fenntartott munkát - ezzel olyan ellenálló vírusokat hoztatok létre, melyek egész fajotok elpusztítására készen állnak.

Most egy kicsit rám ijesztettél... Akkor hát minden elveszett ?  Vége a játéknak ?

Még nincs, de már a hosszabbításban vagyunk. Előre kell vágni a labdát és a hátvéd szabad csatárt keres.

Szabad vagy ?  Le tudod kezelni a labdát ?

Én vagyok a hátvéd, és amikor legutóbb odapillantottam, egyforma színű mezt viseltünk. Egy csapatban játszunk-e még mindig ?

Azt hittem, egyetlen csapat van !  Ki az ellenfél ?

Minden olyan gondolat, amely figyelmen kívül hagyja azt, hogy Egy vagyunk, minden eszme, amely elkülönít bennünket, minden tett, amely arra utal, hogy nem vagyunk együtt. A „másik csapat" nem valódi, mégis része a valóságunknak, mert azzá tettétek.

Ha nem vagytok körültekintőek, megöl titeket a saját technikátok, amit a szolgálatotokra hoztatok létre.

Már most hallom a tehetetlenkedő ellenvetéseket: „de hát mit tehet egyetlen ember ?“

Azzal kezdhetnétek, hogy elvetitek ezt a „mit tehet egyetlen ember" maszlagot.

Már mondtam neked, könyvek százai foglalkoznak ezzel a témával. Ne hagyjátok figyelmen kívül őket !  Üssétek fel ezeket a könyveket, és járjatok el a tanácsaik szerint. Tudatosítsátok másokban is a tartalmukat. Indítsatok evolúciós forradalmat !

De hát jó ideje annak vagyunk a tanúi, nem ?

Igen is, meg nem is. Az evolúció folyamata természetesen öröktől fogva tart. De új fordulat állt be ebben a folyamatban. Új tényező merült fel. Most már a tudatában vagytok, hogy fejlődtök. És nem csak annak, hogy fejlődtök, hanem annak is, hogy hogyan. Immár ismeritek az evolúció folyamatát - és a világotok teremtésének a folyamatát.

Korábban csupán szemlélői voltatok fajotok fejlődésének. Most már tudatos résztvevői vagytok.

Az elme hatalma, a mindenekkel való összeköttetés, a valódi spirituális identitás több emberben tudatosult, mint bármikor az előző korokban.

Több ember merít erről a területről, mint bármikor korábban és alkalmazza azokat az alapelveket, amelyek sajátos eredményeket, kívánt végkimenetelt, szándékosan előidézett tapasztalatokat hoznak létre.

Ez valóban a fejlődés, az evolúció forradalma, mert közületek egyre többen tudatosan teremtik meg tapasztalataik jellegét, annak a közvetlen kifejezését, Akik Valójában Vagytok, és a közvetlen megnyilatkozását annak, Akikké Válni Akartok.

Ezért olyan kritikus ez az időszak. Ezért olyan lényeges ez a pillanat. Írott történelmetek során először - noha az emberi lét során nem először - rendelkeztek a világ elpusztítására alkalmas technikával, és alkalmazni is képesek vagytok. Tulajdonképpen elhunyttá nyilváníttathatjátok magatokat.

Erről szól Barbara Marx Hubbard könyve, a Tudatos evolúció.

Így igaz.

Ennek a dokumentumnak lélegzetelállító a sodrása, és csodálatos víziókat tartalmaz arról, hogyan lehet elkerülni a korábbi civilizációk szörnyű végét és megteremteni a földi paradicsomot. Bizonyára te ihletted.

Gondolom, Barbara is elismeri, hogy van benne némi részem...

Korábban említetted, hogy írók százait inspiráltad - számos követedet. Vannak még könyvek, amikről tudnunk kellene ?

Túl sok ahhoz, hogy itt felsoroljuk. Miért nem végzel te magad kutatásokat ?  Azután készíts egy listát azokról a művekről, amelyek különösen megérintettek, és oszd meg őket másokkal.

Írókon, költőkön, drámaírókon keresztül szólaltam meg az idők kezdete óta. Igazságomat évezredek óta elhelyezem a dalok melódiájában, a festmények vásznain, a szobrok idomaiban és az emberiség minden szívdobbanásában. És ezt fogom tenni az eljövendő korokban is.

Minden ember eléri a bölcsességet a legérthetőbb módon, a legismerősebb utat követve. Isten minden hírnöke a leghétköznapibb pillanatokból meríti az igazságot és hasonlóan keresetlen egyszerűséggel osztja meg másokkal.

Te is ilyen hírnök vagy. Most menj és mondd meg a népednek, hogy éljenek együtt a legfensőbb igazsággal. Osszák meg egymással bölcsességüket. Gyakorolják együtt szeretetüket. Mert létezhetnek békében és harmóniában.

Akkor a tiétek is fejlett társadalommá válhat, akárcsak azok, amikről beszéltünk.

Tehát a leglényegesebb különbség a mi civilizációnk és a világegyetem egyéb civilizációi között, ez a bizonyos elképzelésünk a különállóságról.

Igen. A fejlett civilizációk alapvető irányelve az egység. Az Egy tudatosulása, és az élet szentsége. Ezért a fejlett társadalmakban az egyik egyén nem fosztja meg akarattal a fajtársát az életétől. Semmilyen körülmények között.

Semmilyen körülmények között ?

Így igaz.

Még akkor sem, ha megtámadják őket ?

Azoknál a fajoknál, azokban a társadalmakban nem fordulhat elő ilyen eset.

Nos, lehet, hogy a fajon belül nem, de mi a helyzet a külső tényezőkkel ?

Ha egy fejlett fajt megtámad egy másik, akkor egészen biztosra vehető, hogy a támadó a kevésbé fejlett. A támadó alapjában véve csakis primitív lény lehet. Mert egyetlen fejlett lény sem támadna meg másokat.

Értem.

Egyetlen oka lehet annak, hogy a megtámadott faj megöl egy másikat, hogy a megtámadott elfelejti, hogy Kicsoda Valójában.

Ha az első lény azt hiszi, hogy azonos a testével - a fizikai megjelenésével -, megölheti a támadóját, mert félni fog az „élete elvesztésétől".

Ám ha az első lény világosan érti, hogy nem azonos a testével, akkor nem szünteti meg egy másik lény testi formáját - mert nem lenne miért. Egyszerűen letenné saját testi valóját és belépne testetlen önmagába.

Mint Obi-Wan Kenobi ?

Nos, valahogy úgy. Azok az írók, akiket sci-fi szerzőknek neveztek, gyakran magasabb szintű igazságokra vezetnek rá benneteket.

Itt meg kell állnom. Úgy tűnik, ellentmondásba kerültünk azzal, amit az Első könyv mondott.

Mire célzol ?

Az Első könyvben az áll, hogy, ha valaki erőszakoskodik veled, nem helyes megengedni neki. Az Első könyv szerint, ha kifejezésre juttatod a szeretetedet, magadat is sorold azok közé, akiket szeretsz. És a könyvben mintha az állt volna, tégy meg bármit, hogy megakadályozd az ellened irányuló agressziót. Még az is szerepelt benne, hogy a háború rendjén való, ha válasz egy támadásra; valamint, hogy nem szabad eltűrni a diktátorok önkényuralmát, hanem meg kell törni a hatalmukat.

Az is ott áll, hogy ha hasonlatossá akarsz lenni Istenhez, nem kell feltétlenül mártírrá lenned, és nem kell feláldoznod magad.

Most meg közlöd, hogy a fejlett lények soha nem fosztják meg egymást testi létüktől. Hogy férnek meg egymással ezek a kijelentések ?

Olvasd el még egyszer az Első könyvet. Alaposan.

Azokat a válaszaimat abban az általad akkor és ott megteremtett ösz-szefüggésben kell értelmezni.

Olvasd csak el az Első könyvben a saját kijelentésedet !  Ott elismered, hogy nem cselekszel a mesterek szintjén. Azt mondod, hogy néha bántanak más emberek tettei és szavai. Ebből kifolyólag azt kérdezted, mi a legjobb válasz ezekre a káros és fájdalmas hatásokra.

Válaszaim tehát ebben az összefüggésben értendők.

Először is azt mondtam, hogy el fog jönni a napja annak, amikor nem fognak bántani mások tettei és szavai. Obi-Wan Kenobihoz hasonlóan nem fogsz kárt szenvedni akkor sem, ha valaki „megöl".

Ez az a mesteri szint, amit elértek a magasan fejlett társadalmak tagjai. Ezek a lények nagyon is tisztában vannak azzal, Kik Ők és kik nem. Nagyon nehéz bármelyiküket arra késztetni, hogy „károsodást" vagy „bántalmat" tapasztaljanak, legkevésbé azzal a figyelmeztetéssel, hogy ellenkező esetben a testi valójukat veszélyeztetnék. Egyszerűen kilépnének a testükből, és otthagynák neked, ha olyan nagy szükségét érzed, hogy kárt okozz benne.

Az Első könyvben arra is kitértem, hogy azért reagálsz mások tetteire és szavaira úgy, ahogy, mert elfelejtetted, Ki Vagy. De ott azt mondtam, hogy ez így van rendjén. Ez is a fejlődési folyamat része. Az evolúció természetes szakasza.

Aztán tettem egy nagyon fontos kijelentést: teljes fejlődési folyamatod során azon a szinten kell mozognod, amelyiken éppen vagy. A megértés szintjén, az akarat szintjén az emlékezés szintjén.

Minden, amit csak mondtam, ebben az összefüggésben értendő.

Azt is mondtam: „A megbeszélésünk elárulja, hogy te még a lélek munkájánál tartasz. Még csak igyekszel megvalósítani azt, Aki Valójában Vagy".

Az olyan társadalom közegében, amelyiknek az egyedei nem emlékeznek arra, Kik Ők Valójában, az Első könyvben adott válaszaim az érvényesek. Azokat a kérdéseket azonban ezúttal nem tetted fel. Most arra kértél, hogy írjam le a világegyetem magasan fejlett társadalmait.

Nem csupán jelenlegi témánk miatt, hanem a későbbiekben tárgyalt témáink miatt is, az lenne a kívánatos, hogy ezeknek a kultúráknak a leírásait ne saját kultúrátok kritikájának tekintsd.

Nem ítélkezés folyik itt. Senki sem ítél el benneteket, ha másként intézitek a dolgaitokat - másként reagáltok -, mint a fejlettebb lények.

Ott tartottunk tehát, hogy a világegyetem magasan fejlett lényei sohasem „ölnének meg" haragjukban egy másik érző lényt. Először is, nem tapasztalnának haragot. Másodszor, nem szüntetnék meg egyetlen lénynek sem a testi létét annak beleegyezése nélkül. És harmadszor - hogy magára a kérdésedre is válaszoljak -, soha nem éreznék magukat „megtámadottnak", még a társadalmukon vagy fajukon kívülről érkező támadás esetén sem, mert akkor érzed magad „megtámadva", ha úgy véled, hogy valaki el akar venni tőled valamit: életedet, szeretteidet, tulajdonodat. A magasan fejlett lényt viszont sohasem fogja el ilyen érzés, mert egyszerűen odaadná neked azt, amiről azt hiszed, hogy olyan múlhatatlanul nagy szükséged van rá, hogy akár erőszakkal is hajlandó lennél elvenni, még ha ez a fejlett lény életébe kerülne is - mert a fejlett lények tudják, hogy mindent újrateremthetnek. Egészen természetes, hogy odaadna mindent egy alsóbbrendű lénynek, akinek minderről nincs tudomása.

A magasan fejlett lények éppen ezért nem mártírok, nem is áldozatai mások hatalmaskodásának.

Ennél sokkal többről van szó. A magasan fejlett lény nem csak azzal van tisztában, hogy mindent újrateremthet, hanem azzal is, hogy erre nincs is igazán szüksége. Tudja, hogy mindebből semmire sincs szüksége ahhoz, hogy boldog legyen vagy hogy éljen. Tudatában van annak, hogy nincsen szüksége semmi önmagán kívülire, és hogy az Énjének semmiféle testhez nincs köze.

A kevésbé fejlett lények és fajok nincsenek mindig tisztában ezzel.

Végül, a magasan fejlett lények tudják, hogy ők és támadóik - Egy. Úgy tekintenek a támadókra, mint önmaguk sérült részére. Ebben az esetben az a feladat hárul rájuk, hogy meggyógyítsák a sérülést, hogy ismét felismerje önmagát a Minden az Egyben, amilyen valójában.

Úgy nyújt át mindent, amivel csak rendelkezik, mintha beadna neked egy aszpirint.

Hűha !  Micsoda felfogás !  Micsoda szemlélet !  De vissza kell kérdeznem valamire, amit korábban mondtál. Azt mondtad, hogy a magasan fejlett lények...

... a továbbiakban rövidítsük MFL-nek. Hosszú ez a név ahhoz, hogy újra és újra végig kelljen mondanunk... hát még írnunk !

Legyen. Nos, azt mondtad, hogy az MFL-ek sohasem szüntetnék meg egy másik lény fizikai valóját az illető lény engedélye nélkül.

Így van.

De miért is adna engedélyt valamely lény egy másiknak arra, hogy megszüntesse a fizikai létét ?

Számtalan oka lehet. Felajánlhatja önmagát például táplálkozás céljára. Vagy hogy valamilyen más szükségletet elégítsen ki - mondjuk, ha ezzel véget vethet egy háborúnak.

Ez lehet az oka, hogy még a mi kultúráinkban is léteznek olyanok, akik nem ölnének meg a húsukért vagy irhájukért állatokat úgy, hogy előbb ne kérnének engedélyt a szellemétől.

Így van. Így járnak el Amerika őslakói, akik még egy virágot, egy fűszálat vagy egy növényt sem szakítanának le anélkül, hogy ezt megbeszélnék velük. Minden ősi kultúrában ugyanígy járnak el. Érdekes módon ezek azok a kultúrák és törzsek, amiket „primitívnek" neveztek.

Ejha !  Csak nem azt akarod mondani, hogy nem húzhatok ki egy retket a földből, anélkül hogy a jóváhagyását kérném ?

Azt teszel, amit csak akarsz. Ha azt kérdezed, az MFL-ek így tennének.

Ezek szerint az amerikai őslakosok magasan fejlett lények ?

Mint minden faj esetében elmondható, némelyikük az, némelyikük nem. Ez egyéni kérdés. Kultúraként azonban magas szintet értek el. Mítoszaik, amelyek sokat elárulnak tapasztalataikról, nagyon magas szinten állnak. De arra kényszerítettétek őket, hogy kulturális mítoszaikat a tieitekkel keverjék.

Álljunk meg egy pillanatra !  Mit beszélsz ?  A rézbőrű vadember volt. Ezért kellett ezrével leöldösnünk őket és a többieket a rezervátumoknak nevezett fedetlen börtönökbe kényszerítenünk. Még ma is elvesszük szent területeiket, hogy golfpályákat építsünk rajtuk. Ezt kell tennünk. Máskülönben szent helyeiket tiszteletben tartják, nem felejtik el a mítoszaikat, szent rítusaikat megőrzik, ezt pedig nem tűrhetjük !

Értelek.

De igazán. Ha nem igáztuk volna le őket, és nem próbáltuk volna eltörölni kultúrájukat, ők befolyásolták volna a miénket !  Akkor hogyan kerekedtünk volna felül ?

A földet és az eget tisztelnénk, tiltanánk folyóink mérgezését - és akkor hol tartana az iparunk ?

Minden bizonnyal az egész lakosság, meztelenül bóklászna, minden szégyenérzet nélkül, a folyókban fürödne, a természetben élne felhőkarcolók, társasházak és gerendaházak helyett, és nem járna be dolgozni az asz-faltdzsungelbe - hogy tartanánk el akkor modern államunkat ?

Hogyisne !  Bizonyára az ősi bölcs tanításokat hallgatnánk a tábortűz körül ülve, ahelyett, hogy tévét néznénk. Most mondd meg: mi lett volna a haladással ?

Nos, tiszta szerencse, hogy pontosan tudod, mi az, ami jó neked.

18

Beszélj még a magasan fejlett civilizációkról és a magasan fejlett lényekről. Azon kívül, hogy semmilyen okból sem ölik meg egymást, miben különböznek még tőlünk ?

Osztoznak.

Várj !  Mi osztozunk.

Nem. Ők mindenben osztoznak. Mindenkivel. Senki sem marad ki. Világuk, környezetük minden természeti kincsét egyenlően osztják el, és mindenki kap belőle.

Egy nemzet, egy csoport vagy egy kultúra nem „birtokolhat" valamely természeti kincset csak azért, mert történetesen azt a földrajzi helyet foglalja el, ahol az adott erőforrás található.

A bolygót (vagy bolygókat), amelyet néhány faj az „otthonának" nevez, mindannyiukénak tekintik, a rendszer minden fajáénak. Sőt, magát a bolygót vagy a bolygócsoportot egyetlen rendszernek tekintik. Egységes rendszerként kezelik, nem kis részek vagy elemek együtteseként, mely elemeket aztán kiküszöbölhetnének, megtizedelhetnének, kiirthatnának a rendszer sérülése nélkül.

Ezt nevezzük mi ökoszisztémának.

Ez több annál. Nem csak ökológia, ami a bolygó természeti erőforrásainak és a bolygó lakóinak a viszonya. Ez a bolygólakók önmagukhoz, egymáshoz, környezetükhöz való viszonyát is jelenti.

Ez minden élőlény kölcsönös kapcsolata.

„Fajszisztéma" !

Jó !  Tetszik ez a szó !  Találó kifejezés !  Mert amiről beszélünk, az több az ökoszisztémánál. Valóban, ez a fajszisztéma. Vagy miként azt a ti Buckminster Fulleretek nevezte, a nooszféra.

A fajszisztéma jobban tetszik. Könnyebb megérteni. Mindig eltöprengtem azon, hogy mi a szösz az a nooszféra.

„Buckynak" is tetszik ez a szó. Nem érte megrázkódtatás. Mindig is szeretett mindent, ami leegyszerűsíti vagy megkönnyíti a dolgokat.

Most Buckminster Fullerhez beszélsz ?  Szeánsszá alakítottad a beszélgetésünket ?

Akkor inkább úgy mondom, hogy okom van feltételezni, hogy az a lényeg, ami Buckminster Fullernek tartja magát, el van bűvölve a szóleleményedtől.

Hú, ez aztán csodás !  Úgy értem, ez annyira klassz... hogy még ezt is tudni lehet.

Klassz bizony. Egyetértek.

Tehát a magasan fejlett társadalmakban a fajszisztéma a fontos.

Igen, de ez nem jelenti azt, hogy az egyedek nem számítanak. Éppen ellenkezőleg. Hogy az egyedek is számítanak, az abból is kitűnik, hogy a fajszisztémát érintő hatások az elsődlegesek, amikor valamilyen döntést hoznak.

Értik, hogy a fajszisztéma biztosítja a legkedvezőbb szinten az életet és ugyanakkor minden egyes lény életét. Az, hogy semmilyen módon nem ártanak a fajszisztémának, azt jelenti, hogy minden egyedi lény lényeges.

És nem csupán a tekintéllyel, befolyással vagy pénzzel rendelkező egyedi lények. Nem csupán az erős, a nagy termetű vagy a nagyobb elbizakodottsággal rendelkező egyedi lények. Hanem a rendszer valamennyi lénye és valamennyi faja.

Hogy lehet működésben tartani egy ilyen rendszert ?  A mi bolygónkon bizonyos fajok akaratát és szükségletét alá kell rendelni mások akaratának és szükségletének, különben nem olyan lenne az életünk, amilyennek ismerjük.

Veszélyesen közeleg az az idő, amikor nem lesztek képesek úgy élni az életet, amilyennek ismeritek, éspedig éppen azért, mert igyekeztetek a legtöbb faj szükségletét alárendelni egyetlen fajénak.

Az emberi fajénak.

Igen. Ráadásul nem a faj minden egyedének, hanem csupán némelyiküknek. Nem is a többségnek (amiben még lenne némi logika), hanem a keveseknek.

A gazdagoknak és a hatalmasoknak.

Te mondád.

Itt tartunk. Újabb tiráda a gazdagok és a befolyásosok ellen.

Távolról sem !  Civilizációtok nem szolgált rá a tirádára, még annyira sem, amennyire egy szobára való gyermek megérdemelné. Az emberi lények tenni fogják, amit most is művelnek - önmagukkal és másokkal -, mindaddig, amíg rá nem jönnek, hogy ez nem szolgálja az érdeküket. Ezen semmiféle szóáradat nem fog változtatni.

Ha tirádákkal változtatni lehetne a dolgokon, a vallásaitok már régóta sokkal hatékonyabbak lennének.

Ez az !  Mindent bele !  Ma aztán gondoskodsz róla, hogy mindenki megkapja a magáét !

Semmi ilyesmit nem teszek. Zavarnak ezek az egyszerű észrevételek ?  Nézz csak utána, miért !  Mindketten tudjuk. Az igazság gyakran kényelmetlen. De ennek a könyvnek az igazságot kell közvetítenie. Ahogy közvetítették más könyvek is, amelyeket én sugalmaztam. Filmek is. És tévéműsorok is.

Nem vagyok benne biztos, hogy szívesen buzdítanám tévénézésre az embereket.

Jó vagy rossz, ma a televízió a társadalmatok küzdőtere. Nem a média terel titeket olyan irányba, amelyről azt állítjátok, hogy nem szeretnétek arra haladni, hanem azok az üzenetek, amiknek helyet adtok benne. Ne a médiát szidd. Lehet, hogy egy szép napon te is igénybe veszed egy másik üzenet küldésére...

Engedd meg, hogy térjek vissza, ha lehet... az eredeti kérdésemhez. Továbbra is tudni szeretném, miként működhet a fajszisztéma, ha egyenlően ítélik meg a rendszer minden fajának az igényét.

Egyenlően bírálnak el minden igényt, de maguk az igények nem egyenlőek. Arány és egyensúly kérdése.

A magasan fejlett lények mélyen átérzik, hogy fajszisztémán belül minden élőlény rendelkezik szükségletekkel és ezeket ki kell elégíteni, ha azt akarjuk, hogy a rendszert alkotó és fenntartó fizikai formák fennmaradjanak. Azt is tudják, hogy ezek a szükségletek nem egyenrangúak a rendszeren belüli fontosságuk tekintetében.

Példaként a ti fajszisztémátokat hoznám fel.

Csak tessék...

Nézzünk két élő fajt: amit „fának", és amit „embernek" neveztek.

Figyelek.

A fáknak magától értetődően nincs szükségük annyi mindennapi „gondoskodásra", mint az embereknek. Tehát az igényeik sem egyenlőek. De kölcsönhatásban állnak. Azaz egyik faj függ a másiktól. Ugyanakkora figyelmet kell szentelned a fák szükségleteire mint az emberére, de maguk a szükségletek nem ugyanakkorák. Ha viszont nem veszed figyelembe egy élőlény igényét, azzal a saját sírodat ásod meg.

Mindezt csodálatosan leírja az a könyv, amelyet korábban már döntő jelentőségűnek neveztem. Az ősi napfény végóráira gondolok. Leírja, hogyan vonnak ki a fák szén-dioxidot az atmoszférátokból, hogy szénhidrogénekké alakítsák át ennek a légköri gáznak a széntartalmát, azaz, hogy növekedjenek.

(A növény szinte minden része, a gyökeret, törzset, leveleket, a magokat és a gyümölcsöket is beleértve, szénhidrogén.)

Ugyanakkor a fák bocsátják ki ennek a gáznak az oxigéntartalmát. Ez a fák „salakanyaga".

Az emberi lényeknek oxigénre van szükségük az életben maradáshoz. A szén-dioxidot oxigénné átalakító fák nélkül - márpedig szén-dioxid bőven akad a légkörötökben, míg oxigén kevesebb - fajként nem tudnátok életben maradni.

Ugyanakkor ti szén-dioxidot bocsátotok ki (lélegeztek ki), amire meg a fáknak van szükségük az életben maradáshoz.

Érted az egyensúlyt ?

Persze. Ez egyszerű.

Helyes. Ennek őszintén örülök. Akkor most arra kérlek, hagyjatok fel a fák pusztításával.

Hiszen kettőt ültetünk minden kivágott fa helyére !

Igen ám, de 300 évbe fog telni, amíg azok a fák elérik azt a nagyságot, ami lehetővé teszi, hogy ugyanannyi oxigént termeljenek mint azok a kivágott öreg fák !

Az oxigéntermelő üzem, amit amazonasi esőerdőnek neveztek, mondjuk két-háromezer év alatt telepíthető újra, amennyiben ismét egyensúlyba kellene hoznotok bolygótok légkörét. Nem kell aggódni. Több ezer hektárt vágtok ki évente, de nem kell aggódni.

De miért ?  Miért csináljuk ezt ?

Letaroljátok az erdőt, hogy marhákat tenyésszetek, amiket aztán lemészároltok, hogy egyetek. A marhatenyésztés, úgymond jövedelmezőbb annak az országnak a lakói számára, ahol az esőerdők nőnek. Azt állítják tehát, hogy mindez a földek termékennyé tétele érdekében történik.

Ellenben a magasan fejlett civilizációkban a fajszisztéma pusztítását nem tekintik termelékenynek, hanem inkább rombolónak. Ezért az

MFL-ek találtak egy megoldást arra, miként lehet kiegyensúlyozni a teljes fajszisztéma szükségleteit. Inkább ezt választották, semmint azt, hogy a rendszer egy kis hányadának a vágyait elégítsék ki, mert rájöttek, hogy a rendszeren belül egyetlen faj sem marad életben, ha maga a rendszer elpusztul.

Annyira nyilvánvaló !  Fájdalmasan nyilvánvaló...

Az elkövetkező években a Földön ez még fájdalmasabban „nyilvánvaló" lesz, ha az úgynevezett domináns faj nem ébred fel.

Értem. Nagyon is értem. És szeretnék tenni valamit ellene. De annyira tehetetlennek érzem magam. Mit tehetek, hogy változtassunk ?

Semmit nem kell tenned, de nagyon sok mindent tehetsz.

Légy a segítségemre !

Az emberi lények a cselekvés szintjén próbálják megoldani gondjaikat hosszú idő óta, de kevés sikerrel. Azért van ez, mert a valódi változás nem a „cselekvés", hanem a „valamilyenné válás" szintjén érhető el.

Hát igen, tettetek felfedezéseket, rendben, és fejlesztettétek a technikátokat, és így tovább, és valamilyen módon könnyebbé tettétek az életeteket - de nem biztos, hogy jobbá tettétek. És az eszmék síkján nagyon szerény haladást értetek el. Számtalan olyan elvi kérdéssel találjátok szemben magatokat ma is, mint évszázadokkal ezelőtt.

A legjobb példa erre az az elképzelésetek, hogy a Föld azért létezik, hogy a domináns faj kizsákmányolja.

Nem fogtok egyértelműen változtatni a cselekedeteiteken, amíg nem változtattok azon, hogy milyenek vagytok.

Meg kell változtatnotok a felfogásotokat arról, hogy Kik Vagytok a környezetetekhez való viszonyotokban, ha másként akartok cselekedni.

Tudatosság kérdése. És fel kell ébresztenetek a tudatotokat, mielőtt meg tudnátok változtatni.

Hogy tudjuk ezt elérni ?

Ne hallgassatok tovább. Szólaljatok meg !  Csapjatok nagy zenebonát. Még akár a kollektív tudatot is felébreszthetitek.

Hogy csak egy példát mondjak: miért nem termesztetek kendert a papírgyártáshoz ?  Van fogalmad arról, mennyi fát kell kivágni csak azért, hogy világotokat ellássátok napilapokkal ?  Hogy ne is beszéljünk a papírpoharakról, a papírzacskókról, a papírtörülközőkről.

A kender olcsón termeszthető, könnyen betakarítható, és nem csak papírgyártásra lehet használni, hanem a legerősebb kötelet, a legtartósabb ruhaneműket, sőt nagyon hatásos gyógyszereket lehet előállítani belőle. A cannabis olyan olcsón termeszthető, és annyira könnyen betakarítható, és oly sok csodálatos felhasználási módja van, hogy máris egy erős lobby dolgozik ellene.

Sokan túl sokat veszítenének, ha megengednék a világnak, hogy ezen egyszerű, szinte mindenütt megtermő növényke felé forduljon.

Ez csak egy példája annak, hogy a bírvágy miként helyettesíti a józan észt az emberi dolgokban.

Így hát add oda ezt a könyvet mindenkinek, akit csak ismersz. Nem csak azért, hogy ezt megértsék, hanem, hogy hozzájussanak minden egyébhez, amiről ez a könyv beszél. És sok minden még hátravan.

Igen, de kezdem szerencsétlenül érezni magam, miként mások is a Második könyvvel kapcsolatban. Egyre inkább arról esik szó, hogy miként pusztítunk el, miként szórunk szét mindent ?  Mert nem biztos, hogy lelkesedem érte...

Kell-e neked a sugallatom ?  Kívánod-e az izgalmat ?  Mert tanulni és felfedezni azt, hogy más civilizációk - fejlett civilizációk - mit is csinálnak, inspirálni és izgatni fog.

Gondolj a lehetőségekre !  Gondolj az utcasarkon ácsorgó aranyló holnapokra.

Már ha felébredünk.

Fel fogtok ébredni !  Már ébredeztek !  A paradigma változik. Változik a világ. A szemed előtt !

Ez a könyv is ennek a változásnak a része. Te is a része vagy. Ne feledd, a szobában vagy, hogy meggyógyítsd a szobát. A térben vagy, hogy meggyógyítsd a teret. Más értelme nincs annak, hogy itt vagy.

Ne add fel !  Ne add fel !  Éppen csak elkezdődött a legnagyobb kaland !

Rendben. Úgy döntöttem, hogy hatni fog rám a magasan fejlett lények példája és bölcsessége, és nem fogok elbizonytalanodni.

Helyes. Bölcs döntés, ha azt nézzük, hogy fajként hova akartok eljutni. Sok mindenre emlékezni fogsz, ha odafigyelsz ezekre a lényekre.

Az MFL-ek egységben élnek mélyen átérezve szoros kapcsolatukat. Viselkedésüket a Mögöttes Gondolatok határozzák meg - amit ti a társadalmuk alapvető irányelveinek nevezhetnétek. A ti viselkedéseteket is a ti Mögöttes Gondolataitok hozzák létre - avagy társadalmatok alapvető irányelvei.

Melyek az MFL-társadalom alapvető irányelvei ?

Első Irányelvük: Mindannyian Egy Vagyunk.

Minden döntés, minden választás, minden, amit „erkölcsnek" és „etikának" neveznétek, ezen az elven nyugszik.

A Második Irányelv: az Egyben Minden Összefügg.

Ennek az elvnek megfelelően valamely faj egyetlen tagja sem vonhat meg valamit egy másiktól csak azért, mert „ő szerezte meg hamarabb", vagy mert az ő „tulajdona", vagy mert „alig maradt". A fajszisztémán belül az élőlények kölcsönös függősége elismert és megbecsült. Mindig egyensúlyban tartják a rendszeren belüli minden faj viszonylagos igényét - mert erről sohasem feledkeznek meg.

Ez a Második Irányelv azt jelenti, hogy nincs olyasmi mint magántulajdon ?

Nem úgy nincs, ahogy te érted.

Az MFL úgy éli meg a „magántulajdont", hogy személyes felelősséget érez minden jó dologért, amit rábíztak. A ti nyelvetekben a legközelebbi megfelelője annak, amit egy magasan fejlett lény érez, az iránt, amit ti „értékes tulajdonnak" neveznétek, az a gondnokság. Az MFL gondnok, nem tulajdonos.

A „birtokolni" szó és a mögötte rejlő tartalom nem része az MFL kultúrának. Nincs olyasmi, hogy „tulajdon", abban az értelemben, hogy bizonyos javak egy-egy személyhez tartoznának. Az MFL-ek nem birtokolnak, az MFL-ek megóvnak. Azaz, fenntartanak, felkarolnak, szeretnek, óvnak dolgokat, de nem birtokolják őket.

Az emberek birtokolnak, az MFL-ek gondoskodnak. A különbséget talán így lehetne a legérzékletesebben megjeleníteni a ti nyelveteken.

Korábban az emberi történelem folyamán az emberek úgy érezték, hogy joguk van személyes tulajdonukba venni mindazt amire csak rátették a kezüket. Ebbe beletartoztak a nők és a gyerekek, a föld és a föld javai. Ez az elképzelés jórészt még mindig tartja magát az emberi társadalomban.

Az emberek rögeszméjévé vált ez a „tulajdonlási" elv. Az MFL-ek, akik ezt távolról figyelték, „birtoklási rögeszmének" nevezték el.

Mármost, ahogy fejlődsz, egyre inkább megérted, hogy valójában semmit sem birtokolhattok - legkevésbé házastársatokat és gyermekeiteket. Ám közületek nagyon sokan mégis ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy birtokolhatnak földet, mindent ami rajta van, alatta és fölötte. (Igen, még a légtérre vonatkozó jogokat is emlegetitek !  )

A világmindenség MFL-jei ezzel ellentétben pontosan tudják, hogy a bolygó, amin járnak, nem olyasmi, amit bármelyikük is birtokolhatna -bár egy MFL egyednek kiutalhatnak társadalmának működési elvei alapján egy parcellát, amit gondozhat. Ha jó gondnoka a földnek, megengedhetik neki (megkérhetik rá), hogy a gondnokságot ruházza át az utódaira, azok meg a saját utódaikra. De ha bármikor kiderül, hogy ő vagy utóda rossz gondnoka a földnek, a továbbiakban nem bízzák rá.

Hűha !  Ha ez lenne az irányelv itt is, ebben a világban a gazdaságok legalább felét elvennék tulajdonosaiktól.

És a világ ökoszisztémája rövid idő alatt látványosan javulna.

Tudod, a magasan fejlett társadalomban egy „társaság", ahogy nevezitek, sohasem kapna jogot arra, hogy kifossza a földet a profit érdekében, mert tisztán látnák, hogy azoknak az embereknek, akiké a társaság vagy akik dolgoznak neki, helyrehozhatatlanul sérül az életük minősége. Miféle hasznot lehetne abból nyerni ? !

Hát lehet, hogy a bajokat évekig nem érzékelik, míg a nyereség itt és most jelentkezik. Nevezhetnék ezt „Rövid Távú Haszon - Hosszú Távú Veszteség" alapelvnek. De ugyan ki törődik a Hosszú Távú Veszteséggel, ha egyszer már nem lesz ott, hogy a bőrén tapasztalja...

A magasan fejlett lények törődnek. És ezért sokkal tovább élnek.

Mennyivel ?

Sokkal. Egyes MFL-társadalmakban a lények örökké élnek - vagy addig, amíg testi alakjukban akarnak maradni. Így hát az MFL-társadalmakban a lények általában ott vannak, amikor tetteik hosszú távú következményei érvényesülnek, tehát igenis érzékelik azokat.

Hogyan sikerül olyan sokáig életben maradniuk ?

Természetesen sohasem lehetnek „nem életben" , ahogy ti sem, de értem, mire gondolsz. Úgy érted, „testben".

Igen. Hogyan sikerül a testükben maradniuk olyan hosszú ideig ?

Először is, nem szennyezik a levegőjüket, vizeiket és földjüket. Nem vegyszerezik például a földjüket, mert a vegyszereket átveszik a növények, majd az állatok, és végül az MFL-ek testébe kerülnének, amikor elfogyasztják a növényeket és állatokat. Az MFL öngyilkosságnak tartaná az ilyen folyamatot - és teljesen igaza is volna.

Tehát az MFL-ek nem mérgezik a környezetüket, légkörüket, saját fizikai testüket, ahogy azt az emberek teszik. A ti testetek csodálatos alkotás, és úgy készült, hogy sokkal tovább tartson mint amennyit lehetővé tesztek a számára.

Az MFL-ek az életet meghosszabbító pszichológiai viselkedésformákat is ismernek.

Például ?

Az MFL sohasem aggódik - és még csak meg sem értené az emberi „aggodalom" vagy „stressz" fogalmakat. Az MFL nem „gyűlölne", nem érezne „dühöt" vagy „féltékenységet" vagy pánikot. Ezért az MFL nem alakít ki olyan biokémiai reakciókat a testében, amelyek felemésztenék és elpusztítanák azt. Az MFL ezt „önfelfalásnak" nevezné, és az MFL nem fogyasztaná el önmagát, ahogy nem fogyasztana el más testi lényt sem.

Hogyan oldja ezt meg az MFL ?  Az ember is képes lenne így uralkodni az érzelmein ?

Először is, az MFL megérti, hogy a dolgok tökéletesek, hogy az univerzum egy folyamat, ami magától végbemegy, és csak annyit kell tenniük, hogy ne avatkozzanak bele. Ezért az MFL sohasem aggódik, mert megérti a Folyamatot.

És hogy a második kérdésedre is válaszoljak: igen, az emberek is rendelkeznek ezzel a képességgel, bár ezt nem hiszik el magukról, mások pedig egyszerűen nem is akarják gyakorolni. Azon kevesek, aki kísérletet tesznek a használatára, sokkal tovább élnek - feltéve ha a vegyszerek és a légköri mérgek nem ölik meg őket, és feltéve, hogy önként nem mérgezik magukat egyéb módszerekkel.

Várj csak !  Mi „önként mérgezzük magunkat" ?

Némelyikőtök igen.

Hogyan ?

Mint mondtam, mérgeket esztek. Némelyikőtök mérgeket iszik. Megint mások füsttel mérgezik magukat.

Egy magasan fejlett lény érthetetlennek tartaná az ilyen viselkedést. Képtelen volna megérteni, miért juttattok készakarva olyan anyagokat a testetekbe, amikről tudjátok, hogy nem tesznek jót.

Nos, úgy találjuk, hogy élvezetes megenni, meginni, elszívni bizonyos dolgokat.

Az MFL az életet és a testet találja élvezetesnek, és nem tudja elképzelni, hogy olyat tegyen, ami leszűkítené vagy megszüntetné, esetleg fájdalmassá tenné az életét.

Néhányan közülünk nem hiszik, hogy a túlzott húsfogyasztás, az alkoholfogyasztás, a dohányzás lerövidíti, megszünteti vagy fájdalmassá teszi az életet.

Akkor elég tompa a megfigyelőképességetek. Élesebbé kéne tenni. Az MFL egyszerűen azt ajánlaná, hogy nézzetek körül.

Hát igen... Tudsz-e mondani egyebet arról, hogy milyen is az élet a világegyetem magasan fejlett társadalmaiban ?

Nincsen szégyenkezés.

Semmiféle ?

Semmiféle. A bűnt sem ismerik.

És mi a helyzet, ha valaki földje rossz gondnokának bizonyul ?  Azt mondtad, elveszik tőle a földet. Nem azt jelenti ez, hogy ítélkeztek fölötte és bűnösnek találták ?

Nem. Azt jelenti, hogy észrevették az alkalmatlanságát.

Egy magasan fejlett kultúrában sohasem kérnének meg valakit, hogy olyasmit csináljon, amiről beigazolódott alkalmatlansága.

És mi lenne, ha mégis akarnák ?

Nem „akarnák".

Miért nem ?

Saját alkalmatlanságuk tudata elvenné a kedvüket. Ez természetes következménye annak a felfogásnak, hogy a valamire való alkalmatlanságuk esetleg árthat valaki másnak. Ilyet ők sohasem tennének, mert ártani a Másiknak, olyan mint ártani Önmaguknak, és ezt pontosan tudják.

Szóval mégis az „önfenntartás" mozgatja az életet !  Akárcsak a Földön.

Ugyanúgy. Az egyetlen különbség az „Én" meghatározásában rejlik. Az ember ezt nagyon szűken értelmezi. Ti a saját „Énetekről", saját „családotokról", saját „közösségetekről" beszéltek. Egy MFL egészen másképp értelmezi az „Ént", Az Énről, a családról, a közösségről beszél.

Mintha csak egy lenne.

Mert csak egy van. Ez a lényeg.

Értem.

Így egy magasan fejlett kultúrában valamely lény például soha nem ragaszkodna ahhoz, hogy felneveljen egy utódot, ha megbizonyosodott arról, hogy alkalmatlan erre a feladatra.

Ezért a magasan fejlett kultúrákban gyermekek nem nevelnek gyermekeket. Az utódokat idősebbekre bízzák, hogy azok neveljék őket. Ez nem jelenti azt, hogy az utódokat elveszik azoktól, akik életet adtak nekik, hogy kiragadják őket a karjukból és idegeneknek adják nevelésre. Szó sincs ilyesmiről.

Ezekben a kultúrákban az idősek együtt élnek a fiatalabbakkal. Nincsenek kitaszítva, hogy maguk között éljenek. Nincsenek elhanyagolva és nem hagyják őket magukra, hogy oldják meg egyedül sorsuk végső szakaszát. Tisztelik, becsülik őket, és a közelükben vannak, így részesei a szerető, gondoskodó, mozgalmas közösségnek.

Amikor új utód érkezik, az idősek ott vannak a közösség és a család szívében, és az, hogy ők nevelik fel az utódot ugyanannyira természetes, mint ahogy a ti társadalmatokban az, hogy a szülő feladata a nevelés.

A különbség az, hogy habár mindig tudják, kik a „szüleik" - a legmegfelelőbb kifejezés a nyelvükben az „életadó" lenne - ezeknek az utódoknak nem olyan lényektől kell tanulniuk az élet alapjairól, akik maguk is éppen csak tanulgatják az élet alapjait.

Az MFL-társadalmakban az idősek szervezik meg és ellenőrzik a tanulás folyamatát, akárcsak az otthoni életet, a táplálkozást és a gyermekfelügyeletet. Az utódok szeretetteljes és bölcs környezetben nevelkednek, nagy-nagy türelemben és mély megértésben van részük.

A fiatalok, akik életet adnak nekik, általában másutt járnak, kihívásokkal találkoznak és fiatal életük örömeit élik. Annyi időt tölthetnek utódaikkal, amennyit csak akarnak. Akár ott is lakhatnak az idősek szállásán a gyermekekkel, hogy velük legyenek otthoni környezetben, és hogy a kicsik őket is az otthon részeként érzékeljék.

Mindez nagyon teljes, egységes élmény. De az idősek nevelnek, ők vállalják ezért a felelősséget. És megtiszteltetés az, hogy az idősekre hárul a faj egész jövőjének felelőssége. Az MFL-társadalmakban elismerik, hogy ez nagyobb kötelezettség, mint amekkorát a fiataloktól el lehetne várni.

Erről már szóltam, amikor arról beszéltünk, hogy hogyan nevelitek az utódaitokat a ti bolygótokon, és hogyan kellene változtatnotok rajta.

Igen. És köszönöm, hogy bővebben kifejtetted. Az MFL sohasem érez szégyent vagy bűntudatot, függetlenül attól, hogy mit tesz ?

Nem. Mert a bűntudat és a szégyen olyasmi, amit minden lényre kívülről kényszerítenek. Később belső érzéssé válhat, ez nem is kérdéses, de eredetileg külső hatás. Mindig. Egyetlen isteni lény sem (és minden lény isteni) gondolja magáról vagy arról, amit tesz, hogy az „szégyenletes" vagy „bűnös", amíg valaki kívülről rá nem aggatja ezt a címkét.

A ti kultúrátokban talán szégyenkezik egy kisbaba a „fürdőszobai szokásai" miatt ?  Persze, hogy nem. Addig nem, amíg nem mondjátok azt neki, hogy ezt kell tennie. Bűnösnek érzi magát egy gyerek, amiért a nemi szervének örvendve eljátszadozik vele ?  Persze, hogy nem. Amíg nem mondjátok meg neki, hogy érezzen bűntudatot.

Egy kultúra fejlettségi fokát az szabja meg, hogy milyen mértékben ítél „szégyenletesnek" vagy „bűnösnek" egy lényt vagy egy tettet.

Semmilyen cselekedetet sem nevezhetünk szégyenletesnek ?  Soha senki nem lehet bűnös, bármit is tesz ?

Miként azt már mondtam néhányszor, nincsen jó vagy rossz.

Akad néhány ember, aki ezt még mindig nem érti.

Ahhoz, hogy megértsék, miről van szó, teljes egészében el kell olvasni ezt a beszélgetést. Ha valamelyik kijelentést kiragadjuk a környezetéből, elveszítheti az értelmét. Az Első és a Második könyv tartalmaz részletes magyarázatokat a fenti bölcsességről. Most arra kértél, hogy írjam le neked a világegyetem magasan fejlett lényeit. Ők már értik ezt a bölcsességet.

Világos. Mi egyébben különböznek ezek a kultúrák a mienktől ?

Sok mindenben. Nem versengenek.

Rájöttek, hogy ha egy valaki veszít, akkor mindenki veszít. Ezért nem találnak ki olyan sportokat és játékokat, amelyek arra az elképesztő dologra tanítják a gyereket (és ami rögzül a felnőttekben), hogy ha valaki győz, míg másvalaki veszít, az szórakozás.

Továbbá, miként mondtam, mindent elosztanak. Ha a másik szükséget szenved, nem is gondolnak arra, hogy megtartsák vagy elrakják azt amijük van, csak azért mert szűkösek a készletek. Ellenkezőleg, ez lesz a legnyomósabb okuk, hogy elosszák.

A ti társadalmatokban annak az ára, ami ritka, emelkedik, ha egyáltalán hajlandók vagytok megosztani. Ezzel a módszerrel biztosítjátok, hogy ha el akartok osztani valamit, ami a „tulajdonotokat" képezi, legalább gazdagodjatok meg.

A magasan fejlett lények ugyancsak meggazdagodnak, amikor ritka dolgokat osztanak szét. Az egyetlen kölönbség az MFL-ek és az emberek között az, hogy miként értelmezik az MFL-ek a „meggazdagodást". Az MFL „gazdagnak" érzi magát ha mindent ingyen szétoszthat, anélkül, hogy „profitra" lenne szüksége. Sőt, maga ez az érzés jelenti a „profitot".

A kultúrátok néhány irányelve meghatározza a viselkedéseteket. Említettem már korábban a legalapvetőbbek egyikét, nevezetesen, hogy „a legalkalmasabb", a „legéletrevalóbb" a „legrátermettebb" marad életben.

Ezt a Második Irányelveleknek is nevezhetnénk. Megmagyaráz mindent, amit a társadalmatok létrehozott. A gazdaságát. A politikáját. A vallásait. Az oktatását. A társadalmi felépítését.

De egy magasan fejlett lény számára maga ez az elv is önellent-mondásos. Miután egy MFL Első Irányelve az, hogy Mindannyian Egy Vagyunk, az Egy nem lehet alkalmas addig, amíg az Egész nem az. A „legalkalmasabb" fennmaradása ezért lehetetlen - vagy az egyetlen dolog, ami lehetséges (ebben rejlik az ellentmondás) -, mert a „legalkalmasabb" nem lehet „alkalmas", amíg van.

Tudsz követni ?

Igen. Ezt nevezzük kommunizmusnak.

A ti bolygótokon egyből elutasítottatok minden olyan rendszert, amelyik nem tűri el az egyik lény előretörését a másik rovására.

Ha egy kormányzati vagy gazdasági rendszer megköveteli a „mindenki" által megtermelt nyereség, a „mindenki" tulajdonában lévő készletek méltányos elosztását „mindenki" között, rögtön azt mondtátok, hogy a szóban forgó rendszer vagy kormányzat sérti a természetes rendet. A magasan fejlett kultúrákban azonban a méltányos elosztás a természetes rend.

Akkor is, ha egy ember vagy egy csoport semmit sem tett azért, hogy kiérdemelje ?  Akkor is, ha nem járult hozzá a közös javakhoz ?  Akkor is, ha mondjuk gonoszak ?

A közös érték az élet. Ha élsz, hozzájárulsz a közös értékekhez. Nagyon nehéz egy léleknek fizikai alakban lennie. Bizonyos értelemben súlyos áldozat beleegyezni abba, hogy ilyen formát öltsön - de szükséges, sőt élvezetes, ha a Minden meg akarja tapasztalni önmagát, és ha újra meg akarja teremteni magát annak a nagyszerű elképzelésnek a soron következő legdicsőségesebb változatában, ami arról szól, hogy Kicsoda.

Fontos megérteni és észben tartani, miért jöttünk ide.

Mármint mi ?

A lelkek, akik ezt a közöséget alkotjuk.

Én már eltévedtem.

Miként azt már elmagyaráztam, Egyetlen Lélek, Egyetlen Lény, Egyetlen Lényeg van. Némelyikőtök ezt Istennek hívja. Ez az Egyetlen Lényeg a Mindenként egyéniesíti önmagát a Világegyetemben - más szóval Minden Ami Van lesz belőle. Ebbe beleértendő az összes érző lény, akiket ti léleknek szoktatok nevezni.

Így hát „Isten" minden „létező" lélekkel azonos ?

Minden lélekkel, aki van, volt és valaha is lesz.

Akkor Isten egy „közösség" ?

Ezt a szót választottam, mert a nyelvetekben ez közelíti meg legjobban a fogalmat.

Nem egy fenséges lény, hanem egy közösség ?

Nem kell vagy az egyiknek, vagy a másiknak lennie. Lépj ki a szokásos skatulyáid közül !

Isten mindkettő ?  Egyetlen Fenséges Lény, és az egyéniesített részek közössége ?

Jó !  Nagyon jó !

És miért jött ez a közösség a Földre ?

Hogy testileg megnyilvánuljék. Hogy tapasztalat által ismerje meg önmagát. Miként azt már részletesen kifejtettem az Első könyvben.

Azért teremtettél minket, hogy... hogy Te legyünk ?

Úgy van. Pontosan ezért teremtettelek.

És az embereket egy közösség teremtette ?

A Bibliátokban is ez áll: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra."

Az élet az a folyamat, melyen át Isten megteremti önmagát és megtapasztalja a teremtést. A teremtésnek ez a folyamata állandó és örök. Minden időben történik. A viszonylagosság és a fizikai világ Isten eszközei. A tiszta energia (amit léleknek neveztek) maga Isten. Ez a Lényeg a valódi Szentlélek.

Az energia anyaggá válásának folyamatában a lélek fizikailag megtestesül. Ez úgy történik, hogy az energia szó szerint lelassítja magát és megváltoztatja a rezgését.

Ami a Mindent részletekben hajtja végre. Azaz az egész részei hajtják végre. A léleknek ezeket az egyéniesített részeit nevezitek lelkeknek.

A valóságban Egyetlen Lélek létezik, amely újraformálja és újraalakítja önmagát. Mindannyian Alakulásban lévő Istenek vagytok.

Ez a hozzájárulásotok, ami önmagában is elégséges.

Egyszerűbben fogalmazva, azzal, hogy testet öltöttél, már éppen eleget tettél. Semmi többet nem kívánok tőled és nem is várok el. Hozzájárultál a közös jóhoz. Lehetővé tetted annak, ami közös - az Egy Közös Alkotóelemnek - hogy megtapasztalja azt, ami jó.

Azt is megírtátok, hogy Isten teremtette a mennyboltot és a Földet, és az állatokat a Földön, az ég madarait, a tenger halait, és ez mind nagyon jó volt.

A „jó" nem létezik - nem létezhet - megtapasztalhatóan az ellentéte nélkül. Ezért teremtetted meg a gonoszt, ami a jó ellenirányú mozgása avagy ellentétes iránya. Mivel egyúttal az élet ellentéte is, megteremtettétek a halált.

Ám a halál nem létezik végső valóságként, csak képzelgés, találmány, elképzelt élmény, melynek révén jobban tudod értékelni az életet.

Nos, ha megérted ezt az egész kozmológiát, megérted a nagy igazságot. Akkor nem tudnád többé azt kérni egy másik lénytől, hogy adjon neked valamit, azért, hogy cserébe megoszd vele a fizikai élethez szükséges javakat és erőforrásokat.

Bármennyire szép is mindez, még mindig akadnak emberek, akik ezt kommunizmusnak neveznék.

Ha így akarják, hát legyen. De bizony mondom: amíg lényeitek közössége tud a közösségben létezésről, addig nem tapasztaljátok meg a Szent Egyesülést, nem tapasztalhatjátok meg, Aki Vagyok.

A világegyetem magasan fejlett lényei teljes egészében megértik az itt kifejtetteket. Azokban a kultúrákban lehetetlen nem elosztani azt, ami rendelkezésre áll. Az sem lenne lehetséges, hogy elképesztően magas „árakkal" „büntessünk" azért, mert a javak valamelyike ritkává vált. Ilyesmire csak a nagyon primitív társadalmakban kerülhet sor, a nagyon primitív lények tekintenék a létszükségletek hiányát nagyobb haszonszerzési lehetőségnek. Az MFL-rendszert nem a „kereslet és kínálat" irányítja.

Ez ahhoz a rendszerhez tartozik, amelyikről az emberek azt állítják, hogy hozzájárul életük minőségéhez és az általános jóléthez. De a magasan fejlett lény nézőpontja szerint rendszeretek sérti az általános jót, mert megakadályozza, hogy közös élménnyé váljék a jó.

A magasan fejlett társadalmak egy másik eltérő és elbűvölő tulajdonsága, hogy ezekben nincs olyan szó vagy hang, semmiféle olyan kommunikációs elem, ami kifejezné az „enyém-tiéd" viszonylatot. Ezen kultúrák nyelve nem ismeri a birtokos jelzőt, sem a birtokragot, és ha valaki földi nyelven beszélne, ezek helyett csak névelőt használna. Eszerint Az „autóm": az autó, amelyikkel vagyok. A „társam" vagy a „gyermekeim": „a társ" vagy „a gyermekek, akikkel vagyok".

Az „amelyikkel vagyok" vagy az „akikkel vagyok" kifejezések annak felelnek meg, amit a nyelvetekben „tulajdonlásnak" vagy „birtoklásnak" neveznétek.

Az, amivel „együtt vagy", ajándékká válik. Ezek az élet igazi ajándékai. Ezért a magasan fejlett kultúrák nyelvén nem is lehet olyan kifejezésekkel élni, mint „az én életem", csak azt lehet mondani, hogy „az élet, amelyiknek a megjelenésében vagyok".

Ez hasonló ahhoz, mint amikor ti azt mondjátok a létről: „Isten jelenlétében".

Isten jelenlétében (és mindig ott vagytok, amikor egymással vagytok) soha sem gondolnál arra, hogy ne add meg Istennek, ami Istené - azaz bármely részét Annak, Ami Van. Magától értetődően osztozkodnál, és egyenlően osztanád meg azt, ami Istené, Isten minden részével.

Ez az a spirituális felfogás, amely átszövi a magasan fejlett kultúrák egész társadalmi, politikai, gazdasági és vallási rendszerét. Ez az élet teljességének kozmológiája. És nincs nagyobb mulasztás, mint megfigyelni és megérteni ezt a kozmológiát - és abban a kozmológiában élni, amelyik létrehozza tapasztalatod minden disszonanciáját a Földön.

19

Milyenek az idegen bolygók lényei fizikailag ?

Olyan sokfélék, mint amilyen sokféle faj él a Földön.

Ami azt illeti, még többfélék is.

Vannak hozzánk nagyon hasonló lények ?

Természetesen. Némelyik ugyanúgy néz ki, mint ti - apró eltérésekkel.

Hogyan élnek ?  Mit esznek ?  Hogyan öltözködnek ?  Miképpen kommunikálnak ?  Mindent meg akarok tudni a földönkívüliekről !  Nosza, ki vele !

Megértem a kíváncsiságodat, bár ezek a könyvek nem a kíváncsiság kielégítésére szolgálnak. Beszélgetésünknek az a célja, hogy a világodnak elvigyük az üzenetet.

Csak néhány kérdést !  Nem puszta kíváncsiságból. Elvégre ebből a témakörből is tanulhatunk. Pontosabban, visszaemlékezhetünk.

Így már valóban pontosabb. Hiszen nincs mit megtanulnotok, egyszerűen csak emlékeznetek kell arra, Akik Valójában Vagytok.

Az Első könyvben ezt ragyogóan tisztáztad. Az idegen bolygóknak ezek a lényei emlékeznek arra, hogy Kik Ők ?

Ahogy az várható is, a máshol élő lények a fejlődés különböző stádiumában vannak. De a magasan fejlett kultúrában élő lények emlékeznek.

Hogyan élnek, dolgoznak, utaznak, kommunikálnak ?

Utazás, ahogy azt a ti kultúrátok értelmezi, a magasan fejlett társadalmakban nem létezik. A technikájuk sokkal fejlettebb annál, semhogy szükségük lenne fosszilis üzemanyagok által hajtott hatalmas gépezetekbe szerelt motorokra, amelyek aztán mindenfelé szállítanák a testeket.

Az új fizikai technikák mellett az elme és a fizikai világ természetének a megismerése is fejlett.

Az evolúciós haladás eme két típusának kombinációja eredményezte, hogy az MFL-ek számára lehetővé vált kedvük szerint szétszedni és összerakni a testüket, és így a legtöbb magasan fejlett kultúra legtöbb lénye ott lehet, ahol és amikor csak akar.

Akár több fényévnyi távolságra a világegyetemben ?

Igen. A legtöbb esetben igen. Egy ilyen „hosszú távú" utazás a galaxisokon keresztül, olyan, mint a vízen kacsázó kő pályája. Nem tesznek kísérletet arra, hogy áthatoljanak a Mátrixon, azaz magán a világegyetemen, hanem inkább „szökdécselnek" rajta. Nyelvetekben ez a képi megfogalmazás a legalkalmasabb arra, hogy érthetővé tegye a szóban forgó fizikát.

A legtöbb MFL-kultúra nem ismeri a társadalmatokban „munkának" nevezett elfoglaltságot - ilyen fogalom nem létezik. A feladatokat teljesítik és végrehajtják, de kizárólag azon az alapon, hogy az adott lény mit szeret csinálni, és mit tart Önmaga legmagasabb szintű kifejezésének.

Csodálatos, ha ezt valaki megengedheti magának, de akkor ki végzi el az alantas munkát ?

Nem létezik az „alantas munka" fogalma sem. Amit ti „alantasnak" neveznétek a társadalmatokban, az gyakran a legmegbecsültebb a magasan fejlett lények világában. Azokat az MFL-eket jutalmazzák a legbőségesebben, akik a társadalom működése érdekében mindennap elvégzendő feladatokat látják el, és ők a Minden szolgálatának leginkább kitüntetett „munkásai". Idézőjelbe teszem a „munkás" szót, mert egy MFL számára ez egyáltalán nem számít „munkának", hanem az Én legmagasabb rendű megnyilvánulásának.

Az elvek és élmények, amelyek az önkifejezéssel (amit ti munkának neveztek) kapcsolatban felmerülnek az emberekben, egyszerűen nem részei az MFL kultúrának. „Robot", „túlóra", „feszültség", és az ehhez hasonló élmények nem érintik a magasan fejlett lényeket, akik egyebek között nem igyekeznek „élre törni", „felmászni az uborkafára", „sikeressé válni".

A „siker" fogalma, ahogyan azt ti értelmezitek, idegen az MFL-ek számára, mert annak ellentéte, a bukás sem létezik.

Akkor egy MFL miként részesülhet a teljesítmény vagy a beteljesülés élményében ?

Nem a „verseny", „győzelem" és „veszteség" alapján kidolgozott értékrend szerint, miként az a legtöbb emberi társadalomban és cselekedetben érvényesül - különös tekintettel iskoláitokra -, hanem a társadalom valódi értékeinek mély megértése és tisztelete által.

A megvalósítást „érték létrehozásaként" értelmezik, nem úgy mint valamilyen tettet, amely érték létrehozásától függetlenül dicsőséget és vagyont eredményez.

Ezek szerint az MFL-eknek van „értékrendjük".

Hát persze. Természetesen. Csak éppen eltérő az emberitől. Az MFL-ek azt értékelik, ami a Minden hasznára válik.

Mi is !

Igen, de ti igencsak másképp értelmezitek a hasznot. Nagyobb hasznot láttok abban, ha egy dorongos ember felé hajítanak egy kicsiny fehér gömböt, vagy ha valaki leveszi a ruháit egy nagy, ezüstös vászon előtt, mint abban, ha valaki az utódokat próbálja rávezetni az élet nagy igazságaira, vagy ha feltárja egy társadalom lelki szükségleteit. Ezért jobban megbecsülitek és megfizetitek filmsztárjaitokat és labdajátékosaitokat, mint a tanáraitokat és a lelkészeiteket. Ebben nagyon el vagytok maradva attól, ahova társadalomként el akartok jutni.

Nem alakítottatok ki túlságosan érzékeny megfigyelőképességet. Az MFL-ek mindig látják, hogy „mi milyen", és azt teszik „ami működik". Az emberek nagyon gyakran nem.

Az MFL-ek nem azért becsülik azokat akik tanítanak vagy szolgálnak, mert ez „erkölcsileg helyes". Azért tesznek így, mert ez „működik", mivel abba az irányba akarják elmozdítani a társadalmukat.

De ahol létezik értékrend, ott létezniük kell olyanoknak, akik birtokolnak, és akik nem birtokolnak - valamit, ami az értékrendjük szerint értéknek számít. Ezért az MFL-társadalmakban a tanárok a gazdagok és híresek, a labdajátékosok pedig szegények.

Az MFL-társadalomban nincsenek nincstelenek. Senki sem él a megaláztatás olyan szakadékában, ahova ti oly sok embert hagytatok lezuhanni vagy egyenesen taszítottatok. És senki nem hal éhen, mint óránként 400 gyermek, naponta pedig 30 000 ember a ti bolygótokon. És nincs „csendes kétségbeesésben" eltöltött élet, mint az emberi munkakultúrában.

Nem. Az MFL-kultúrában nincsenek „nélkülözők" és „szegények".

Jó, jó, de hogyan érték el ?

Két alapelv alkalmazásával:

Mindannyian Egy vagyunk.

Van elegendő.

Az MFL-ek tudatában vannak, mennyi az elegendő és tudatosan meg is teremtik. Mivel az MFL-ek tudatában vannak annak, hogy minden dolog összefügg, szülőbolygójukon semmit nem pazarolnak és nem pusztítanak el természeti kincseikből. Így marad mindenkinek bőven -vagyis valóban „van elég".

Az az emberi érzés, mely szerint „nincs elég" a gyökere minden aggodalomnak, minden feszültségnek, minden versengésnek, féltékenységnek, dühnek, konfliktusnak, és végül, a bolygótokon bekövetkező minden gyilkosságnak.

Ez, valamint hogy az ember sokkal inkább hisz az elkülönülésben, mint minden dolgok egységében, okozta életetek nyomorúságának, történelmetek tragikumának a kilencven százalékát, és azt, hogy képtelenek vagytok megelőző intézkedésekkel jobbá tenni mindnyájatok életét.

Amennyiben megváltoztatjátok tudatotoknak ezt a két összetevőjét, minden megváltozik.

Hogyan ?  Meg akarom tenni, de nem tudom, hogyan. Adj eszközt a kezembe, ne csak közhelyeket mondj !

Jól van. Ez így helyes. Íme az eszköz.

„Tégy úgy, mintha."

Tegyetek úgy mintha mindannyian Egy lennétek. Holnaptól viselkedjetek így. Tekints mindenkire úgy, mint magadra, amikor éppen nehéz napokat élsz át. Tekints mindenkire úgy mint magadra, amikor éppen valamilyen esélyre vársz. Tekints mindenkire úgy, mint magadra, amikor új élményben van részed.

Próbáld ki. Járj egyet holnap és próbáld ki. Mindenkire más szemmel fogsz nézni.

Azután kezdj úgy viselkedni, mintha „lenne elég". Ha „elég" pénzed, szerelmed, időd lenne, mit tennél másképp ?  Nyíltabban, szabadabban, tisztességesebben osztoznál ?

Ez érdekes, mert éppen ezt tesszük a természeti kincseinkkel. Nem győznek ostorozni miatta az ökológusaink: úgy értem, úgy viselkedünk, mintha „elegendő lenne".

Az a legérdekesebb, hogy úgy tesztek, mintha azokból a dolgokból, amelyekről azt hiszitek, hasznotokra vannak, kevés lenne, ezért nagyon odafigyeltek a készletekre - gyakran felhalmozzátok ezeket a dolgokat. Ugyanakkor könnyelműen bántok a környezetetekkel, a természeti kincseitekkel és az ökológiátokkal. Ezért azt kell feltételezni, hogy környezeteteket, természeti kincseiteket, ökológiátokat nem tekintitek hasznosnak.

Vagy „úgy teszünk mintha" lenne elég.

Nem. Ha úgy tennétek, sokkal tisztességesebben osztanátok el ezeket a készleteket. Még most is az emberiség egyötöde használja a világ készleteinek négyötödét. És semmi sem mutat arra, hogy szándékotokban állna változtatni ezen az arányon.

Van elég mindnyájatoknak, ha nem tékozoljátok el ész nélkül az egészet arra a néhány kivételezettre. Ha minden ember bölcsen bánna a készletekkel, kevesebbet fogyasztanátok mint amennyit így, hogy néhány ember ostobán tékozolja.

Használjátok a készleteket, de ne használjátok el a készleteket. Minden ökológus erre int.

Nahát, már megint elkedvetlenítettél. Örökösen ezt csinálod velem.

Ejha !  Egy elhagyatott úton hajtasz, eltévedtél, és elfelejtetted, hogyan juthatnál oda, ahova bevallásod szerint el akarsz jutni. Valaki felbukkan és útba igazit. Heuréka !  Elfog az örömmámor, igaz ?  Hát nem. Nem igaz. Inkább lehangoltság vesz erőt rajtad.

Meglepő.

Azért csüggedtem el, mert nem hiszem, hogy elfogadnánk ezeket az elveket, nem hiszem, hogy egyáltalán vágynánk rájuk. Úgy látom, egyenesen a falnak hajtunk, és mi tagadás, ez határozottan lehangol.

Nem használod a megfigyelőképességedet. Százezreket látok örvendezni, amikor ezeket a sorokat olvassák. Milliókat látok, akik felismerik ezeket az egyszerű igazságokat. És növekedni látok egy új, változást áhí-tó erőt a bolygótokon. Egész eszmerendszerek veszítik el hitelességüket. Kormányzati módszerektől szabadultok meg. Újraértékelitek a gazdaságpolitikátokat. Újrafogalmazzátok a spirituális igazságokat.

Ébredezik a fajotok.

Ne csüggesszenek el az ezeken az oldalakon felbukkanó célzások és megjegyzések. A felismerés, hogy igazak, mérhetetlenül bátorító lehet, amennyiben hagyod, hogy ez legyen a változás motorjának az üzemanyaga.

És te vagy a szikra, amitől elindul a motor. Te vagy az, aki változást tud előidézni abban, ahogy az emberek megteremtik és megtapasztalják az életüket.

Hogyan ?  Mit tehetek ?

Légy te a különbség. Légy a változás. Testesítsd meg a „Mindannyian Egy Vagyunk" és a „Van Elegendő" tudatosságát.

Változtasd meg önmagad, változtasd meg a világot.

Ezt a könyvet és a Beszélgetések Istennel egész anyagát te magad adtad az Énednek, ezért ismét emlékezhetsz arra, milyen is volt magasan fejlett lényként élni.

Akként éltünk valamikor régen, ugye ?  Korábban említetted, hogy valamikor ilyenféleképpen is éltünk.

Igen. Ősi koroknak és ősi civilizációknak neveznéd. Annak a javát, amit itt leírtam, fajod már megtapasztalta korábban.

Most aztán még jobban el akar keseredni az énem egy része. Azt mondod, hogy eljutottunk odáig, és aztán elveszítettük az egészet ?  Mi a jó ebben a körben járásban ?

Az evolúció !  Az evolúció nem egyenes vonalú.

Most esélyetek nyílik arra, hogy újrateremtsétek ősi civilizációitok legjobb vívmányait és elkerüljétek a legrosszabbakat. Most megakadályozhatjátok, hogy személyes énetek és fejlett technikátok elpusztítsa társadalmatokat. Egyebet is tehettek. Ti - te - változtathattok.

Nagyon izgalmas lenne, ha nem állnátok ellene, hogy így legyen.

Rendben. Felfogtam. És valahányszor megengedem magamnak, hogy így gondolkozzam, egyszerre fellelkesülök. És előidézem a különbséget !  Mondj még többet !  Annyit akarok tudni, amennyit csak lehet, arról, hogy milyen is volt, amikor fejlett, ősi civilizációban éltünk, és mi a helyzet ma a magasan fejlett lényekkel. Hogyan élnek ?

Csoportokban élnek, amit ti közösségeknek neveznétek, de többnyire elhagyták a ti „városaitok" vagy „nemzeteitek" ottani megfelelőit.

Miért ?

Mert a „városok" túlságosan megnőttek, és már nem segítették a csoportok létrejöttét, hanem ellene dolgoztak. „Tömegegyéneket" hoztak létre közösségi csoportok helyett.

Ugyanez a helyzet ezen a bolygón is. A közösségi érzés sokkal erősebb a kisvárosainkban és a falvainkban - még a tanyavilágban is -, mint legtöbb nagyvárosunkban.

Igen. Csakhogy van egy különbség ebből a szempontból a ti világotok és a szóban forgó bolygók között.

Micsoda ?

Azoknak a bolygóknak a lakói megtanulták ezt a leckét. Rájöttek, „mi működik", és aszerint rendezték át az életüket.

Mi ellenben továbbra is egyre nagyobb városokat hozunk létre, noha látjuk, hogyan semmisítik meg az életmódunkat.

Így igaz.

Még büszkék is vagyunk rá !  . Ha a nagyvárosaink listáján az egyik metropolisz felkerül a tizenkettedik helyről a tizedikre, mindenki azt hiszi, hogy ez ok az ünneplésre. A kereskedelmi cégek még nagy reklámot is csapnak neki.

A primitív társadalmak egyik jellemzője, hogy haladásként éli meg a visszafejlődést.

Ezt nemrég már mondtad. Ismét elkeserítesz.

Nincs okod keseregni. Egyre többen vagytok, akik újraalkotjátok ezeket a „kívánatos" kis közösségeket.

Az a véleményed tehát, hogy hagyjuk el a metropoliszainkat és térjünk vissza a kisvárosainkba és falvainkba ?

Nem vagyok sem mellette, sem ellene. Egyszerűen tettem egy észrevételt.

Mint mindig. Nos, mi az észrevételed arról, hogy továbbra is egyre nagyobb és nagyobb városokba költözünk, annak ellenére, hogy tudjuk, semmi jó nem származik belőle ?

Mert a többségetek nem tudja, hogy ez nem jó neki. Azt hiszitek, hogy ha összezsúfolódtok a nagyvárosokban, az megoldja a gondjaitokat, pedig éppen az okozza őket.

Igaz, hogy a nagyvárosokban olyan szolgáltatások, munkahelyek, szórakozási lehetőségek vannak, amilyeneket a kisebb városok nem nyújtanak. De az a ti hibátok, hogy értékeseknek tartjátok ezeket a dolgokat, holott tulajdonképpen ártalmasak.

Aha !  Szóval mégis csak van véleményed erről a kérdésről !  Most elárultad magad !  Azt mondtad, hogy a mi „hibánk".

Ha San Jose felé tartasz...

Na, már megint itt tartunk...

Nos, te ragaszkodsz ahhoz, hogy a megállapításokat „ítéleteknek" tartsd, a tények közlését pedig „részrehajlásnak", és mert tudom, hogy nagyobb pontosságot vársz el a kommunikációtokban és a felfogásotokban, minden alkalommal fel fogom hívni erre a figyelmedet.

Ha San Jose felé tartasz miközben egyre azt hajtogatod, hogy Seattle-be szeretnél jutni, helytelen-e az, ha a bámészkodó, akitől útbaigazítást kérsz, azt mondja, hogy „hibáztál" vagy tévedtél ?  Részrehajlást fejez ki ezzel a bámészkodó ?

Azt hiszem, nem.

Azt hiszed ?

Jó, jó. Nem.

Akkor mit csinál ?

Csupán közli, mi a helyzet", tekintettel az úticélunkra.

Nagyszerű. Mégiscsak rájöttél.

De ehhez korábban is ragaszkodtál. Következetesen. Miért térek vissza mindegyre ahhoz az elképzeléshez, hogy ítéleteket alkotsz és bizonyos dolgok a kedvedre valók, mások pedig nem ?

Mert ilyen Istenről a mitológiátok számol be, és ebbe a kategóriába igyekszel sorolni engem is, valahányszor csak alkalmad nyílik rá. Egyébként, ha előnyben részesítenék valamit, az mindent megkönnyítene számodra. Akkor nem kellene magadnak rájönnöd dolgokra, saját következtetéseket levonnod. Csak azt kellene tenned, amit Én mondok.

Természetesen lenne lehetőséged rá, hogy megtudd, mit is mondok, de mivel nem hiszed, hogy bármit is mondtam az elmúlt évezredekben, így hát nincs más választásod, mint azokban bízni, akik azt állítják, hogy az én szavaimat adják tovább azokból az időkből, amikor még szóba álltam az emberekkel. De még ez is gond, mert annyiféle tanítás és tanító van, ahány hajszál a fejeden. Így hát ugyanott vagy, ahonnan elindultál: saját következtetéseket kell levonnod.

Van „kiút", és meg is fogjátok találni. Egyszerűen csak fejlesztenetek kell megfigyelőképességeteket. Látnotok kell, hogy mi válik a hasznotokra. Ezt hívják „evolúciónak". Tulajdonképpen nem tudjátok „nem megtalálni" a kiutat. Nem bukhattok el. Az a kérdés, hogy mikor, nem az, hogy igen vagy nem.

De nem futunk ki az időből ezen a bolygón ?

Ó, ilyen körülmények között - ha még ezen a bolygón „rá akartok találni", vagyis , amíg ez a konkrét bolygó még eltart titeket - akkor, ebben az értelemben, jó lesz, ha igyekeztek.

Hogyan siethetnénk ?  Segíts !

Segítek. Mit gondolsz, miről szól ez a beszélgetés ?

Rendben. Akkor segíts többet. Az előbb azt mondtad, hogy idegen bolygók magasan fejlett kultúráiban a lények a „nemzet" fogalmát is elvetették. Miért tették ezt ?

Mert látták, hogy az a fogalom, ami a ti „nacionalizmusotoknak" felelne meg, ellentmond az Első Irányelvüknek, annak, hogy MIND EGY VAGYUNK.

Másrészt viszont a nacionalizmus támogatja a Második Irányelvünket, azt, hogy MARADJON ÉLETBEN A LEGALKALMASABB.

Pontosan.

Nemzetekre szakadtok, túlélési és biztonsági okokból - és éppen az ellenkezőjét éritek el.

A magasan fejlett lények elutasítják a nemzetekbe való tömörülést. Egyszerűen egyetlen nemzetben hisznek. Úgy is mondhatod, hogy egy nemzetet alkotnak Isten előtt.

Ügyes. De megvalósult-e náluk a „szabadságot és igazságot mindenkinek" elve ?

Nálatok igen ?

Feladom.

A helyzet az, hogy minden faj és fajta fejlődik, és a fejlődés - annak az értelme, hogy keresed, mi jó neked, és amiért alkalmazkodsz viselkedésben -, úgy tűnik, egyetlen irányba halad, és távolodik a többitől. Az egység felé tart, és távolodik az elkülönüléstől.

Ez nem meglepő, mivel az egység a Végső Igazság, és a fejlődés a „haladás az igazság felé".

Az is feltűnt, hogy „keresni azt, ami jó neked és viselkedésben alkalmazkodni" gyanúsan úgy hangzik mint a „maradjon életben a legalkalmasabb" - Irányelveink egyike.

Így van, hát nem ?

Most már ideje észrevenni, hogy a „maradjon életben a legalkalmasabb" (azaz a fajok evolúciója) nem teljesedett ki, de egész fajok ítéltettek pusztulásra - pusztították el önmagukat - amiért „alapelvnek" kiáltottak ki egy „folyamatot".

Hoppá !

A folyamatot hívják „evolúciónak". A folyamatot irányító „alapelv", ami az evolúciótok folyamatát vezérli.

Igazad van. Az evolúció a legtökéletesebb túlélés. Ez a folyamat. De ne keverd össze a „folyamatot" az „alapelvvel".

Ha az „evolúció" és a „maradjon életben a legalkalmasabb" ugyanazt jelenti, és ha a „legtökéletesebb életben maradását" Irányelvnek tekintitek, akkor azt mondjátok, hogy „az Evolúció Irányelve az evolúció".

Az a faj állíthatja ezt, amelyik nem tudja, hogy képes befolyásolni a saját fejlődését. Egy olyan faj állíthatja ezt, amely azt hiszi, hogy arra van kárhoztatva, hogy saját fejlődésének egyszerű szemlélője legyen. Mert sok ember azt hiszi, hogy az „evolúció" egy folyamat, amely egyszerűen csak „végbemegy", és nem egy folyamat, amelyet ők irányítanak bizonyos alapelveknek megfelelően.

És ezért a faj bejelenti, hogy „Fejlődünk az... evolúció elve alapján". De hogy mi is az az elv, arról nem beszélnek, mert az alapelvet és a folyamatot összekeverték.

Másrészt viszont, azok a fajok, amelyek rájöttek, hogy az evolúció egy folyamat - de egy olyan folyamat, amelyet a faj ellenőrzése alatt tart -, nem tévesztették össze a „folyamatot" és az „elvet", hanem tudatosan olyan elvet választanak ki, amely irányítja és vezérli a folyamatot.

Ezt nevezik tudatos evolúciónak, és a ti fajotok éppen most jutott el odáig.

Hűha !  Micsoda megérzés !  Ezért adtad Barbara Marx Hubbardnak azt a könyvet !  Mint mondtam, éppen a Tudatos evolúció címet adta neki.

Hát persze, hogy azt adta. Hiszen én mondtam neki.

Ó, ez nagyon tetszik. Nos... vissza szeretnék térni a földönkívüliekről való „beszélgetésünkhöz". Mibe szerveződnek ezek a magasan fejlett lények, ha nem nemzetekbe ?  Miféle államuk van ?

Nem az „evolúciót" használják Fejlődésük Első Alapelveként, hanem észrevételeikre hagyatkozva inkább teremtettek egy elvet. Egyszerűen csak rájöttek, hogy mindannyian Egy, és kidolgoztak politikai, társadalmi, gazdasági és spirituális módszereket, amelyek inkább körülövezték semmint aláásták az Első Alapelvet.

Hogy néz ez ki ?  Például a kormányzatban.

Ha csupán egy van belőled, hogyan kormányzod magad ?

Halljuk csak még egyszer !

Ha te vagy az egyetlen, aki létezik, hogyan irányítod a viselkedésedet ?  Ki irányítja a viselkedésedet ?  Kicsoda rajtad kívül ?

Senki. Ha teljesen egyedül vagyok - például, ha egy lakatlan szigeten lennék -, „rajtam kívüli" senki nem irányítaná vagy ellenőrizné viselkedésemet. Azt enném, úgy öltöznék, azt tenném, amit csak akarok. Valószínű, hogy egyáltalán nem öltöznék fel. Akkor ennék, amikor megéhezem, és azt, ami jólesik és amitől egészségesnek érezném magam. Azt tenném, amit jónak látnék, és olyasmit is, amit meg kéne tennem a túlélés érdekében.

Nos, mint mindig, bölcsesség beszél belőled. Mondtam már korábban is, hogy semmit sem kell megtanulnod, csak emlékezned kell.

Így van ez a fejlett civilizációkban ?  Pucéron szaladgálnak fel és alá, bogyókat szednek, és kenut faragnak maguknak ?  Úgy hangzik ez, mintha barbárok lennének.

Mit gondolsz, ki a boldogabb - és ki van közelebb Istenhez ?

Ezt már megbeszéltük.

Meg bizony. A primitív kultúra jellemzője, hogy az egyszerűséget barbárságnak tekinti, és hogy szerinte a bonyolult a magasan fejlett. Érdekes módon a magasan fejlettek éppen fordítva ítélnek.

De minden kultúra mozgásának iránya - maga az evolúció folyamata is - a magasabb és még magasabb szintű összetettség irányába mutat.

Bizonyos szempontból igen. De ne feledkezz meg a mindig jelen lévő legnagyobb Isteni Kettősségről:

A legbonyolultabb a legegyszerűbb.

Minél „bonyolultabb" egy rendszer, annál egyszerűbb a megjelenési formája. Éppen az Egyszerűségében rejlik tökéletes eleganciája.

A mester ezt megérti. Ezért van az, hogy a magasan fejlett lény tökéletes egyszerűségben él. Ezért van az, hogy a magasan fejlett rendszerek ugyancsak tökéletesen egyszerűek. A magasan fejlett kormányzati rendszerek, a magasan fejlett oktatási rendszerek, a magasan fejlett gazdasági vagy vallási rendszerek tökéletesen és elegánsan egyszerűek.

A magasan fejlett kormányzati rendszer semmiféle kormányzatot nem jelent önmagunk kormányzásán kívül.

Mintha csak egyetlen lény venne részt benne. Mintha csak egyetlen lényt érintene.

Mert valójában csak egyet érint.

Amit a magasan fejlett kultúrák megértenek.

Pontosan.

Lassan kezd minden a helyére kerülni bennem.

Helyes. Már nem sok időnk maradt.

Menned kell ?

Kezd meglehetősen hosszúra nyúlni ez a könyv.

20

Várjunk csak !  Na, megállj !  Nem hagyhatod abba pont most !  Vannak még kérdéseim a földönkívüliekről. Meg fognak-e valaha jelenni a Földön, hogy „megmentsenek minket" ?  Meg fognak-e menteni minket a saját őrültségeinktől azzal, hogy új technikát hoznak a bolygónk polaritásának szabályozására, a légkörünk megtisztítására, a napunk energiájának kordában tartására, az időjárás kiegyensúlyozására, a betegségek gyógyítására és hogy jobb minőségű életet hozzanak a mi kis nirvánánkba ?

Talán nem is akarjátok, hogy ez megtörténjen. Az MFL-ek tudják ezt. Tudják, hogy egy ilyen beavatkozás csak alárendelne titeket nekik, és ezáltal ők válnának az isteneitekké, azok helyett az istenek helyett, akiknek pillanatnyilag alárendelve tartjátok magatokat.

Az igazság az, hogy nem vagytok alárendelve senkinek sem, és ez az, amit a magasan fejlett kultúrák lényei megértetnének veletek. Ezért tehát, amennyiben megosztanák veletek némely műszaki vívmányukat, oly módon és olyan ütemben tennék, hogy felismerhessétek a saját képességeiteket és lehetőségeiteket ahelyett, hogy csupán a másokét vegyétek észre.

Hasonlóképpen, ha az MFL-ek megosztanák veletek valamely tanításukat, ez is oly módon és olyan ütemben történne, hogy felismerhessétek benne a nagyobb igazságokat, a saját képességeiteket és lehetőségeiteket ahelyett, hogy isteneket faragjatok a tanítóitokból.

Késő. Már megtettük.

Igen, vettem észre.

És ezzel el is jutottunk egyik legnagyobb tanítónkhoz, a Jézusnak nevezett emberhez. Még azok is elismerték tanításainak nagyságát, akik nem tették az istenükké.

És mennyire eltorzították a tanításait !

Jézus is egy ilyen MFL, magasan fejlett lény, volt ?

Gondolod, hogy magasan fejlett volt ?

Igen, miként Buddha is, meg Krisna Urunk, meg Mózes, meg Babaji, meg Sai Baba, meg Paramahansa Yogananda, ha már itt tartunk.

Valóban. És még sokan mások, akiket nem említettél.

Nos, a Második könyvben céloztál rá, hogy Jézus és a többi tanító a „külső világokból" érkezhettek, hogy talán látogatóba jöttek ide, hogy megoszszák velünk a magasan fejlett lények tanításait és bölcsességét. Itt az ideje, hát, hogy lerántsuk erről a leplet. „Űrutazó" volt-e Jézus ?

Valamennyien „űrutazók" vagytok.

Ez mit jelent ?

Nem vagytok a „bennszülöttjei" ennek a bolygónak, melyet otthonotoknak neveztek.

Tényleg nem ?

Nem bizony. Szándékosan helyezték el a bolygón a „génanyagot", amiből vagytok. Nem pusztán véletlenül „jelent meg". Az életeteket létrehozó elemek nem holmi biológiai kincslelés folyamata során keveredtek oda. Terv szerint történt. Itt sokkal nagyobb szabású folyamatokról van szó. Azt hiszed, hogy az a millió és millió biokémiai reakció, ami az általatok ismert életformát létrehozta a bolygótokon, merőben véletlenül következett be ?  Azt képzeled, hogy ez az eredmény egyszerűen véletlenszerű események véletlenszerű láncolata, amely ilyen parádés eredményt hozott puszta véletlen folytán ?

Nem, dehogy. Egyetértek azzal, hogy terv szerint történt. Isten tervezte igy.

Jó. Ugyanis igazad van. Tudnillik ez az egész az Én ötletem volt, az Én tervezésem és az Én folyamatom.

Akkor tehát - azt akarod mondani, hogy Te „űrutazó" vagy ?

Amikor gondolatban Hozzám beszéltél, hova néztél mindig, a hagyományaitokat is követve ?

Hát, föl. Az ég felé.

Miért nem lefelé ?

Nem tudom. Mindenki fölfelé néz ilyenkor - a „mennyekbe".

Ahonnan jöttem ?

Gondolom, igen.

Űrutazóvá leszek-e ettől ?

Fogalmam sincs. Űrutazóvá leszel ettől ?

Ha űrutazó vagyok, akkor ez csökkenti-e Isteni mivoltomat ?

Tekintve, hogy miket tartunk rólad, mi mindent vagy képes megtenni, nem hinném.

Ha Isten vagyok, akkor ez csökkenti-e űrutazó mivoltomat ?

Gondolom, mindez attól függ, hogy miként határozzuk meg ezt is, azt is.

És mi van akkor, ha egyáltalán nem is vagyok „utazó", hanem egy Erő, egy „Energia" az univerzumban, ami MAGA az univerzum, és ami, tulajdonképpen, Minden Ami Létezik. És ha Én vagyok a Közösség ?

Nos, lényegében ezt mondtad magadról. Ebben a párbeszédben.

Tényleg mondtam. És el is hiszed ?

Igen, azt hiszem. Legalábbis, abban az értelemben, hogy hiszem, Isten Minden Ami Létezik.

Eddig jó. Nos, gondolod, hogy léteznek „űrutazók", ahogy ti nevezitek őket ?

Úgy érted, űrlények ?

Igen, űrlények.

Igen, gondolom, vannak. Mindig is hittem a létezésükben, most pedig Te magad mondtad, hogy léteznek, tehát hiszem, hogy vannak ilyenek.

És, mit gondolsz, részei-e ezek az „űrlények" a „Minden Létezőnek" ?

Hát, persze.

És ha Én vagyok Minden Ami Létezik, akkor nem azt jelenti-e ez, hogy Magam is űrutazó vagyok ?

Nos, de igen... de ugyanennek a meghatározásnak az értelmében Te én is vagy.

Talált !

Na jó, de megint kitértél a kérdésem elől. Azt kérdeztem, hogy Jézus űr-utazó volt-e. És azt hiszem, tudod, hogy értem. Úgy értem, hogy űrlény volt-e, vagy itt született-e, ezen a Föld nevű bolygón.

Már megint „vagy-vagy" alapon fogalmaztad meg a kérdésedet. Próbálj kilépni ebből a skatulyából. Taszítsd el magadtól a „vagy-vagy"-ot és gondold át a kérdésedet „is-is" formában.

Azt akarod ezzel mondani, hogy Jézus itt született a Földön, de „űruta-zó-vér" csörgedezett az ereiben, hogy úgy mondjam ?

Ki volt Jézus apja ?

József.

Jó, de kitől fogantatott állítólag ?

Vannak, akik úgy vélik, hogy szeplőtelen fogantatás volt. Azt mondják, hogy Szűz Máriát meglátogatta egy arkangyal. Jézus fogantatott a Szentlé-lektől, született Szűz Máriától.

És hiszed-e mindezt ?

Nem tudom, mennyit higgyek el belőle.

Nos, ha egy arkangyal látogatta meg Máriát, mit gondolsz, honnan jött ez az angyal ?

A mennyből.

Azt mondtad, hogy „a mennyekből" ?

Azt mondtam, hogy a mennyből. Egy másik országból. Istentől.

Értem. És az imént éppen abban egyeztünk meg, hogy Isten űrutazó, ugye ?

Nem egészen. Megegyeztünk abban, hogy Isten a minden, és mivel az űr-utazók részei a „mindennek", Isten ugyanúgy űrutazó, mint ahogyan Isten mi is. Mi valamennyien. Isten Minden. Isten a Közösség.

Jó. Tehát, ez az arkangyal, aki meglátogatta Máriát, egy másik országból jött. A mennyek országából.

Igen.

Olyan országból, ami mélyen benned van, mert a mennyek országa tebenned van.

Ezt nem mondtam.

Nos, akkor az univerzum belső terének az országából.

Nem, ezt sem mondanám, mert gőzöm sincs, hogy ez mit jelent.

Akkor honnan jöhetett ?  Egy külső íérbeli országból ?

(Hosszú csönd)

Most csak a szavakkal játszol.

Megteszek minden tőlem telhetőt. Szavakat használok, rettenetes korlátai ellenére, hogy a lehető legjobban megközelíthessek olyan gondolatokat és eszméket, amelyeket a valóságban nem lehet leírni a nyelvetek korlátolt szókincsével, vagy nem lehet az érzékelésetek jelenlegi szintjének korlátain belül megérteni.

Új észlelési módot akarok megnyitni előtted azzal, hogy új módon alkalmazom a nyelveteket.

Jó, értem. Tehát azt mondod, hogy Jézus apja egy másik országbeli magasan fejlett lény volt, így ember is, MFL is ?

Sok magasan fejlett lény járt a bolygótokon és jár most is.

Úgy érted, hogy idegenek járnak közöttünk ?

Úgy látom, hogy jó szolgálatot tett neked az újságírói, rádiós és tévés munkásságod.

Ezt most hogy érted ?

Mindig megtalálod a módját, hogy szenzációvá fújj fel valamit. Nem neveztem a magasan fejlett lényeket „idegeneknek", és Jézust sem neveztem „idegennek".

Nincsen semmi „idegen" Istenben sem. Nincsenek „idegenek" a Földön.

Mi Mind Egy Vagyunk. Ha Mi Mind Egy Vagyunk, akkor egyetlen egyéniesítése a Mi-nek nem lehet idegen önmagán belül.

A Mi némelyik egyéniesítése - azaz némely emberi lények - többre emlékeznek, mint mások. Az emlékezés folyamata (újraegyesülés Istennel, avagy újból Eggyé válni a Mindennel, a Közösséggel) az a folyamat, amit evolúciónak hívtok. Valamennyien fejlődő lények vagytok. Vannak

köztetek, akik magasan fejlettek. Azaz, többre emlékeztek. Tudjátok, hogy Kik Vagytok Valójában. Jézus tudta és kinyilvánította.

Úgy veszem észre, hogy most a szavakon lovagolunk.

Szó sincs róla. Megmondom én kerek perec. Annak az embernek a lelke, akit Jézusnak hívtok, nem e földről való volt. Az a lélek egyszerűen betöltött egy emberi testet, tanult a gyermekéveiben, férfivá vált és megvalósította önmagát. Egyetlen lélek sem „e földről való". Minden lélek egy másik világból érkezik és költözik be egy-egy testbe. Ugyanakkor viszont, nem minden lélek valósítja meg önmagát egy „emberöltőn" belül. Jézus megtette. Magasan fejlett lény volt (és az MFL-t némelyik-tek istennek nevezi), és eljövetelének pedig oka, célja, küldetése volt a Földön.

Hogy megváltsa a lelkünket.

Bizonyos értelemben, igen. De nem az örökké tartó kárhozattól. Mivel ilyesmi nem létezik, legalábbis olyan formában, ahogyan ti értelmezitek. A küldetése megmenteni titeket attól, hogy elmulasszátok megismerni és megtapasztalni azt, Akik Valójában Vagytok. Szándéka szerint utat mutatott nektek azáltal, hogy megmutatta, mivé válhattok. Sőt, hogy mik vagytok, ha egyáltalán elfogadjátok.

Jézus azon volt, hogy a példájával vezessen titeket. A következőt mondta: „Én vagyok az út és az élet. Kövessetek engem." Azt, hogy „kövessetek engem" nem úgy értette, hogy valamennyien váljatok a „híveivé", hanem úgy, hogy valamennyien kövessétek a példáját és váljatok eggyé Istennel. Azt mondta, „Én és az Atya Egy vagyunk, és ti a testvéreim vagytok". Nem is fogalmazhatta volna meg ennél egyszerűbben.

Ezek szerint Jézus nem Istentől jött, hanem az űrből.

Az a te örökös nagy tévedésed, hogy különválasztod a kettőt. Ragaszkodsz ehhez a különbségtételhez, ahogy ahhoz is csökönyösen ragaszkodsz, hogy az ember és az Isten két különböző kategória. Pedig bizony mondom: nincs különbség !

Hmm. Hát jó. Tudnál mondani valamit így végezetül a más világokban levő lényekről, még mielőtt befejeznénk ezt a beszélgetést ?  Milyen ruhát hordanak ?  Hogyan kommunikálnak ?  És, kérlek, ne mondd, hogy ez csupán léha kíváncsiság. Azt hiszem, bebizonyítottam, igenis sok tanulniva-lónk van ebben a témában.

Jól van, akkor rövid leszek.

A magasan fejlett kultúrákban a lények nem érzik szükségét annak, hogy felöltözve járjanak, kivéve amikor azért kell eltakarniuk a testüket, hogy megvédjék olyan körülményektől vagy természeti elemektől, amelyek fölött nincs hatalmuk, vagy amikor felékesítik magukat, hogy valamilyen „rangot" vagy tisztet fejezzenek ki vele.

Az MFL nem értené, miért takarjátok el a testeteket, amikor erre semmi szükség-egyszerűen nem értené a „szégyen" vagy „szemérmesség" fogalmát - és soha nem tudná összekapcsolni az öltözék fogalmát a „szépség" fogalmával. Az MFL számára nincs szebb a meztelen testnél, így az a gondolat, hogy valamit viseljünk fölötte, mert így akarjuk kellemesebbé vagy vonzóbbá tenni, teljességgel érthetetlen a számára.

Ugyanilyen felfoghatatlan számukra az is, hogy hogyan lehet „dobozokban" - amiket ti „épületeknek" illetve „házaknak" neveztek - élni, azaz időtök nagy részét ott tölteni. Az MFL-ek a természetes környezetben laknak és csak abban az esetben mennének dobozokba, ha a természetes környezetük ellenségessé válna - ami aligha fordulhat elő, hiszen a magasan fejlett lények teremtik, ellenőrzik és tartják fenn a környezetüket.

Az MFL-ek azt is megértik, hogy Egyek a környezetükkel, hogy nemcsak a téren osztoznak a természettel, hanem kölcsönösen függő kapcsolatban állnak egymással. Egy MFL soha sem értené meg, miért rongáljátok és károsítjátok azt, ami eltart titeket, ezért csak arra gondolhat, hogy nem fogjátok fel, a természet tart fenn titeket, és hogy nagyon korlátozott megfigyelési képességekkel megáldott lények vagytok.

Ami a kommunikációt illeti, az MFL-ek a kommunikáció első szintjén élőknek azt a képességét használják, amit ti érzéseknek hívnátok. Az MFL-ek tudatában vannak az érzéseiknek és mások érzéseinek, és soha egyikük sem próbálja meg elrejteni ezeket az érzéseket. Az MFL-ek önelnyomásnak és önkínzásnak, egyszersmind felfoghatatlannak tartanák azt, hogy eltitkolják érzéseiket, aztán meg panaszkodjanak, hogy őket nem érti meg senki sem.

Az érzések a lélek nyelve, a magasan fejlett lények pedig értik ezt a nyelvet. A kommunikáció célja az MFL-ek társadalmában egymás igaz megismerése. Ennélfogva tehát az MFL nem tudja és soha nem is tudná megérteni azt a jól ismert emberi fogalmat, hogy „hazugság".

Amennyiben egy MFL-nek sikerülne is egy igaztalan állítást elhitetnie a többiekkel a kommunikáció során, ez olyan üres győzelem lenne a számára, hogy nem is győzelemként könyvelné el, hanem megsemmisítő vereségként.

A MFL-ek nem az igazságot „mondják", hanem ők az igazság. Abból fakad a teljes létük, „ami így van" és „ami működik", és az MFL-ek rég megtanulták, jóval az emlékezés előtt, amikor a kommunikáció még hangképzéssel valósult meg, hogy az igaztalanság nem vezet semmire. Ti ezt még nem tanultátok meg.

A ti bolygótokon a társadalom nagy része a titoktartásra épül. Sokan még mindig azt hiszitek, hogy az életet az tartja működésben, amit eltitkoltok a másik elől, és nem amit megosztotok vele. A titkolózás így társadalmi alapszabállyá, etikai tétellé vált nálatok.

Ez nem érvényes mindnyájatokra. Például ókori civilizációitok nem ilyen szabályok szerint éltek, ahogy a természeti népek sem. És sok egyén a jelenlegi társadalmatokban nem hajlandó a magáévá tenni ezeket a viselkedésformákat.

A kormányotok is eszerint a kód szerint működik, az üzleti vállalkozások is átveszik, és nagyon sok esetben a kapcsolataitok is ugyanezt tükrözik. A hazudozás - akár fontos, akár jelentéktelen dologról van szó - annyira elfogadottá vált, hogy sokan még a hazugságról is hazudnak, így tehát, egy titkos szabályrendszert dolgoztatok ki a Titkos Szabályrendszeretekről. Mint ahogyan mindenki tudva tudja, hogy a császár meztelen, mégsem mondja ki senki. Ti is megpróbáltok úgy tenni, mintha mindez nem így lenne - és így önmagatoknak is hazudtok.

Ezt már mondtad egyszer.

Ebben a párbeszédben állandóan ismétlem a lényeges mozzanatokat, a legfontosabbakat, amelyeket meg kell értened ha valóban változtatni akarsz a dolgok állásán, mint ahogyan állítod.

Tehát, újfent mondom neked: A különbség az emberi kultúrák és a magasan fejlett kultúrák között az, hogy a magasan fejlett lények:

1. teljességben figyelnek meg

2. igazat közölnek.

Látják, hogy „mi működik" és azt mondják „ami úgy van". Ez is egy apró, ám gyökeres változtatás, ami felbecsülhetetlenül megjavítaná az életet a bolygótokon.

És ez, mellesleg, nem erkölcsi kérdés. Egy MFL-társadalomban nincsenek „morális parancsok", mert ez is legalább olyan meghökkentő fogalom lenne számukra, mint amilyen a hazugság. Ez egyszerűen olyan kérdés, hogy mi működik, minek van valamilyen haszna.

Az MFL-nek nincsenek erkölcseik ?

Legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan ti értelmezitek ezt a fogalmat. Annak gondolata, hogy egy csoport kidolgoz egy tervezetet, ami szerint az egyes MFL-eknek élniük kell, sértené azt a felfogásukat, hogy „mi működik", vagyis minden egyes egyén az egyedüli és végső döntnöke annak, hogy mi megfelelő viselkedés a számára és mi nem az.

A vita mindig akörül forog, hogy mi működik az MFL társadalmában - tehát mi hasznos és eredményes -, nem pedig akörül, amit az emberek „helyesnek" vagy „helytelennek" neveznének.

De hát ez nem egy és ugyanaz ?  Hát mi nem azt nevezzük „helyesnek", ami működik, és „helytelennek", ami nem működik ?

Bűntudatot és szégyenérzetet csatoltok ezekhez a címkékhez - ezek is olyan fogalmak egyébként, amik teljesen idegenek a MFL-ek számára -és megdöbbentően sok dologra akasztottátok rá a „helytelen" megjelölést, nem azért mert nem működnek, hanem egyszerűen azért, mert elképzeléseitek szerint „nem megfelelőek" - néha nem is a magatok szemében, hanem „Isten előtt". Így mesterséges meghatározásokat dolgoztatok ki arra, hogy mi „működik" és mi nem - és ezek olyan meghatározások, amelyeknek semmi közük sincs ahhoz, „ami valóban úgy van".

Ha például valaki őszintén kifejezi az érzéseit, a társadalom „helyte-len"-nek bélyegzi. Egy MFL sosem jutna ilyen következtetésre, mivel az érzések pontos ismerete megkönnyíti az életet minden közösségben vagy csoportban. Tehát, amint mondottam, egy MFL sosem titkolná el érzéseit, és sosem találná „társadalmilag helyesnek" hogy így tegyen.

Egyébként is lehetetlen volna az ilyesmi, mert a MFL-ek veszik más lények „vibjeit" - tulajdonképpeni vibrációit - ami meglehetősen tisztán kifejezi az érzéseket. Miként te is néha valamit „érzel a levegőben" amikor belépsz egy szobába, egy MFL ugyanúgy érzi mindazt amit egy másik MFL gondol és átél.

Tulajdonképpeni hangokat - amit ti „szavaknak" neveznétek - igen ritkán használnak, ha egyáltalán sor kerül ilyesmire. Ez a „telepátiás kommunikáció" zajlik minden magasan fejlett érző lény között. Valójában azt is mondhatnánk, hogy megállapítható egy faj - vagy az illető faj tagjai közötti kapcsolat - fejlettsége abból, hogy milyen mértékben van szüksége a „szavak" használatára érzések, vágyak vagy egyszerű információk kifejezésére.

Még mielőtt megkérdeznéd, igen, az emberi lények igenis kifejleszthetik, némelyek már ki is fejlesztették, ugyanezt a képességet. Évezredekkel ezelőtt, tulajdonképpen, ez volt a természetes. Azóta visszafejlődtetek a kezdetleges hangok - sőt „zörejek" - alkalmazásához ahhoz, hogy kommunikálhassatok. De sokan közületek kezdtek visszatérni a kommunikáció tisztább és elegánsabb válfajához. Ez különösen igaz azokra, akik szeretik egymást - ami csak megerősíti azt a nagy igazságot, hogy a Szeretet Megteremti a Kommunikációt.

Ahol nagy a szeretet, ott szavakra szinte semmi szükség. Ennek az igazságnak az ellentéte is igaz: minél több szavatok van egymás számára, annál kevesebb időtök marad szeretni egymást, mert a szeretet teremti meg a kommunikációt.

Végül minden igaz kommunikáció az igazról szól. És végül az egyetlen igaz igazság a szeretet. Ezért van az, hogy ahol ott van a szeretet, kommunikáció is van. Amikor pedig a kommunikáció nehéz, ez annak a jele, hogy nincs teljesen jelen a szeretet.

Ezt gyönyörűen mondtad !  Azt is mondhatnám, hogy gyönyörűen kommunikáltad.

Köszönöm. Összegzésképpen tehát, egy magasan fejlett társadalomban az élet modellje a következő:

A lények csoportokban élnek, vagy, ahogy ti neveznétek, kis közösségekben. Ezek a csoportok nem szerveződnek tovább városokká, államokká vagy nemzetekké, hanem valamennyi csoport egyenlő kapcsolatban áll egymással.

Nincsenek államok és kormányok, ahogyan ti értelmezitek őket, sem törvények. Tanácsok vannak, vagy konklávék. Általában öregekből állnak. Aztán van még, amit a ti nyelvetekre lefordítva „kölcsönös egyezményeknek" lehetne nevezni. Ezeket egy Hármastörvényre szűkítették: Tudatosság, Őszinteség, Felelősségérzet.

A magasan fejlett lények nagyon régen elhatározták, hogy választásuk szerint így fognak együtt élni. Ezt a döntésüket nem olyan erkölcsi felépítményre vagy spirituális látomásra alapozták, amellyel egy másik lény vagy csoport állt elő, hanem azon egyszerű meglátásukra, hogy mi van úgy, és mi működik.

És valóban nincsenek háborúik és konfliktusaik ?

Valóban nincsenek, főleg azért nem, mert a magasan fejlett lény mindenét megosztja és mindent odaad, amit bárki is erőszakkal akarna megszerezni tőle. Azért teszi ezt, mert tudatában van annak, hogy amúgy is minden mindenkié, és hogy bármikor megteremthet még többet abból amit „odaad", ha valóban vágyik rá.

A MFL-ek társadalmában a „tulajdonjog" vagy „veszteség" fogalma nem létezik, mert ők értik, hogy nem fizikai lények, hanem lények, amelyek éppen fizikaiak. Azt is értik, hogy minden lény ugyanabból a forrásból fakad, ennek okán, Mi Mind Egy Vagyunk.

Tudom, hogy volt már erről szó, de ha valaki egy MFL életére törne, akkor sem lennének konfliktusok ?

Nem vitatkoznának. Egyszerűen odahagyná a testét - szó szerint otthagyná a testét a támadónak. Aztán, ha úgy dönt, új testet teremthet magának úgy, hogy beleköltözik egy már kialakult lénybe (visszatér a fizikalitásba), vagy visszatér egymást szerető lények újonnan megfogant ivadékába.

Ez utóbbi a leginkább kedvelt módja a fizikalitásba való visszatérésnek, mivel a magasan fejlett társadalmakban semmi sem örvend nagyobb megbecsülésnek, mint az újonnan teremtett ivadék, és összehasonlíthatatlanul nagyobbak ebben az esetben a gyarapodásra való lehetőségek.

Az MFL-ek nem félnek attól, amit a ti kultúrátokban „halálnak" neveztek, mert az MFL-ek tudják, hogy örökké élnek, és csak az a kérdés, hogy milyen formát öltenek. Az MFL-ek általában meghatározatlan ideig tudnak egy testben élni, mert megtanulták, hogyan viseljék gondját a testüknek és a természetnek. Ha valamilyen fizikai törvényekkel kapcsolatos oknál fogva egy MFL teste működésképtelenné válik, a MFL egyszerűen távozik belőle, boldogan adva vissza fizikai anyagát a Min-denségnek „újrahasznosítás céljából". (Erre mondjátok: „porból lettél, porrá leszel".)

Hadd kanyarodjak vissza egy kicsit. Tudom, hogy azt mondtad, nincs „törvény", mint olyan. De mi van akkor, ha valaki nem viselkedik a „Hármastörvény"-nek megfelelően ?  Nos ?  Annak annyi ?

Nem, semmi „annak annyi". Nincsen „tárgyalás" vagy „büntetés", csupán annak az egyszerű megállapítása, hogy „mi van úgy" és „mi működik".

Alaposan megmagyarázzák, hogy „ami úgy van" - amit az egyén csinált - összeütközésbe került „azzal, ami működik", és hogy ha valami nem működik a közösség számára, akkor az az egyén számára sem működik, mert az egyén maga a csoport, és a csoport pedig az egyén. Minden MFL nagyon hamar megérti ezt, általában korán, amit ti ifjúkornak neveztek, úgyhogy nagyon ritka, hogy egy érett MFL-t olyan cselekményen kapnának, ami azt eredményezné, hogy „ami úgy van" nem azonos azzal, „ami működik".

De ha valaki mégis ilyet tesz ?

Egyszerűen megengedtetik neki, hogy kijavítsa hibáját. A Hármastörvény alkalmazásával tudatosítják benne mindannak az eredményét, amit gondolt, szólt vagy cselekedett. Azután kiértékelheti és kinyilváníthatja a szerepét ennek az eredménynek az előidézésében. Végül megadatik neki a lehetőség, hogy felelősséget vállaljon ezért az eredményért azzal, hogy cselekedhet a helyrehozása érdekében.

Mi van akkor, ha nem teszi meg ?

Egy magasan fejlett lényben ez fel sem merül. Az ilyesmi egyszerűen felfoghatatlan számukra. Ha így tenne, akkor nem lenne magasan fejlett lény, és te most egy teljesen más szinten álló érző lényről beszélsz, amikor ilyeneket kérdezel.

Hol tanulja meg mindezt egy MFL ?  Iskolában ?

Egy MFL társadalomban nincsen „iskolarendszer", csupán egy tanulási folyamat, melynek során az ivadékokat emlékeztetik arra, „ami úgy van" és „ami működik". Az ivadékokat az öregek nevelik, nem azok, akik nemzik őket, bár nem feltétlenül választják el őket a „szüleiktől" a folyamat során, akik velük lehetnek bárhol, ahol csak akarnak, és annyi időt tölthetnek velük, amennyit csak akarnak.

Ott, amit ti „iskolának" neveznétek (és amit legjobban „tanulóidőnek" lehetne fordítani) az ivadékok állítják össze a maguk „tantervét", kiválasztják, hogy mely készségeket szeretnének elsajátítani, ahelyett hogy megmondanák nekik, mi mindent kell megtanulniuk. Ily módon a lehető legmasabb fokú motiváció alakul ki bennük, az életre való készségeket pedig gyorsan, könnyedén és örömmel sajátítják el.

A Hármastörvény (ami nem kifejezetten „szabályok" összessége, de a ti nyelveteken ez áll a legközelebb hozzá) nem olyasmi, amit „belevernek" az ifjú MFL-ek fejébe, hanem olyasmi, amit elsajátítanak -majdhogynem ozmózis útján - a „felnőttek" által a „gyermekeknek" mutatott példa révén.

Nem olyan ez, mint a ti társadalmatok, ahol a felnőttek teljesen ellentétes példát mutatnak azzal, amit szeretnének, hogy gyermekük megtanuljon. Egy magasan fejlett társadalomban a felnőttek tudják, hogy a gyermekek azt a példát fogják követni, amit látnak.

Soha fel sem merülne egy MFL-ben, hogy ivadékát hosszú órákra egy szerkezet elé ültesse, ami olyan viselkedésformák képeit sugározza, amilyeneket szeretne, ha ivadéka elkerülne. Az ilyen döntés felfoghatatlan egy MFL számára.

Az is ugyanilyen felfoghatatlan lenne, hogy, amennyiben egy MFL mégis így tenne, utána letagadja, hogy ezeknek a képeknek bármi közük is lenne ivadéka hirtelen rendellenessé vált viselkedéséhez.

Még egyszer mondom, hogy a különbség egy MFL-társadalom és az emberi társadalom között egyetlen valóban nagyon egyszerű dologra vezethető vissza, mégpedig az igaz megfigyelésre.

Egy MFL-társadalomban a lények mindent tudomásul vesznek, amit látnak. Emberi társadalmakban viszont sokan tagadják, amit látnak.

Látják, hogy a televízió tönkreteszi a gyermekeiket, és elmennek mellette. Látják, hogy az erőszakot és a „vesztést" „szórakozásnak" használják, mégis tagadják ennek az ellentmondásosságát. Észreveszik, hogy a dohány tönkreteszi a testet, mégis úgy tesznek, mintha ez nem így lenne. Ha látnak egy apát tökrészegen bántalmazni a családját, az egész család tagadja, hogy ez így volna, nehogy bárki is megszólja őket.

Látják, hogy a vallásaik évezredeken keresztül képtelenek voltak megváltoztatni az emberek viselkedését, de ezt is tagadják. Világosan látják, hogy a kormányaik többet tesznek azért, hogy elnyomják a polgáraikat, mint azért, hogy a segítségükre legyenek, de erre sem figyelnek fel.

Elnézik azt az egészségügyet, amit inkább lehetne Betegségmegőrző Egyesületnek nevezni, és amelyik a rendelkezésére álló anyagiak egy tizedét költi betegségmegelőzésre, a többi kilencet pedig a betegségek megőrzésére, de tagadják, hogy a profitszerzés lenne a fő akadálya annak, hogy nincs valódi fejlődés az emberek egészséges életmódra nevelésében, abban, hogy megtanulhassák, mit kell tenniük, enniük, miként kell élniük ahhoz, hogy jó egészségnek örvendjenek.

Látják jól, hogy nem tesz jót az egészségüknek, ha olyan állatok húsát eszik, amelyeket azután ölnek le, hogy beléjük tömik azt a sok vegy-szerezett tápot, és mégis úgy tesznek, mintha semmit se látnának.

Még ennél is tovább mennek. Képesek beperelni tévéműsorok házigazdáit, még akkor is ha az illető csak említeni meri ezt a témát. Tudod, van egy csodálatos könyv, mely kiváló rálátással kezeli ezt az egész kajakérdést. A címe Étrend az Új Amerikáért, és John Robbins írta.

Az emberek el fogják olvasni azt a könyvet, és váltig tagadni fogják, hogy bármi értelme lenne. És ez a lényeg. A ti fajotoknak a legnagyobb része tagadásban él. Nemcsak a körülöttük levő emberek fájdalmasan nyilvánvaló megfigyeléseit tagadják, hanem azt is, amit a saját szemükkel látnak. Tagadják saját érzéseiket, és végül saját igazukat.

A magasan fejlett lények - amivé némelyikőtök kezd válni - semmit sem tagadnak. Megfigyelik „ami úgy van". Világosan látják „mi működik". Ezen egyszerű eszközök alkalmazásával az élet is leegyszerűsödik. A „Folyamat" megtiszteltetik.

Igen, de hogyan működik a „Folyamat" ?

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak, ismételten le kell szögeznem valamit: minden azon múlik, hogy mit gondolsz ki vagy és mit akarsz elérni.

Amennyiben a célod békés, örömteli és szeretetteljes életet élni, akkor az erőszak nem működik. Erre már láttunk példát.

Amennyiben a célod jó egészségben magas életkort megérni, akkor a döghús evése, közismert karcinogének pöfékelése és idegölő, agysejtégető löttyök literszám ivása nem működik. Erre is láttunk példát eleget.

Amennyiben a célod erőszaktól és haragtól mentesen felnevelni az ivadékaidat, akkor az, hogy éveken keresztül odaülteted az erőszakot és haragot élénken ábrázoló szerkentyű elé, nem működik. Erre is láttunk példát eleget.

Amennyiben a célod gondoskodni a Földről, és bölcsen gazdálkodni forrásaival, úgy tenni, mintha ezek a források kiapadhatatlanok lennének, nem működik. Erre is láttunk példát bőven.

Amennyiben a célod felfedezni és ápolni a kapcsolatot egy szerető Istennel, oly módon, hogy igenis számítson valamit a vallás az ember dolgában, akkor egy olyan Istenről prédikálni, aki büntet és könyörtelenül megtorol, nem működik. Erre is láttunk példát, nem is egyet.

Az ok határoz meg mindent. A célok határozzák meg az eredményt. Az élet a szándékaitok nyomán alakul. Valódi szándékaitok a cselekedeteitekben nyilvánulnak meg, cselekedeteiteket pedig a valódi szándékaitok határozzák meg. Miként minden az életben (és az élet maga), ez is egy kör.

Az MFL-ek látják ezt a kört. Az emberek nem.

Az MFL-ek reagálnak arra, „ami úgy van". Az emberek figyelmen kívül hagyják.

Az MFL-ek az igazat mondják, mindig. Az emberek túl sokat hazudnak, önmaguknak és másoknak.

Ha egy MFL mond valamit, az úgy is lesz, ha viszont egy ember mond valamit, más lesz belőle.

Valahol, a tudatotok mélyén tudjátok, hogy valami hibádzik - hogy „Seattle-be akartatok jutni", és „lám, San Joséban vagytok". Látjátok az ellentmondást a viselkedésformáitokban, és valóban készek vagytok felhagyni velük. Azt is látjátok, hogy mi van úgy, és hogy mi működik, és kezd ellenetekre lenni továbbra is fenntartani a kettő közötti szakadékot.

Ébredő Faj a tiétek. Karnyújtásnyira van a beteljesülés ideje.

Nem szabad elbátortalanodnod mindattól, amit itt hallottál, mert egy új élménynek, egy nagyobb szabású valóságnak az alapjait fektettük le, és ez csak az előkészület volt. Most készen állsz arra, hogy belépj az ajtón.

Ennek a párbeszédnek az volt a célja, hogy feltárja előtted ezt az ajtót. Először, hogy megmutassa. Látod ?  Ott van !  Mert az igazság fénye örökké megmutatja neked az utat. És most megkaptad az igazság fényét.

Vedd ezt az igazságot, és éld. Fogd ezt az igazságot, és oszd meg másokkal. Tedd magadévá ezt az igazságot, és őrizd meg örökkön örökké.

Mivel ebben a három könyvben - a Beszélgetések Istennel trilógiájában - újfent szóltam hozzád arról, ami úgy van.

Szükségtelen ennél tovább menni. Nincs szükség további kérdésekre, sem válaszokra, sem kíváncsiságod további kielégítésére, sem további példákra vagy megfigyelésekre. Mindent meglelsz ebben a trilógiában, ami szükséges ahhoz, hogy megteremtsd az életed, amire vágysz. Nem kell továbbmenni.

Tudom, maradt még kérdésed. Van még „mi-van-akkor-ha". Tudom, még nem „végeztél" ezzel a kutatással, amit mindketten nagyon élveztünk. Azért, mert soha semmiféle kutatással nem lehet végezni.

Teljesen világos, tehát, hogy ez a könyv eltarthatna a végtelenségig. Márpedig nem fog. Beszélgetésed Istennel örökké tart, de ez a könyv nem. Mivel a választ, bármilyen kérdésed is akadna a továbbiakban, megtalálod e trilógia lapjain. Ezek után csak annyit tehetünk, hogy megismételjük, újból kiteljesítjük, vissza-visszatérünk ugyanahhoz a bölcsességhez. Még ez a trilógia is ennek a gyakorlása volt. Nincs ebben semmi új, ez egyszerűen visszatérés az ősrégi bölcsességhez.

Jó dolog visszatérni. Jó dolog újból megismerkedni. Ez az emlékezés folyamata, amelyről annyit beszéltem. Nincs több tanulnivalód. Csupán emlékeznivalód...

Térj vissza gyakran ehhez a trilógiához, térj vissza időről időre lapjaihoz.

Valahányszor olyan kérdésed támad, amiről azt hiszed, hogy nem kaptál rá választ, olvasd újra e sorokat. Rájössz majd, hogy kérdésed válaszra talált. Ha viszont ezek után is úgy érzed, hogy mégsem kaptál választ, akkor keresd a saját válaszaid. Legyen meg a saját beszélgetésed. Teremtsd meg a saját igazságodat.

Ezáltal fogod megtapasztalni azt, Aki Valójában Vagy.

21

Nem akarom, hogy elmenj !

Nem megyek sehová. Mindig veled vagyok, mindenütt.

Akad még néhány dolog, mielőtt abbahagynánk. Néhány záró kérdés.

Ugye tudod, hogy magadba szállva bármikor visszatérhetsz az Örök Bölcsesség Trónjához, s ott mindenre választ találsz ?

Igen, tudom, és a szívem mélyéből hálás vagyok, hogy ez így van, és hogy az élet úgy lett megteremtve, hogy mindig a rendelkezésemre állnak ezek az erőforrások. De számomra ez eddig is kézenfekvőnek tűnt. Óriási ajándék a párbeszédünk. De... feltehetnék még néhány kérdést ?

Természetesen.

Valóban veszélyben forog a Föld ?  Fajunk valóban közel jár az önmegsemmisítéshez, a teljes pusztuláshoz ?

Igen. És ha nem látjátok be, mennyire így van, akkor nem is kerülhetitek el. Erőre kap, aminek ellenállsz. Csak azt tudod elveszíteni, ami a birtokodban van.

Idézd csak fel, mit mondtam az időről és az eseményekről. Minden esemény, mindaz, amiről csak fogalmad van, és amit elképzelsz, most megy végbe az egyetlen, örökkévaló pillanatban. Ez a Szent Pillanat. Ez az a Pillanat, amelyik megelőzi a tudatosságot. Ez megy végbe, mielőtt eljutna hozzád a Fény. A jelen pillanata, ami eljut hozzád, amit megteremtesz, még mielőtt te magad tudnál róla. Ezt hívod „jelen"-nek. És ajándék ez, Isten legnagyobb ajándéka.

Lehetőséget kínál, hogy átéld bármelyik általad elképzelt tapasztalatot.

Ahogy már mondtad, és korlátolt felfogásom ellenére kezdem is érteni. Ez az egész nem is igazán „valódi", ugye ?

Így van. Illúziókba ringatod magad - mondhatnám, a szó szoros értelmében. Az egész egy bűvészmutatvány. És úgy teszel, mintha nem ismernéd a trükköket, bár te magad vagy a bűvész.

Ez az, aminek a tudatára kell ébredned, különben ennek a „valóságnak" megfelelően fogsz cselekedni, és megteremted újra és újra.

De amit látok, érzek, érintek az nagyon is igazinak tűnik. Ha ez nem „valóság", akkor mi az ?

Ne feledd, amire nézel, az eltűnik.

Az agyad nem az intelligencia forrása, hanem egyszerű adatfeldolgozó. Receptorokon keresztül fogadja a bemeneti adatokat - ezek az érzékek. Ezt a belépő energiát dolgozza fel, egy előző alkalommal már használt alakzathoz hasonlóan. És azt mondja el neked, amit felfogott, nem azt, ami valójában ott van. Ezek alapján gondolod úgy, hogy ismered az igazságot valamivel kapcsolatban, noha tulajdonképpen a felét sem tudod. Valójában csak létrehozol egy igazságot, amit ismersz.

Beleértve ezt a beszélgetést is.

Kétségkívül.

Attól félek ettől csak azoknak a köre bővül, akik egy legyintés kíséretében így szólnak: „Nem is Istennel beszél. Ő maga találja ki az egészet."

Kedvesen figyelmeztesd őket, hogy próbáljanak meg kinézni a „doboz mögül". „Vagy-vagy" alapon döntenek, ahelyett, hogy minden lehetőséget számításba vennének.

Istent nem foghatod fel a saját értékrendszered, fogalomvilágod és értelmed alapján. Ha fel akarod fogni Istent, el kell fogadnod, hogy korlátozott mennyiségű adat áll a rendelkezésedre, ahelyett hogy azt gondolnád, már mindennel tisztában vagy ezzel a témával kapcsolatban.

Felhívom a figyelmedet Werner Erhard szavaira, aki szerint csak akkor jön el hozzánk a teljes tisztaság, ha hajlandóak vagyunk észrevenni.

Egyetlen tényező mindent megváltoztathat.

Nagyon is lehetséges, hogy „Istennel beszélj", ugyanakkor „kitaláld az egészet".

Tessék, itt a nagy igazság: az egészet kitalálod.

Az élet maga a Folyamat, mely által minden létrejött. Az Isten pedig energia - a színtiszta, nyers energia -, amit életnek hívsz. Ennek tudatában új igazságra derítethetünk fényt: Isten a Folyamat.

Nem azt mondtad, hogy Isten a Közösség, hogy Isten MINDEN ?

De igen, és csakugyan az. Isten azonban egyúttal a Folyamat is, mely által MINDEN létrejött, és mely által önmagát is megtapasztalja. Ezt már feltártam előtted.

Igen, igen. Amikor a Teremtsd újjá önmagad című könyvet írtam.

Úgy van. És most egy annál is nagyobb olvasótábornak szólok róla. Isten a Folyamat.

Isten nem személy, hely vagy dolog. Isten az, amire mindig is gondoltál - de soha nem értettél meg.

Hogy mondtad ?

Mindig azt hitted, hogy Isten a Felsőbbrendű Lény.

Igen.

Ez így igaz. Pontosan az vagyok. LÉNY. Figyeld meg, hogy a „lény" nem valamilyen dolog, hanem folyamat.

Én vagyok a Felsőbbrendű Lény. Tehát Felsőbbrendű vessző, Lény.

Nem egy folyamat következménye vagyok, én vagyok maga a Folyamat. Én vagyok a Teremtő, és én vagyok a Folyamat, mely által létrejöttem.

Minden, amit az égbolton és a földön látsz, Én vagyok, amint teremtődöm. A Teremtés Folyamatának soha nincs vége. Soha nem lesz teljes. Soha nem vagyok „kész". Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy minden állandó változásban van. Semmi sem mozdulatlan. Minden mozog.

Minden energia körülöttünk, mozgásban lévő energia. Ezt ti érzelemnek, indulatnak neveztétek el.

Ti vagytok Isten legnagyszerűbb érzelme !

Amikor ránézel valamire, nem egy nyugvó „valami"-re nézel, ami „ott van" térben és időben. Nem !  Egy esemény tanúja vagy. Mert minden mozog, változik, fejlődik. Minden.

Buckminster Fuller azt mondta: „Úgy tűnik, mintha ige lennék." Igazat szólt.

Isten egy esemény. Ti életnek nevezitek. Az élet a Folyamat. Ez a Folyamat megfigyelhető, megismerhető, kiszámítható. Minél jobban megfigyeled, annál jobban megismered; minél jobban ismered, annál jobban kiszámíthatod.

Ez azért egy kicsit magas nekem. Mindig azt hittem, hogy Isten Megváltoztathatatlan, hogy Állandó. A Mozdíthatatlan Mozgató. Ebben a misztikus igazságban leltem bizonyosságra.

De hát EZ az igazság !  Az Egyetlen Megváltoztathatatlan Igazság, hogy Isten örökké változik. Ez az igazság, és semmit sem tehetsz ellene. Az egyetlen, ami nem változik, az az, hogy minden változik.

Az élet változás. Isten - élet.

Ebből következően: Isten változás.

De szeretnék hinni abban, hogy az egyetlen dolog, ami nem változik, Isten irántunk érzett szeretete.

Örökösen változik az irántatok érzett szeretetem, ahogy ti is változtok, és Én olyannak szeretlek benneteket, amilyenek vagytok. Változnia kell az elképzelésemnek arról, hogy mi „szerethető", ahogy a ti elképzeléseitek változnak arról, hogy Kik Vagytok.

Tehát akkor is szeretetre méltónak találsz engem, ha úgy döntök, hogy gyilkos vagyok ?

Ezt már megtárgyaltuk.

Tudom, csak valahogy nem tudom felfogni !

Senki sem tesz semmi kivetnivalót, a világról alkotott elképzelése miatt. Örökké szeretlek - mindig. Nem tudsz olyasmit tenni, hogy ne szeretnélek.

De megbüntetsz minket, ugye ?  Szeretetből büntetsz meg. Örök szenvedésre kárhoztatsz minket, szeretettel és szomorúsággal a szívedben, amiért így kell tenned.

Nem. Nincs bennem szomorúság. Soha. Mert nincs semmi, amit „tennem kell". Ki kérné számon rajtam ?

Soha sem büntetlek bennetek, bár ti magatok büntethetitek magatokat ebben vagy egy másik életben, amíg majd valamikor abbahagyjátok. Nem foglak megbüntetni benneteket, mert nem bántottatok Engem, nem ártottatok nekem, ahogy a legparányibb részecskémnek sem tudtok ártani, nem is tudjátok bántani - ezek a részecskéim mind ti vagytok.

Bárki érezheti magát megbántva, bárki éreztheti úgy, hogy az ártalmára voltak, ám amikor visszatértek az örök birodalomba, rájöttök majd, hogy nem ért benneteket semmiféle kár. Akkor meg fogtok bocsátani azoknak, akikről azt hittétek, hogy bántottak benneteket, mert tudatosulni fog bennetek a magasabb rendű terv.

Hogy szól ez a magasabb rendű terv ?

Emlékszel még arra a kis történetre a Kis Léiekről és a Napról, amit az Első könyvben kaptál tőlem ?

Igen.

Nos, van folytatása is. Íme:

- Isten bármely töredéke lehetsz. Amelyik csak akarsz - mondtam a Kis Léleknek. - Te vagy az Abszolút, mely tapasztalja önmagát. Isten melyik általad választott megnyilvánulását kívánod most megtapasztalni ?

- Tehát van választásom ?  - kérdezte a Kis Lélek.

- Igen. Megtapasztalhatod Isten bármely megnyilvánulását, önmagadként, benned és rajtad keresztül.

- Rendben. - felelte a Kis Lélek. - Akkor a Megbocsátást választom. Szeretném Teljes Megbocsátásként megtapasztalni önnön lényemet.

Képzelheted, mekkora kihívás volt ez !

- Senkinek sem kellett megbocsátani. Tökéletességet és Szeretetet teremtettem.

- Senkinek sem kell megbocsátani ?  - kérdezte némiképp hitetlenkedve a Kis Lélek.

- Senkinek. - ismételtem - Nézz körül. Látsz-e nálad kevésbé tökéletes, kevésbé csodálatos lelket ?  - Erre körbefordult, s meglepetten látta, hogy köré gyűlt a mennyország valamennyi lelke. Jöttek a Királyság legtávolabbi zugaiból is, mert hallották, hogy a Kis Lélek rendkívüli párbeszédet folytat Istennel.

- Értem. Senki sem tökéletlenebb nálam !  - kiáltott fel a Kis Lélek. -Akkor hát kinek bocsássak meg ?

Erre egy lélek kilépett a tömegből. - Nekem megbocsáthatsz. -mondta ez a Barátságos Lélek.

- Miért ?  - kérdezte a Kis Lélek.

- A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz - válaszolta a Barátságos Lélek.

- De miért ?  Mit tudsz tenni ellenem, Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy meg kell majd neked bocsátanom ?

- Ó - mosolyodott el a Barátságos Lélek -, biztosan kitalálunk majd valamit.

- De miért ?  - A Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges „gonoszság"-ot tudjon tenni.

- Egyszerű - magyarázta amaz -, megtenném, mert szeretlek. Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni, nem ?  Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.

- Én ? !  - ámuldozott a Kis Lélek.

- Persze. Nem emlékszel ?  Teljesek voltunk, te meg én. A Fel és Le, a Bal és Jobb. Mi voltunk az Itt és Ott, a Most és Akkor. Voltunk Kicsik és Nagyok, Férfiak és Nők, Jók és Rosszak. Minden voltunk. A Minden. Megegyeztünk, hogy mindketten külön-külön megtapasztaljuk Isten Legfőbb Részeit. Mert megértettük, hogy....

- Amikor az Vagy, ami Nem Vagy, akkor ami Te Vagy, az nem Te Vagy.

- Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a „gonosz" nélkül nem ismerheted meg a „jó"-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világodban ennek a valaminek, vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, bármi legyen is, létrejöhessen.

A Barátságos Lélek ezután elmagyarázta, hogy azok az emberek Isten Különleges Angyalai és az az állapot, Isten Ajándéka.

- Egyetlen dolgot kérek cserébe - jelentette ki a Barátságos Lélek.

- Akármit kérhetsz !  - kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten Tervét.

- Abban a pillanatban, amikor ütlek, verlek, és a leggonoszabbakat művelem veled, amit csak el tudsz képzelni... emlékezz, hogy ki is vagyok valójában.

- Ó, nem fogom elfelejteni !  - ígérte meg a Kis Lélek. - Találkozunk a tökéletességben, melyben egyek vagyunk, és mindig emlékezni fogok rá, ki vagy. Mindig !

Ez... ez fantasztikus példabeszéd !

És a Kis Lélek ígérete az én ígéretem is. Ez mindig érvényes. És te Kis Lelkem ?  Megtartottad-e az ígéretedet mások felé ?

Nem. Sajnos, azt kell mondjam, hogy nem.

Ne keseredj el. Légy boldog, hogy lásd az igazságot, és örvendj, mert új igazságban akarsz élni.

Mert Isten, akárcsak te, folyamatban lévő mű. És soha ne feledd:

Ha látnád magadat, ahogy Isten, sokat kacagnál.

Menj tehát, és lásd olyannak a másikat, amilyen Valójában.

Figyelj meg mindent. Figyelj !  Figyelj !  Figyelj !

Mint mondtam, mindössze annyi a különbség köztetek és a Magasan Fejlett Lények között, hogy ők jobban figyelnek. Hogy többet figyelnek meg, többet vesznek észre.

Ha gyorsítani szeretnéd a fejlődésedet, igyekezz jobban figyelni.

Ez önmagában is csodálatos megfigyelés.

A helyedben most megfigyelném, hogy történés vagy. Egy emberi, vessző, lény vagy. Folyamat. Minden egyes „pillanat"-ban ennek a folyamatnak vagy a terméke.

Te vagy a Teremtő és a Teremtmény. Újra és újra megismételem, kitöltöm vele a rendelkezésünkre álló utolsó perceinket. Elismétlem, hogy halld és értsd.

Örökkévaló folyamat vagyunk te és Én. Mindig. Azok voltunk, vagyunk és leszünk mindörökké. Semmiféle „segítséget" nem kell adnod hozzá, hogy megtörténjen. „Automatikus". Ha nem foglalkoznak vele - tökéletes.

Werner Erhard mondása is ismertté vált kultúrátokban, mely szerint az élet magában az élet folyamatában oszlatja fel önmagát.

Más spirituális mozgalmakban ezt úgy mondják: hagyd, hogy magához engedjen Isten !  Nagyon jó felfogás.

Ha egyszerűen elengeded magad, nem kell többé keresned az utat. Az „út" maga a Folyamat, amit életnek hívunk. Ezért jelentették ki a nagy tanítók egybehangzóan: „Én vagyok az út és az élet". Pontosan értették, amiről beszélek. Ők az élet, és ők az út - a folyamatban lévő esemény, a Folyamat.

Ez a bölcsesség arra szólít fel, hogy bízz a Folyamatban, vagyis Istenben. De ha tetszik, bízz magadban, mert Isten benned van.

Emlékezz, hogy Mindnyájan Egy Vagyunk.

Hogyan „bízhatnék a folyamatban", amikor a „folyamat" - az élet -olyasmiket sodor az életembe, amiket nem szeretek ?

Szeresd azokat a dolgokat !

Tudd és értsd meg, hogy azokat is te hoztad létre !

Lásd a tökéletességet !

Lásd mindenben a tökéletességet, ne csak abban, amit eleve tökéletesnek tekintesz. Ebben a trilógiában részletesen kifejtettem, miért és hogyan történnek a dolgok úgy, ahogy történnek. Nem kell megint átolvasnod - bár egyáltalán nem ártana, ha újra és újra belemerülnél, amíg teljesen meg nem érted.

Csak azt foglald össze nekem, kérlek, hogyan láthatom meg olyasminek a tökéletességét, amit a legkevésbé sem tökéletesnek tapasztalok meg ?

Senki nem hozhatja létre a te tapasztalataidat, a te élményeidet. Senki sem tud olyan élményt létrehozni, amilyent nem akarsz átélni.

E tekintetben Felsőbbrendű Lény vagy. És senki - az égvilágon senki -nem tudja megmondani neked, „hogyan" is létezz.

A világ megajándékozhat kedvező körülményekkel, de te választod ki, hogy mire fordítod.

Már megmondtam:

Semmi sem számít.

Emlékszel ?

Igen. Nem vagyok biztos benne, hogy sikerült akkor megértenem. 1980-ban történt egy testen kívüli élményem alkalmával. Élénken emlékszem mindenre.

Mire emlékszel ?

Először nem voltam biztos benne, hogyan is értelmezzem. Hol lenne a világ, hol lennék én, ha semmi sem számítana ?

És ?  Milyen választ találtál erre a jó kérdésre ?

Azt a választ „kaptam", hogy önmagában valóban semmi sem számít, de azáltal, hogy értelmet adok az eseményeknek, én magam idézem elő, hogy jelentőségre tesznek szert. Döbbenetes, leírhatatlan metafizikai állapotban jutottam erre a válaszra, egyúttal mély bepillantást nyertem a Teremtés Folyamatába.

És mit láttál ?

Azt, hogy minden energia, és hogy az energia átalakul „anyaggá" - fizikai „anyaggá" és „eseményekké", attól függően, hogyan gondoltam rájuk. Akkor megértettem, hogy a „semmi sem számít" azt jelenti, semmi sem alakul át anyaggá, nem valósul meg, csak amit mi akarunk. Azután tíz évre megfeledkeztem erről az igazságról, amíg a beszélgetésünk elején elő nem hozakodtál vele.

Amikor felvetettem, már mindent tudtál. Már átadtam az egészet - az Egészet -, olyanok révén, akiket hozzád küldtem, vagy azokon keresztül, akiknek a tanításához vezéreltelek. Most sem merült fel semmi új, és nem kell megtanulnod semmit. Emlékezned kell.

Helyesen értelmezed a „semmi sem számít" bölcsességét, és csak hasznodra válhat.

Már megbocsáss, de nem fejezhetjük be ezt a beszélgetést úgy, hogy ne mutassak rá egy szembetűnő ellentmondásra.

Igen... ?

Újra és újra azt hallom tőled, hogy amit mi „gonosz"-nak nevezünk, létezik, olyan közegként, aminek segítségével illetve ellenében megtapasztalhatjuk a „jó"-t. Azt mondtad, hogy Ami Vagyok, nem létezhet anélkül, Ami Nem Vagyok. Más szóval, nincs „meleg" „hideg" nélkül, nincs „fent" „lent" nélkül, és így tovább.

Ez így igaz.

Úgy is magyaráztad, hogy minden „nehézségemet" felfoghatom „áldásként", és minden „bűnöst" angyalként.

Ez is igaz.

Akkor hogyan lehetséges az, hogy a Magasan Fejlett Lények élete szinte semmilyen szinten nem tartalmaz „gonoszat" ?  Amit róluk mondtál, az egyszerűen paradicsomi !

Ó, jó. Nagyon jó. Látom, valóban elgondolkozol a hallottakon.

Az az igazság, hogy Nancy figyelt fel erre. Hallgatta, amint hangosan felolvasok az anyagból, és azt mondta: „Azt hiszem, rá kellene kérdezned, mielőtt befejeződne a beszélgetés. Hogyan tapasztalhatják meg a Magasan Fejlett Lények önmagukat, ha minden negatívumot kiiktattak az életükből ?“ Úgy találtam, ez igazán jó kérdés. Ami azt illeti, meg is döbbentett. Igaz, épp most hoztad a tudomásomra, hogy nincs szükség további kérdésekre, de ezt szerintem még meg kellene beszélnünk.

Rendben. Nancynek is egy választ. Furcsa, ez az egyik legjobb kérdés a könyvben.

(Khm...)

Hát, igen... Csodálkozom, hogy nem figyeltél fel erre, amikor a Magasan Fejlett Lényekről beszéltünk. Igazán meglepő, hogy nem gondoltál rá.

De gondoltam.

Igen ?

Mindannyian Egy vagyunk, nem ?  Szóval, az az oldalam, amelyik Nancy, az gondolt rá.

Ó, remek !  És persze igaz.

Tehát, hogy hangik a válasz ?

Visszatérek az eredeti állításomhoz.

Akkor, amikor Nem Te Vagy, akkor ami vagy, az nem Te Vagy.

Tehát, ha a hideg nem létezik, soha sem fogod megtudni, hogy milyen a meleg. Ugyanígy ha nincs „fent", üres, jelentéktelen és értelmezhetetlen fogalom marad a „lent" elképzelése.

Ez az univerzum igazsága. Ez megmagyarázza, miért ilyen az univerzum, a „meleg"-gel és a „hideg"-gel, a „fent"-tel és „lent"-tel és igen, a „jó"-val és „rossz"-szal.

Ám tudd: te találod ki az egészet. Te döntöd el, hogy mi „hideg" és mi „meleg", mi „fent" és mi „lent". (Lépj csak ki az ürességbe és figyeld, mint enyésznek el a meghatározásaid !  ) Te döntöd el, hogy mi „jó" és mi „gonosz". És az évek során változnak elképzeléseid - akár egyetlen évszak leforgása alatt is. Egy nyári napon úgy találod, hogy öt fok „hideg" van; a tél közepén pedig azt mondanád: „Azt a mindenit, milyen meleg van !“

Az univerzum pusztán a tapasztalatok lehetőségét tárja eléd - az objektív jelenségek tárházának is nevezheted. Te döntőd el, melyiket veszed használatba.

Az univerzum az ilyen fizikai jelenségek egész hálózata. És az univerzum hatalmas. Határtalan. Mérhetetlenül óriási. Helyesebben szólva, végtelen.

Ebben áll tehát a nagy titok. Nem szükséges a közvetlen közeledben lennie az ellentétes állapotnak, hogy egy ehhez kapcsolódó halmazt alkosson, és így váljon megtapasztal hatóvá a választott lehetőség valósága.

Lényegtelen a különbségek közötti távolság. Az egész univerzum ilyen halmazt bocsát a rendelkezésünkre, ahol minden ellentétes elem megtalálható, és így lehetőség nyílik ezeknek a megtapasztalására. Ez az univerzum rendeltetése. Ez a feladata.

De ha én személyesen soha nem tapasztaltam „hideg"-et, csupán láttam, hogy másutt, nagyon messze tőlem „hideg" van, honnan tudom, hogy mi is az a „hideg" ?

„Hideg"-et éreztél. Az egészet megtapasztaltad. Ha nem ebben az életben, akkor az előzőben. Vagy az azt megelőzőben. Vagy valamelyikben a sok közül. Érezted a „hideg"-et. És a „nagy"-ot és a „kicsi"-t, és a „fent"-et és a „lent"-et, az „itt"-et és az „ott"-at. És valamennyi ellentétes elemet, ami csak létezik. Beleégtek a memóriádba.

Ha nem akarod, nem kell újra megtapasztalnod ezeket. Csak emlékezned kell, tudnod, hogy léteznek, és felidézheted a mindenség viszonylagosságának a törvényét.

Ti - mindnyájan mindent megtapasztaltatok. És ez érvényes az univerzum valamennyi lényére, nem csak az emberekre.

Nem csak tapasztaltatok mindent, ti vagytok az egész. Ti vagytok a MINDEN.

Az vagy, amit megtapasztalsz. Te hozod létre a tapasztalatot. Az élményt.

Attól tartok, nem igazán értem.

Mindjárt elmagyarázom hétköznapi szavakkal. Azt akarom, hogy megértsd, hogy amit most csinálsz, az egyszerűen az emlékezés mindarra, ami vagy; egyúttal megválasztod énednek azt a részét, amelyet ebben a pillanatban, ebben az életben, ezen a bolygón, ebben a fizikai alakban szeretnél megtapasztalni.

Istenem, olyan egyszerűen hangzik !

Az is. Elválasztottad magad Isten testétől, a Mindenségtől, a Közösségtől és most újra a része leszel. Ez a Folyamat a „visszacsatolás". És ahogy „visszacsatolódsz", minden tapasztalatot újra átadsz önmagadnak arról, Aki Vagy. Körforgás ez. Ezt teszed újra és újra, és ezt hívod „evolúció"-nak. Azt mondod „fejlődsz." Valójában „forogsz" !  Épp úgy, ahogy a Föld kering a Nap körül. Ahogy a galaxis forog a tengelye körül.

Minden forgásban, keringésben van.

A körmozgás az élet alapmozgása. Az életenergia forog. Ez az egyetlen mozgás, a forradalmi, a mindent átható mozgás.

Hogy csinálod ?  Hogyan találod meg mindig a legmegfelelőbb szavakat, melyek egyszerre mindent megvilágítanak ?

Te magad világítod meg. Kifinomítottad a „vevőkészülék"-ét. Kiszűrted a zavarokat. Mert akarsz tudni, önként és tudatosan. Ez a hozzáállás mindent megváltoztat benned és a fajodban. Az önkéntességed tett forradalmárrá - most kezdődött bolygótok legnagyobb spirituális forradalma.

Akkor jó lesz sietni. Új szellemiségre van szükségünk. Sok szenvedést látok magam körül.

Ez azért van, mert bár minden lény átélt minden ellentétes élményt, sokan nem vagytok a tudatában. Elfelejtettétek, és még nem léptetek az emlékezés útjára.

Magasan fejlett lényeknél ez másképp áll. A „negativitás"-nak nem kell közvetlenül előttük, a világukban megjelennie ahhoz, hogy fogalmat alkossanak a „pozitív"-ról. „Pozitívan tudják", hogy Kik Ők Valójában, anélkül hogy valamilyen negatívumot kelljen létrehozniuk bizonyságul. A Magasan Fejlett Lények pusztán a közeg megfigyelése alapján tudják, hogy Kik és Mik Nem.

Voltaképpen a te bolygódon keresnek ellentétes mezőket.

És akkor emlékeznek, hogy milyen is volt, amikor ők tapasztalták meg azt, amit most te, és így egy folytonos tapasztalati kört formálva tudhatják és érthetik meg, amit most megtapasztalnak.

Érted már, miért nincs szükségük saját társadalmukban „gonosz"-ra vagy „negativitás"-ra ?

Igen. De akkor nekünk miért szükséges ?

Nem szükséges. Mást sem közlök ebben a párbeszédben. Abban a közegben, az összefüggéseknek abban a halmazában kell élned, amelyikben létezik az, Ami Nem Vagy, hogy megtapasztalhasd azt, Ami Vagy. Ez az Univerzum Törvénye, amit nem kerülhetsz el. Egy ilyen mezőben élsz. Nem kell megteremtened. Az összefüggéseknek ezt a tartományát, amelyikben élsz, hívod univerzumnak.

Nem kell létrehoznod odakint a kertben egy kisebb halmazt.

Ez azt jelenti, hogy most megváltoztathatod bolygód életét és kiiktathatod belőle azt, ami nem vagy, anélkül, hogy csorbulna a képességed megismerni és megtapasztalni azt, Ami és Aki Vagy.

Nagyszerű !  Ez a könyv legfényesebb kijelentése. Micsoda befejezés !  Tehát nem kell örökösen felidéznem az ellentétet ahhoz, hogy megteremtsem és megtapasztaljam a legnagyszerűbb elképzelésem legmagasztosabb változatát arról, Aki Vagyok !

Így van. Az elejétől ezt magyarázom.

De nem így magyaráztad !

Mert eddig nem értetted volna meg így.

Nem kell létrehoznod az ellentétét annak, Aki Vagy és annak, amit Választasz ahhoz, hogy megtapasztald. Csupán figyeld meg, hogy már megteremtődött - máshol. Csak idézd fel, hogy létezik. Ez a gyümöcs terem a Jó és Rossz tudásának a fáján, ami, mint már elmagyaráztam, nem átok, nem eredendő bűn, hanem, ahogy Matthew Fox nevezte, az Eredendő Áldás.

Annak érdekében, hogy emlékezz a létezésére és arra, hogy már megtapasztaltad azelőtt fizikai formában - mindent, ami létezik -, csak annyit kell tenned, hogy Feltekintesz.

Úgy érted nézzek magamba ?

Nem. Azt mondtam, és azt is értettem hogy tekints fel !  Nézz fel a csillagokra. Nézz fel az égboltra. Figyeld meg a halmazt !

Ha magasan felett lénnyé akarsz lenni, fejlesztened kell a megfigyelőképességedet. Nézd meg, „mi milyen", „mi van", „mi van úgy" -és tedd, „ami működik".

Tehát, az univerzumban másutt megnézhetem, hogyan is működnek a dolgok, és felhasználhatom az ott található ellentétes elemeket ahhoz, hogy létrehozzam az elképzelésemet arról, Aki E Pillanatban Vagyok.

Úgy van. Ez az emlékezés.

Hát, nem teljesen. Ez a megfigyelés.

Mit gondolsz, mit figyelsz meg ?

Életet más bolygókon. Más naprendszerekben, galaxisokban. Azt hiszem, ha elég fejett lesz a technikánk, ezt figyelhetnénk meg. És ez az, amit szerintem a Magasan Fejlett Lények a hasonlíthatatlan fejlett tehnikájukkal már most képesek megfigyelni. Te magad mondtad, hogy minket megfigyelnek itt a Földön. Szóval, mi is ilyesmit figyelnénk meg.

De valójában mit figyelnétek meg ?

Nem értem a kérdést.

Akkor megadom a választ.

A saját múltatokat. Most is a saját múltatokat figyelitek meg.

Micsoda ? !

Amikor felnézel, látod a csillagokat - olyannak, amilyennek száz, ezer, millió fényéwei ezelőtt léteztek. Amit látsz, az valójában nincs ott. Azt látod, ami ott volt. A múltat látod. És ebben a múltban te is részt vettél.

Hogy mondtad ?

Ott voltál, átmentél mindazon és meg is tetted mindazt.

Ez komoly ?

Nem mondtam már, hogy számtalan életed volt a jelenlegi előtt ?

Igen, de... de mi lenne, ha elutaznék valamelyik sok fényévnyire található helyre ?  Mi lenne, ha igazán képes lennék csak úgy odamenni ?  Ha ott lennék „ebben a pillanatban" ?  Akkor mit látnék ?  Két „én"-t ?  Azt mondod, hogy meglátnám Önmagamat, egyszerre két helyen}

Persze !  És rájönnél arra, amiről egyfolytában beszéltem - az idő nem létezik, és egyáltalán nem látod a „múltat" !  Minden, minden MOST történik !

„E pillanatban" te a földi időszámítás szerint jövődet éled. Csak a sok „Éned" közötti távolság teszi lehetővé, hogy megtapasztalj finom azonosságokat és bizonyos „időbeli pillanatokat".

Ennek következtében a „múlt", amire emlékszel és a „jövő", amit látni fogsz alkotja a „most"-ot, ami egyszerűen csak VAN.

Ezzel nem tudok lépést tartani !

Várj csak, azért ehhez még hozzátartozik valami. Mindig azt látod, amit a saját szavaiddal „múlt"-nak határoznál meg, még akkor is, amikor azt nézed, ami közvetlenül eléd tárul.

Nocsak... Ezt hogy értsem ?

Lehetetlen meglátni a Jelent. A Jelen „történik", majd az energialeadás miatt felvillan egy fény, és amíg az a fény eléri a receptorokat, a szemedet, az időt vesz igénybe.

Míg ez a fény elér hozzád, az élet folyik és halad tovább. Megtörténik a következő esemény, amíg az előző esemény fénye elér hozzád.

Az energiavillanás elér a szemedhez, a receptorok elküldik az üzenetet az agynak, ami feldolgozza az adatot, és tudósít, hogy mit is látsz. Akkor is, amikor már egyáltalán nem is az az esemény zajlik előtted. Azt hiszed persze, hogy azt látod. Vagyis, elgondolkodsz azon, amit láttál, megmondod magadnak, mi az, és eldöntöd, minek fogod nevezni, miközben ami „most" történik, lezajlik, és vár a sorára, legalábbis ami az adatfeldolgozást illeti.

Egyszerűbben fogalmazva, mindig egy lépéssel előrébb járok.

Istenem. Ez hihetetlen !

Na figyelj. Minél nagyobb a távolság önmagad és valamely esemény fizikai helyszíne között, annál távolabb helyezkedik el az esemény a „múlt"-ban. Helyezd vissza magad néhány fényévnyire az időben. Azt mondanád, nagyon, nagyon régen láttad ?

Pedig egyáltalán nem „nagyon régen" történt. Pusztán a fizikai távolság teremtette meg az „idő" káprázatát, ami lehetővé teszi, hogy megtapasztald önmagadat „itt és most", miközben te magad „ott és akkor" vagy.

Egy nap majd rájössz, hogy amit időnek és térnek hívsz, az egy és ugyanaz.

Akkor meglátod majd, hogy minden itt és most történik.

Ez... kész őrület !  Vagyis, nem tudom, hová tegyem mindezt.

Amikor megérted, amit elmondtam, megérted, hogy semmi sem valódi, amit látsz. Annak a képét látod, ami valamikor egy esemény volt, és mégis, ezt a képet, ezt az energiavillanást értelmezed. E kép értelmezésének folyamatát nevezed képzelőerőnek.

És ezt az erőt felhasználhatod bárminek a létrehozására. Mert - és itt rejlik a legnagyobb titok - ez az erő mindkét irányban működik.

Tessék ?

Nem csak értelmezed az energiát, hanem meg is teremted. A képzelőerő három részből álló lényed harmadának, az elmédnek az egyik működése. Az elmédben elképzelsz valamit, ami kezd fizikai formát ölteni. Minél hosszabban gondolsz rá, annál tömörebb lesz a fizikai forma, ameddig az egyre növekvő energia, amit beleadtál, a szó szoros értelmében fénnyé robban, és egy képet villant magáról az általad elképzelt valóságba.

Ekkor „meglátod" a képet, és megint, eldöntöd, hogy mi is az. És így folytatódik a körforgás.

Ezt neveztem el a Folyamatnak.

EZ VAGY TE. Te vagy ez a Folyamat.

EZ ISTEN. ISTEN ez a Folyamat.

Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy te vagy a Teremtő és a Teremtett.

Most minden összeállt. Lassan befejezzük ezt a beszélgetést, és elmagyaráztam az univerzum működését és minden életnek titkait.

El vagyok képedve... Megdöbbentő. Most már csak arra szeretnék rájönni, hogyan is alkalmazhatnám ezt a tudást a mindennapi életemben.

Már most is alkalmazod a mindennapi életedben. Nem tehetsz mást, mint hogy alkalmazod. Ez történik. Az egyetlen kérdés, hogy tudatosan vagy tudat alatt teszed, és hogy a Folyamat hatására, vagy annak a termékeként. Mindenben legyen ok - legyen miért !

A gyermekek tisztában vannak ezzel. Kérdezd csak meg bármelyik gyereket: „Miért csináltad ?“ és azt fogja válaszolni: „Csak". Minden cselekvésnek ez az egyetlen oka.

Hihetetlen !  Micsoda vágta egy rendívüli befejezés felé ebben a szokatlan beszélgetésben !

A legjobb út ahhoz, hogy tudatosan alkalmazd ezt az Új Tudást, hogy az élményed indítéka légy, és ne az eredménye. És tudd, hogy nem kell megteremtened a személyes teredben, vagy személyes tapasztalataidban annak az ellentétét, Ami Vagy, ahhoz, hogy megismerd és megtapasztald azt, Aki Valójában Vagy, és azt, Aki Lenni Akarsz.

Ezzel a tudással felvértezve megváltoztathatod az életedet és a világot.

Eljöttem, hogy mindnyájatokkal megosszam ezt az igazságot.

Nahát !  Értem. Értem !

Kitűnő. Tudd meg tehát, hogy három alapvető bölcsesség kíséri végig a beszélgetéseinket. Ezek a következők:

1. Mindnyájan Egy vagyunk.

2. Van Elég.

3. Nem Kell Semmit Tenni.

Ha rájöttök arra, hogy „mindnyájan egy vagyunk", nem bántok egymással úgy, ahogy most.

Ha rájöttök arra, hogy „van elég", mindent megosztotok egymással.

Ha rájöttök arra, hogy „semmit sem kell tenni", nem „tettekkel" akarjátok megoldani a problémáitokat, hanem egy olyan állapot felé tartanátok, amelyben és amiből azt tapasztalnátok meg, hogy eltűnnek mindezek a „problémák", ez az állapot pedig elenyészik.

Talán ez a legfontosabb igazság, amit az evolúciónak ebben a szakaszában meg kellene értenetek, és nagyon is helyénvaló, hogy éppen itt fejeződik be a beszélgetés. Mindig idézd az elmédbe és így szóljon ez a mantrád:

Semmi sem kell nekem, semmit sem kell tennem és semmivé nem kell váljak, eltekintve attól, ami most vagyok.

Ez nem azt jelenti, hogy eltűnik az életedből a „tett" és „birtoklás". Ez annyit jelent, hogy minden egyes cselekedeted a lényedből fog fakadni, és nem oda fog vezetni.

Ha „boldogság"-ból indulsz ki, azért fogsz megtenni bizonyos dolgokat, mert boldog vagy - ellentétben azzal az állapottal, amiben azért hajtasz végre bizonyos tetteket, hogy boldoggá legyél.

Ha „bölcsesség"-ből indulsz ki, azért fogsz megtenni bizonyos dolgokat, mert bölcs vagy, és nem azért, mert bölccsé akarsz lenni.

Ha „szeretet"-ből indulsz ki, azért fogsz megtenni bizonyos dolgokat, mert te vagy a szeretet, és nem azért, mert szeretetre vágysz. Minden megváltozik; minden megfordul, ha a „létezés"-ből indulsz ki, ahelyett hogy valamivé akarnál lenni. Nem a tettek útja vezet a léthez. Akkor sem, ha boldog, bölcs vagy a szeretet szeretnél „lenni" - vagy éppen Isten. Cselekvéssel nem „juthatsz el" oda. Ám minden kétséget kizáróan igaz, hogy csodálatos dolgokat fogsz végrehajtani, amikor „megérkezel".

Ez az Isteni Kettősség. A „megérkezés" egyúttal az „ottlét". Légy ott, ahová el szeretnél jutni !  Ennyire egyszerű. Nem kell semmit tenned. Boldog akarsz lenni ?  Légy boldog. Bölcs akarsz lenni ?  Légy bölcs. Szeretet akarsz lenni ?  Légy szeretet.

Ez Vagy Te - minden eseményben.

Te vagy az Én szeretett gyermekem.

Ó, lélegzetelállító !  Olyan csodálatosan tudod megfogalmazni !

Ez az önmagáért beszélő igazság. Az igazság nemessége felriasztja és újjáéleszti a szívet.

A Beszélgetések Istennel pontosan ezt tette: megérintette és újraélesztette az emberek szívét.

És most beszélgetésünk kritikus pontjához értünk. Az egész emberiségnek fel kell tennie magának ezt a kérdést: Képesek vagytok-e megteremteni egy új Kulturális Történetet ?  Képesek vagytok-e létrehozni egy Új Kulturális Mítosz tervét, amin majd minden más mítosz alapul ?

Eredendően jó-e az emberi faj, vagy eredendően gonosz ?

Ilyen válaszutak nyílnak előttetek. Az emberiség sorsa csak azon múlik, hogy melyik irányt választjátok. Ha ti - és a társadalom - eredendően jónak hiszitek magatokat, olyan döntéseket és törvényeket fogtok hozni, amelyek igent mondanak az életre, következésképp építő jellegűek. Ha ti - és a társadalom - eredendően gonosznak hiszitek magatokat, olyan döntéseket és törvényeket fogtok hozni, amelyek tagadják az életet, következésképp rombolóak.

Az életet igenlő törvények megadják az embernek azt, hogy, azzal rendelkezzen, az legyen, azt gondoljon, és azt tegyen, amit akar. Az életet tagadó törvények nem engedik meg, hogy azzal rendelkezz, az légy, azt gondold, és azt tedd, amit akarsz.

Akik hisznek az Eredendő Bűnben, és abban, hogy az ember eredendően gonosz, azt állítják, hogy Isten olyan törvényeket hozott, amik megakadályoznak benneteket abban, hogy kedvetek szerint cselekedjetek - és elősegítik, hogy az emberi törvények (számtalan emberi törvény !  ) is akadályt gördítsenek az utatokba.

Akik hisznek az Eredendő Áldásban, és abban, hogy az ember eredendően jó, azt nyilatkozzák, hogy Isten olyan természeti törvényeket teremtett, amelyek megengedik, hogy kedvetek szerint cselekedjetek -és elősegítik, hogy az emberi törvények is ezt támogassák.

Szerinted milyen kilátása van az emberi fajnak ?  Milyen kilátásaid vannak neked ?  Kizárólag saját eszközeitekre hagyatkozva, bizalomra érdemesnek látjátok-e magatokat ?  Mindenben ?  És mások ?  Hogyan tekintesz rájuk ?  Ameddig valamilyen módon teljesen fel nem tárulnak előtted, milyen feltételezéseket táplálsz róluk ?

És most válaszolj: feltételezéseid társadalmad megdöntését, vagy annak áttörését segítik elő ?

 ?  47

Én bizalomra érdemesnek találom magam. Ezelőtt nem így éreztem, de most már igen. Bizalomra érdemessé váltam, mert megváltoztak az elképzeléseim a személyiségemről. Az is nyilvánvalóvá vált előttem, hogy mit akar és mit nem akar Isten. Megvilágosodtál előttem.

A Beszélgetések Istennel fontos szerepet játszottak ebben a változásban, abban, hogy egyáltalán lehetővé váljék ez a továbblépés. És most már a társadalomban is azt látom, amit magamban - nem megdöntést, hanem áttörést. Egy emberi kultúrát látok, amelyik végre isteni öröksége tudatára ébred, tisztába jön annak isteni szándékával és lényével.

Ha ezt látod, ezt is fogod megteremteni. Egykor elveszett voltál, de most megtaláltad önmagad. Vak voltál, és most látsz. És ez felbecsülhetetlen kegyelem.

Szívedben olykor teljesen elhagytál Engem, független lettél Tőlem, de most újra eggyé váltunk és örökké így maradhatunk. Mert amit egyszer összekötöttél, senki sem választhatja szét - csak te.

Ne feledd: mindig egy rész maradsz, mert nem vagy független. Mindig Isten része vagy, mert nem vagy Istentől független.

Ez léted igazsága. Egyazon Egész vagyunk. Most tudod a teljes igazságot.

Ez volt az eledel az éhező léleknek. Vegyétek és egyetek belőle mindnyájan !  A világ erre az örömhírre szomjúhozott. Vegyétek, és igyatok belőle mindnyájan !  Tegyétek az Én emlékezetemre !

Mert az igazság a test, és az öröm a vér - Isten vére, aki pedig a szeretet.

Igazság. Test. Szeretet. Felcserélhető ez a három. Az egyik a másikhoz vezet, és lényegtelen, milyen sorrendben jelentkeznek. Mindegyik Hozzám vezet, mindegyik ÉN vagyok.

És úgy fejezem be a párbeszédet, ahogyan elkezdtem. Ahogy az élet egyetlen teljes kört alkot. Az igazság adatott itt meg néked. Az öröm adatott itt meg néked. A szeretet adatott itt meg néked. Válasz adatott a kérdéseidre, válasz az élet legnagyobb rejtélyeire. Egyetlen kérdés maradt még hátra. Az a kérdés, amivel kezdtük.

A kérdés nem az, hogy kihez beszélek, hanem hogy ki hallgat meg ?

Köszönöm. Köszönöm, hogy beszéltél hozzánk. Hallgattunk Téged és figyelünk rád. És ahogy a párbeszéd végéhez érkezünk, elteltem az igazsággal, örömmel és szeretettel. Elteltem Veled. Érzem az Istenemmel való Egységet.

A menny ennek az Egységnek a helye.

Te most ott vagy.

Soha sem leszel másutt, mert soha sem leszel másmilyen - mindenkor Egy Velem.

Szeretném, ha tudnád. Szeretném, ha ezt vinnéd magaddal ebből a beszélgetésből. És itt az Én üzenetem, az üzenet, amit szeretnék a világ elé tárni:

Gyermekeim, kik vagytok a mennyekben, szenteltessék meg a ti nevetek. Eljött a ti országotok, meglett a ti akaratotok, miként a mennyben, úgy a földön is.

Mindennapi kenyeretek megadatott néktek ma, és vétkeitek megbocsájtattak, miképpen ti is megbocsátottatok az ellenetek vétkezőknek.

Nem viszitek magatokat kísértésbe, de megszabadítjátok magatokat a gonosztól.

Mert tiétek az Ország, a Hatalom és a Dicsőség, mindörökké.

Ámen.

És ámen.

Úgy legyen.

Most menj és változtasd meg a világot, melyben élsz. Menj és légy a Legmagasabb Rendű Éned. Mindent értesz, amit értened kell. Mindent tudsz, amit tudnod kell. Most az vagy, aminek lenned kell.

Soha nem voltál kevesebb ennél. Csak egyszerűen nem tudtál róla. Nem emlékeztél rá.

Most emlékszel. Próbáld örökké magadban hordozni ezt az emlékezést. Próbáld megosztani azokkal, akiknek hatással vagy az életére. Mert ez a rendeltetésed, amiről még álmodni sem mertél.

Eljöttél, hogy gyógyíts.

Ez az ittléted egyetlen oka.

És tudd: mindig szeretlek. Szeretetem mindig a tiéd, most és mindörökké.

Mindig veled vagyok.

Mindig.

Viszlát, Istenem. Köszönöm ezt a beszélgetést. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Neked is, csodálatos Teremtményem. Mert újra hangot adtál Istennek - és egy helyet a szívedben. És ez az, amire igazából szükségünk volt.

Újra együtt vagyunk.

És látom, hogy ez jó !

(22)

Zárószóként...

Nem nehéz elképzelni, mennyire rendkívüli élményt jelentett számomra mindez. Hat éven át tartott a trilógia átvétele - az utolsó könyvet négy éven át írtam. Megtettem mindent, ami tőlem telik, hogy félreálljak a Folyamat útjából, hadd hajtsa végre csodás tetteit. Azt hiszem, ez többnyire sikerült is, bár kész vagyok tudomásul venni, hogy nem voltam tökéletes szűrő. Kétségtelenül eltorzulhatott egynémely dolog, hiba lenne tehát ezt a - vagy bármilyen más lelki témával foglalkozó - művet szó szerinti igazságként kezelni. Ettől mindenkit óva intek. Ne láss bele többet, mint ami ezeken az oldalakon áll, másfelől viszont ne is becsüld alá !

Fontos üzenetet tartalmaz ez a trilógia. Olyan üzenetet, ami megváltoztathatja a világot. Sok-sok ember élete alakult át az itt megfogalmazott gondolatok hatására. Most huszonnégy nyelven, és a nemzetközi sikerkönyvek sorában válik lehetővé, hogy világszerte milliók vegyék a kezükbe. Szinte azonnal CWG- (Conversations with God) kurzusok indultak több mint százötven városban, és egyre gyarapodik a számuk. Hetente 400-600 levelet kapunk olyan emberektől, akik e könyvek gondolatainak, bölcsességének és igazságának hatására személyesen is kapcsolatba akartak lépni velem.

Hogy valamiképp boldoguljunk ezzel a hatalmas mennyiségű levéllel, Nancyvel egy alapítványt hoztunk létre. Ennek támogatásával született meg az a havi folyóirat, melyben válaszolunk a beérkezett olvasói levelekre és információval szolgálunk előadásokról, lelkigyakorlatokról, valamint egyéb CWG-anyagokról. Amennyiben szeretnél „kapcsolatban maradni" ennek az üzenetnek az energiájával, és hozzájárulni, hogy eljusson másokhoz is, nagy segítséget jelentene, ha előfizetnél erre a folyóiratra. Az előfizetési díj egy része alapítványunkba kerül, hogy a hátrányosabb helyzetűek ingyen is látogathassák programjainkat és olvashassák folyóiratunkat. Az előfizetési díj egy évre 45 amerikai dollár, melyet a következő címre küldhetsz:

Newsletter Subscription

c/o ReCreation

The Foundation for Personal Growth and Spiritual Understanding

1257 Siskiyou Blvd., #1150

Ashland, OR 97520

Telefon: * 1-541 -482-8806

e-mail: recreating@aol.com

Ha többet is szeretnél tenni üzenetünk megvalósulásának érdekében, először is olvass el több, hasonlóan fontos művet. Beszélgetéseim során kapott tanácsok alapján összeállítottam egy rövid könyvlistát, melyet ezúton ajánlok a figyelmedbe. A gyűjteménynek a „Nyolc Könyv, Mely Megmentheti a Világot" címet adtam.

Nem egyszerűen csak ajánlom ezeket a könyveket, hanem személyesen kérlek, hogy olvasd el őket. Miért ?  Mert hiszem, hogy hamarosan rendkívüli idők köszöntenek az emberiségre. Az elkövetkezendő évek olyan döntéseket fognak hozni, melyek évtizedekre meghatározzák majd életünk irányát és pályáját. Az emberi közösség döntő jelentőségű választások előtt áll, és minél tovább várakozunk, annál jelentősebbek lesznek a döntéseink - a lehetőségeink pedig egyre csökkennek.

Mindenkinek megvan a maga szerepe a döntések meghozatalában, és nem is háríthatjuk másra. A mások is mi vagyunk. Az említett döntéseket nem valamilyen politikai erő, befolyásos elit, vagy óriásvállalat fogja meghozni. Az emberek és a családok szívében és otthonában születnek majd, szerte a világon.

Mire tanítsuk gyermekeinket ?  Hol költsük a pénzünket ?  Mely álmainkat, törekvéseinket részesítsük leginkább előnyben ?  Mely szükségleteink és vágyaink kielégítésére törekedjünk ?  Hogyan bánjunk a környezettel ?  Hogyan maradjunk egészségesek, és hogyan javítsunk étrendünkön ?  Mit kérjünk vezetőinktől és mit kérjünk számon rajtuk ?  Milyen alapon ítéljük meg az életünket ?  Mi legyen sikerünk mércéje ?  Hogyan tanuljuk meg szeretni egymást ?  Ezeknek a nagyon is személyes döntéseknek az együttes hatása hozza majd létre azt a „rezonanciát", amit sok tudós és Rupert Sheldarke író „morfikus mezőnek" hív, és ami világméretben jelenti az emberi életet, az emberi élet egyfajta eredő minőségét.

Fontos tehát - pontosabban döntő -, hogy minden egyes ember céltudatosan döntsön. Döntéseink nem születhetnek megalapozatlanul. Sokan azt hiszik, hogy valósággal el vagyunk halmozva információval - de tegyük a szívünkre a kezünket: valóban így van, mármint az igazán fontos információk tekintetében ?  Hát ezért gondolom, hogy mindannyiunknak hasznára válik ezeknek a könyveknek az ismerete.

Tudom, sok a nagyszerű könyv, és bízvást lehetne hosszabb a lista, de engedtessék meg nekem ennyi elfogultság. Közülük némelyiknek személyesen is ismerem a szerzőjét, mások írójával soha nem találkoztam, de mind a nyolc mű hatásos, gondolatteli és fontos. Remélem, szerét ejted, hogy elolvasd a következő Nyolc Könyvet, Mely Megváltoztathatja a Világot:

1. Marianne Williamson: The Healing of America (Amerika meggyógyí-tása). Indulatos könyv, perzselő gondolatokkal és bátor megoldásokkal. Elegendő tűnődnivalót ad azoknak, akiket komolyan foglalkoztat, hol vagyunk és hová tartunk, egyénekként, nemzetekként és fajként. A szokatlanul bátor és társadalmilag elkötelezett hölgy azokat szólítja meg legújabb művével, akik egy megújult világ után kutatnak.

2. Thom Hartmann: The Last Hours of Ancient Sunlight (Az ősi napfény utolsó órái). Lenyűgöző, szemet felnyitó... sőt, esetenként és egyeseket talán dühítő könyv is, de az az egy biztos, hogy csöppet sem érdektelen. Nem fogod többé ugyanúgy látni sem az életedet, sem a földi létet - és ez számodra és a Föld számára is kedvező fordulatot jelent. Felrázó könyv. Olvasmányos, aktuális és hatásos.

3. Barbara Marx Hubbard: Conscious Evolution Awakening the Power of Our Social Potential (A tudatos evolúció felébreszti a társadalmi lehetőségünk erejét). Lélegzetelállító témagazdagságú és szédítő látomásokat felvonultató mű - önmagáért beszél, lenyűgöző és bölcs magyarázatokkal szolgál arról, hogy homo sapiensként hol voltunk és hová tartunk. Új szintre lendít minket, hogy tudatosítsuk a lehetőségeinket. Lelkesítő felhívás magasabbik énünknek, azon idők közeledtével, amikor közös erővel kell megteremtenünk az új Milleneumot.

4. Robert Theobald: Reworking Success (A siker átértelmezése). Robert Theobaldot a tíz legfontosabb és legnagyobb hatású futurológus között tartják számon. Ez a kis könyv mély üzenetet hordoz: amennyiben újra meghozzuk azokat a döntéseket, amelyeket „nyereségnek" tartottunk ebben a kultúrában, maga a kultúra sem fog sokáig fennmaradni. Szépen, lassan, vagy már nem is olyan lassan, meggyilkolnak minket a „jó"-ról alkotott régi elképzeléseink.

5. James Redfield: The Celestine Vision (A mennyei látomás). Útikönyvként szolgál az új, elérhető jövő és egy csodálatos holnap felé, amennyiben hajlandók vagyunk elfogadni. A legegyszerűbb, de legmélyebb igazságok tárulnak elénk, hogy a segítségükkel új életet teremthessünk. Ez a könyv hozzájárul, hogy elérhetőbbnek lássuk az álmainkat.

6. Michael Lerner: The Politics of Meaning (Az értelmes politika). Gyakorlatias, egyúttal felemelő. Ékesszóló felszólalás az értelem, az együttérzés és annak az egyszerű emberi szeretetnek az érdekében, melynek a politikában, a gazdasági életben és a pénz világában kellene megnyilvánulnia. Meglepő ötleteket tartalmaz és bámulatos nézetekkel szolgál abban a tekintetben, hogyan is működhetne a világ akkor, ha valóban érdekeltté tudnánk tenni az irányító szervezeteket. Tanácsokkal lát el e cél megvalósításához.

7. Daphne Rode Kingma könyve, a The Future of Love (A szeretet jövője), egy újfajta szeretet káprázatos feltárása, egy olyan szereteté, mely felismeri a szerelmi kapcsolatban a lélek hatalmát. Lényeges észrevételeket tartalmaz és merészen fiatalos. Hátat fordít a hagyományoknak, úgy vezet igaz és leghőbb vágyunk felé, hogy igent mondjunk a tökéletes szeretetre.

8. John Robbins: Diet far a New America (Étrend az új Amerikának). Megdöbbentően tárgyalja ezt az egyszerű témát. Forradalmi módon ír az általunk fogyasztott mérgekről és rossz minőségű tápanyagokról. Óhatatlanul elgondolkoztat azon, mit is fogadjunk a szervezetünkbe. Megkérdőjelezi a húsfogyasztáshoz kapcsolódó pozitív hiedelmeket és meglepő bizonyítékokkal szolgál a vegetarianizmus gazdasági és egészségügyi előnyéről.

Mind a nyolc könyv egy szebb jövő példáját állítja elénk. Szóhasználatuk hasonlósága egyenesen bámulatos. Nehéz elhinni, hogy íróik nem ültek össze egyeztetni egymással, miről és hogyan fognak írni. Ilyesmire persze nem került sor - annál döbbenetesebb gondolataik egybecsengése.

E nyolc író látomása olyan tiszta és izgalmas, miközben a mi napról napra való tengődésünknél összehasonlíthatatlanul jobb civilizált társadalom képét tárja elénk, hogy valósággal dalra fakad a lelked és igyekszel majd mindent megtenni a dolgok előrehaladása érdekében. Szerencsére Marianne, Thorn, Barbara, Robert, James, Michael, Daphne és John egyértelmű és megalapozott tanácsokkal lát el minket arról, hogyan és merre tovább. Konkrét elképzeléseket fogalmaznak meg arra vonatkozóan, mit tehetünk itt és most, hogy szebbé tegyük a világot és hogy miként tehetjük tartóssá ezt a változást.

Három szervezetre is szeretném felhívni figyelmedet, melyek ráléptek az útra, ahová a CWG-trilógia is hív; valamint a világ jobbításán munkálkodó polgári mozgalomra. Ismerkedj meg ezekkel a szervezetekkel, hogy eldönthesd, egyetértesz-e filozófiájukkal, és hogy lásd azt a működő gépezetet, melynek révén te is könnyebben megvalósíthatod elképzeléseidet és döntéseidet.

A spiritualitás terén: the Emissaries (a Küldöttek).

Külöféle nemzetiségű emberek szövetségem, akiknek legfőbb célja, hogy együtt rezdüljenek az élet mindennapi helyzeteivel és a napi gyakorlatban fedezzék fel az isteni jelleget. Hiszik, hogy a lankadatlan, közös erőfeszítéssel ez a kollektív isteni jelleg határozza majd meg az emberiség életformáját - a visszatérést az igazi énünkhöz.

„Az isteni fény küldöttjei" kifejezés azokra vonatkozik, akik a legteljesebben szerető lélekben élnek. Ebbe beletartozik annak a kötelezettségnek az elfogadása is, melynek értelmében lemondunk a bennünk lakozó lélek képességeit behatároló viselkedésről.

Számtalan ember ugyan még csak nem is hallott a Küldöttekről, ám a puszta jelenlétük is - bárhol legyenek is - lelkesítő és meghatározó jelentőségű. Az isteni fény küldötteiként tekintélyt és erőt hordoz az életük. Gyakori találkozóik és közös tevékenységeik - tanfolyamok, szemináriumok, egymásra hangolódás, heti találkozók - állandó alkalmat biztosítanak a Küldöttek teremtő munkájára.

The Emissaries

5669 North County Road, #29

Loveland, Colorado 80538

Telefon: * 1-970-679-4200

e-mail: sunrise@emnet.org

A politika terén: The Natural Law Party (A Természeti Törvény Pártja) 1992-ben alapították, hogy betöltsön egy fájdalmas hiányt az USA politikai térképén. A Természeti Törvény Pártja több országban is megalakult. Hisznek abban, hogy az emberi nem fejlődése és a földi közösség felvirágzása érdekében szövetségre kell lépnünk a „természet törvényé"-vel, azaz a fizikai univerzumban az életünket szabályozó alapelvekkel.

A Természeti Törvény Pártjának elnökjelöltje, John Hagelin, a legutóbbi USA-beli választás alkalmával kijelentette: „Sajnálatos tény, hogy szá-

mos intézményünk, modern technikai vívmányunk és viselkedésformánk kirívóan semmibe veszi a természet törvényeit. Veszélyes mellékhatásokat mutató gyógyszereink, a gyomirtó szerek, a genetikailag kezelt növények, de még a pénzügyi intézményeink is a jövő járványainak, a társadalmi békétlenségnek és az egyre közelebbről fenyegető természeti katasztrófáknak a táptalajai" - ahogy a Beszélgetések Istennel is ugyanezt fejti ki.

A Természeti Törvény Pártjának politikai programja lehetővé teszi, hogy össztársadalmi szinten is cselekvő részt vállaljunk a megoldás keresésében. Címük a következő:

The Natural Law Party

1946 Mansion Drive

P.O Box 1900

Fairfield, IA 52556

Telefon: *l-515-472-2040

Internet-cím: www.natural-law.org

Az amerikai spirituális-politikai tevékenységek terén: The American Renaissance Alliance (Az Amerikai Reneszánsz Szövetség).

A szövetség író-előadó látnokával, Marienne Williamsonnal jómagam is a szervezet társalapítója vagyok. Marienne a következőket állítja: „Ahogy egyre erősödik bennünk a lélek ereje, úgy ébred fel bennünk a vágy a világ szolgálatára. A demokrácia folyamata elősegíti az ilyesfajta szolgálatot, így minden polgár lehetőséget kap rá, hogy politikai téren is hangot adjon spirituális értékeinek."

A világ politikai életét a szeretet, a részvét, a békesség és az igazságosság fogja meghatározni, ha elegendő ember hozza ilyen alapon lényeges döntéseit. Az USA-ban az Amerikai Reneszánsz Szövetség az ezen nézetet valló emberek összefogásával igyekszik előmozdítani a közjó ügyét. Célunk, hogy a változás érdekében felszabadítsuk Istennek az amerikai demokrácia mélyén megnyilatkozó erejét.

Marianne a következőket írta kiadványuknak: „Hiszem és tudom, és minden megnyilvánulásommal segítem annak az érvényesülését, hogy a lélek ereje felülmúlja a testi erőt. A Szövetséget vezérlő látomás értelmében az Egyesült Allamok ki fog szabadulni a kapzsiság szorításából, a legteljesebb békében fog élni és a nagyobb szeretet kibontakoztatása felé halad. Hisszük, hogy földi fajként ez a sorsunk és rendeltetésünk, és erőnkhöz mérten támogatunk minden hasonló szervezetet, a világ bámely táján működjön is.

Az Amerikai Reneszánsz Szövetség nem valamilyen irányvonalhoz igazodó hagyományos politikai szerveződés. Úgy véljük, hogy nem az irányvonalakban rejlik a megoldás. Amerika alapvető problémái egyazon tőről fakadnak: hogy az átlagembernek nincs tényleges befolyása az ország politikájának menetére. És ez más országokra is érvényes."

Nézetem szerint a Beszélgetések Istennel üzenete nem felhívás, hanem a leghatározottabb felszólítás az azonnali cselekvésre. Remélem, sokan meghallják és megfogadják. Itt, Amerikában, Marianne Williamsonnal azt reméljük, hogy az Amerikai Reneszánsz Szövetség mintájára más országokban is létrejönnek hasonló szervezetek. Ismét Marianne szavaihoz folyamodom: „Olyan pártok fölötti szervezet modellje vagyunk, mely a legnemesebb liberális értékekkel egészíti ki a legnemesebb konzervatív politikai elveket. Nem korlátozni kívánjuk az egyén politikai hatókörét a lelkiismeretére hivatkozva, épp ellenkezőleg: kiterjeszteni meggyőződése igazolására. Összefoglalva, ahhoz szeretnénk hozzásegíteni az embereket, hogy ne az őket körülvevő világban keressen támaszt a lelkük, hanem szolgáljon a világ támaszául."

Amennyiben további információra lenne szükséged arról, hogy miként dolgozunk Marianne-nel vállvetve e holisztikus politika megvalósításán, és magad is szeretnél részt venni ebben a munkában, lépj kapcsolatba velünk:

The American Reneissance Alliance

P.O. Box 15712

Washington, DC 20003

Telefon: *1-202-544-1219

Internet-cím: www.renaissancealliance.org

Őszintén örülök, hogy nem mulasztottad el ezt az alkalmat annak megfigyelésére, „ami működik". A Beszélgetések-bői világosan kitűnik, hogy a magasan fejlett lények is azt figyelik, „ami úgy van", és „ami működik".

Társadalmunkban sokan foglalkoznak olyan új programok kidolgozásával, melyek a társadalomban már működő elvek alaján kívánnak létrehozni egy új civilizációt. Az egyik ilyen mozgalom a Campaign for Positive Solutions (A Pozitív Megoldások Mozgalma).

A mozgalom célja, hogy feltárja, feltérképezze, összekösse és közzétegye az áttörést kínáló lehetőségeket, és elősegítse, hogy ezek visszhangra találjanak. Minél szélesebb körben terjednek el az ilyen módszerek és minél szélesebb körben alkalmazzák, annál több élet minőségén javíthatunk. Magam is együttműködöm ezzel a mozgalommal, és remélem, sok embert sikerül majd támogatni és eljuttatni az üzenetet a közösségükhöz arról, ami működik, és olyan terveket kovácsolni, melyekkel elősegíthetjük önmagunk és világunk gyógyulását.

A Pozitív Megoldások Mozgalmának vezetője, Eleanor Mulloney LeCain, együtt dolgozik Barbara Marx Hubbarddal és Patricia Ellsberggel. A mozgalom Barbara alapítványának a vállalkozása. Magánemberek, csoportok, szervezetek és intézmények jelentkezését várják abból a célból, hogy a www.cocreation.org címen található Web-oldalukon feltüntethessék idevágó tapasztalataikat és az Interneten át másokhoz is eljusson mindaz, amiről bebizonyosodott, hogy „működik".

Alapíthatsz egy kis csoportot is a közösségedben, egyházadban, szervezetetben vagy a baráti körödben, hogy részese lehess az együttműködés és az együtt-teremtés folyamatának. Tedd fel magadnak a következő kérdéseket: 1. Mi az, amit létre akarok hozni ?  Mi számít az életem „lényegé"-nek ?  2. Mik az elvárásaim ?  Milyen akadályok merülnek fel a következő lépés megtételében ?  3. Milyen erőforrásokat akarok megosztani másokkal ?  4. Miről tudom, hogy az életemben, a munkámban és a Földön már működik ?

Ezután küldd el a válaszokat a jelzett Internet-címre.

További információ található a következő címen:

The Foundation for Conscious Evolution

P.O. Box 6397

San Rafael, CA 94903-0397

Telefon: +1415-454-8191

e-mail: fce@peaceroom.org

Remélem elegendő információval szolgáltunk. Az vezérelt, hogy a Beszélgetések Istennel afféle ugródeszkaként adjon lendületet az olvasónak élete céltudatosabbá és hatékonyabbá tételéhez. Tudom, nem mindenki fog egyetérteni az itt felsorolt szerzőkkel és szervezetekkel. Ez teljességgel rendjén való. Már azzal is rendkívüli szolgálatot tesznek, ha csak egy pillanatnyi tűnődésre késztetnek.

Most, hogy ennek a trilógiának a végére értünk, szeretnék köszönetet mondani neked, az olvasónak. Szeretném megköszönni a türelmed, ami lehetővé tette, hogy szabadon áramoljanak át rajtam a gondolatok. Biztos vagyok benne, hogy nem mindenki ért egyet az e három könyvbe foglaltakkal. Ez is rendjén való. Mi több, így kell lennie. Nincsenek készen kapható, előre gyártott, mindenkire egyformán érvényes megoldások. És a Beszélgetések Istennel legfontosabb üzenete éppen arról szó, hogy ki-ki beszélgethet a saját istenével, kapcsolatba léphet a belső bölcsességével és megtalálhatja a saját igazságait. Ez a szabadság. Ebben rejlenek az igazi lehetőségek. Így teljesedik be az élet végső célja.

Itt az esély, hogy te meg én újrateremtsük a legnagyszerűbb elképzeléseink legmagasztosabb változatát arról, Akik Vagyunk. Itt a lehetőség, hogy megváltoztassuk életünket és világunkat.

Ha jól emlékszem, George Bernard Shaw mondta: „Egyesek olyannak látják a világot, amilyen, és felteszik a kérdést: 'Miért ?'; mások olyannak látják a világot, amilyen lehetne, és azt kérdezik: 'Miért ne ?'"Most, ennek a trilógiának a végén, új életre hívlak, melyben a legnagyszerűbbnek láthatod önmagadat és a világot, és amelyben felteheted magadnak a kérdést: „Miért ne ?“

Úgy legyen.

Neale Donald Walsch

 

 

boritó hátsó oldala:

Neale Donald Walsch és „szerzőtársa" nem hagyja cserben olvasóit. A nagy sikert aratott Beszélgetések Istennel szavainak jegyzője az Édesvíz Kiadónál 1997-ben megjelent Első könyv illetve az 1998-ban megjelent Második KÖNYV után ezúttal a trilógia harmadik kötetével jelentkezik.

A könyvben szembesülünk múltunk ballépéseivel, riasztó jelenünkkel, s nem utolsósorban lehetséges jövőnkkel, hogy a mindenség magasan fejlett lényeinek példájára harmonikus, az isteni egységet kinyilvánító világot építünk, vagy továbbra is az egyén, a társadalom, áz élővilág, egyáltalán a Föld egészének pusztulását siettetjük. Rajtunk áll, mit választunk. Rajtunk áll, mire vagyunk hajlandók emlékezni az itt és a most örökkévaló pillanatából. Csakis mi dönthetjük el, hogyan tovább: hogy mit váltunk valóra a lehetőségek végtelenjéből ember mivoltunk minden korlátjával és teljes hatálrtalanságával.

 

 

 

Az űr emberekrol tőb mint 7000 oldal

és 5000 kép a neten található meg:

 

www.universe-people.com

 

www.cosmic-people.com

 

www.angels-light.org

 

www.angels-heaven.org

 

www.ashtar-sheran.org

 

www.200-countries-download.org

 

www.all-the-world-downloads.org

 

 

www.universe-people.cz

 

www.andele-nebe.cz

 

www.andelenebe.cz

 

www.vesmirni-lide.cz

 

www.vesmirnilide.cz

 

www.andele-svetla.cz

 

www.andelesvetla.cz

 

www.anjeli-neba.sk

 

www.anjeli-svetla.sk

 

www.stahuje-200-zemi.cz

 

www.stahuje-cely-svet.cz

 

 

www.himmels-engel.de

 

www.angeles-luz.es

 

www.angely-sveta.ru

 

www.anges-lumiere.fr

 

www.angelo-luce.it

 

www.anioly-nieba.pl

 

www.feny-angyalai.hu

 

www.andjeli-neba.com.hr

 

www.anjos-ceu.eu

 

www.angeli-raja.eu

 

www.engelen-hemel.nl

 

www.ingerii-cerului.ro

 

www.cennetin-melekleri.web.tr

 

 

 

19.10.2005